A mai naptól nem vagyok egyházi személy. Nem hagytam abba a lelkipásztori szolgálatomat, csak a Magyar Evangéliumi Egyház, melynek eddig lelkésze voltam, március 1-jén valószínűleg egyházból egyesületté vált. Azért „valószínűleg”, mert az új egyháztörvény és annak alkalmazása kapcsán nehéz bármit határozottan kijelenteni. Az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette az egyházakról szóló törvényt, ezután is megteheti (remélem, meg is teszi). A Velencei Bizottság is foglalkozik az üggyel, és nem kizárt, hogy valamelyik kisegyház panasza Strasbourgig is eljut. Fokozza a bizonytalanságot, hogy a parlamenti többség láthatóan a saját törvényét sem tartja be, hiszen kb. húsz kisegyház (benne a miénk is) elvileg megfelelt még a szigorított törvényi feltételeknek is, mégis elutasították a jogfolytonossági kérelmünket. Most egy évig nem is kérvényezhetjük újra. Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszercsak mégis. Majd utána mégsem. Vagy mégis. Az most viszonylag megbízható információnak tűnik, hogy mától automatikusan egyesület lettünk, pedig meg sem alakultunk. Én meg egyesületi nem is tudom, micsoda vagyok. Képviselő? Tisztségviselő? Alkalmazott? Egy biztos: nem egyházi személy.
Ez nincs hatással a hitvallásomra, a teológiámra és az identitásomra, igyekszem méltósággal és Krisztusban való örömmel fogadni az állam általi megvetettséget. Évekig egyházi státusz nélkül szolgáltam az evangélium ügyét, ezután is ezt fogom tenni. Kívülállók számára azonban szeretném kicsit megfoghatóbbá tenni, hogy konkrétan mit jelent a jelenlegi állapot egy státuszát vesztett kisegyháznak. Ahogy egy korábbi bejegyzésben megírtam, nem néhány emberről van itt szó, hanem együttesen többtízezer embert képviselő felekezetekről, melyek lelkigondozotti köre és hatása ennél még nagyobb. Elég, ha a rengeteg kreatív és hasznos szolgálatot működtető Golgota, az uszkai cigányok között már a hetvenes években csodás változásokat elérő szabadkeresztények, a Havanna lakótelepen és az ország más nehéz helyein elképesztő eredményeket felmutató Agapé, a hasonló méretekben működő Biblia Szól, az Evangéliumi Kiadónak évtizedek óta otthont adó Keresztyén Testvér Gyülekezetek, az országos hálózatú Palánta Gyermekmissziót végző Mahanaim gyülekezet, a KIA könyvkiadó mögött álló Szabad Evangéliumi Egyház, vagy a FÉK programmal hatalmas tömegeket elérő CCC Magyarország szolgálatára gondolunk. Vagy arra a számos roma gyülekezetre, melyek az elmúlt évtizedben alakultak (például a mi felekezetünkben is).
(Egy zárójeles gondolat azoknak, akik a felsorolt egyházak valamelyikéről rossz véleménnyel vannak. Egyrészt nem kell egyetértenünk ezeknek a csoportoknak minden gondolatával és gyakorlatával ahhoz, hogy örüljünk az evangélium köztük megnyilvánuló erejének, és nem kell nagyon művelt teológusnak lennünk ahhoz, hogy belássuk: bármelyikük felfogása közelebb áll az evangéliumhoz, mint az egyházi státuszt nyert mormonok és Krisna-tudatúak vallása. Másrészt szerintem azt sem kell különösebben bizonygatni, hogy a kereszténység „nemzetmegtartó szerepét” az imént felsorolt felekezetek hatékonyabban képviselik, mint az egyházként elfogadott buddhista, zsidó és iszlám szervezetek. Számok alapján pedig gyanítom, hogy jó néhány egyesületté degradált kisegyház tagsága meghaladja a magyarországi ortodox formációk együttes létszámát, és világméretekben sem nagyon maradnak el tőlük.)
