Úgy alakult, hogy pont a választások előtti hetekben, napokban vagyok újra itt, az Egyesült Államokban. Az apropó az, hogy egy texasi baptista gyülekezet konferenciáján tartok előadásokat Jeremiás próféta könyvéről, és ha már a tengerentúlon járok, St. Louisba is ellátogattam, hogy találkozzak régi barátokkal, volt tanáraimmal, és hogy a Covenant Seminary könyvtárában néhány teológiai témában egy kicsit kutassak, forrásokat gyűjtsek. Illetve prédikálásra is megkértek egy St. Louis-i gyülekezetben. Most pedig Dallas környékén épp abban a kisvárosban élvezem kedves barátok vendégszeretetét, ahol a Szerelem és halál című krimisorozat is játszódott. Megpróbálom megfogalmazni néhány benyomásomat.
Az első és legkézenfekvőbb az, hogy az embereket természetesen mélyen foglalkoztatja a közelgő választás kimenete. Nyilván nem tudok semmilyen reprezentatív felmérést adni a létező véleményekből, de a téma újból és újból feljött, és talán azzal sem okozok különösebb meglepetést, hogy keresztény körökben nem a demokraták győzelmében reménykednek. Feltűnő ugyanakkor, hogy milyen mély a polarizáció a társadalomban. Teljes városnegyedeket láttam, ahol a házak előtti füvön Harris-Walz táblák virítanak, és sehol a láthatáron egy Trump vagy Trump-Vance feliratú hirdetés. Máshol meg ennek a fordítottja. Az is feltűnő, hogy ahol Harris tábla van, ott a közelben szinte biztosan előkerül egy abortusztámogató transzparens és valami szivárványos bigyó is, ezek mára elválaszthatatlanul összefonódtak egymással. A Trump feliratú táblák közelében pedig magától értetődően lesz egy amerikai zászló is valahol.
Számomra egyébként teljesen megdöbbentő, sőt, az abszurditás határát súrolja, hogy a legfőbb jogi csaták itt arról szólnak, hogy leszedhetik-e a szavazólapokról azokat a jelölteket (pl. RFK Jr.), akik régen bejelentették már, hogy visszaléptek a küzdelemtől, illetve hogy a szavazók köréből ki tudják-e vonni azokat, akik nem állampolgárok, valamint hogy csak a szavazás napjáig lehessen-e befogadni a levélszavazatokat. Őrültségnek tűnik, hogy időnként maguk a hatalom képviselői – jellemzően egyébként éppen a demokraták, akik nevükben hordozzák a demokrácia fontosságát – küzdenek az ellenkezőjéért, és ezzel őszintén szólva megerősítik azokat a gyanúkat, hogy a szavazások tisztaságával már legutóbb sem volt minden rendben.
A harmadik észrevételem is ehhez kapcsolódik. Tapasztalatom szerint az amerikaiak alapvetően tisztelik az intézményeiket, beleértve a demokratikus folyamatok lebonyolítását végző szerveket, de valami érezhetően megtört ebben a bizalomban. Természetesen mindig voltak, akik bizalmatlanul álltak az államhoz és annak szerveihez, de korábban nem tapasztaltam olyan szintű kiábrándulást, mint amivel most találkozom. Valaki egyenesen azt mondta, hogy életében először komolyan azon kezdett gondolkodni, hogy mégiscsak valamiféle utolsó idők küszöbén állunk. A növekvő morális széthullás káoszt és a gonosz egészen nyilvánvaló megnyilvánulásait hozza magával. Barátaim számára egyszerűen nem az a társadalom ez már, amit ismertek. Mintha Alexis Tocqueville meglátása igazolódna be: az amerikai demokrácia addig működik, amíg Amerikát erkölcsös nép lakja, és csak addig lesz erkölcsös a nép, amíg keresztény vallást gyakorol.
Sokan fognak Trumpra szavazni, mert benne látják a kisebbik rosszat. Épp ma fogalmazott valaki úgy, hogy Trump megválasztása egyszerűen azt jelentené, hogy Amerika megpróbál megkapaszkodni a meredek lejtőn, ahol egy ideje hatalmas lendülettel csúszik a mélybe. Amerikai barátaimnak nem Trump személye a lényeg, ők is tisztában vannak a 45. elnök jellemhibáival, hanem a társadalompolitika iránya. Az, hogy Trump a maga autentikus bumfordiságával talán botot tud dugni a végzetes irányba száguldó kocsi küllői közé, megállítva vagy legalább lelassítva a semmi felé való őrült száguldást. De legrosszabb esetben is könnyebb lesz vele egyezkedni, mint azokkal, akik teljes erővel a gázt tapossák. És utána ott van Vance is.
