Remélem, az eddigi bejegyzésekkel sikerült mindenki számára meggyőzően megmutatnom, hogy a Szentírás Isten igéjeként való fogadása nem a modernista teológiára adott fundamentalista reakció, hanem a reformátori – kálvini és lutheri – teológia közös kiindulópontja. Azok tértek el ettől a hagyománytól, akik Semlert követve elválasztották egymástól az Isten igéje és a Szentírás fogalmakat. Most hátrahagyjuk a protestáns világot, és azt fogjuk látni, hogy a Szentírás Isten igéjeként való tisztelete az egész kereszténység közös öröksége. Mindenekelőtt vessünk egy pillantást a római katolikus egyház hivatalos dokumentumaira.
Ezek a dokumentumok nem egészen ugyanazt a Szentírás-képet mutatják, mint amit a reformátorok vallottak, de egy dologban nem térnek el attól: a Biblia a hivatalos római katolikus álláspont szerint is Isten szava. Bár a Tridenti Zsinat a protestánsokkal szembeni polemikus céllal foglalkozott a Szentírás kérdésével (a Szenthagyományt akarta a Bibliával egy szintre emelni és az apokrifeket próbálta véglegesíteni az ószövetségi kánonban), kimondta, amit a reformátorok és követőik, hogy mind az Ó-, mind az Újszövetségnek „Isten a szerzője” (1501). XIII. Leó Providissimus Dei kezdetű enciklikája a Szentírást többször Isten írott Szavának, isteni írásnak nevezi. Ebben a szellemben fogalmaz a Katolikus Egyház Katekizmusa és a II. Vatikáni Zsinat is.
A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) a Szentírással kapcsolatban mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy az Krisztusról beszél. „A Szentírás minden szavával Isten egyetlen szót mond: az Ő egyszülött Igéjét, akiben teljesen kimondja önmagát.” (102) „Emiatt az Egyház az isteni Írásokat mindig úgy tisztelte, ahogy az Úr testét is tiszteli. A híveknek szüntelenül nyújtja az Élet Kenyerét, melyet mind Isten Igéje, mind Krisztus Teste asztaláról vesz.” (103) „A Szentírásban az Egyház szüntelenül megtalálja táplálékát és erejét, mert nem csupán emberi szót, hanem ami valójában: Isten Igéjét kapja benne.” (104) (Most ne azon lovagoljunk, hogy Róma a történelme során tényleg így kezelte-e a Bibliát, inkább állapítsuk meg: amikor nem így volt, az ellentétes azzal, ahogy a katolikus egyház most gondolkodik a kérdésről.)
A KEK a Szentírás sugalmazásáról és igazságáról ezt mondja: „A Szentírás szerzője Isten. ’Az isteni kinyilatkoztatást, melyet a Szentírás szövege tartalmaz és elénk tár, a Szentlélek sugalmazására foglalták írásba.’ ’Az Anyaszentegyház az apostoli hit alapján az Ó- és Újszövetség könyveit egész terjedelmükben, minden részükkel együtt szentnek és kánoninak tartja, mivel a Szentlélek hatására írt könyveknek Isten a szerzőjük, és mint Szentírást kapta az Egyház.’” (105) „Isten sugalmazta a Szent Könyvek szerzőit. ’A Szent Könyvek megírására Isten embereket választott ki, akiket erejük és képességeik birtokában úgy használt föl, hogy miközben bennük és általuk Ő maga cselekedett, mint valódi szerzők mindazt, de csak azt foglalják írásba, amit Ő akar.’” (106) „A sugalmazott könyvek az igazságot tanítják. ’Mindazt tehát, amit a sugalmazott szerzõk, vagyis a szent írók állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani, ezért hinnünk kell, hogy amit Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják.’” (107)
A KEK Lutherrel, Kálvinnal és a protestáns ébredési mozgalmakkal együtt hangsúlyozza, hogy „A keresztény hit mégsem ’könyvvallás’. A kereszténység Isten ’Igéjének’ a vallása: egy olyan Igéé, amely nem írott és néma szó, hanem ’megtestesült és élő Ige’. Szükségünk van tehát arra, hogy Krisztus, az élő Isten örök Igéje a Szentlélek által megnyissa értelmünket, hogy megértsük az Írásokat, nehogy olyanok maradjanak, mint a holt betű.” (108) A KEK nem állítja szembe Krisztust és a Szentírást; attól, hogy Krisztus Isten Igéje, a Szentírás lehet Isten írott igéje. „A Szentírás Isten igéjét tartalmazza, és sugalmazott lévén, valóban Isten szava.” (136)
A KEK a Biblia Isten igéjeként való fogadására és használatára szólítja fel a hívőket: „Isten igéjében akkora erő és hatékonyság van, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház gyermekeinek erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása.’ ’Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz.” (131) „Az Egyház ’nyomatékosan buzdítja és sürgeti (…) az összes Krisztus-hívőket, hogy a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg »Jézus Krisztus fönséges ismeretét« (Fil 3,8). »Mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust«.’” (133)
A KEK természetesen már a II. Vatikáni Zsinat állásfoglalásait és lelkületét hordozza magán. A Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról szól, többek között tisztázza a Szentírásról vallott római katolikus felfogást. A konstitúcióban például ez áll: „Az isteni kinyilatkoztatást, melyet a Szentírás szövege tartalmaz és elénk tár, a Szentlélek sugalmazására foglalták írásba. (…) Mindazt tehát, amit a sugalmazott szerzők vagyis a szent írók állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani, ezért hinnünk kell, hogy amit Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják.” (11)
Kedves Ádám!
Testszik korrekt összegzésed.
De kiegészitendőnek tartom.
„a Biblia a hivatalos római katolikus álláspont szerint is Isten szava. Bár a Tridenti Zsinat a protestánsokkal szembeni polemikus céllal foglalkozott a Szentírás kérdésével (a Szenthagyományt akarta a Bibliával egy szintre emelni és az apokrifeket próbálta véglegesíteni az ószövetségi kánonban),…” -irod.
Mondatod azt sugallja, hogy a Szentirás elválasztható a Szent Hagyománytól, pedig egyáltalán nem! Az annak elsőként leirt része!
Erről tanúskodik már kezdetben maga az Úr, mikor nem azt mondja, hogy gyorsan irjátok le, miket csak mondtam, vagy tettem, hanem azt, hogy ‘Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”….. ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” Mk 16,15.20
Tehát előbb a szóbeli hirdetés, majd annak rögzitése. A szóbelit pedig hiteles személyeknek, valódi tanúknak volt lehetősége hirdetni.
De erről is beszél Lukács,mikor kimondja, hogy:
Lk 1,3 – „magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus,…”. Tehát nem irásokból, hanem tanúktól vette, amiket leirt.
Vagy az Apostol:
1Kor 15,6 – Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak.
ApCsel 22,15 – Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál.
2Tim 1,13 – Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál.
2Tim 2,2 – s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.
Mert később a többit is rögzitették, rögzitik irásban is, hogy a tanitás ne emberfüggő -és ezért félreértelmezhető- legyen. De csak a Bibliában leirtak azok, amiket felolvasunk, és amit az elődöktől, végső soron az apostoloktól ránk hagyományozott módon értelmezünk és magyarázunk.
A regula fidei (hitszabály) kialakulása formailag abban állt, hogy semmi újat nem lehet hirdetni, csak amit „ránk hagytak” (traditum est). Ezért szükséges volt azoknak az írásoknak a gyűjteménybe vétele, amelyek az Egyház hivatalos tanításait tartalmazták. A hit szabálya magába foglalta azt a hivatalos tanítást, melyet az Egyház az apostoloktól kapott, és amelyet hittel kellett elfogadni. Lényeges elemei kezdettől fogva benne voltak a keresztségi hitvallásokban.
A II.Vatikáni Zsinat elkerülte a „két forrás” említését, s inkább úgy fejezte ki magát, hogy a kinyilatkoztatás egyedüli forrása Jézus Krisztus, s az ő tanítása az apostolok közvetítésével a Szentíráson és a hagyományon keresztül jut el hozzánk, ill. marad meg az Egyházban. A Szentírás és a hagyomány fölhasználásának és értelmezésének eszköze az egyházi tanítóhivatal; e 3 tényezőt mindig együtt kell tekinteni. – A hagyomány és a Szentírás szorosan összefonódik és átjárja egymást. Ugyanabból az isteni forrásból fakadván mindkettő, egyesülnek és azonos cél felé tartanak. Mindkettő annak a Krisztusnak misztériumát jeleníti meg és teszi termékennyé az Egyházban, aki megígérte, hogy övéivel marad „minden nap a világ végéig” (Mt 28,20). A Szentírás Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava. A hagyomány Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel az igazság Lelkének fényénél hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék. Ennek következtében az Egyház, melyre a kinyilatkoztatás továbbadása és értelmezése bízatott, „a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti. Ezért mindkettőt egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell elfogadni és tisztelni.”
http://lexikon.katolikus.hu/H/hagyom%C3%A1ny.html
Kedves Lacibá!
Ebben a kérdésben eltér a r. katolikus és a protestáns/evangéliumi álláspont. Mi azt mondjuk, hogy az apostoli hagyomány befejezett hagyomány, melynek foglalata az Újszövetség, illetve az egész Szentírás. A regula fidei (pontosabban: regulae fidei, hiszen a korai egyházban sok ilyen létezett, nem volt egységesen megfogalmazott hitszabály) a Szentírás központi történetének az összefoglalása(i) voltak, vagyis visszautaltak a lezárt apostoli hagyományra és a Szentírásra mint végső tekintélyre. Az ókeresztény gyülekezetek az apostolok hagyományát őrizték, amikor a hit szabályára hivatkoztak, ezt a hagyományt tették mércévé saját maguk számára is.
Mi azt látjuk, hogy a r. katolikus dogmatörténet ágaztatta kétfelé azt, ami a korai egyházban még kizárólag visszafelé mutatott: a lezárt apostoli hagyományra. Szerintünk az evangéliumi mozgalmak tértek vissza az ókeresztény felfogáshoz, melytől a középkori egyház eltért.
Kedves Ádám! Lenne hozzád egy kérdésem, mely illeszkedik a jelenlegi posztodhoz. Olvastam egy szörnyű katolikus írást, melyben – többek között – a Baptista Egyházzal (szerintük Magyarországi Baptista Egyházi Jellegû Közösség, mert Egyház ugye csak egy van, mégpedig a Katolikus – mindenki más tévelyeg)is foglalkoznak. (link: http://www.lmrkat.hu/szektak.html#bapt). Ezt is írják a baptisták bemutatásánál: „Az ószövetségi Szentírás 46 könyvébõl a Magyarországi Baptista Egyházi Jellegû Közösség Honlapja szerint csak 39 könyvet fogadnak el, tehát 7 kánoni könyvet elvetnek a Szentírásból.” Nos, ebben a vádban természetesen nem csak a baptisták érintettek, hisz – tudomásom szerint – az összes protestáns közösség ezt vallja a Bibliáról. Kérdésem, hogy mégis miért is? Miért 39 és miért nem 46 könyvből áll az ószövetség. Mi (protestánsok) vettünk e el 7 könyvet, vagy a katolikusok tettek hozzá hetet? Ha már írtál valahol erről, akkor egy link is jó lesz. Köszi!