De hadd térjek vissza arra a kérdésre, hogy mi történik velünk a mai naptól. A jelenlegi felállás szerint a következők kezdenek kirajzolódni. Mivel a státuszuktól megfosztott kisegyházakban megszűnik az „egyházi személy” kategória, a tagoknak a leadózott jövedelmükből a szolgálók számára összegyűjtött adományait ezután SZJA terheli. A muszlimok, a Jehova Tanúi, a reformátusok, a hitgyülisek továbbra is perselypénzként kezelhetik az adományokat, és felszabadíthatnak teljes idejű szolgálatra lelki munkásokat, mi ugyanezt már csak plusz adóterhekkel tehetjük meg. Hangsúlyozottan nem állami támogatásokról beszélek, hanem olyan pénzekről, amit a tagjaink dobnak össze, amit akár arra is fordíthatnának, hogy kimeszeljék a házukat vagy elutazzanak valahova nyaralni. Az államtól semmilyen juttatást nem várunk, csak azt szeretnénk, ha nem akadályozna bennünket jobban, mint a mormonokat, a katolikusokat vagy a hitgyüliseket. A kisegyházakban április elején ugyanúgy számtalan alkalmazottat kell kifizetni, mint eddig, de az adományokból az SZJA-ra már nem biztos, hogy futja. Ez nagyon komoly érvágás a kisegyházak missziós (szociális, pásztorális és evangélizációs) szolgálatai számára.
Az adóterhek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ha nem vagyunk egyház, hivatalosan ugye istentiszteleteink sincsenek. „Egyesületi rendezvényeink” vannak. Ezekre egyelőre teljesen más törvények vonatkoznak, mint az egyházak alkalmaira. Az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) az egyik kisegyház megkeresésére máris kiadott egy hivatalos állásfoglalást arról, hogy egyházi státuszunk elvesztésének mi a szerzői jogi következménye. Istentiszteleteinken a nyilvános előadásokra vonatkozó törvényi rendelkezések lesznek érvényesek, vagyis minden egyes istentisztelet és közösségi alkalom után, ahol „nyilvánosságra hozott zeneművet” éneklünk (amit előre be kell jelentenünk), a jelenlévők létszámának arányában jogdíjat kell fizetnünk. Ha ezt nem tesszük meg, a törvény értelmében végső esetben akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók leszünk.
Vannak más gondok is. Nem tudjuk például, hogy az egyházi státusz elvesztésével az úrvacsora kiosztása ezután ANTSZ-engedélyhez lesz-e kötve. Képtelen kötelezettség volna, hiszen két évezredes szertartásról van szó, amelyet minden keresztény felekezetben gyakorolnak, de egyesületként az erre való hivatkozásunk súlytalan lehet. Az is kérdés, mi lesz az önkéntes szolgálóinkkal. Egyházainkban a hívők aktívan és fizetség nélkül vesznek részt hitéleti és karitatív tevékenységekben. Vajon ők egy munkaügyi ellenőrzés alkalmával „feketemunkásoknak” minősülnek? Pénzbüntetést kockáztatunk, ha egy konferencia lebonyolításakor nem kötünk önkéntes szerződést minden pakoló és szervező testvérrel? Tudom, ezek abszurd felvetések, és remélem, soha nem válnak gyakorlati problémává. Az tesz mégis éberebbé, hogy az elmúlt hónapokban éppen elég abszurditással találkoztunk. És sajnos az Artisjus állásfoglalása sem csak képzelgés. A fenyegetettség érzése pedig akkor sem kellemes, ha senkinek nem érdeke, hogy a fenyegetések valóra váljanak.
További kérdések is felmerülnek azzal kapcsolatban, hogy az egyesületi lét hogyan érintheti a kisegyházak szolgálatait. Néhányat hadd említsek. A haldoklókhoz vagy súlyos betegekhez vajon beengedik-e ezután az intenzív részlegekre a hivatalosan már nem lelkész „egyesületi képviselőket”? Tudják-e a lelkipásztorok látogatni saját híveiket életüknek ezekben a kritikus időszakaiban? Néhány evangéliumi kisegyház az elmúlt évtizedben fontos és eredményes munkát végzett a börtönökben. Vajon lesz-e jogi lehetőségük egyesületi alkalmazottakként arra, hogy a börtönfalak között hirdessék az evangéliumot és lelkigondozzák a börtönben megtért híveiket? Mi lesz a temetésekkel? Vagy a szabadtéri istentiszteletekkel, melyekre az önkormányzat nem köteles területfoglalási engedélyt adni? Azt sem tudni egyelőre, hogy vajon egyesületként működő egyház fenntarthat-e akkreditált teológiai intézményt, amely jog most az egyházaknak van fenntartva. Terjeszthetik-e a tanításaikat fizikai adathordozón kiadói költségek fizetése nélkül?