Amerikai ismerőseim lélegzetvisszafojtva figyelik, mi lesz a következő napokban. Van, aki zavargásokra számít, ha az eredmény szoros lesz, van, aki egyszerűen csak alig várja, hogy megszólaljon végre a másik Amerika hangja. Azé az Amerikáé, amelyiket a haladó média régóta módszeresen lenéz, kigúnyol, negatív fényben tüntet fel; a „basket of deplorables” (Hillary Clinton) hangja, a „garbage” (Joe Biden) hangja. Úgy gondolják, talán van még visszaút, vagy ha visszaút nincs is, az út nem csak a szakadékba vezethet. Országukat természetesen nem a politika fogja megváltani, és tudják: Isten akkor is uralkodik, ha úgy dönt, hogy visszavonja irgalmát és megfenyíti őket.
Tegnap mindenesetre negyven fiatal előtt beszéltem arról, hogyan válhatnak bölcsebbé saját nemzedéküknél. Például a St. Louis-i barátom fiánál, akiről három napja tudtam meg, hogy ma már lányként azonosítja magát. A negyven intelligens, felkészült, meggyőződéses texasi fiatalt hallgatva, egyáltalán nem láttam reménytelennek a helyzetet.
Uram, irgalmazz!
„Teljes városnegyedeket láttam, ahol a házak előtti füvön Harris-Walz táblák virítanak” -> Azt hallottam, hogy sok esetben ezek csak bérelt helyek a tábláknak. Nem magát a házat bérlik ki hanem csak a táblának a helyét.
Ha amerikai lennék nem tudnék jó döntést hozni.
Keresztényként nyilván nem szimpatikus az abortuszpárti ügyész asszony aki szinesbőrű nőként, a liberális álom megtestesítője lenne elnökként.
Ugyanakkor nehezemre esik elhinni, hogy Gondviselés éppen egy olyan milliárdost jelöl ki hazám megmentésére, aki politikai pályára lépése előtt semmiféle jelét sem adta a krisztusi irányultságnak, hogy finoman fogalmazzak.
Meg aztán konzervatív emberként a Capitolium ostromát sem tudnám feledni. Ez az ember kész lett volna polgárháborút is kirobbantani csakhogy ne kelljen átadnia a hatalmat!
Most akkor melyik a jobb: az alig burkolt keresztényellenesség vagy a hatalom bálványozásának keresztény ķöntösbe bújtatása.
Nem egyszerű dilemma volna.De valahonnan ismerős.
Kedves Ádám!
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a blogod rendkívül hasznosnak tartom, és személy szerint én is rendkívül sokat épültem belőle. Szóval a 99% pozitívum mellett van az az 1% negatívum amit néha-néha szóvá teszek. (Többnyire inkább nem, mert a blog alapvetően nem a politikáról szól, és a fenntartásaim leginkább akkor keletkeznek, amikor politikai vetülete is van az írásodnak.)
A fenti cikkből rendkívül veszélyesnek tartom ezt a hozzáállást: „Amerikai barátaimnak nem Trump személye a lényeg, ők is tisztában vannak a 45. elnök jellemhibáival, hanem a társadalompolitika iránya.”
Egy ekkora hatalommal bíró pozíció esetén kulcsfontosságú a személy és a jellem. A jellemtelen vezető simán megváltoztatja menet közben a társadalompolitika irányát, ha az áll érdekében. Ugye ismerős a bon-mot, hogy vennénk-e tőle használt autót. Ha nem, akkor elnöknek se szerencsés megválasztani.
Trump esetében pedig a „jellemhiba” erős eufemizmus. Nevezzük nevén a dolgot: Trump egy erkölcstelen, gátlástalanul hazudozó, másokat becsmérlő, gyűlöletkeltő, hatalommániás, nárcisztikus pszichopata.
