Könyvajánlót új könyvekről szoktak írni, de én most eltérek ettől a gyakorlattól, és egy kétszeresen is régi könyvre hívom fel a figyelmet. Thomas Watson a tizenhetedik században írta A bűnbánat (The Doctrine of Repentance) c. könyvecskéjét, a Koinónia pedig már több mint tíz éve adta ki magyarul a lelkiségi irodalomnak ezt a gyöngyszemét. (Azóta online is olvasható.) Bár kevesebb figyelmet kapott, mint amennyit megérdemel, a lélek gyógyításában nagyobb ereje lehet, mint számos lelkigondozói alapműnek. Watson Isten félelmében ír az emberi szív mélységeiről, a bűnbánat természetéről, akadályairól, eszközeiről, a megtérés és a belső összetöretés anatómiájáról, s mivel istenfélelemmel ír, valódi bölcsesség az alapja. És mindezt közben olyan szeretettel és hozzáértéssel teszi, mely tényleg képes összetörni és megtérésre vezetni a keménységébe belefáradt és bűneitől undorodó lelket. A bűnbánat ráadásul esztétikai értékkel is bír: miközben a Biblia vezeti a puritán lelkipásztor tollát, a klasszikus irodalom és a világot megfigyelő ember képi gazdagsága színezi a tintáját. Watson könyve egyszerre igaz és szép írás. Gyönyörködtet és gyógyítja a lelket.

A szerző a könyv elején azt állítja, hogy két nagy kegyelmi ajándék van, ami egy szentnek alapvető ebben az életben: a hit és a bűnbánat. „Ez az a két szárny, melyekkel a menny felé röpül. A hit és a bűnbánat táplálják a lelki életet, ahogy a meleg és a gyökér nedvessége a természetit. A bűnbánat az az ajándék, amelyről most beszélni fogok.” Watson beszél is a bűnbánatról – közel százötven oldalon át –, és miközben beszél, az olvasót édes érzés lengi körül. Egy vágy, egy lehetőség, egy vihart ígérő fuvallat, annak a reménye, hogy a keménység mögül talán előmászhat egy új ember, a bűn bábjából kikecmergő pillangó, és végre megeredhetnek a könnyek, hogy elmossák a bűn áporodott, megpenészedett, bepállott világát. „A bűnbánó esős időben vet, de jó időben arat majd. A bűnbánat kifakasztja a bűn tályogát, és utána megkönnyebbül a lélek. Anna, miután sírt, elment, és nem volt szomorú többé. Ha Isten kavarja fel a lelket a bűnért, az olyan, mint mikor az angyal felzavarta a tó vizét, gyógyulást hozva a betegeknek.”

Nem hiszem, hogy lenne erősebb és korszerűbb orvosság a bűnbánatnál. Watsonnak igaza van: „A bűnbánat soha nem múlja divatját.” Semmilyen pszichológiai elmélet, semmilyen emberi bölcsesség nem tud ennél hathatósabb segítséget nyújtani, hiszen a probléma mélyebb és súlyosabb, mint amit ezek a modern elméletek hajlandóak elismerni. Viszont nem mindegy, hogy ki és hogyan adja be a bűnbánat orvosságát. Lehet a bűnbánatról úgy is beszélni, hogy az megkeményítsen, és lehet úgy is, hogy összetörjön és megtérésre vezessen. Thomas Watson vonzóvá teszi a megtérést, mert a bűnbánat könnyeit a menny gyémántjaiként festi elénk. A szeretet Lelkével szól hozzánk. A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének megszabadulni belső keménységüktől, de azoknak is, akik egyelőre még csak félnek attól, hogy meg fognak keményedni. A bűnbánat hasznos lehet azoknak, akik tudják, hogy bűnösök, de azoknak is, akik úgy érzik, alapvetően minden rendben van a szívükkel. Olyan könyv ez, amit többször kell elolvasni. Mindig aktuális lesz.