Ahol a kisegyházak képviselői eddig hittant tartottak, ott az egyházi státusz elvesztése miatt nyilván erre nem lesz többé lehetőségük. Ez sok szolgálat előtt zárja be a kapukat. Az egyesületté lefokozott kisegyházaknak valószínűleg bérleti díjat kell majd fizetniük olyan helyeken, ahol eddig egyházként örültek nekik. Ha egyáltalán kapnak ezután helyet. Sajnos már most tudok konkrét esetről, hogy az egyházi státusz elvesztésének lehetősége miatt megköszönték egy kisegyház szolgálatát és lehúzták előttük a rolót. És ami az egyik legkritikusabb pont: mi lesz a „gyónási titokkal”? Lelkipásztorok sokféle bizalmas információhoz jutnak hozzá személyes beszélgetések és bűnvallások során. Eddig a törvény lehetővé tette, hogy az egyházi személyek gyónási titokra hivatkozva megtagadják a vallomástételt. Ha ez a jogi védelem megszűnik, vajon perbe foghatók lesznek a kisegyházi lelkészek, ha bűncselekményről tudomást szerezve nem jelentik fel lelkigondozottjaikat?
Azt feltételezem, hogy a törvényhozók, akik az egyházak jogállásáról döntenek, egyáltalán nem gondolták végig ezeket a kérdéseket, vagy ha igen, akkor tudják már a válaszokat is, csak a megfelelő jogszabályok nem születtek még meg. Azt remélem, hogy a jogi anomáliákat sürgősen törvényben vagy rendeletekben rendezik. Ha legalább ezt nem teszik meg, addig is, amíg az egyháztörvény megjárja a jogorvoslati fórumokat, az evangéliumi kisegyházak kénytelenek lesznek féllegalitásba húzódni. Ezt egyikük sem akarja, de az evangélium hirdetésére és közös megélésére az államnál nagyobb hatalomtól kaptak megbízatást. Az állam képviselőinek a történelmi tapasztalatok alapján tudniuk kell, hogy lelkiismereti kérdésekben az evangéliumi mozgalom az egyik legnehezebben feltörhető dió. Minél erősebben ütnek bennünket, annál jobban megszilárdulunk a küldetésünkben.
Isten irgalmas!
Ezt azoknak mondom bíztatásul, akik ezt a csúfságot elkövetik rajtatok. Mert Istené az ítélet is!
„Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása…” (Dán9,7a)
A mi Istenünk győzedelmes, szabadító isten. Vagy ez a mindennapi életben nem számít?
egy kis bátorítás spurgeon bácsitól ma reggelre:
„Halljátok az ÚR igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az ÚR, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak.” (Ézsaiás 66,5)
„a tagoknak a leadózott jövedelmükből a szolgálók számára összegyűjtött adományait ezután SZJA terheli.”
Szerintem inkább az a baj, hogy az egyházi státusszal ez a kedvezmény továbbra is fennáll. Miért szenttehenek az egyházi személyek? Lásd be Ádám, azért az katasztrofális érv, hogy a tagok a leadózott jövedelmük a szolgálók (gondolom, ez alatt nem a női szolgákat érted, amit valójában ez jelent a magyar nyelvben, de lépjünk túl…) számára összegyűjtött adományai itt olyan hangsúlyt kapnak, mintha itt valami különleges, többszörös adózás lenne. Mindent a leadózott jövedelmünkből vásárolunk és fizetünk ez alapján ÁFÁ-t, a kereskedő, akitől vesszük, ebből fizeti a vállalkozási adóját, a saját közterheit, és akkor még nem beszéltünk a termelő terheiről, amit mind mind végső soron a mi leadózott jövedelmünkből fizetünk meg a termék árában.
Ettől még őszintén sajnálom, hogy ez így érint sokakat. De ebben ami igazán inkorrekt az a kivételezés. A magam részéről az egyházi státuszt szüntetném meg en bloc. Mindenkit az egyesülési törvény hatálya alá rekesztenék, legfeljebb a vallási egyesületeknél némi korlátot, hogy ne lehessen puszta többségi szavazással mondjuk Jézust kiszavazni az Isten Fia címből, ha egyébként a közösség eredetileg ilyen hitvallással alakult.
„És ami az egyik legkritikusabb pont: mi lesz a „gyónási titokkal”? Lelkipásztorok sokféle bizalmas információhoz jutnak hozzá személyes beszélgetések és bűnvallások során. Eddig a törvény lehetővé tette, hogy az egyházi személyek gyónási titokra hivatkozva megtagadják a vallomástételt. Ha ez a jogi védelem megszűnik, vajon perbe foghatók lesznek a kisegyházi lelkészek, ha bűncselekményről tudomást szerezve nem jelentik fel lelkigondozottjaikat?”