Bagyó, a fő különbség az, hogy míg a protestánsok kizárólag a Héber Biblia könyveit fogadják el kanonikusnak, a katolikusok hozzávesznek ehhez apokrif (az ő szóhasználatukban deutero-kanonikus) iratokat is. A zsidók ezeket az iratokat is haszonnal forgatták, de nem tekintették kanonikusnak. A dolog iróniája az, hogy a korai egyházban a héber kánon (a későbbi protestáns ÓSZ) mellett éppen az a Szent Jeromos érvelt erőteljesen, aki a Bibliát latinra fordította (a Tridenti Zsinat óta ez a fordítás – a Vulgata – a katolikus egyház hivatalos Biblia-szövege).
Megnéztem ezt a katolikus honlapot. Borzasztó tanulságos. Feltétlen ajánlom azoknak a protestáns, fundamentalista testvéreimnek, akik gyakori látogatói (esetleg szerzői!) ún. hitvédő honlapoknak. Ugye, milyen rossz, amikor hiányzik egy kritika mögül a valódi ismeret, megértés vagy árnyaltság? Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. Örökérvényű mondat.
„Ami pedig az Egyház megjelölést illeti, a Hittani Kongregáció állásfoglalása szerint Jézus Krisztus csak egy Egyházat alapított, ezért minden más közösség, csak egyházi jellegű közösség és nem Egyház, mivel nem teljesülnek bennük azok a kritériumok, amely által egy közösség Egyháznak nevezhető, vagyis az apostoli jogfolytonosság (successio apostolica) és az érvényesen felszentelt papság.”
Az egyház és egyházi jellegű közösség ilyen meghatározása szociológiai meghatározás. Ez ellen lehet ágálni,de ez akkor is csak egy szimpla fogalom-meghatározás.
Az tény, hogy Krisztus egyetlen Egyházat alapitott, tehát ha valakik nem érzik oda tartozónak magukat, akkor azt a fogalmat magukra is használni önellentmondás.
Nem a zsidó kánon a mérvadó, főleg azért sem, mert a diaszpora kánona nem a jamniai -a hét könyvvel szegényebb-, hanem a jelenleg katolikusnak mondottal egyezik meg. Ahogy a kereszténység nem szombaton ünnepli az Úr napját, hanem vasárnap, ugyanigy nem vállaljuk fel a csonka kánont sem.
A kánon meghatározása az Egyház feladata, hiszen azt vezeti, Krisztus igérete szerint a Szentlélek!
A szóban forgó honlap szerint a baptisták nem keresztények.
Az alexandriai kánon léte igencsak vitatott, a téma egyik legfelkészültebb kutatója, Roger Beckwith például ellene érvel. Itt van egy rövid cikk erről (a cikk mögött több, mint 500 oldalas masszív tanulmány áll):
http://www.biblicalstudies.org.uk/pdf/evangel/04-1_012.pdf
Akkor most kinek higgyek: neked Ádám, aki azt mondod, hogy azért 39, mert ez a Héber Biblia, vagy Lacibának, aki azt állítja, hogy a zsidó kánon e kérdésben nem mérvadó, az Egyház döntése számít? Természetesen a 39 könyves ószövetséget fogadom el, de azért érdekel, hogy miért is. Azt mondhatom, hogy a Szent Lélek e mellett tett bizonyságot, nem csak nekem, hanem nagyon sok hívőnek. Persze erre bárki mondhatja, hogy ez szubjektív, valami racionálisabb érv kéne. Van racionálisabb?
Igen, van, majd írok erről valamit.
Szívesen leírnám a véleményem az Egyház kérdésről, meg az ominózus honlap azon megállapításáról is, mely szerint a baptisták nem keresztények. De hát ez a poszt nem erről szól, így megtartóztatom magam … Kíváncsian várom a racionális érvéket.
„a szóban forgó honlap” nem a hivatalos katolikus szócső, hanem magánoldal.
A baptistákról
http://lexikon.katolikus.hu/B/baptist%C3%A1k.html
ez a biztos, a hivatalos.
Mint magánvéleményeket közlő, eltérhet a hivatalostól. Amit a hivatalostól idéz, az a lényeges: ha nem forgatja ki, rendben; de ha félremagyarázza, ahhoz nekünk nincs közünk!
„A szóban forgó honlap szerint a baptisták nem keresztények.”- irod.
Az oldalon feltett „Mennyiben keresztények?” kérdést kifejtik. De sehol sem olvasom azt, hogy nem mondják őket kereszténynek! Azt viszont levezetik, hogy az újrakeresztelés gyakorlata szerint érvénytelennek tartják a gyermekek megkeresztelését.
„Keresztények azok, akik a Szentháromság nevére vannak megkeresztelve. A baptisták ennek a jegynek nem tesznek eleget, nem a Katolikus, Ortodox, Anglikán, Református és Evangélikus értelemben keresztelnek az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. A Szentírás leírja, hogy amikor a tanítványok olyan megkereszteltekre találtak, akik csak Keresztelõ János bûnbánati keresztségében részesültek, azokat minden esetben újra keresztelték. A baptisták viszont az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelteket is újra keresztelik, tehát keresztségük nem azonos a miénkkel, különben elfogadnák a katolikus keresztséget, mint ahogyan mi elfogadjuk az imént felsorolt egyházak keresztségét és senki áttérõt nem keresztelünk újra. A baptisták épp eme, a mi keresztségünket nem elfogadó gyakorlatukkal igazolják, hogy keresztségük nem azonos a miénkkel, ezért mi sem fogadhatjuk el az általuk megkeresztelt emberek keresztségét érvényesnek. Ilyen értelemben a baptisták Keresztelõ János bûnbánati keresztségében részesülnek és nem többen.”
Lacibá, nekem a honlap állítása/érvelése egyszerű szillogizmusnak tűnik:
Azok a keresztények, akik a Szentháromság nevére vannak megkeresztelve.
A baptisták nem a Szentháromság nevére vannak megkeresztelve.
A baptisták nem keresztények.
Ádám, nekem csak az a kérdésem, hogy a Róma, miért ragaszkodik körömszakadtáig az apokrif (deutero-kaninikus) könyvekhez?
Az a plusz 7 könyv mire jó?
Vagy arról van szó, hogy e 7 könyv „segítségével” tudják / próbálják igazolni valamely olyan tanításukat, amelyeket a Biblikus protestánsok elvetnek?
Azt hiszem, az élezte ki a vitát (és vezetett az apokrifek kanonikus státuszának kimondásához), hogy a reformáció idején a római egyház néhány dogmatikai álláspontját (pl. a halottakért való imádkozást) az apokrifekból vett idézetekkel támasztotta alá, a protestánsok viszont éles határt húztak a kanonikus és a nem kanonikus iratok között. A keresztények mindig nagy becsben tartották az apokrif (deutero-kanonikus) iratokat, de szerintem is hiba volt, hogy a középkor elején a két kategória összekeveredett.
Azok az egyházatyák, akiktől mostanában olvasgattam különböző témákban (Tertullianus, Augustinus, Nazianzoszi Gergely, Athanasziosz) érveléseikben, vitáikban – úgy emlékszem – szinte egytől-egyig hivatkoznak a deutero-kanonikus könyvek egyik-másik passzusira. Mondjuk most hirtelen nem jutnak eszembe konkrét példák, de olvasás közben időnként felfigyeltem ezekre.
Persze közel sem olyan gyakorisággal, mint más újszövetségi, vagy akár ószövetségi könyvekre, de ezzel együtt sem tűnt úgy nekem, mint ha elhatárolnék őket a szent iratoktól. A héber Bibliában szereplő ószövetségi könyvek közül is meg vannak azok a „kedvenceik”, amiket a leggyakrabban szeretnek idézni, vagyis a hivatkozások alacsonyabb számából én önmagában nem következtetnék arra, hogy ezek a könyveket apokrifeknek tarthatták.
Lehet hogy rosszul gondolom, de szerintem Jeromos álláspontja pont azért tűnhetett markánsnak, mert a könyvek sugalmazottságával kapcsolatban szembement a keresztények általánosabb gyakorlatával. Persze ez csak feltételezés a részemről.
Kedves Lacibá,
ha megnézzük az egyháztörténelmet, a protestantizmus nem úgy indult, hogy egyesek nem akartak az Egyházhoz tartozni… A Szentíráshoz ragaszkodtak, és gyanúsan azért, mert a Szentíráshoz ragaszkodással veszélyeztették a bűnbocsátó cédulákból származó bevételt, kiátkozták őket.
Szóval ezt a témakört nem lehet érdemben tárgyalni úgy hogy úgy teszünk, minta nem lett volna a „sötét középkor”.
svgy, köszi a hozzászólást. Roger Beckwith a fent említett monográfiájában részletesen végigveszi az egyházatyák apokrifekkel kapcsolatos megnyilvánulásait. Arra a következtetésre jut, hogy az apokrifek fokozatosan váltak egyre elfogadottabbá az egyházban. Az Újszövetség egyik könyve sem hivatkozik még egyetlen apokrifre sem, a harmadik-negyedik századra viszont már kialakult a tekintélyük. Bár Athanasziosz úgy emlékszem, csak Dániel könyve bővebb változatára hivatkozik (Zsuzsanna és a vének), apokrif könyvekre nem, Tertullianus viszont valóban idézi őket, Origenész is. Ugyanakkor Melitón elutasítja a kánonba való bevételüket és a Muratori kánon sem említi őket (a Bölcsesség könyvét kivéve, de azt sem az ÓSZ-hez sorolja, hanem az ÚSZ-i könyvek után említi). Szóval a korai egyház álláspontja nem egységes, de a tendencia az apokrifek tekintélyének fokozatos növekedése. Ebben Beckwith szerint szerepet játszhatott egyrészt az, hogy a zsidósággal megszakadt a kapcsolat (Jeromos, aki zsidó rabbitól tanult héberül, ebben kivétel), másrészt az, hogy a görög nyelvű könyvek különálló tekercsekként forogtak közkézen, ezért a kavarodás be volt kódolva a helyzetbe.
Kedves dzaszper!
Sötét ?? középkor?
Gondolkodjunk! Előtte a pogányság kora volt, utána meg a reneszánsz (ez ugyan minek is újjászületése?!),: mely a régi pogány dolgokat elevenitette fel, kultuszolta újra. És ezt a köztes kort merik a vakok „sötétnek” nevezni, pedig ez a kereszténység indulásának és virágzásának volt a kora, a régi tudományok -matematika és más, tiszta tudomány- megmentéséé, és a későbbiekre átörökitéséé.
A kánonról már kifejtettem álláspontom. A reformáció pedig nem tudja bebizonyitani, hogy ahhoz tért vissza, amit Jézus, vagy az apostolok tanitottak.
Ádám, köszi a reakciót.
Amit a monográfia szerzője állít, hogy t.i. ezek a könyvek csak a harmadik-negyedik századra váltak általánosan elfogadottá, az tudomásom szerint igaz pl. a Jelenések könyvére és a Zsidókhoz írott levélre is. (Annyira mindenesetre emlékszem, hogy a 4.század elején Euszebiosz még nem biztos a dolgában pl. a Jelenésekkel kapcsolatban és megemlíti, hogy nincs egységes álláspont).