Érdekes adalék a témához Billy Graham unokájának a véleménye:
https://www.newsweek.com/im-billy-grahams-granddaughter-im-voting-kamala-harris-opinion-1973863?fbclid=IwY2xjawGSFbRleHRuA2FlbQIxMQABHdI84-5KrEoLFzmp7VFUU07rEUkm2fJb8rmT-Rx7kSY9-ym5IIWFwsDXeg_aem_YrLwvx5orMIWFQaM8OgOyw
Félreértés ne essék, nem Harris mellett kampányolok. Szerény véleményem szerint, ha nincs olyan párt/jelölt, akire keresztényként jó szívvel tudnék szavazni, akkor jobb ha senkire sem szavazok: ezzel protestálok a politikájuk/személyük ellen.
Aki a politikában és annak résztvevőiben jellemet és erkölcsöt keres, annak érdemes lenne egy másik bolygóra költöznie, ahol egyedül ezt meg tudja valósítani. Mert a politika dinamikája ezen a téren szükségszerűen kontraszelektív. A politika törvényszerűen a társadalom morális és erkölcsi szintjének alsóbb régióit fogja prezentálni. Főleg a sikeresebb, törtetőbb egyének morális szintjét. Miért lennének a politikusok különbek az átlag emberekhez képest? Nem ilyen embereket látunk általában a társadalomban? Még egy Széchenyinek tulajdonított mondásunk is van: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”
A hívő ember sem tud mást tenni, mint hogy a szavazati erejével gazdálkodik és él, vagy protestál és nem él a szavazás jogával (demokratikus deficitet erősítve). Ez egyéni preferencia kérdése, erkölcsileg indifferens. Mert ugyan nagyon rossz és még rosszabb között van lehetőség választani, de a történelem folyására nem ugyanúgy hat majd az egyik meg a másik. Ha szavaz, akkor meg válassza azt amelyik erő Isten parancsaival kevésbé ellentétes törvényeket szándékozik hozni. A pénzt így is, úgy is el fogja lopni, tékozolni mind, kivétel nélkül. Még a kétszínű, züllött álkonzervatív/álkeresztény vezetés is jobb (nem jó, jobb) a hívőknek, mint azok akik direkt ellenséges politikát hirdetnek. Mert ez utóbbinak a keresztényüldözés lesz hosszútávon a következménye. Ciklusról-ciklusra ez erősödik.
Kedves WKM!
Engedd meg, hogy tételesen válaszoljak arra, amit írtál.
„Aki a politikában és annak résztvevőiben jellemet és erkölcsöt keres, annak érdemes lenne egy másik bolygóra költöznie, ahol egyedül ezt meg tudja valósítani.” -Mennék én, csak még nem kaptam ingyen jegyet Elon Musk-tól 😉 De komolyra fordítva a szót:
„Mert a politika dinamikája ezen a téren szükségszerűen kontraszelektív. A politika törvényszerűen a társadalom morális és erkölcsi szintjének alsóbb régióit fogja prezentálni. Főleg a sikeresebb, törtetőbb egyének morális szintjét.” – Ez igaz, ha tömegpártokról beszélünk. De a valódi keresztények képviselhetnék magukat egy valóban keresztény értékeket valló párttal, jellemes és erkölcsös politikusokkal. Valószínűleg ez a párt mindig kisebbségben lenne, és esetleg nagy ritkán koalícióban kerülhetne csak kormányra, ahol csak kompromisszumok árán tudná megvalósítani programjának egyes elemeit, de mégis folyamatosan fel tudna mutatni egy keresztény alternatívát (ami egyébként missziós szempontból sem lenne elhanyagolható).
„Miért lennének a politikusok különbek az átlag emberekhez képest? Nem ilyen embereket látunk általában a társadalomban? Még egy Széchenyinek tulajdonított mondásunk is van: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”.” – A Széchenyi idézettel messzemenően egyetértek. És ez sajnos minősíti az amerikai (és a magyar) társadalom túlnyomó többségét.
„A hívő ember sem tud mást tenni, mint hogy a szavazati erejével gazdálkodik és él, vagy protestál és nem él a szavazás jogával (demokratikus deficitet erősítve). Ez egyéni preferencia kérdése, erkölcsileg indifferens.” – Egyetértek. Ezért írtam, hogy én személy szerint – a jelenleg választható pártokat/személyeket látva – a protestálásra hajlok.
„Mert ugyan nagyon rossz és még rosszabb között van lehetőség választani, de a történelem folyására nem ugyanúgy hat majd az egyik meg a másik.” – Az a baj ezzel az érveléssel, hogy jellemtelen politikusok esetén nem tudhatjuk, melyik hogyan fog majd hatni a történelem folyására, és melyik okoz majd nagyobb kárt. Kevéssé nyugtatna meg például, ha Trump gátat vetne az USA-ban a vad-liberalizmusnak, de akarva-akaratlan asszisztálna ahhoz, hogy Magyarország az orosz és kínai illiberális érdekszféra részévé váljon.