Ez is egy furcsa dolog. Nekem magával a gyónási titokkal is gondom van. Majd alkalmasint írhatnál erről is egy posztot. Miért evidens, hogyha tudomására jut egy (vélhetőleg) köztörvényes bűn a lelkésznek, akkor azt eltitkolja? Mennyire hiteles Istenhez fordulás az, ha valaki nem vállalja a következményeit tettének? Nincs rögzült álláspontom, egyszerűen kérdezem.
A liberális egyháztörvénnyel rendelkező angolszász országokban, ahol az egyházak közhasznú egyesülethez hasonló formában működnek (pl. charity), az adakozók az adományaikat leírhatják az adójukból. (Angliában az anglikán egyház státusza nyilván más, most nem arról beszélek, hanem a többiről.) Az államnak mindenhol érdeke, hogy támogassa a civil kezdeményezéseket, beleértve a vallási tevékenységet, ennek a támogatásnak csak a formái különböznek. Én szívesen venném egyébként az amerikai modellt, de nálunk láthatóan nem ez valósul meg, és Európa más országaiban sem. A most kialakult helyzetben valóban a jogfosztás és az önkényesség a legnagyobb gond.
árpi, az idézet tényleg bátorító!
Értem a gondodat, sok kérdést nekem is át kell ezzel kapcsolatban gondolnom. A „gyónási titok” most az állam előtt ad lehetőséget a lelkésznek arra, hogy ne KELLJEN feljelentést tennie egy-egy ilyen esetben, vagy megtagadhasson vallomást, ha az sértené azt a bizalmas kapcsolatot, ami lehetővé tette, hogy az illető letegye a terhét előtte. Azt gondolom egyébként én is, hogy a bűnt elkövetőnek vállalnia kell a tette következményeit, és a lelkésznek/lelkigondozónak ebbe az irányba kell terelnie a folyamatot. De ez egy érzékeny kérdés, melyet a törvény – szerintem jogosan – megfelelő tapintattal kezelt.
Ádám,
Én úgy tudom, hogy a vallási egyesületeknek ab start jár a közhasznúság intézménye. Így elvileg erre is érvényes, hogy az adományok egy része leírható az adóalapból, vagy adóból (most hirtelen nem tudom pontosan melyikből, de inkább utóbbi lehet). Ráadásul marad az 1% is.
Ám ahogy nézem, ez már nem biztos, hogy igaz lesz az új közösségekre.
„A “gyónási titok” most az állam előtt ad lehetőséget a lelkésznek arra, hogy ne KELLJEN feljelentést tennie egy-egy ilyen esetben”
Senkinek nem KELL minden esetben. Ha hatóság tagja, vagy hivatalos személy, akkor minden esetben KELL. Ha államellenes bűncselekményről (vagy ilyesmi előkészületéről) van szó, vagy például arról, hogy valaki meg akar téged vesztegetni, vagy ha szőkés, vagy annak előkészülete, akkor KELL. Minden egyéb esetben bárki TEHET feljelentést, nincs mulasztás, ha nem.
http://www.kormany.hu/download/0/a9/70000/Tajekoztato_a_civil_szervezette_alakul%C3%B3_egyhazaknak.pdf#!DocumentBrowse
Ezt ismerem. Legyen belőle törvény vagy rendelet, akkor biztos. Addig nem.
Szerintem ez a tájékoztató a törvény átmeneti rendelkezéseire épül. Az 1% egyértelműen ott van azok között. Valószínűleg ez nem az 1+1%, hanem a csak a közhasznúság miatti. S ebből következhet az, hogy a közhasznúság megmarad. De egyébként valóban elég lyukas ez az egész.
Ráadásul ez a tájékoztató… Se egy iktatószám, se egy hivatkozás (leszámítva a törvényt magát, de csak mint egy általánosság), se egy aláírás. Erre önmagában valóban nemigen lehet hivatkozni.
Ettől csak azért is jobb a helyzet, mert markánsabban fog kirajzolódni, amikor a felekezetek mellé bizonyságként megérkezik Isten tenyere. Majd felemeli és megmutatja a hatalmát, nem lesz szüksége Isten gyermekeinek az állam úgynevezett támogatására. Támogassa magát!
A NAV kimutatása alapján (Kimutatás a 2010. évi SZJA 1 %-ának a 2011. évi adózói rendelkezéséről: http://www.apeh.hu/data/cms199880/1_melleklet_KEGYH_20110819_2.pdf ) ha csak a ma elismert egyházak kapják meg az egyházaknak felajánlható 1% részt, akkor 4,978,427,210 forint helyett 4,711,854,234 forintot kell majd kiutalni, ami csupán 5.35% megtakarítás, azaz a törvény célja vagy nem a bizniszegyházak megszüntetése volt (hiszen, mint a számok mutatják, az igazán nem is volt probléma), vagy hihetelenül rossz a törvény (szerintem mindkettő). Ezt semmiképpen nem nevezhető hatékony törvényalkotásnak, sőt!