Most egy kicsit utánakeresve a wikipedia szerint (nem tudom az mennyiben hiteles forrás…) éppen Augustinus volt az, aki a bővebb kánont forszírozta az egymást követő hippói és karthágói zsinatokon, mint olyat, amit a nagyobb egyházak elfogadnak és a Zsidókhoz írott levelet is ugyanolyan megfontolásból fogadta el végül ő maga is (korábbi fenntartásai ellenére).
Engem őszintén szólva ez a kérdés inkább abban a formában kezdett érdekelni, hogy vajon az első századok egyházának a héber Biblia volt e a szentírása, vagy inkább a Septuaginta? Persze lehet, hogy ez nem is pontosan ugyanaz a kérdés, mint hogy kánoniak voltak e számukra a deutero-kanonikus/apokrif könyvek, de mindenesetre nem független tőle.
A saját logikám alapján (ami lehet teljesen téves 🙂 azt feltételeztem, hogy míg pl. a jeruzsálemi ősegyház és általában a zsidókereszténység számára inkább az előbbi, úgy a pogány misszió területein (vagyis rövid időn belül a kereszténység nagy részénél), ahol a görög volt az általános elfogadott „világnyelv” az utóbbi lehetett általánosan elfogadott. Már csak azért is, mert utóbbiak jellemzően nem olvasták/beszélték a hébert.
Ha az apostolok korában már adott volt egy általánosan ismert görög fordítás (ami tudtommal ráadásul bizonyos igeszakaszoknál sokkal „messianisztikusabb” változatot tartalmaz, mint a mazoretikus szöveg), akkor logikusnak tűnik, hogy a helyi zsinagógákban (és később az egyházakban) ezt olvasták föl, vagyis alapvetően ezt ismerhették a hébert nem beszélő zsidók, prozeliták ill. későbbi keresztények.
Ezt a feltételezésemet erősítette meg bennem az is, amikor pl. Jusztinosznál (Párbeszéd a zsidó Trifónnal) olvastam – ha jól emlékszem – egy olyan részt, amiben a szerző korának zsidó tanítóit kimondottan hamisítással vádolja Iz.7.14 kapcsán („íme a szűz fogan méhében” -> „íme a fiatal nő teherben van”).
Mondjuk – megint csak feltételezem – a konkrét példánál a mazoretikus változat őrizhette meg inkább az „eredeti” (vagy ahhoz közelebb álló) formát, de annyi biztosnak tűnt nekem ez alapján, hogy a 2. század derekán erről Jusztinosznak markánsan különböző véleménye volt. Vagyis az tűnt számomra logikusnak, hogy Jusztinosz Bibliája is a Septuaginta lehetett.
Persze én csak spekulálgatok, mert abszolút nem értek a témához, de az eddigi olvasmányaim inkább megerősítették a feltételezéseimet, mintsem cáfolták volna.
svgy,
Beckwith nem azt mondja, hogy ezek a könyvek csak a harmadik-negyedik századra váltak általánosan elfogadottá, hanem azt, hogy fokozatosan váltak elfogadottá. Vagyis a tézise arról szól, hogy ezeket a könyveket eleinte nem tartották kanonikusnak, majd szép lassan egyre többen tartották őket annak. A Jelenések könyve és a Zsidókhoz írt levél esetében nem ez történt, hanem az, hogy a negyedik század közepén már nem vitatták ezek kanonikus tekintélyét, de korábban is többnyire elfogadottak voltak. A Jelenések könyvére ez különösen igaz, eleinte teljesen elfogadott volt, később merültek fel kételyek. A Zsidókhoz írt levéllel főleg Rómának volt gondja, de az a levél is kezdettől viszonylag stabil része volt az újszövetségi kánonnak.
Az ÓSZ-i apokrifek kanonikus volta ellen nem csak az ősegyház hallgatása és a korai egyházban lévő komoly ellenvélemény szól, hanem a zsidóság egyértelmű állásfoglalása is. Beckwith könyvének legnagyobb része azt mutatja meg, hogy a héber kánon már a Kr. e. 2. században lezárult, tehát nem Jamnia hozta meg a döntést, ott csak megerősítették a korábbi álláspontot. Beckwith adatok tömegeivel támasztja alá ezt a véleményét. Az is erősen vitatható, hogy a Septuagintában eredetileg benne voltak-e az apokrifek, jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a zsidóságról egyre kevesebbet tudó pogány egyház egy része csapta hozzá (fokozatosan) a héber Biblia görög nyelvű tekercseihez ezeket a szintén hasznos (bár a zsidók szemében nem kanonikus) iratokat. Jeromos ezt a tendenciát kifogásolta.
A héber kánon melletti egyik legerősebb érv számomra Jézus egy utalása, amikor a Szentírás első és utolsó vértanúját említi meg: Ábelt és Zakariást. Zakariás tehát az utolsó, róla pedig a 2 Krónikában van szó, ami a héber kánon utolsó könyve (az apokrifek – a legismertebb vértanútörténetekkel – csak ezután következnének). Jézus és a zsidók között soha nem volt vita azzal kapcsolatban, hogy melyek az írások. Úgy tűnik, Josephushoz, Jamniához
és a Muratori kánonhozhasonlóan Jézus is a héber kánont tartotta az írásoknak.Ádám,
Őszintén szólva a bővebb kánon melletti legfontosabb érv számomra az, hogy az Egyház végül ezt kanonizálta (itt természetesen nem Tridentre gondolok, hanem az első századok kanonizációs folyamataira, ill. annak lezárására).
Persze tudom, hogy ez jellegzetesen katolikus felfogás, de mégis, biztosabb ill. talán azt mondanám: elfogulatlanabb alapnak tűnik nekem, mint az utólagos „belemagyarázgatások” egyes igehelyekbe. Hiszen az Újszövetség esetében is ezt tekintjük alapnak és ha ott elfogadjuk az egyház egykori döntését (a vitás iratokkal kapcsolatban is), akkor számomra logikátlannak tűnik felülbírálni ugyanazt az ószövetségi könyvek esetében.
Például az általad felemlegetett Lk 11, 51 -re alapozni a rövidebb ószövetségi kánont (feltételezem, erre az igehelyre gondoltál) szerintem ehhez képest sokkal ingoványosabb talajnak tűnik.
A konkrét szakasznál Jézus kijelentésének lényegét én egyáltalán nem abban látom, hogy Zakariással mintegy le akarná zárni az ószövetségi kánont, illetve amit ő annak gondolhatott.
Másrészt a 2 Krónikákban szereplő Zakariás „Jójádá főpap fia” tudtommal nem azonos azzal a Zakariással, akire itt Jézus utalhat, hiszen Mt 23, 34-35-ben azt olvassuk, hogy Barakiás fiáról van szó, aki inkább Zakariás próféta könyvének szerzőjével azonos.
Ráadásul amint olvastam, Jakab proto-evangéliumia is emléket állít egy olyan tradíciónak, ami szerint Keresztelő János apja Zakariás is gyilkosság áldozata lett, őt e szerint Heródes emberei gyilkolták meg. Ha ez valóban így esett, akkor akár rá is gondolhatott Jézus (habár éppen Mt 23-35 cáfolni látszik ezt az elméletet).
Ha pedig a héber kánon lezárult a Kr.e. 2 században, akkor pl. Kumránban a Kr.e 2. század és Kr.u. 69-70 közt miért őriztek különbözőféle szövegváltozatokat az ószövetségi könyvekből? Én a témában csak Vermes Géza könyvét olvastam, mindenesetre ő nem egy olyan részletet közöl, ahol a héber vagy arámi nyelvű töredékek szövege közelebb áll a Septuagintához, mint a későbbi héber kánoni szöveghez (meg persze felhoz példákat ennek ellenkezőjére is, illetve olyanokra, ami harmadik, az előbbiektől különböző forrás meglétét valószínűsíti).
De ezektől függetlenül is: szerintem a szövegtöredékek változatossága önmagában elég erős érv lehet a korai kanonizációval, ill. annak általános elfogadottságával szemben.
Jamniának pedig már volt némi eretnek (azaz keresztény) ellenes jellege is, vagy rosszul tudom?
Zárásképpen még azt szeretném kérdezni: Azok az újszövetségi hivatkozások a deutero-kanonikus könyvekre, amiket pl. az alábbi oldal szerkesztője összegyűjtött szerinted egytől-egyig utólagos belemagyarázások?
http://scripturecatholic.com/deuterocanon.html
svgy, érthetőek, logikusak és megfontolandóak az érveid, számomra mégsem meggyőzőek. Hadd mondjam el, miért.
1. Az egyház nem döntött a kánon kérdéséről, a Tridenti Zsinat volt az első ún. ökumenikus zsinat (csak az már ugye nem volt ökumenikus, mert mind a keletiek, mind a nyugati egyház fele hiányzott), mely a kánonhoz tartozó könyvekről valamiféle döntést hozott. A korai egyház álláspontja vegyes és változó volt. Az az érdekes, hogy minél korábbra megyünk vissza időben, annál erősebb a héber kánon, minél később nézzük a fejleményeket, annál erősebb az apokrifek tekintélye. Számomra a korai többet ér, mint a későbbi (ad fontes), ezért is vagyok protestáns.
2. A Lukács 11,51-gyel kapcsolatban elfogadom a kritikádat, önmagában erre a versre nem építenék én sem kánonelméletet. Viszont ez a vers is hozzájárul a bizonyítékokhoz, mégpedig nem is kis súllyal. Szerintem nehéz cáfolni, hogy Jézus itt arról a Zakariásról (Zekarjá) beszél, akinek a vértanúságáról a 2 Krónika 24,20-25 beszámol. A Máté és Lukács közti eltérés külön kérdés, melyre vannak javasolt megoldások, de ha Jézus a 2 Krón 24 Zakariására (Zekarjá) gondolt, ami szerintem szinte biztos, akkor ez a héber kánon melletti erős érv. Figyeld meg, hogy a 2 Krón 24,25 Jójáda fiának a véréről beszél, hasonlóan Ábel véréhez, és Jézus is a vérükre utal, amit kiontottak. Nehéz elgondolnom, hogy Jézus a próféta Zakariásra utalt volna, akinek még esetleges vértanúhaláláról sincs semmilyen információnk. A K. János apja Zakariás halálára való utalás érdekes felvetés, de nem tudom, mennyire komolyan vehető. Még egyszer: erre az egy utalásra nem építeném a kánonról való elképzeléseimet, de a valószínűség alapján számomra továbbra is erős érv a héber kánon mellett.
3. A qumráni tekercsek azért nem cáfolják, hogy a kánon már a Kr. e. 2. században zárt volt, mert a barlangokban rengeteg kéziratot tároltak együtt a kanonikus könyvekkel. Ezek tekercsek voltak, nem összekötött könyvek, tehát önmagában a sokféle tekercs léte nem cáfolja a kánon zártságát. A qumráni közösségnek megvoltak a maga szektás könyvei is (pl. Damaszkuszi irat, A fény fiainak harca a sötétség fiai ellen), nem csak kanonikus könyveket tároltak. Ha a tekercseket hirtelen rejtették ezekbe a barlangokba (mondjuk a zsidó háború idején), akkor még könnyebben keveredhettek egymással. Ezzel együtt Beckwith például amellett érvel, hogy a közösség is nyilvánvalóan különbséget tett kanonikus és nem kanonikus könyvek között. A szövegváltozatok, amire utalsz, a másolás miatt különböznek, a zárt kánon léte nem azonos a tökéletes szövegvariáns létével. Simán lehet, hogy egy görög fordításról fennmaradt másolat egyes pontokon jobban megőrizte az eredeti héber szöveget, mint mondjuk egy sokszáz évvel későbbi maszoréta másolat (pl. a Leningrádi kódex).
