A katolikus egyház „doktorai” közé eredetileg négy nyugati és négy keleti teológus tartozott: Szent Ambrus, Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely és Szent Jeromos nyugaton, Szent Athanasziosz, Nagy Szent Baszileiosz, Nazianzoszi Szent Gergely és Aranyszájú Szent János keleten. Később a „doktorokhoz” sorolták Aquinói Szent Tamást is, aki a középkori katolikus teológia kétségkívül egyik legmeghatározóbb forrása lett. Aquinói Szent Tamást főleg a Summa Theologiae miatt ismerik, kevésbé köztudott, hogy Tamás számos bibliai kommentár szerzője is, sőt, John F. Boyle szerint teológiája fundamentumának is a Szentírást tekintette. „Tamás minden bizonnyal kommentárjait tartotta legfontosabb műveinek.” (Forrás: itt.) Ennek pedig az volt az elsődleges oka, hogy Szent Tamás számára a Szentírás Isten szava volt.
Aquinói Szent Tamás szerint a Szentírást Isten rendelte számunkra, hogy általa megismertesse velünk az üdvösséghez szükséges igazságokat. Bár Tamás tisztában volt a Szentírás emberi szerzőségével, mindenekelőtt Isten önmagáról adott kinyilatkoztatásának látta, ezért a Biblia szerzőjének végső soron Istent tartotta. „A Szentírásnak ez az értelmezése vezérli Tamás minden gondolatát.” (John F. Boyle). A Summában egyértelműen fogalmaz, amikor azt írja: „A Szentírás szerzője Isten, akinek nem csak az áll hatalmában, hogy a szavakat alkalmassá tegye a dolgok kifejezésére (amire még az ember is képes), de hatalma van maguk a dolgok felett is.” (S. Th., I, q. 1, a. 10.) Thomas P. Kuffel szerint emiatt a meggyőződés miatt vallotta Szent Tamás, hogy Isten, aki a Szentírás szerzője, akár más jelentést is tulajdoníthat a szövegeknek, mint amiről maguk a szavak szólnak. Ezt a hermeneutikai hagyományt a reformátorok aztán megkérdőjelezték (szerintem joggal!), de most azt vegyük észre, hogy magát a Szentírást Tamás is Isten igéjének tartotta.
Amikor például János evangéliumát magyarázta, a 10. részben az ajtó hasonlatát – Krüszosztomoszhoz hasonlóan – a Szentírásra értette. „Krüszosztomosz szerint a Szentírás az ajtó… A Szentírást ajtónak nevezik – mondja Krüszosztomosz –, először is, mivel általa hozzájutunk Isten ismeretéhez… Másodszor, mivel ahogy az ajtó védi a juhokat, a Szentírás is megőrzi a hívek életét… Harmadszor, mert az ajtó nem engedi be a farkasokat; a Szentírás ugyanígy távol tartja az eretnekeket a hívektől: ’Minden írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, feddésre, megjobbításra’ (2Tim 3,16). Tehát az, aki nem az ajtón át megy be, az, aki nem a Szentíráson keresztül megy be, hogy a népet tanítsa. A mi Urunk így mondta: ’De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.’ (Mt 15,9). Érvénytelenné tettétek Isten igéjét’ (Mt 15,6) Ez tehát a tolvaj jellemzője: nem az ajtón át jön be, hanem máshol.”
Aquinói Szent Tamás szerint a Szentírás Isten igéje. De ezen most már lassan nem kellene csodálkoznunk: a 18. századig ez volt a kereszténység általános meggyőződése.
Szia!
Engem nagyon érdekelne, hogy a záró mondatrészed egy „mert” után hogyan folytatódik:
„a 18. századig ez volt a kereszténység általános meggyőződése”
Miért? Mi történt akkor?
Csaba
Csaba, a válasz itt van.
„Ezt a hermeneutikai hagyományt a reformátorok aztán megkérdőjelezték (szerintem joggal!)”
Azért ezt műfaja válogatja. Próféciákat például nagyon is átértelmeztek számos esetben teljes joggal. Ilyen például Máténál, hogy „Egyiptomból hívtam ki a fiamat”. Teljesen kiragadta a szövegkörnyezetből, de mindkét értelemben igaz. Izraelt is Isten bizonyos módon a fiának tekintette, de a szó szerinti értelmezés alapján csak Jézus Krisztusban teljesedhetett be ez a prófécia. Nyilván más a helyzet mondjuk a páli levelekkel.
Viszont ez az ajtós dolog nálam kb. a blaszfémia szintjét súrolja. Amúgy sem igaz abban az értelemben, hogy a Szentírás sajnos nem véd meg a tévtanításoktól. Ellenkezőleg, valamirevaló tévtanító csak a Bibliára fog alapozni.
Ráadásul meggyőződésem, hogy ez Isten akarata szerint van így.
Az ajtós metafora tényleg necces, hiszen az értelmezését Jézus maga adja meg a 7. versben (ő az ajtó). A hóseási igék tipologikus értelmezése viszont azért nem problematikus, mert Máténál Krisztus egy személyben maga Izráel, ami egy fontos üdvtörténeti motívum.
Szerintem az ajtó = Szentírás értelmezés abszolút védhető.