Még egy utolsó számítás …
A megtakarítás évente tehát 266,572,976 forint, ami a 337 legrosszabban fizetett országgyűlési képviselő egyhavi (!!!) bérével egyenlő (http://hvg.hu/document/1208fokusz.jpg)
Ne kapjanak bért csupán egy hónapig és minden maradhat a régiben.
Kedves Ádám!
Ha jól tudom az egyesületté válásról is nyilatkozni kell, nem elég passzívan várni. A volt egyházak nem válnak automatikusan egyesületté(Sajnos a mi gyülekezetünk is hasonló cipőben jár, noha minden törvényi előírásnak megfeleltünk). Tudtommal,ha ez nem történik meg (mármint a nyilatkozás), akkor jogutód nélkül a volt egyház megszűnik és minden vagyontárgya az államra száll és nem lesz civil egyesület sem. Lehet, hogy ezt már egyébként tudod.
Bennünket úgy tájékoztattak, hogy az egyházi státuszt kérelmező (de elutasított) egyházak április 30-ig kérhetik az egyesületté válást. Ez sem lesz egyébként egyszerű, mert a bíróságok hiánypótlást kérnek, amit egyelőre lehetetlen teljesíteni, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő információk. Április 30-ig viszont automatikusan egyesületnek számítunk, ahogy január 1-jétől február 29-ig az összes eddigi egyház, amely nem került az első 14 közé. Hogy aztán ez tényleg így van-e, azt szerintem senki nem tudja. És ez is része az egész eljárás méltatlan voltának.
Sziasztok! Nagyon sajnálom ami történt. S mint egy olyan felekezet tagja, ami „bekerült”, imádkozom a helyzetért, mást nem tehetek…S hogy miért? Hogy a testvéri kötelékeket ez ne szétszakítsa, hanem akik bent vannak tudjanak segíteni a nehéz helyzetbe kerülteken…
Én se vagyok egyházi személy, sose voltam.
Persze ez senkit se érdekel, és ez jól is van így. 😀
Számomra félelmetes hogy keresztény emberek bármit is várnak az államtól mint keresztények.
Mint állampolgárok várhatnak dolgokat az államtól, de annak mi köze lehet a hitükhöz? Semmi.
„Másrészt szerintem azt sem kell különösebben bizonygatni, hogy a kereszténység „nemzetmegtartó szerepét” az imént felsorolt felekezetek hatékonyabban képviselik”
A kereszténységnek semmi köze semmiféle nemzetmegtartáshoz, nemzethez vagy bármi ilyesmihez.
Baráti Róbert, köszönöm a szavaidat! Elfogadott egyházak tagjai és vezető személyiségei is jelen voltak az evangéliumi egyházak kedd esti stratégiai tanácskozásán: pl. Pataky Albert (a pünkösdi egyház elnöke), Mészáros Kálmán (a baptista egyház elnöke), Szabó Dani bácsi (református lelkész), Szuhánszky Gábor (metodista lelkész) és mások. Kifejezték, hogy lélekben velünk vannak. Szeverényi János (evangélikus lelkész) kezdettől a sajtóban is kifejezte a szolidaritását. A MEKDSZ főtitkára (Járay Marci, református lelkész) telefonon hívott, hogy a MEKDSZ szeretne egyértelműen mellénk állni és kifejezni, hogy méltatlannak tartja a kialakult helyzetet. A pünkösdi egyház jelenleg úgy alakítja át a szerkezeti működését, hogy pillanatokon belül ernyőt tudjanak tartani azon jogfosztott kisegyházak fölé, akik ezt akarják – vigyázva ezeknek az egyházaknak az önállóságára. A baptista elnökség részéről is segítő szándékot érzünk. Csodálatos, nemes gesztusokkal találkozunk.
endi, a kereszténység nemzetmegtartó szerepére az állam hivatkozik az Alaptörvény preambulumában. Az államtól mi csak jogosságot várunk, mint Pál apostol. De ezt már korábban is leírtam. Ami a másik gondodat illeti: Istent érdekli, hogy ki vagy, mi vagy, és ez a legfontosabb.