4. Jamnia szerepét a 18. századtól kezdve szükségtelenül túlértékelték. Jamniában a kánonnal kapcsolatban nem döntöttek semmi olyanról, ami korábban már ne lett volna eldöntve.
5. Az apokrifek ÚSZ-i használatához belinkelt listával kapcsolatban: köszönöm a korrekciót! Rosszul fogalmaztam az előbb. Azt akartam mondani, hogy az Újszövetség sehol nem utal ezekre a könyvekre úgy, mint írásokra (γραφὴ).
Ádám,
Az első pontodhoz annyi megjegyzést fűznék, hogy bár a tridenti zsinat volt az első ú.n. ökumenikus zsinat, ami döntött a kánonról, de amellett, hogy ugye jóval korábbi helyi zsinatok is rendelkeztek már erről (ha a wikipediának hihetek, akkor pl. Karhágó, Kr.u. 397), szerintem figyelemreméltó az a tény is, hogy ebben a kérdésben pont nem volt kelet és nyugat egyházai közt ellentét, ami miatt mondjuk a késő ókorban vagy később a szakadás után a középkorban egyetemes zsinatot kellett volna összehívni. Úgy értem: a keleti (ortodox) egyház Bibliáját is pontosan ugyanazok a könyvek alkotják, mint ami nyugaton is elterjedt, bele értve a deutero-kanonikus könyveket is.
Abban egyébként én is hasonlóan vélekedek hozzád, hogy ha a hitelességről van szó, akkor általában véve a korai többet ér, mint a későbbi, csak mondjuk ezt az elvet nem feltétlenül érvényesíteném mindenféle korlátok nélkül. Úgy értem: ha az elvet kellő kritika nélkül kezdjük mindenre alkalmazni, akkor már nem csak a kései hagyományt, de idővel az apostolok korát is „hátrahagyjuk” és előbb-utóbb vissza gyalogoljuk magunkat az Ószövetség koráig. (Ugye az Ótestamentum feltétlenül korábbi, mint az Új, keresztényként mégsem tartom „hitelesebb” hagyománynak attól, mint ami mondjuk pl. Pál korát jellemezhette). Szerintem egyébként pontosan ezt teszik (mármint: kellő kritika nélkül alkalmazzák az általad említett elvet) mondjuk pl. az adventisták, vagy még fokozottabb mértékben Jehova Tanúi is.
Ezzel együtt azt mondanám: ami KORAI és BIZTOS, az valóban többet ér. Esetemben a kánon kérdésének megítélésekor a második klauzula az, ami a 3-4. század előtt egyre korábbra visszatekintve egyre inkább sérül.
A magam részéről mindenképpen ódzkodok attól, hogy egy ennyire fontos kérdés (t.i. hogy végül is mely könyveket tekintsek Isten írott Igéjének?) megválaszolását ilyen vagy olyan régészeti kutatások, bizonytalan kimenetelű igeértelmezések vagy más „szenzációs felfedezések” függvényévé tegyem. Ezzel együtt elismerem, hogy ez a „play it safe” elv nyilván bekorlátozza a gondolkodásmódomat, de ha Isten igéjében meg akarok bízni (és akarok!), akkor abban az összeállításban is biztos akarok lenni, amit Isten Igéjének tudok. Elvégre még sem mindegy, mi az a fundamentum, amit már nem kérdőjelezek meg.
A harmadik pontodra reagálnék még: szerintem az, hogy Qumránban szektás könyvek épp úgy elfőrdultak, mint kánoniak, megint csak arra utal, hogy nem rögzült még a kánon. Vermes is úgy gondolja, hogy Qumránban nem minden írást tarthattak egyenrangúaknak, de ilyen különbségtétel – tudtommal, de nyugodtan javíts ki, ha tévedek – egyébként is jellemző a korszak vallási pártokba tömörülő zsidóságára. Pl. a szadduceusok inkább csak a Tórát fogadták el szemben pl. a farizeusokkal.
Vermes értelmezése szerint éppen a zsidó háborút követő összeomlás egységesítette a korábban jóval „sokszínűbb”, ilyen-olyan pártokra szakadó judaizmus irányzatait és alakította ki a – nagyjából már általunk is ismert – zsidó ortodoxiát. Szerinte végül is a különféle vallási és politikai irányzatok (szadduceusok, farizeusok, esszénusok, zelóták) közül a farizeus irányzat maradt fenn és ez az irányzat kanonizálta az általa korábban elfogadott könyveknek egy fajta „minimumát”. Tették ezt Vermes szerint azért, hogy a későbbiekben elkerüljék a zsidó háborút megelőző vallási (és politikai) „fejetlenséget” (más szempontból nézve: sokszínűséget).
Ádám,
Még az ötödik pontodhoz kapcsolódóan merült fel bennem kérdésként, hogy a héber kánoni szerinti 39 könyv mindegyikéről igaz az, hogy az Újszövetség itt vagy ott írásként utal rájuk?
svgy!
1. A KORAI és BIZTOS kritériumok alapján a héber kánont ajánlom, hiszen az korai is és biztos is (senki nem vitatja, még a zsidók sem). Az apokrifekkel megtoldott kánon nem tűnik sem korainak, sem biztosnak.
2. A KORAI mint kritérium számomra nyilván az apostoli hagyományhoz való viszonyulást jelenti, hiszen a kereszténység a Messiás eljöveteléből született és az apostolok alapjára épült. Keresztényként nem akarok sem Jézuson, sem az apostolokon túlmenni, hiszen Jézus Krisztus Isten utolsó szava, az apostolok tanúsága pedig az egyház Jézus által választott alapja.
3. A qumráni tekercsekkel kapcsolatos érvedet nem egészen értem. Az, hogy egy helyen találtak különböző szövegeket, miért utal szerinted arra, hogy még nem rögzült a kánon? Az én polcaimon ezer és ezer könyv van a Biblián kívül. A qumráni barlangokban is simán lehettek kanonikus és nem kanonikus tekercsek egybehordva. Ha Beckwith is és Vermes is egyetértenek abban, hogy a közösség nem tekintette a könyveket egyenrangúaknak, akkor szerintem végképp nincs gond ezzel.
5. Beckwith nem teljesen ért egyet azzal, amit Vermesnek tulajdonítasz (és valóban a közelmúltig szakmai hipotézis volt), hogy a kánont a farizeusok (illetve utódaik, lényegében Jamnia) fogadta el. Beckwith számos bizonyítékot sorol fel ennek cáfolataként. Szerinte a Kr. e. 2. században lényegében kész volt a kánon, Jamnia ebben nem hozott semmi újat.
+ 1
Az Újszövetségben valószínűleg nem mindegyik ószövetségi könyvre találunk utalást, bár van, aki szerint mindegyikre van valamiféle utalás (nagyjából úgy, ahogy az általad belinkelt weboldalon az apokrifek esetében). Az érv azonban fordítva működik. Az Újszövetség az ószövetségi apokrifek közül egyetlen egyre sem utal γραφὴ-ként, ez pedig egybeesik azzal a ténnyel, hogy a héber kánonba ezek egyébként sem tartoznak bele. Ez önmagában megint nem döntő érv, de erősíti a héber kánon melletti többi érvet, illetve azt, hogy az Újszövetség szerzői a héber kánont használták.
Ádám,
1. Itt nyilván van egy felfogásbeli különbség köztünk azzal kapcsolatban, hogy mit lehet inkább biztosnak tekinteni. Én biztosabbnak tartom azt a kánont, amit már a kereszténység alakított ki (igaz, később) szemben azzal, mint amit a zsidóság – mindenképpen előbb, de már talán éppen a kereszténységre ellenséges módon (is) reflektálva. Utóbbi megállapításom valóban átértékelésre szorulhat abban az esetben, ha az ószövetségi kánon (annak „széleivel” együtt) már Jézus és az apostolok fellépése előtt rögzült, de ez jelenleg inkább csak feltételezésnek tűnik.
Másrészt ha a feltételezés többé-kevésbé igazolódna, még akkor is mérlegre kellene tennem az egyházatyák olyan jellegű intéseit (és ilyenekbe rendre belefutok pl. Ágostnnál, de emlékeim szerint Athanasziosznál is), amiben a keresztényeket a „zsidózó” magatartásforma veszélyeire intik, ami alatt ilyen vagy olyan szokások vagy valamilyen izraelita teológiai felfogás átvételét szokták érteni.
3.Igazad van, rosszul fogalmaztam ill. nem fejtettem ki eléggé, hogy mire gondolok. Önmagában a szövegek változatossága valóban nem érv a kánon megléte ellen (ahogy nyilván a kánon megléte mellet sem). Amin viszont már el lehet gondolkozni, az a különféle tekercsek vagy töredékek számossága.
Vermes jegyzékére hagyatkozva nekem az tűnik fel, hogy – nem meglepő módon – a Pentatechus tekercsei ill. töredekéi fordulnak elő magasan a legnagyobb számban Qumránban (pl. Deuteronomium: 29 példány). Hasonlóan kiugró számban találtak Jesája kéziratokat (21 db.) és zsoltárokat (36 kézirat). Ennél lényegesen kevesebbet a többi prfétától (jellemzően: 6-8 db.).
Fentiekkel szemben pl. Eszter könyvéből nem került elő egyetlen példány sem és pl. a Krónikák könyvéből valamint Ezra-Nehemia könyvéből is csak egyet-egyet találtak.
Velük szemben viszont pl. a deutero-kanonikus Tóbiás könyvéből 5 kézirat ill. töredék, az apokrif Jubileumok könyvéből pedig nem kevesebb mint 12 (!) kézirattöredék került elő öt különböző barlangból. Hasonló módon Henoch könyvét is egy tucat kézirattöredéken találták meg.
Szóval amikor a szövegek különbözését hoztam fel ellenérvként a korai kánonnal szemben, akkor arra gondoltam: a leletek gyakorisága annyit ugyan mutat, hogy néhány kanonikus bibliai könyv kiemelten fontos volt a qumráni zsidó közösség számára, de nem mutatja azt, hogy a későbbi jamniai kánon könyvei egységesen fontosak lettek volna számukra (mert már adott volt egy megrögzült kánon). Néhány apoikrif könyv a leletek gyakorisága alapján hasonlóan fontosnak tűnik a közösség számára mint más, héber kánon szerinti könyvek.
Ádám,
A +1 pontra reagálva még:
Én azt nem értem, hogy ha a 39 másik könyv mindegyikére szintén nem tartható (már ha így van) az a megállapítás, hogy az Ú.sz. explicite „írásokként” tartalmazna rájuk való hivatkozást, akkor miért erősítené bármilyen módon a héber kánon melletti egyéb érveket ugyanezen megállapítás tarthatatlansága a deutero-kanonikus/apokrif könyvek esetében?
Nem inkább azt kellene mondanunk, hogy a héber kánon esetleges ELVETÉSÉRE vonatkozó érveket gyengíti az a tény, hogy míg utóbbi könyvekre nem találhatók explicit hivatkozások, addig a kanonizált könyvek jelentős részére viszont igen?