„Ha szavaz, akkor meg válassza azt amelyik erő Isten parancsaival kevésbé ellentétes törvényeket szándékozik hozni.” – Egyetértek, csak a kép általában nem fekete-fehér. Az egyik oldal is és a másik oldal is képvisel bőven Isten parancsaival ellentétes törvényeket és gyakorlatot.
„A pénzt így is, úgy is el fogja lopni, tékozolni mind, kivétel nélkül.” – Nem értek egyet, hogy ezt szükségszerűen el kell fogadni. Nagy problémának tartom, ha a keresztények is ebből a premisszából indulnak ki. A korrupt / tolvaj politikusokat egy egészséges társadalom azonnal lemondásra kényszerítheti, mint ahogy az szerencsésebb társadalmi fejlődésű országokban még manapság is megtörténik. (Az USA-t ebből a szempontból nem ismerem eléggé, de Magyarország óriási problémája, hogy nem csak a politikusai korruptok (tisztelet a kivételnek), hanem a társadalom többsége is, aki szemet huny a politikusai korrupciójának, ha őt is hagyják mutyizni. Itt megint a Széchenyi idézethez jutunk vissza, meg ahhoz, hogy nagy szükség lenne egy valódi keresztény értékeket felmutató pártra.)
„Még a kétszínű, züllött álkonzervatív/álkeresztény vezetés is jobb (nem jó, jobb) a hívőknek, mint azok akik direkt ellenséges politikát hirdetnek.” – Erről volt már szó a blogon. Ezzel sem feltételen értek egyet, mert a züllött, képmutató álkeresztény vezetés tömegeket tántoríthat el a valódi kereszténységtől. (Valószínűleg – legalábbis részben – ez áll a Mo-i népszámláláson a magukat kereszténynek vallók számának zuhanása mögött is. Manapság már szinte minden bizonyságtételt azzal kell kezdeni, hogy keresztény vagyok, de nem úgy, mint ők …)
„Mert ez utóbbinak a keresztényüldözés lesz hosszútávon a következménye.” – Nos, az álkeresztény vezetés uralkodásának is a valódi keresztények üldözése a következménye, csak máshogy. A történelem számtalan példát tud erre mutatni (pl. inkvizíció), de manapság is vannak intő jelek (pl: https://telex.hu/belfold/2024/08/19/balog-zoltan-thoma-laszlo-reformatus-lelkesz-lemondas). Lehet relativizálni, hogy a Päivi Räsänen elleni támadás-e a rosszabb, vagy az Iványi Gábor elleni, de valójában mindkettő tragikus.
„Ciklusról-ciklusra ez erősödik.” – Ez így van, de míg az USA-ban az úgy ahogy működő demokrácia, a közel 50-50%-os párt preferencia, meg a max 2 elnöki ciklus mellett van lehetőség némi korrekcióra, addig mi tanúi vagyunk, hogy milyen az, amikor a magyar populista választási autokráciában pedig ciklusról-ciklusra erősödik az illiberális kurzus. Félre értés ne essék tragikusnak tartom mindkettőt (a vad liberális és az illiberális eszmék térnyerését is). Az amerikai keresztények többsége valószínűleg jobban fél a vadliberális eszmék térnyerésétől, és meg tudom érteni őket. De innen nézve a helyükben jobban aggódnék egy illiberális hajlamokat mutató jelölt (lásd a Capitolium ostroma) megválasztásától is, aki simán beviheti az országot egy polgárháborúba / választási autokráciába, ahonnan aztán lehet, hogy egyhamar nem lesz visszaút a képviseleti demokráciába.
Kedves Gandalf!
Engedd meg, hogy pár gondolatra reflektáljak.
Írod: „De a valódi keresztények képviselhetnék magukat egy valóban keresztény értékeket valló párttal, jellemes és erkölcsös politikusokkal.”