Többen kérdezték egyébként tőlem, hogy te Kovács Endi vagy-e, a régi MEKDSZ-es, mert az evangéliumi világban sokan őt ismerik Endiként. Az érdeklődőknek szeretném üzenni, hogy az itt endi néven kommentelő beszélgetőtársunk nem Kovács Endi. Valaki más, akit Isten szintén szeret. Kovács Endi a barátom, de a cikkeimhez nem szólt még hozzá.
Kedves Ádám!
Ezzel az igével szeretnénk bátorítani téged
„de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.
Nekem meg ez jutott ma eszembe, noha nem vagy költő 🙂
A letaposott virág a mezőn egy darabig igen ramatyul néz ki és úgy is érzi magát, azonban idővel összeszedi magát és újra felemeli a fejét, az égre tekint és Istennek virít…
„nem vagyok”
Sorry
Tisztelt Ádám!
Mindenek előtt szeretném ha lelkében nyugalom lenne és kizárólag csak a Krisztusi szeretet lenne Önben.
Levelét elolvasva engedje meg mint teológiát végzett és hitben élő néhány dologra felhívjam figyelmét.
Az én egyházam nem embertől nem kormánytól való, azt Isten engedte és hagyta jóvá. Én nem az aktuális állami hatalom törvényei szerint vagyok lelkész, vagy tisztviselő. Megjegyezném, hogy a Szent Írás a Biblia szerint az állam és az egyház két külön álló szervezet. Maga Krisztus tett erre felhívást, de gondolom ezt Ön is pontosan tudja. Egyházam éppen ezért soha nem kért és kapott állami támogatást és most sem kérte még az egyház elismerését sem, holott az előző rendszerben ez a státusza megvolt. A rendszerváltás előtt pedig 1989 előtt illegalitásban működött és azt igen lelkesen és jól végezte. Én úgy vélem Ön sem az államtól és az előző kormánytól kapta a felhatalmazást lelkészi hivatásához, hanem legelsőként Istentől, másodsorban a hívő gyülekezettől ahol szolgál, így Ön mint eddig Isten alkalmazottja, tisztségviselője, képviselője, amit nyugodtan nevezhetünk ezután is lelkésznek. Mindazok a felvetések amik ezután leírásra kerültek egy kissé , és engedje meg, hogy az írjam túlzás. Természetesen mindezek bekövetkezhetnek, sőt a Biblia írása szerint meg is fognak történni és történnek is már (Dániel-Jelenések), de jelenleg még nem ez a gyakorlat. Én úgy vélem ez a törvény amit Isten megengedett a hívő gyülekezetek és emberek ébredésére is van. Fel kell ébredni a Laodiceai alvó langymeleg állapotból és kizárólag az Isten által kijelölt úton haladni. Én nem vagyok kétségbe esve ezen új állami vallásügyi törvény miatt, bánt ugyan az az értetlenség és közömbösség amit azon egyházak tesznek illetve nem tesznek akiket ebben a kegyben részesített a Keresztény Demokrata Néppártnak nevezett hitetlen csoportosulás, illetve kiszolgálói.
Nem a világtól kell várni a segítséget hanem elfogadni Isten által megengedett terheket és Benne bízva haladni azon az úton amelyen Ő személy szerint szeretne ha végigmennénk, ki-ki a maga útján. Úgy vélem, hogy nem szabad egyesületté válnia egyetlen egy kizárt vagy nem kért státuszt kérő volt egyháznak sem. Nekik, nekünk a régi rendszer szerint kell működnie tovább ahogyan ez az apostoli korban is gyakorlat volt. Azok a nyugdíjas házak, intézmények vagy gyermek mentő helyek vagy egyéb szociális karitatív szolgálatok amiket eddig végeztek ezek az egyházak azokra a tevékenységekre alapítványt kell létrehozni, addig amíg lehetséges. Nem soká ezt is meg fogják kurtítani de addig van erre lehetőség. Akkor ha ezek is megszűnnek akkor is csak Istenben szabad bízni és az Ő segítségét kérni. Régen még a XX. század előtt amikor kizárólagos volt a katolikus egyház hatalma működtek nem katolikus egyházak. Ezután is fognak, Isten segítségével.