Ha eleve a héber kánont tekintjük kiindulási alapnak, akkor persze értem amit írsz, de a másik oldalról nézve viszont úgy áll a dolog: Ha a bővebb kánon a kiindulási alap, akkor az újszövetségi explicit hivatkozások hiánya semennyire sem gyengíti ezt az alapot, mert ez a megállapítás eleve nem vonatkoztatható a többi ószövetségi könyvből sem mindegyikre. (És egyúttal talán azt is mondhatjuk: a nem explicit írásként való hivatkozások viszonylag gyakori előfordulásai viszont inkább erősíti az alapfeltevésünket a bővebb kánonról.)
Összességében szerintem inkább annyit lehet mondani, hogy ha valóban nem található mind a 39 héber kánon szerinti könyvre explicit hivatkozás az Újszövetségben, akkor a „helyes” kánon kiválasztásának kérdésében nem csak hogy nem döntő ezen hivatkozások hiánya, hanem inkább azt lehet mondani, hogy a döntésnél ezt a tényt figyelmen kívül lehet hagyni (Láthatólag ugyanis nem ettől lesz valamilyen könyv kánoni).
Egy korábbi megállapításodra vonatkozóan volna még kérdésem, konkrétan erre:
„Az is erősen vitatható, hogy a Septuagintában eredetileg benne voltak-e az apokrifek, jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a zsidóságról egyre kevesebbet tudó pogány egyház egy része csapta hozzá (fokozatosan) a héber Biblia görög nyelvű tekercseihez ezeket a szintén hasznos (bár a zsidók szemében nem kanonikus) iratokat.”
Beckwith milyen magyarázatot ad arra a – számomra elég furcsának, sőt azt mondhatnám, inkább logikátlannak – tűnő feltevésre, hogy a zsidóságról egyre kevesebbet tudó (és teszem hozzá: helyenként azzal egyre inkább polemikus vagy akár ellenséges viszonyba kerülő) pogány egyház olyan zsidó történeti(!) könyveket csapna az általa isteni ihletettségűnek tartott tekercsek csoportjához, mint amilyenek pl. a Makkabeusok első és második könyve? Hát nem pont az lenne logikus, hogy az ilyenektől inkább szabadulni akarnának ha bármilyen kétség merül fel velük kapcsolatban?
Még erre a megállapításodra is visszatérnék:
„A szövegváltozatok, amire utalsz, a másolás miatt különböznek, a zárt kánon léte nem azonos a tökéletes szövegvariáns létével. ”
Vermes ennél azért jóval nagyobb különbségekre is hoz fel példákat. Egyik érdekes példája 5 Móz. 43-ra vonatkozik, ami szerinte maszorétaellenes szöveghagyományról tesz tanúságot.
A vonatkozó maszoréta szöveg: „Örvendjetek, ó nemzetek az ő népével. Mert megbosszulja szolgái vérét, és bosszút áll ellenségein.”
LXX (jóval bővebb): „Örvendjetek vele, ó egek, őt szolgálja Isten minden angyala. Örvendjetek, ó nemzetek az ő népével, és kiáltsátok őt hatalmasnak Isten fiai. Mert ő megbosszulja fiai vérét, és bosszút áll, és igazságot szolgáltat ellenségeinek, s megjutalmazza azokat, akik gyűlölik őt.”
qumráni szövegtöredék (4Q44): „Örvendjetek vele, ó egek, és ti „istenek”, imádjátok őt. Mert megbosszulja fiai vérét, és bosszút áll ellenségein, és megjutalmazza azokat, akik gyűlölik őt.”
A szövegkiadás szerkesztője szerint az Kr.e. II. század első felére datálható eredeti kézirat a maszoréta szöveget őrzi, amelyet egy írnok, valószínűleg a Kr.e. 1. század folyamán, négy sorközi javítással látott el annak érdekében, hogy a szöveget a Septuaginta alapjául szolgáló héber szöveghez közelítse.
Ezek után szerintem joggal merül fel a kérdés: Ha a Kr.e. 2. században már adott volt egy rögzített ószövetségi kánon, amit a pártokra szakadó és egymással időnként kimondottan ellenséges zsidó vallási és politikai irányzatok (melyek teológiája, vallási gyakorlata egyik-másik kérdésben szintén gyökeresen eltért egymástól) mind-mind elfogadtak és ez a kánon még meg is egyezett a későbbi jamniaival, akkor honnan vette a bátorságot az a qumráni (feltételezhetőleg: esszénus) írnok hogy a fentiekhez hasonló változtatásokat és kiegészítéseket eszközöljön a Tóra (!) egyik könyvének szent szövegén?
svgy!
Azt írod, hogy biztosabbnak tartod azt a kánont, amit a kereszténység alakított ki. Jó, de a kereszténység kétféle kánont alakított ki. Jó okunk van azt hinni, hogy a legkorábbi időkben a kereszténység a héber kánont fogadta el, és nem tért el a zsidó felfogástól, mely minden jel szerint évszázadok óta 22 könyvet (a protestáns Biblia 39 könyvét) nevezett kanonikusnak.
A Muratori kánon, Melitón, Origenész és Athanasziosz kánonlistái, a Laodiceai kánonok, Szent Jeromos, Jeruzsálemi Kürillosz, Nazianzoszi Szent Gergely, Amphilochius, Epiphanius mind a héber kánont (időnként Eszter kivételével) fogadták el, legfeljebb egyes kanonikus könyvek hosszabb formáit használták, például Jeremiáshoz csapták Báruch könyvét vagy a Jeremiásnak tulajdonított levelet, Dánielhez a Zsuzsanna és a vének illetve a Bél és a sárkány történeteket. Mopszuesztai Teodórosz és a legkorábbi szír fordítások is a héber kánont fogadták el (ők viszont kihagyva egyes vitatott könyveket).Az ún. Septuaginta-plusz, vagyis a héber Bibliához hozzáadott görög nyelvű szövegek (a későbbi apokrifek vagy deutero-kanonikus iratok) korai elfogadottságára is vannak példák (Jusztinosz, Augusztinusz és mások), de ezek Beckwith szerint inkább azzal magyarázhatók, hogy a zsidóságtól való távolodás és a tekercs mint adathordozó-technológia miatt összekeveredtek a kanonikus és egyéb hasznos írások. Nem véletlen, hogy tudtommal még ortodox teológusok is kisebb tekintélyt tulajdonítanak a deutero-kanonikus iratoknak, mint a proto-kanonikusoknak (a héber kánonnak), követve ezzel a keleti egyház legismertebb „doktorát”, Athanaszioszt.
A qumráni tekercsekkel kapcsolatos érvedet továbbra sem igazán értem. A barlangokban összesen nagyjából 850 töredéket találtak, ezek közül mindössze kb. 200 van a héber Bibliából. A közösség tagjai nyilvánvalóan sok könyvet olvastak és másoltak. A héber kánon könyvei mellett nem csak apokrif, hanem pszeudoepigráf iratok is voltak (Hénochot te is említed), és saját szektás dokumentumaik és szervezeti szabályzataik is együtt voltak a bibliai tekercsekkel. A tekercsek szélesebb köréből és számából tehát nem lehet az apokrifek kanonikus szerepe mellett érvelni, de szerintem még amellett sem, hogy a sokféleség a kánon lezáratlanságára utalna. A területet nálam jobban ismerő Beckwith, Ferguson és Vermes is azt mondják, hogy a közösség különbséget tett a kánonhoz tartozó és más iratok között.
Elkerülték egymást a hozzászólásaink. Mindjárt reagálok az utóbbi kommentedre is.
Szóval…
1) Igen, igazad van abban, hogy az ÓSZ-i könyvekre mint írásokra való utalás önmagában nem érv. Valóban, ez maximum megerősít vagy igazol egy előfeltevést. Ha az apokrifek nem voltak a Szentírás részei, akkor az ÚSZ-nek sem szabad így utalni rájuk. Az a tény, hogy bár az ÚSZ rengeteg ÓSZ-i könyvre utal szentírásként, viszont egyetlen apokrifre sem, erősíti – de nem bizonyítja – az előfeltevés helyességének valószínűségét. Ennek az érdekességnek a héber kánon melletti kumulatív érvrendszerben van helye.
2) Ha jól értem Beckwith érvelését, a zsidósággal való kapcsolat lazulása egy meglévő tudás háttérbe szorulását jelentette, mégpedig azé a tudásét, hogy a kanonikus 22 (39) könyv és a többi hasznos irat között hol van a választóvonal. Ahogy többször említettem, ennek a félreértésnek megágyazott az is, hogy a könyvek különálló tekercseken terjedtek, nem egybekötött könyvekként. Hogy egy triviális példával illusztráljam ezt: ha valaki a kezembe szór egy halom gumicukrot, nem biztos, hogy akinek továbbadom, emlékezni fog arra, hogy a cukrokat eredetileg két csomagból szedték ki. Az emlékezés könnyebb lenne, ha eleve két felbontatlan zacskót adnának nekem.
3) A kanonikus iratok listája és a pontosan őrzött szöveg különböző dolgok. Az egyik alma, a másik körte. A héber kánon könyvek listája, nem pontos szövegváltozat. A legkorábbi ismert maszoréta szövegmásolat sokszáz évvel a qumráni tekercsek után született, természetes, hogy a Septuaginta maszoréta szövegmásolatoknál korábbról fennmaradt görög szövege helyenként pontosabban tükrözi a qumráni szövegeket. Ennek a kérdésnek azonban nincs köze a kánonlista kérdéséhez.
Részlet Athanasziosz 39. húsvéti körleveléből:
„Az Ószövetségben huszonkét könyv van, mert azt mondják, úgy hallottam, hogy ez megegyezik a héberek betűinek számával…” Athanasziosz ezután felsorolja a héber kánon könyveit (Esztert kivéve). Majd nem sokkal később ezt írja: „A nagyobb pontosság kedvéért szükséges hozzátennem azt is, hogy vannak más könyvek is ezek mellett, melyek nem tartoznak a kánonhoz, de az Atyák úgy döntöttek, hogy akik újonnan csatlakoznak hozzánk, és akik szeretnének kegyes szavak által tanítást kapni, olvassák ezeket: Salamon bölcsessége, Sirák bölcsessége, Eszter, Judit és Tóbit, illetve az, amit az Apostolok tanításának neveznek és a Pásztor. Az előbbiek, testvéreim, a kánonhoz tartoznak, az utóbbiak azonban csak olvasásra valók…”
Részlet a Laodiceai (Laodikeiai) zsinat kánonjaiból (negyedik század második fele):
„A templomban nem szabad népi zsoltárokat énekelni, sem olyan könyvekből felolvasni, amelyek nem kánoniak, hanem kizárólag csak az Ó- és Újszövetség kánoni könyveiből. A következő könyveket kell olvasni és tekintélynek elfogadni: Az Ószövetség könyvei: 1. Genezis, 2. Exodus, 3. Leviták könyve, 4. Számok könyve, 5. Deuteronomium, 6. Józsué, 7. Bírák, Ruth, 8. Eszter, 9. Királyok első és második könyve, 10. Királyok harmadik és negyedik könyve, 11. Krónikák első és második könyve, 12. Ezdrás első és második könyve, 13. A 150 zsoltár könyve, 14. Salamon példabeszédeinek könyve, 15. Prédikátor könyve, 16. Énekek éneke, 17. Jób könyve, 18. A tizenkét próféta, 19. Izaiás, 20. Jeremiás, Báruk, Siralmak és levelek, 21. Ezékiel, 22. Dániel.” (LIX)
Az apokrifek nincsenek a kanonikus könyvek között, kivéve Bárukot, amit a zsinat Jeremiás könyvéhez kapcsol.