Ennek lehetőségét biztosítja a törvény, de mivel a politikában számtalan olyan eszközt használnak, amit számunkra az Örökkévaló nem enged, ezért törvényszerű a sikertelenség. Ha egy hívő egyénileg részt vesz egy párt/kormány működésében, az lehet pozitív hatású a környezetében, de nem kicsi kockázatokkal is jár (lásd pl Balog miniszter úr). Ha valakinek az Örökkévaló kifejezetten nem mondja, hogy menjen politikusnak, akkor védelem nélkül, juhként megy a farkasok közé. Nem fogadnék a túlélésére. Naivitás és tájékozatlanság az ezzel ellentétes reménységek dédelgetése.
„Az a baj ezzel az érveléssel, hogy jellemtelen politikusok esetén nem tudhatjuk, melyik hogyan fog majd hatni a történelem folyására, és melyik okoz majd nagyobb kárt.”
Mindegyik politikus jellemtelen, vagy van befolyásoló erővel bíró ilyen személy a közvetlen környezetében. Mivel a politika az csapatsport, az eredmény szükségszerűen mindig kétséges, mindig támadható. Jöhetnék most olyan általánosító viccekkel, minthogy honnan lehet tudni, hogy hazudik egy politikus (onnan, hogy mozog a szája), de a lényeg, hogy a politikai rendszer működése nem engedi, hogy a jellemesek sikeresek legyenek. Ezért is írtam, hogy morális szempontból törvényszerű a kontraszelektáltság. Az ezzel kapcsolatban táplált reménységek mindig csalódást fognak eredményezni. Érdemes ezt a kérdést összevetni azzal, hogy Pál a pártoskodást határozottan bűnnek nevezi (!).
„Nem értek egyet, hogy ezt szükségszerűen el kell fogadni. Nagy problémának tartom, ha a keresztények is ebből a premisszából indulnak ki. A korrupt / tolvaj politikusokat egy egészséges társadalom azonnal lemondásra kényszerítheti, mint ahogy az szerencsésebb társadalmi fejlődésű országokban még manapság is megtörténik.”
Ezt azért gondolod így, mert nem ismered a nyugati országoknak ezt az oldalát. Ott ugyan sokkal diszkrétebben történik a közvagyon törvényes sikkasztása mint a kelet-európai országokban, de sokkal-sokkal nagyobb pénzeket tüntetnek el, bámulatos technikákkal. Ennek a diszkréciónak egyébként egyik fő eszköze a kézben tartott média. Az helyi elitek ezeket gondosan irányítják, és amiről nem tud a nép, az nem fáj. A botrány esetén történő lemondás a rendszer képmutatása, és látszaterkölcsösség fenntartása. Ez is eszköz abban, hogy a nép elhiggye, hogy a rendszer jól működik.
Lehet tagadni a realitást, és vágyálmokat űzni a politika működésével kapcsolatban, csak értelmetlen. Állhatsz fejre is, miközben dalokat énekelsz mandarin nyelven, de a politika nem tud más lenni egy demokráciában. Viszont meg tudsz győzni, hogy ha sorolod a számtalan pozitív példát. De ha az esetek 90-95%-a negatív, akkor a többi pozitív jelenséget simán tönkreveri a nagy számok törvénye.
„…képmutató álkeresztény vezetés tömegeket tántoríthat el a valódi kereszténységtől. ”
A magyar kormány kapcsán az látszik tisztán, hogy az ellenzéki ateisták nyíltan kijelentik, hogy ezek nem is keresztények, csak tőkét akarnak kovácsolni ebből a színjátszásból. Ez pedig „jó”, mert nem azt mondják, hogy „lám-lám ilyenek a keresztények”, hanem látják, hogy ezek nem is azok. Bort isznak és vizet prédikálnak. Szóval egyáltalán nem érzem ezt a felállást veszélyesebbnek ránk nézve, mint a más jellegű politikai narratívákat.
„Lehet relativizálni, hogy a Päivi Räsänen elleni támadás-e a rosszabb, vagy az Iványi Gábor elleni, de valójában mindkettő tragikus.”
Egyáltalán nem relativizálás, hanem a szezon és a fazon kérdése. Päivi Räsänen a vallásszabadság gyakorlása miatt került tűz alá, Iványi Gábor pedig nem fizette be a járulékokat az alkalmazottak után, ami meg köztörvényes kategória. Ha én befizetem, akkor tegye meg ő is. Ha meg megtette, akkor nem tudnak vele mit csinálni a fideszesek, minthogy Bige Lászlóval sem tudtak kiszúrni (pedig nagyon akartak), mert minden lényeges dolog rendben volt a szolnoki üzemben.