Még-egyszer szeretném azt az egyedüli aggodalmamat kimondani, hogy csak az fáj, hogy a hívők sokasága akik egyháza elnyerte a státuszt nem tiltakozott, és nem tiltakozik. Én ugyan, ahogyan eddig is mondtam, ha egyházam kérte volna a státuszt abban a pillanatban elhagytam volna. Mindezt pedig pont a Krisztusi tanítás miatt illetve avégett, hogy mi emberek nem vagyunk hivatottak senki vallása hitbéli meggyőződése felől ítélkezni, hiszen maga az Írás mondja, hogy :Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: „mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, a ki ítélsz.Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, a kik ilyeneket cselekesznek.Vagy azt gondolod, óh ember, a ki megítéled azokat, a kik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?” Róm 2,1-3
Én személy szerint imádkozom, hogy úgy Önnek mint mindenkinek akinek ezzel az „új” vallásügyi törvénnyel gondja van, valódi lelki békéje legyen és ne a világgal csak Istennel és az Isten által adott feladatokkal tudjon a jövőben is foglalkozni.
Legyen velünk az Úr!
Zoltán
Hát ha ez így halad, szörnyű ezt kimondani, de lassan azt mondhatjuk, hogy könnyebb volt az átkosban Kádár alatt hívőnek lenni mint most. Ne hasonlítsák a kormánypárti politikusok a mai magyar helyzetet a nyugat-európaihoz. Egészen mások az alapok itt a volt szocialista régióban. De egészen más vallási szokássokkal rendelkeznek ezek az országok. Ahány nemzet annyi féle. Minden ország más kultúrális és vallási érzelmű. Ne majmolják már mindenben a németeket.
Kedves Zoltán! Isten kegyelméből ma egész nap a Szentlélek öröme járt át. Részben ez ad erőt ahhoz, hogy azt tegyem, amit helyesnek látok ebben a helyzetben. Próbálok szabályszerűen, bibliai elvek megtartásával – más evangéliumi vezetőkkel vállvetve – azért küzdeni, hogy Magyarországon Krisztus tanítványaival jogosság alapján bánjon az államhatalom, ne önkényesen. Ebben a küzdelemben Pál apostol a példa előttem. A cikkben felsorolt gondokról én is azt írtam, hogy még nem valódi problémák. De ha nem lesz törvényi szabályozás, azok lesznek. Hiszem ugyanakkor azt is, hogy ha a helyzetünk rosszabb lesz, Isten Lelke még inkább meg fog nyugodni rajtunk.
Kedves Ádám!
Így legyen!
Ez az egyházügyi törvény egy fantasztikus lehetőség arra, hogy azok a közösségek amelyeket Isten méltónak talált arra, hogy ne kapjanak állami elismerést, „új” utak keresésébe fogjanak, tanulmányozzák Isten Igéjét, és megtalálják azokat a működési formákat, amik kezdetben is működtek.
Tetszenek az eddigi hozzászólások…
http://mno.hu/belfold/a-velencei-bizottsagnak-nem-tetszik-az-egyhazugyi-torveny-1059901
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=530478
http://nol.hu/belfold/alaptorveny-ellenes_lenne_az_alaptorveny_
Megmondom őszintén nem világos, hogy a Velencei Bizottságnak miért pont a mi egyházügyi törvényünkkel van baja. Más nyugat-európai ország egyházpolitikája sem sokkal liberálisabb. Persze magam is visszalépésnek tartom. De ha ezt kritizálják, más EU-tagok egyházügyi törvényeit is kellene.
„Az egyházügyi törvényt is módosítani kellene
A Velencei Bizottság szintén elfogadja az egyházügyi törvényről szóló jelentést is, amelyben úgy fogalmaznak, hogy a törvény ugyan alapjaiban megfelel a vallásos gondolati szabadság európai alapelveinek, viszont számos eleme nincs összhangban a nemzetközi standardokkal. Mint írták, a jogszabály ugyanis számos önkényes feltételt támaszt a egyházként való elismeréshez, ráadásul a Velencei Bizottság az egyházak elfogadásának gyakorlatát mindenképpen felülvizsgálná. Kifogásolja a vélemény, ahogy minden átmenet nélkül hirtelen több száz egyház veszítette el egyházi státuszát, amely nehezen egyeztethető össze bármilyen nemzetközi normavilággal. A jogászok továbbá diszkriminatívnak tekintik az el nem ismert egyházakra vonatkozó, a törvényben meghatározott bánásmódot is. A Velencei Bizottság ezért az egyházakról szóló törvény módosítását is elvárja a magyar kormánytól.”
(Részlet a hvg tegnapi cikkéből:
http://hvg.hu/itthon/20120315_velencei_bizottsag_alkotmany)
Bár már régebbi ez a cikk, de fontosnak tartom mégis hozzászólni.