Szárdeszi Melitón (2. század) ezt írja:
„Eljutva tehát Keletre, és elérve egészen addig a helyig, ahol hirdették (az Írást) és ahol beteljesedett, pontosan megtanultam az Ószövetség könyveit, melyeknek listáját elküldöm neked. Neveik a következők: Mózes öt könyve: Teremtés, Kivonulás, Számok, Leviták, Második Törvény, Józsue Navé, Bírák, Ruth, Királyok négy könyve, Paraleipomenon két könyve, Dávid Zsoltárai, Salamon Példabeszédei vagy Bölcsessége, Ekklésziasztész, Énekek Éneke, Jób, próféták: Izajás, Jeremiás, a Tizenkettő egy könyvben, Dániel, Ezekiel, Ezdrás.” (Euszébiosz Egyháztörténete. Szent István Társulat, 183-184)
Ebből a listából is hiányoznak az apokrifek.
Euszébiosznál találjuk Origenész listáját is. „Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kánoni könyvek száma, amint a zsidók hagyománya tartja, huszonkettő, ahány betűjük is van (az abécében).” A lista végére érve Origenész hozzáfűzi: „Ezeken kívül vannak a Makkabeusok könyvei…” (Euszébiosz Egyháztörténete, 270-271)
Ádám,
Köszönöm a válaszokat és az idézeteket. Ahogyan te sem veted el az általad ismert hébert kánont, úgy én sem fogom a mostani beszélgetésünk nyomán döntően megváltoztatni a vélekedéseimet. Viszont hasznos volt számomra ez az eszmecsere, segített jobban átlátni milyen érvek szólnak a héber kánon mellett.
Én is köszönöm az eszmecserét. Írni akarok majd egy cikket a témáról, abban még lehet, hogy találsz egy-két hasznos információt, illetve ha van kedved, ott is hozzáfűzheted majd a gondolataidat, ellenvetéseidet.
Kedves Ádám!
Ezt irod:
„Számomra a korai többet ér, mint a későbbi (ad fontes), ezért is vagyok protestáns.”
Meg van irva: Jn 16 – 13Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.
Tehát lehet vita kezdetben a kánoni könyvekről, de a Szentlélek még minden egyházszakadás előtt sok száz évvel, a reformációnak mondott dolgok előtt több, mint ezer évvel rávezette az Egyházat arra, hogy mik is Isten szerint azok az üdvösséges irások, amiket Isten sugallatára irtak le a szentirók, vagyis mik a kanonikusak.
Ezért -is- vagyunk mi katolikus/ortodox/ok !
“Az Újszövetség az ószövetségi apokrifek közül egyetlen egyre sem utal γραφὴ-ként, ez pedig egybeesik azzal a ténnyel, hogy a héber kánonba ezek egyébként sem tartoznak bele. Ez önmagában megint nem döntő érv, de erősíti a héber kánon melletti többi érvet, illetve azt, hogy az Újszövetség szerzői a héber kánont használták.”
Ugye van olyan hely az újszövetségben, ahol olyan szöveget idéz, ami nincs meg az ószövetségben, de az idézéstől mégis kanonikus szöveggé válik? Ha pedig ilyen található, akkor érveid elbizonytalanodnak!
Krisztus melyik könyveken keresztül mutatta be azt, hogy azok mind Őróla jövendöltek? Mert a szöveg csak azt mondja, hogy
Jn 5 – 46Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt.
Lk 24 – 27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.
Jn 12 – 16Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla.
Lacibá!
Meg van irva: Jn 16 – 13Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.
Ezt meg is tette, ezért van a kezünkben az apostoli (és isteni) tekintélyű Újszövetség.
Tehát lehet vita kezdetben a kánoni könyvekről, de a Szentlélek még minden egyházszakadás előtt sok száz évvel, a reformációnak mondott dolgok előtt több, mint ezer évvel rávezette az Egyházat arra, hogy mik is Isten szerint azok az üdvösséges irások, amiket Isten sugallatára irtak le a szentirók, vagyis mik a kanonikusak.
Ebben egyetértünk. Idéztem is néhány kánonlistát kicsit fentebb (
Muratori kánon, Athanasziosz, Laodikeiai kánonok, Melitón, Origenész). Nem gondolok mást az ÓSZ-i kánonról, mint amit ők gondoltak.Ugye van olyan hely az újszövetségben, ahol olyan szöveget idéz, ami nincs meg az ószövetségben, de az idézéstől mégis kanonikus szöveggé válik? Ha pedig ilyen található, akkor érveid elbizonytalanodnak!
Ezt már svgy is felvetette, fentebb ezt válaszoltam neki: „Igen, igazad van abban, hogy az ÓSZ-i könyvekre mint írásokra való utalás önmagában nem érv. Valóban, ez maximum megerősít vagy igazol egy előfeltevést. Ha az apokrifek nem voltak a Szentírás részei, akkor az ÚSZ-nek sem szabad így utalni rájuk. Az a tény, hogy bár az ÚSZ rengeteg ÓSZ-i könyvre utal szentírásként, viszont egyetlen apokrifre sem, erősíti – de nem bizonyítja – az előfeltevés helyességének valószínűségét. Ennek az érdekességnek a héber kánon melletti kumulatív érvrendszerben van helye.”
Kedves Lacibá,
nem véletlenül tettem idézőjelet. A „sötét középkor” alatt nem tudomáytalanságra gondoltam, és nem a felvilágosodás érveire — lehet hogy a megfogalmazás félrevezető volt.
Részben a saeculum obscurum magyar fordítását nem ismerem, részben a 16. század elejéig később is voltak furcsa időszakok, legalábbois a búcsúcédulákig bezárólag. Kifejezetten a pápaság sötét korszakaira kívántam utalni.
Ezek az időszakok számomra erősen csökkentik a successio apostolica mint érv erejét…
Szia!
Számomra a sötét korszakok éppenséggel nem csökkentik azt, hiszen a legnagyobb megtagadók az apostolok voltak, hiszen elhagyták Krisztust és elbújtak, majd nem hitték feltámadását, sőt Péter háromszor is letagadta, hogy ismeri, és mégis őr,őrájuk bizta evangéliumának hirdetését. Ezekhez képest minden emberi gyarlóság eltörpül, nemde?!
Kedves Lacibá,
a sötét korszakokkal kapcsolatban nem az a fajta gyarlósággal van gondom, amit említesz.
Persze, az apostoloktól az ószövetségi hithősökig, akár Dávidtól és Ábrahám stb. mind gyarló emberek voltak, akik mind hibáztak.
De mégis, az életük egészével „elismerték, hogy vándorok és jövevények a földön”, és „megvallották, hogy hazát keresnek”. És „lett volna alkalmuk a visszatérésre” (ld. Zsid 11,13-16, illetve az egész részt).
Na ez az amit egyik-másik sötét korszak pápáin az elérhető feljegyzések alapján olykor nyomokban sem tudok felfedezni. Annál több intrikát a földi, politikai hatalom körül…
Az ember mindig is gyarló. A pápa is ember. Egy reneszánsz kori méginkább gyarló. De ettől a Szentlélek munkája nem kérdőjelezhető meg. Ahogy a mondás is kijelenti: Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen irni, vagyis a szukcesszió nem az embertől, hanem Istentől függő dolog. Már pedig meg van irva, hogy az Egyházon a pokol erői sosem fognak diadalt aratni.
Szia!
„a Muratori kánon sem említi őket (a Bölcsesség könyvét kivéve, de azt sem az ÓSZ-hez sorolja, hanem az ÚSZ-i könyvek után említi).”
Úgy tudom, hogy a Muratori kánon nem tér ki az Ósz-re, a Bölcsességek könyvét pedig elfogadottként említi. Ez miért lenne érv a rövidebb ósz-i kánon mellett?
Szia -a-!
Napok óta nem voltam internet közelében, csak most fogadtalak el mint új hozzászólót. Nagyon köszönöm a korrekciót! Tök figyelmetlen voltam. A Muratori kánon általunk ismert formája (töredékről beszélünk!) természetesen csak az ÚSZ-i könyveket tartalmazza, meg kakukktojásként a Bölcsesség könyvét és Péter apokalipszisét. Volt egy gondolat a fejemben, de mire a többi fejemben lévő adattal együtt bepötyögtem a gépbe, gellert kapott a gondolat, majd úgy rángattam tovább újabb és újabb hozzászólásaimba, mint egy alvajáró a kispárnáját. Durva hiba, köszönöm, hogy rámutattál! Nem mentségként, de hadd magyarázzam el, hogy hol kaphatott gellert a gondolatom.
A Muratori kánon egyik furcsa vonása, hogy a könyvek végénél megemlíti a Bölcsesség könyvét és Péter apokalipszisét. Olvastam erről egyszer egy meggyőző magyarázatot W. Horburytől, ami svgy-nek válaszolva eszembe jutott. Horbury szerint a korai egyházban szokás volt az Ó- és ÚSZ-i listák végére biggyeszteni vitatott könyveket, erre ő több példát is hoz. Valószínűleg ez történhetett a Muratori kánon esetében is. Vagyis a teljes lista tartalmazhatta az Ó- és ÚSZ-i könyveket is, de az ÓSZ-i könyvek már leszakadtak a listáról, csak a Bölcsesség könyve maradt ott a lista végén (az ÚSZ-i könyvek után), mint a Péter apokalipsziséhez hasonlóan vitatott könyv. Ez volt a fejemben, aztán rövidzárlat és hülyeségeket kezdtem mondani a töredékről. Örülök, hogy kijavítottál.
Üdv:
Ádám
Kedves Ádám!
„Horbury szerint a korai egyházban szokás volt az Ó- és ÚSZ-i listák végére biggyeszteni vitatott könyveket, erre ő több példát is hoz.”
Nem ismerem Horbury-t, és elméletét. Nem értem azt sem, mert nem logikus, és mi értelme lenne csak úgy „odabiggyeszteni” vitatott könyveket, és ezzel a hitelesség képzeletét kelteni, hacsak nem állásfoglalás az azok hitelessége mellett!
képzeletét = képzetét
Kedves Lacibá!
William Horbury a Cambridge-i Egyetem professzora, szakterülete a júdaizmus és a patrisztika. Félreértetted, amit az előbb vele kapcsolatban mondtam. Horbury nem azt állítja, hogy az említett iratok odabiggyesztésével a hitelesség látszatát akarták kelteni, hanem azt, hogy a vitatott voltuk miatt helyezték őket a listák végére. Ezek az iratok valószínűleg hasznosak, olvasásra is ajánlottak, de nem feltétlenül kanonikusak.
Horbury szerint ez a minta figyelhető meg 1) Athanasziosz húsvéti körlevelében, mely az ÓSZ-i és ÚSZ-i könyvek listája után sorol fel vitatott könyveket, köztük a Bölcsesség könyvét és Hermász Pásztorát; 2) a Codex Sinaiticus esetében, mely Hermász Pásztorával és Barnabás levelével végződik; 3) a Codex Alexandrinus esetében, melynek végén található Kelemen első és második levele; 4) Euszébiosz Egyháztörténetében, ahol szintén a kanonikus iratok után találjuk egymás után a Pásztort és a Bölcsesség könyvét, 5) valamint a Codex Claromontanus és Epiphanius esetében is. Forrás: W. Horbury, „The Wisdom of Solomon in the Muratorian Fragment”, Journal of Theological Studies 45 (1994), 146–159.