Gandalf 23:07
Imádkozom azért,hogy Trump nyerjen. Elég volt a demó-k őrült tombolásából a világban…
Gandalf gondolataival minden tekintetben azonosulni tudok, ezért a felesleges ismétlés helyett csak egy szempontot emelnék ki. Nevezetesen: többet árt- e Krisztus ügyének a vallásunkkal ellenséges hatalom mint a névlegesen keresztény, de gyakorlatában nem éppen ezt tükröző kormányzat.
A konstantini fordulattal hivatalos államvallássá vált a kereszténység. A liberális demokráciák térhódításáig a nyugati világban természetes volt, hogy az állam megkövetelte a keresztény értékrend minimum formális elfogadását és keményen megtorolta ennek nyilvános vitatását. Ebből a – valljuk be – kényelmes helyzetből jutottunk el bő két évszázad alatt oda , hogy pl. a melegházasság megkérdőjelezése szinte fasiszta nézetnek számít.
Trump, Orbán stb. keresztény követői véleményem szerint kimondva- kimondatlanul ebbe a letűnt korszakba vágyódnak vissza, vagyis hogy a hatalom újból garantálja számukra minden, a keresztény értékrenddel össze nem egyeztethető – vagyis amit ők ilyennek tartanak – magatartás, nézet lesöprését. De vajon ezt akarja a Mi Urunk is ?
Nem vagyok benne biztos, hogy nem könnyebb-e érdemeket szerezni egy keresztényellenes rezsim alatt, mint egy keresztény kurzusban.
Ne értsetek félre, nem szeretnék sem üldözött sem vértanú lenni, de a történelem arra tanít ha a hatalom elkezdi szeretni a kereszténységet, minimum érdemes gyanakodni.
Én nem szeretnék olyan üldözésben élni mint ami észak-koreában van, ahol akár az is előfordulhat, hogy a gyerekek jelentik fel a szüleiket „nem megfelelő viselkedés” miatt.
Pál apostol arra kér, hogy azért imádkozzunk, hogy békés és nyugalmas életet éljünk.
Lövészárokban nem lehet hirdetni az evangéliumot.
Nem tartom letűnt korszaknak azt amikor a férfi-nő szövetségét értéknek tartjuk és védelmezzük. Ebben a szeretet-térben születnek és nőnek föl az egészséges emberek. És ha demográfiai visszaesés van akkor azt a gazdasági visszaesés követi. Szóval megvan az évezredek óta működő recept, ne dobjuk ki az ablakon.
Kedves Fernando!
Megértem, hogy nem szetetnél Észak-Koreában élni, bár most, hogy az oroszok oldalán beszálltak az ukrajnai háborúba, biztosan javulni fog a renoméjuk a kormánypárti médiában.
A demográfiai visszaesésről pedig csak annyit, hogy éppen most született a legkevesebb magyar gyermek, mknden széd deklaráció ellenére.
Csurgai Csaba 15:11
Nem zavar az a tény, hogy az egész magyar államiság a kereszténységre épül ? A kereszténységnek köszönhetjük a létünket, mint állam, mint nemzet.
” de a történelem arra tanít ha a hatalom elkezdi szeretni a kereszténységet, minimum érdemes gyanakodni.”
Szerintem van még mit tanulnod a történelemmel kapcsolatban.
A magyar történelemmel mindenképp…engedj meg egy-két javaslatot: magyar címer tanulmányozása, a Szent Korona tanulmányozása.. stb.
Robert Schuman mondta, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz…. ez Magyarországra hatványozottan igaz, vagy hű marad a gyökereihez, vagy töröltessen el, ha hűtlen lesz. Hála Istennek erre kicsi az esély, mert a kormányunk, a Te szavaiddal élve „szereti a kereszténységet” és ezt nagyon helyesen teszi.
Mit tehetnék hozzá hozzá „zsoltár” szavaihoz ?
Isten, áldd meg a magyart!
Csurgai Csaba
Rengeteg mindent hozzá tehettél volna, szomorú az ötlettelenséged.
Hozzá tehetted volna mondjuk a Miles Christi eszményét… talán soha nem volt nagyobb szükség a történelemben a keresztények megvédésére, önvédelmére, mint manapság.
Az olimpia megnyitóján 1,3 milliárd ember hitét gúnyolták ki és köpték le a sátánisták, te meg azon aggódsz, hogy a kormány szereti a kereszténységet. Elég érdekesen priorizálod a dolgokat, ehhez tényleg nem lehet mit hozzátenni.