Ebben a megvilágításban már teljesen másként tűnik fel nekem is ez az egyháztörvényesdi. Most már egyértelmű, hogy nem arról van szó, hogy nem kapnak támogatást az államtól, hanem hogy felesleges bürokratikus nehézségeket gördítenek eléjük – indokolatlanul. A római birodalomban biztos nem kellett ilyennel szembenézni. Ha be akartál menni evangélizálni a börtönbe, hát mehettél – persze lehet hogy téged is bezárnak, de mehetsz. Ha oda akarod adni mindenedet másoknak, csak tessék, max. nincstelen leszel, de ha az adót befizetted, a többivel úgy bánsz ahogy akarsz (bár nem vagyok jó római jogból).
Szóval most már értem, miért a nagy felhördülés, és legalábbis részben egyet is tudok érteni. És elnézést kérek a korábbi, meglehetősen tájékozatlan hozzászólásomért a témában.
Bár nem vagyok tagja az Iskcon Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének, magam is Krisna-tudatú hívő vagyok. Egy olyan missziónak vagyok a tagja, ami úgyszintén elveszítette egyházi státuszát. Mélységesen elítélem én is mind az állítólagosan „keresztényi” KDNP-s javaslatra megszületett (összehozott, összebarkácsolt) egyházügyi törvényt, mind pedig az alapgondolatot, mely ezt „szükségessé” tette, ill. amivel a törvényhozók indokolni igyekeznek. Együtt érzünk minden, az egyházunk sorsán osztozó kisegyház és felekezet tagjaival, legyenek bármilyen vallásúak és ebben a tárgykörben maximális támogatásunkról biztosítjuk őket.
Mindezek ellenére a „zárójeles gondolat” (cikk 3. bekezdése) okán meg kell jegyeznem, hogy némi csúsztatást vélek kivenni a sorokból. A cikk írója úgy tesz, mintha nem egyház- hanem felemásra sikeredett vallásügyi (vagy még inkább ugyanilyen felemás evangéliumügyi) törvény született volna és azt sérelmezi, hogy a kiesett keresztény felekezetekkel szemben nem-keresztény egyházak sikerrel védték a pozíciójukat.
Ennek a törvénynek valamennyien az áldozatai vagyunk: keresztények és nem keresztények, más vallásúak egyaránt. Ebben a helyzetben senki számára sem megfelelő lépés, hogy a másikkal szemben bizonyítson (még jogosultabb lennék! nálad is jogosultabb lennék! stb), mert az csak bizonygatás és kétségbeesett csapkolódás. Óriási a különbség sérelem és sértettség között! Érdemes lenne ezen elgondolkozni.
Kedves Vedavyasa das,
először is üdvözöllek a blogon, és köszönöm, hogy megírtad a véleményedet. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam azokban a napokban, de azt soha nem vitattam el, hogy egy plurális világban a Krisna-tudatú hívőknek ugyanolyan joguk van a vallásuk gyakorlására, mint az evangéliumi keresztényeknek. Amikor az evangéliumi kisegyházak jogfosztását felpanaszoltam, és szóvá tettem, hogy buddhista, iszlám és Krisna-tudatú közösségek újra egyházi státuszt kaptak, miközben a keresztény kisegyházak jogfosztását megerősítették, arra az ellentondásra akartam rámutatni, hogy a kormány elvileg keresztény elkötelezettségű, ez a döntése tehát duplán ellentmondásos. A sérelem és a sértettség között én is látok különbséget, és csak remélem, hogy az utóbbinak nem adtam helyet a lelkemben sem akkor, sem most.
Kedves Ákos!
Köszönöm a válaszod! Ezen az alapon teljesen korrektnek tudom elfogadni az eredeti blogbejegyzést és köszönöm, hogy mások helyett (nem nevében, ami nem is lenne helyes) is kiírod magadból a témával kapcsolatos észrevételeidet, érzéseidet. Sokan vannak, annak szó nélkül beletörődnek vagy egyszerűen tudomásul veszik és pont. Ezt a beletörődő vagy érdektelen hozzáállást sosem tudtam megérteni, hiszen a döntés okán (bármely vallású vagy felekezethez tartozó) Istenkereső emberek életének egy nagyon is intim területére tolakodik be a törvényhozás, ráadásul olyan módon, ami számtalan esetben a legkellemetlenebb hatással bír a hívők életére nézve. Azt pedig végképp sajnálatosnak tartom, hogy ezt egy olyan kormányzat üti nyélbe, ami önnön állítása szerint keresztény elköteleződésű. Tartom én ezt mindennek, csak éppen keresztényinek nem.
Hivatásod további gyakorlásához és a lelki életedhez kívánok sok sikert, lelki erőt és jó egészséget.