A Muratori kánon két furcsaságot tartalmaz. Az egyik, hogy mit keres a Bölcsesség könyve (egyedüli nem ÚSZ-i – ráadásul ÓSZ-i apokrif! – könyvként) egy ÚSZ-i kánonlista végén. A másik Péter apokalipszisének helye a listán. A két furcsaságot magyarázza Horbury elmélete: megszokott gyakorlat volt, hogy a vitatott könyveket a kanonikus könyvek után említették. Ha a Muratori-töredék eredetileg tartalmazta az ÓSZ-i könyvek listáját, és követi a máshol is megfigyelhető gyakorlatot, érthető, hogy a Bölcsesség könyve hogy kerül az ÚSZ-i kánon végére (hiszen vitatott, de hasznos könyv, mely az ÓSZ-i iratokkal együtt terjedt), és az is, hogy hogy került a listába a Bölcsesség könyve után a Péter apokalipszise (vitatott, de hasznosnak tartott könyv, mely az ÚSZ-i iratokkal együtt terjedt). A Muratori kánon a két vitatott könyv után (sőt, valójában három, mert a Jelenések könyvét is mintha vitatottnak tartaná) egy harmadikat (illetve negyediket) is említ, Hermász Pásztorát, azzal kapcsolatban viszont már egyértelműen kimondja, hogy nem tartja kanonikusnak.
Remélem, ez így most tisztább.
Kedves Ádám!
Köszönöm,igy érthetőbb!
„A Muratori kánon a két vitatott könyv után (sőt, valójában három, mert a Jelenések könyvét is mintha vitatottnak tartaná) egy harmadikat (illetve negyediket) is említ, Hermász Pásztorát, azzal kapcsolatban viszont már egyértelműen kimondja, hogy nem tartja kanonikusnak.” – mondatoddal melyiket állitod, azt, hogy azt a Muratori kánon mondja nem-kanonikusnak, vagy épp Horbury?
Maga a Muratori töredék mondja, hogy a Pásztort Hermász nem sokkal előbb írta Rómában, Piusz püspöksége idején, ezért bár szabad olvasni, nem sorolható a próféták és az apostolok (kanonikus) írásai közé. Két egyértelműen hamisítványnak minősülő iratot említ: a Laodiceaiakhoz és az Alexandriaiakhoz írt leveleket (meg a végén néhány eretnek csoport iratait). János és Péter apokalipszisére (és talán a Bölcsesség könyvére is) utalva a töredék csak annyit mond, hogy azokat nem mindenki akarja felolvasni a gyülekezetekben. Vagyis úgy tűnik, a Muratori-töredék négy könyvet tart vitatottnak (Bölcsesség könyve, János és Péter apokalipszise, Hermász Pásztora), és ezek közül a Pásztort késői keletkezése miatt biztosan nem tartja kanonikusnak.
Az eredeti szöveg (vastaggal szedtem az ominózus részeket):
1. …quibus tamen interfuit et ita posuit
2. tertio evangelii librum secundo lucan
3. lucas iste medicus post ascensum XPi
4. cum eo paulus quasi ut juris studiosum
5. secundum adsumsisset numeni suo
6. ex opinione conscripset dnm tamen nec ipse
7. vidit in carne et ide prout asequi potuit
8. ita et ad nativitate iohannis incipet dicere.
9. quarti evangeliorum iohannis ex decipolis.
10. cohortantibus condescipulis et eps suis
11. dixit conieiunate mihi odie triduo et quid
12. cuique fuerit revelatum alterutrum
13. nobis ennarremus eadem nocte reve
14. latum andreae ex apostolis ut recognis
15. centibus cuntis iohannis suo nomine
16. cuncta describeret et ideo licet varia sin
17. culis evangeliorum libris principia
18. doceantur nihil tamen differt creden
19. tium fidei cum uno ac principali spu de
20. clarata sint in omnibus omnia de nativi
21. tate de passione de resurrectione
22. de conversatione cum decipulis suis
23. ac de gemino eius adventu
24. primo in humilitate dispectus quod fo
25. it secundum potestate regali … pre
26. clarum quod foturum est quid ergo
27. mirum si iohannes tam constanter
28. sincula etia in epistulis suis proferam
29. dicens in semeipsu quae vidimus oculis
30. nostris et auribus audivimus et manus
31. nostrae palpaverunt haec scripsimus vobis
32. sic enim non solum visurem sed et auditorem
33. sed et scriptore omnium mirabiliu dni per ordi
34. nem proftetur acta aute omniu apostolorum
35. sub uno libro scribta sunt lucas obtime theofi
36. le comprindit quia sub praesentia eius sincula
37. gerebantur sicuti et semote passione petri
38. evidenter declarat sed et profectione pauli ab ur
39. be ad spania proficiscentis epistulae autem
40. pauli quae a quo loco vel qua ex causa directe
41. sint volentibus intellegere ipse declarant
42. primu omnium corintheis scysmae heresis in
43. terdicens deinceps b callaetis circumcisione
44. romanis aute ordine scripturarum sed et
45. principium earum … esse XPm intimans
46. prolexius scripsit de quibus sincolis neces
47. se est ad nobis disputari cum ipse beatus
48. apostolus paulus sequens prodecessoris sui
49. iohannis ordine non nisi nominati sempte
50. ecclesiis scribat ordine tali a corenthios
51. prima ad efesius seconda ad philippinses ter
52. tia ad colosensis quarta ad calatas quin
53. ta ad tensaolenecinsis sexta ad romanos
54. septima verum corintheis et thesaolecen
55. sibus licet pro correbtione iteretur una
56:. tamen per omnem orbem terrae ecclesia
57. deffusa esse denoscitur et iohannis eni in a
58. pocalebsy licet septe eccleseis scribat
59. tamen omnibus dicit veru ad filemonem una
60. et at titu una et ad tymotheu duas pro affec
61. to et dilectione in honore tamen eclesiae ca
62. tholice in ordinatione eclesiastice
63. discepline scificate sunt fertur etiam ad
64. laudecenses alia ad alexandrinos pauli no
65. mine fincte ad heresem marcionis et alia plu
66. ra quae in catholicam eclesiam recepi non
67. potest fel enim cum melle misceri non con
68. cruit epistola sane iude et superscrictio
69. iohannis duas in catholica habentur et sapi
70. entia ab amicis salomonis in honore ipsius
71. scripta apocalapse etiam iohanis et pe
72. tri tantum recipimus quam quidam ex nos
73. tris legi in eclesia nolunt pastorem vero
74. nuperrim e temporibus nostris in urbe
75. roma herma conscripsit sedente cathe
76. tra urbis romae aecclesiae pio eps fratre
77. eius et ideo legi eum quide oportet se pu
78. blicare vero in eclesia populo neque inter
79. profetas completum numero neque inter
80. apostolos in fine temporum potest
81. arsinoi autem seu valentini vel mitiadis [?]
82. nihil in totum recipemus qui etiam novu
83. psalmorum librum marcioni conscripse
84. runt una cum basilide assianom catafry
85. cum constitutorem …
„..(talán a Bölcsesség könyvére is) utalva”
Ezekből a fordításokból úgy is érthetném, hogy a Bölcsesség k-ét a Júdás és János levelek mellé sorolja, az elfogadottak közé. Ha viszont a Jelenések és a Péter a. mellé soroltnak kell értenünk a szöveget, akkor csábító lehet Horbury magyarázata arra, hogy miért is került az úsz-i könyvek mellé. De akkor miért csak a Bölcsesség k-t említené,az ósz-i vitatottak közül? Bár ez a kérdés akkor is fennállna ha elfogadottnak értjük. Érdekes lehet a Metzger féle fordítás lábjegyzete, miszerint a latin fordító összetéveszthette a görög barát szót Philón nevével, ami hasonlít. Az ókorban többen az ő művének vélték. Ha eredetileg Philon neve van a szövegben , akkor már érthetőbb, hogy miért az Úsz mellett van. Ez a vitatottságát erősíthetné.
Nem egyértelmű.
http://www.earlychristianwritings.com/muratorian.html
(Péter apokalipszis itt elég különös, hisz amit ma így neveznek, az doketista jellegű írás.+keresztfán nevető Jézus??)
———-
A Laodiceai kánonokból van ahol hiányzik az utolsó (59.v60.) kánon, vagyis a Szentírás könyveinek felsorolása. (Ezért vannak akik megkérdőjelezik a hitelességét.)
———-
„Bár Athanasziosz úgy emlékszem, csak Dániel könyve bővebb változatára hivatkozik (Zsuzsanna és a vének), apokrif könyvekre nem.”
Csak az Óker. Írók sorozat 13. könyvének szövegében pl (LXX-t használ):
3. levél Szerapiónhoz 4.(13/506) (~359-362)
„Így mondja a Szentírás is: Az Úr lelke tölti be a mindenséget.”(Bölcsesség 1,7)
1. levél Szerapiónhoz (13/472) (~359-362)
19.„Minthogy fölösleges és több mint esztelenség az efféle próbálkozás, senki se kérdezgessen ilyesmit, vagy csupán annak megismerésére törekedjék, ami a Szentírásban olvasható. Hiszen éppen elegendő megfelelő példa található benne erre. „Forrás” és „fény” az Atya elnevezése. Így szól az Írás: Elhagytak engem, az élő víz forrását (Jer 2,13). Majd Báruk könyvében ismét ez olvasható: Mi történt, Izrael, hogy ellenségeid országában vagy? Elhagytad a bölcsesség forrását! (Báruk 3,10)
Apológia Constantiushoz, 17.(13/406) (Kr. u. 357)
Amazokról ugyanis meg van írva: „A balga balgaságot beszél” [Iz 32,6 – LXX], erről az esetről meg azt mondja: „Minden bölcs ember tanácsát fogadd meg” [Tób 4,19].
Felmerülhet, a 39.sz. levelet olvasva, amit ~367-re datálnak, hogy nem a véleménye változott-e meg Athanásziosznak. Már korábban is beszél az Apológia Constantiushoz 4-ben(13/396) Szent Iratok listájáról, vagy magáról a Szentírásról (angol), amit ~337-ben elküldött I.Constantiusnak. „Eberhard Nestle úgy vélte, hogy a Vaticanus ’codex’ ekkor jutott el Rómába.” A Vaticanusban benne vannak a kérdéses könyvek megkülönböztetés nélkül. Kihagyja viszont a Makkabeusokat, ahogy Athanasziosz is. (Az Alexandrinusban és a Sinaiticusban ezek is benne.)
Szentírás de nem kanonikus?
————-
Jeromos (Csak a leveleiben pl:)
2 Lista:
LIII.(~394) (1/217) Ósz és Úsz elmondása után:
10…ezek közt élj,ezek fölött elmélkedj, semmi mást ne ismerj, ne is keress…
CVII. (~400-403) (2/109) Ósz és Úsz elmondása után:
12. ..Kerüljön minden apokrif iratot, s ha nem a hitigazságok végett,hanem a jelképek iránti tiszteletből egyszer mégis olvasni akarná, tudnia kell, hogy nem azoknak a művei, kiknek neve a címben szerepel, hogy ezekhez sok téves dolgot kevertek, s nagy okosságra van szükség ahhoz, hogy a sárban megkeressük az aranyat…A többit úgy olvassa, hogy inkább megítélje, mintsem kövesse őket.
