A svájci eredetű II. Helvét Hitvallás a magyar reformátusok hitvallása is, ezért nevezték egy időben helvét hitűeknek a magyarországi kálvinistákat. Az 1566-os svájci hitvallás az eddig látott hitvallásokhoz hasonlóan rögzíti, hogy a Szentírás Isten igéje. Akik a két fogalom azonosítását a fundamentalizmushoz kötik, nincsenek tisztában azzal, hogy milyen régi párosításról van szó. Pedig a hitvallás megalkotói még azt is ünnepélyesen kijelentették, hogy készek akár a hitvallást is módosítani, azoknak engedve, „akik Isten igéjéből jobbra tanítanának” (A Heidelbergi Káté és A Második Helvét Hitvallás. A Magyar Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest, 1992, 115) A hitvallás első fejezete egyenesen azt a címet viseli, hogy „A Szentírás Isten igaz Igéje”. Teljesen nyilvánvaló, hogy az aláírók Isten igéjének tekintették a Bibliát. Lássunk néhány szemelvényt az I. fejezetből.

„Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és apostolok kanonikus írásai mind az Ó-, mind az Újtestamentumban Isten igaz Igéje; ezért elég tekintélyük van önmaguknak és az nem emberektől származik, mert maga Isten szólt az atyákhoz, prófétákhoz és apostolokhoz, és szól még mindig hozzánk a szent írások által.”

„Ezért amikor manapság Istennek ezt az igéjét törvényesen elhívott prédikátorok hirdetik az egyházban, hisszük, hogy olyankor maga Isten igéje hirdettetik, és azt fogadják be a hívők; és hogy semmiféle más Isten igéjét nem kell kitalálni vagy a mennyből várni; és hogy közvetlenül magát a hirdetett igét kell néznünk, nem pedig az igehirdető szolgát, aki ha gonosz és bűnös is, mindamellett Isten igéje megmarad igaznak és jónak.”

„Ebben a Szentírásban Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebb mértékben kifejtve találja mindazt, ami egyrészt az üdvözítő hitre, másrészt ami az istennek tetsző élet helyes alakítására vonatkozik. Ezért hát Isten világosan a lelkünkre kötötte, hogy ahhoz semmit hozzá ne adjunk, se belőle el ne vegyünk. Valljuk tehát, hogy ezekből az írásokból kell meríteni az igaz bölcsességet és kegyességet a gyülekezeteknek is a reformációját és kormányzását, az istenes élettel járó kötelességeink tanítását, a tantételek igazolását és elvetését vagy mindenféle tévelygés cáfolatát, valamint miidenféle intelmet az apostolnak ama mondása szerint: A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre (2Tim 3,16).”

Ez nem fundamentalizmus, hanem történelmi kálvinizmus.