Ha Jézus az Ige, a Szentírás pedig az írott Ige, egyáltalán nem légből kapott azt állítani, hogy az ajtó az írott Ige. Még csak azt se mondanám, hogy ez valami eszméletlenül spiritualizáló értelmezés lenne. Az Ige és az írott Ige nem áll távol egymástól.
Amit Tamás Chrysostomustól idéz a Catena-ban – ha jól értem az angol fodítást – szerintem szintén teljesen igaz: az Írás megvéd a tévtanítástól. Akkor is, ha egyébként a tévtanítók sokszor az írásra hivatkoznak.
„Our Lord having reproached the Jews with blindness, they might have said, We are not blind, but we avoid you as a deceiver. Our Lord therefore gives the marks which distinguish a robber and deceiver from a true shepherd. First come those of the deceiver and robber: Verily, verily, I say to you, He that enters not by the door into the sheepfold, but climbs up some other way, the same is a thief and a robber. There is an allusion here to Antichrist, and to certain false Christs who had been, and were to be. The Scriptures He calls the door. They admit us to the knowledge of God, they protect the sheep, they shut out the wolves, they bar the entrance to heretics. He that uses not the Scriptures, but climbs up some other way, i.e. some self-chosen, some unlawful way, is a thief. Climbs up, He says, not, enters, as if it were a thief getting over a wall, and running all risks. Some other way, may refer too to the commandments and traditions of men which the Scribes taught, to the neglect of the Law. When our Lord further on calls Himself the Door, we need not be surprised. According to the office which He bears, He is in one place the Shepherd, in another the Sheep. In that He introduces us to the Father, He is the Door, in that He takes care of us, He is the Shepherd.” (dhspriory.org/thomas/CAJohn.htm#10)
Bár nem tudok nagyon jól angolul, de olvasgattam a fönt idézett oldalon a Catena Aurea-ban található kommentárokat (kommenteket :-).
Több olyan is van benne, ami azt mutatja, hogy az egyházatyák hajlottak arra, hogy metaforikusan (allegorikusan?) ajtónak tekintsék az írott (vagy kimondott) Igét is.
Theophylactus: „Or, the Holy Spirit is the porter, by whom the Scriptures are unlocked, and reveal the truth to us.”
A Szentlélek a „portás”, aki által az Írások kinyílnak, és feltárják az igazságot előttünk. = Az Írást a Szentlélek kizárja, mint egy ajtót.
Ágoston egy nagyon érdekes eszmefuttatást (arról, hogy ki hallja, és ki nem hallja meg az Igét) így fejez be: „Our Lord feeds by plain words, exercises by obscure. For when two persons, one godly, the other ungodly, hear the words of the Gospel, and they happen to be such that neither can understand them; one says, What He said is true and good, but we do not understand it: the other says, It is not worth attending to. The former, in faith, knocks, yes, and, if he continue to knock, it shall be opened to him. The latter shall hear the words in Isaiah, If you will not believe, surely you shall not be established.”
Ezek szerint (ha jól olvasom) megérteni az Igét kopogtatással (!) lehet, ami itt a kitartó tanulmányozás metaforája. Tehát az Ige ajtó, amin kopogtatni kell.
Más is van itt, érdemes olvasgatni: (dhspriory.org/thomas/CAJohn.htm#10)
Természetesen ez nem áll útjába annak a hitvallásnak, hogy Jézus az egyedüli közvetítő.
Üdv,
Viktor
Viktor, gondolati szinten nincs problémám azzal, amit Krüszosztomosz és Szent Tamás mondanak, sőt, egyetértek velük, de a Jézus által elmondott példában egyértelmű, hogy ki az ajtó (Jézus). Van olyan helyzet, amikor Krisztus és a Szentírás számunkra elválaszthatatlanok, mert Krisztus a Szentíráson keresztül szólít meg, ismerteti velünk ígéreteit és vár tőlünk engedelmességet. A bibliai szövegek magyarázatakor viszont mindig tanácsos megmaradni a szöveg eredeti jelentésénél, főleg, ha – mint ebben az esetben – ismerjük a szerző értelmezését is.
Természetesen én is komolyan veszem a szerzői szándékot, kiváltképp, ha maga Jézus a szerző. A Jn 10,7-nél (Én vagyok a juhok ajtaja), nem is lehet többet, mélyebbet kifejezni. Nincs is ezzel gond.
Nekem csak a blaszfémia szóval volt bajom, ahogy Esefi kifejezte, mert szerintem ez azért távol áll attól.
Az ókori-középkori hermeneutika szerint a Szentírás jelentésének sok rétege lehet, ezek eltérnek egymástól. Elképzelhető olyan mély egyetértés bizonyos allegorikus-spirituális jelentésekben, amik szinte „kanonizálják” azt az értelmezést. Nem úgy, mint a Szentírást, de abszolút tanításra, növekedésre alkalmas módon.
Jézus az üdvözítés szempontjából az egyetlen ajtó (ahogy szó szerint Ő értette), másrészt lehet ajtónak érteni a Szentírást, mint nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen eszközt a helyes hitre jutáshoz.
Egyébként egyetértünk, az elsődleges és legfontosabb ezen a helyen, hogy Jézus az ajtó, csak szerintem ez az első jelentés nem zárja ki a másodikat.
Üdv,
Viktor