—
Miközben nála:
CXVIII. (~406) (2/189) Sebtében írt levél ez…
1. …Ezt mondja a Szentírás: Mint a zene a gyász idején, olyan a nem helyén való beszéd. (Sirák 22,6 -Káldi Neovulgata)
LXV. (~397) (1/288)
1. ..Rút, Eszter és Judit oly dicsőségesek, hogy szent tekercseket neveztek el róluk (Judit könyve)….2…dicséri a Szentírás az asszonyok életét….(Pár mondat múlva Zsuzsanna példája.Dániel+)
Első idézetnél még felmerülhetne, hogy nem az emlékezete csalta-e meg, de az utóbbinál meg is nevezi Juditot, mint szent tekercset.Szöveg hagyományozása mennyire „tiszta”?
——————–
„Melitón elutasítja a kánonba való bevételüket..”
Ő Szárdesz püspöke, ahol „a Földközi-tenger partvidékének egyik legnépesebb zsidó kolóniája élt”.
Érdekes amit Meliton mond, „eljutva keletre”. Palesztínában nyilván a héber kánonnal találkozik, ha a zsidókét tudakolta akkor azért, ha a Jamnia utáni zsidók közül megtért keresztényekét akkor azért.
Kapcsolódhat ide Origenész, aki azt mondja ~50-60 évvel később: „Minthogy Dániel könyvének szavait megkérdőjelezik,, mondván, hogy nem található meg a héber szövegben, Tóbiás könyvét pedig nem ismerik el a zsidókból lett keresztények a szövetség részének…”(Az imádságról XIV.4.(14/77) (~235).Origenész ekkor a palesztinai Caesareában lehetett.
Kérdés, hogy következik-e ebből, hogy a nem zsidókeresztény közösségek pedig elfogadták ezeket (vagy legalábbis Origenész szerint)?
(Miért kellett neki ehhez keletre utazni, nem volt egyértelmű egy püspök számára a kánon? Vagy esetleg csak megerősítésképp mondja el, hogy korábban (püspökként, vagy még előtte), mikor oda utazott, ott is ezzel a kánonnal találkozott? Neki is csak kivonatai voltak az ósz-i könyvekről, vagy ezt Onészimosznak készítette?)
——————
Origenész(~250-ben meghal).
Kelszosz ellen (~248)
III.72. (Kel-240) „…amint az isteni ige meghatározza, Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása.” (Bölcs 7,25-26 –SZIT)
VIII..50.(Kel-624.)”Az isteni írás legalábbis ezt állítja: Melyik mag tesz értékessé? Az ember magja! Melyik mag tesz értéktelenné? Az ember magja!” (Sirák 10,19-SZIT)
A Principiumokról (~229)
2.5. (1/125)”Hogy azután az Írás(angol-holy Scripture ) tekintélye alapján is elhiggyük, miszerint így áll a dolog, halljuk, miképp erősíti meg ezt a tant a Makkabeusok könyve, ahol a hét mártír anyja fiai egyikét buzdítja a kínzások elviselésére. Ezt mondja ugyanis: „Kérlek fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy Isten a semmiből teremtette! [2Makk 7,28]”
3,2,4 (2/36)Úgy találjuk, hogy a szívünkből származó gondolatok vagy bármely esemény emléke, tetszőleges dolog és ok szemlélése, időnként belőlünk magunkból születik, máskor az ellenséges erők gerjesztik, néha pedig az Isten vagy a szent angyalok küldik. Ez akár mesébe illőnek is tűnhetne, ha nem igazolná a szent iratok tanúsága. … Arról pedig, hogy még a jó illetve a gonosz angyalok is sugalmaznak bizonyos gondolatokat az emberi szívbe, jelzést ad a Tóbiást kísérő angyal.
Origenész levele Julius Africanushoz (~248)
2. (14/248) …a Zsuzsanna történetével kapcsolatban, melyet az egyházak Dániel könyvéhez tartozónak ismernek el.(+Dániel).
6. (/251) …nem kerülte el figyelmemet a zsidók és a mi szövegeink közti különbség….8. (irónia!:)Ideje lenne tehát…hogy elutasítsuk az egyházakban használatos példányokat, és a testvéri közösségnek rendeletben adjuk ki, hogy tegyék félre a náluk levő szent könyveket, és hízelegjenek a zsidóknak, bírják rá őket, hogy adjanak nekünk tiszta, hamisítatlan, szent könyveket? Vajon a Gondviselés, amely a Szentírásban Krisztus minden egyházának azt adja,ami épülésére szükséges, nem törődik azokkal….? Fontold meg ezenkívül, nem volna-e jó arra emlékezni: ne told odébb az ősrégi mezsgyét, amelyet atyáid vontak meg. 9….Azért törekszünk megismerni azt is, ami náluk van, mert zsidókkal való vitáink során nem akarunk olyasmivel előhozakodni, ami az ő példányaikban nincs meg, hanem arra akarunk hivatkozni, ami az övékben is megvan, sőt arra is, ami a mi könyveinkben hiányzik. Mert ha ilyen felkészültséggel veszünk részt a velük folytatott vitában, nem néznek le, nem nevetnek ki- mint szokásuk- bennünket, akik pogányokból lettünk hívőkké, mert a náluk feljegyzett igazságot nem ismerjük.
Eusebiosnál található listáját ~244re teszik. Ott kétszer is mondja, hogy a zsidók szerint.
Van hogy jelzés nélkül is belenyúlnak a szövegbe a másolók, vagy fordítók. A Principiumokkal kapcsolatban azt mondja Jeromos, „helyes nézeteit lefordítottam, a helyteleneket pedig vagy megcsonkítottam, vagy kijavítottam, vagy elhallgattam”.
Szentírás de nem kanonikus?
—————-
Nazianzoszi Gergely
Az evangélium igéiről (~381)
6. (17/217) Nem így azonban Isten, hanem ezt mondja: Tiszteld atyádat és anyádat, amely első olyan parancs, amelyet ígéret követ, hogy jól menjen sorod!(Kiv20,12). És: Aki átkozza atyját vagy anyját, az halálnak halálával haljon (Kiv21,17). Egyformán dicsérte a jót, és büntette a rosszat. Továbbá: Az apa áldása védi a fiak házát, az anya átka szétzúzza alapját (Sirák 3,11 LXX –Káldi Neovulgata). Látjátok a törvény előtti egyenlőséget…
Számadás (~362)
64.(17/50)Térjünk ki a vénekre Dániel könyvében- akkor kitérünk arra is, amit oly szépen megmondott és előre kihirdetett róluk az Úr: A törvénytelenség Babilonban a vénektől indult ki, és úgy vélték, kormányozni tudják a népet (+Dániel 13,5).
5.Teológiai beszéd (~379)
29.(6/395) A Szentírás mondja Őt Isten Lelkének, Krisztus Lelkének….Mondja a bölcsesség lelkének, az értelem lelkének, a tanácsénak, az erőének, a tudásénak, az istentiszteletének, az istenfélelemének. Ennek a mindenségnek a Teremtője; lényével mindent betölt, mindent összetart (Bölcsesség 1,7 –LXX-Káldi Neovulgáta).
————-
Jeruzsálemi Kürillosz (~350) (LXX szerint idéz)
XI. Katekézis
15. (19/162) Hallgasd meg, mit mond a próféta: Ő a mi Istenünk, senki sem hasonlít hozzá! Ő felkutatta a tudás minden útját, s átadta Jákobnak, a szolgájának, és Izraelnek, akit szeretett. Így jelent meg a földön és társalgott az emberekkel. (Báruk 3,36-38 SZIT).
IV Katekézis
33. (19/80) (A 35-ben az ósz-i könyvek listáját a héber kánon szerint hozza, Bárukot is megnevezve.) Olvasd a Szentírást, az Ószövetség 22 könyvét, a Hetvenes fordításban. 34. …a Szent Lélek által diktált sugalmazott Írásoknak a fordítása is a Szent Lélekben ment végbe.
Kedves –a-!
Sorban haladva:
1. Metzger (pontosabban Tragelles) felvetése is elképzelhető, bár ettől még ugyanarról a zsidó iratról van szó. Mindenképpen magyarázatra szorul a két könyv felbukkanása a lista végén. Nekem Horbury magyarázata meggyőzőnek tűnik.
2. Péter apokalipszisével kapcsolatban említi a szerző, hogy azt nem mindenki akarja felolvasni a gyülekezetekben, de nem azért, mert az doketista lenne. Két Péter apokalipsziséről tudunk. A Muratori kánon valószínűleg nem a kopt (gnosztikus) Péter apokalipszisére utal, amiben Jézus a kereszten nevet, hanem arra a görög szövegre, aminek a töredékét az akhmimi sírban találták. Ez utóbbi nem volt doketista, a menny boldogságáról és a pokol kínjairól szól, az irat a korai egyházban viszonylag ismert volt.
3. A 60. kánon hitelességével kapcsolatban valóban vannak kérdések. Ez nem jelenti azt, hogy nem hitelesek, és Jeruzsálemi Kürillosz listája például megegyezik a 60. pontban felsorolt könyvek listájával (amit a Laodikeiai kánonok B. F. Westcott és Vanyó László által közölt fordításai is tartalmaznak).
4. Köszi az Athanasziosz-idézeteket. Athanasziosz a Septuagintát (vagy egy hasonló görög kollekciót) használt, abból idézett, és bár a zárójeles forrásmegjelölések nincsenek Athanasziosz szövegében, tényleg úgy néz ki, hogy hivatkozott a Septuaginta-plusz néhány részére írásként. Amikor viszont felsorolta, hogy mit tart kanonikusnak, egyértelműen a héber kánon könyveit nevezte meg (az apokrifeket pedig elkülönítette azoktól).
5. Jeromos kiforrott állásfoglalása teljesen egyértelmű. A héber kánont tekintette valódi kánonnak.
6. Origenész tudta, hogy a pogány keresztények között sok helyen több könyvet is kanonikusnak fogadtak el, mint a zsidók és a zsidókból lett keresztények. Éppen ez Beckwith egyik tézise is: a pogány keresztények között történt egyes könyvek beemelése a kánonba. Origenész – Alexandriai Kelemenhez hasonlóan – használta a görög nyelvű szent szövegeket, de érett állásfoglalása szintén egyértelmű: a héber kánon a valódi kánon.
7. A Nazianzoszi Gergely-idézetekhez nincs mit hozzáfűznöm.
8. Jeruzsálemi Kürillosz a héber kánont fogadta el. Bárukhot sokan Jeremiás könyve részének tartották, úgy tűnik, ő is. Ahogy Dániel könyvének is bővebb változata keringett, melynek része volt a Zsuzsanna és a vének meg a Bél és a sárkány. A Julius Africanus és Origenész közti levelezés éppen ezt a kérdést piszkálta meg.
Köszönöm a kiegészítéseidet. Elgondolkodtató a felvetésed, hogy vajon egyes egyházatyák azonosnak tartották-e a szentírás és a kánon kategóriáit. Észben tartom ezt a felvetést.