A Kr. u. 5. század végén volt Róma fekete bőrű püspöke Gelasius (I. Geláz), aki ugyan csak négy évig töltötte be ezt a pozíciót, hatása jelentős mind egyházkormányzási kérdésekben, mind a Krisztus kettős természetéről szóló teológiai viták alakulásában. Gelasius még Kr. u. 475-ben bithüniai püspökként írta meg a Niceai zsinatról szóló könyvét, amelyet történeti szempontból kissé megbízhatatlan beszámolónak tartanak, mert Gelasius saját teológiai szempontjai szerint színezi ki a zsinat állásfoglalásait, mégis fontos forrás számunkra a kor vitáinak és hitének a megértésében. Ebben a könyvben Gelasius úgy ír Krisztus haláláról, mint helyettes bűnhődésről, amely kezdettől az Úrtól származó apostoli tanítás.

„Három év eltelte után, a negyedik kezdetén testi szenvedéséhez közeledik, amelyen saját akaratából megy keresztül a mi nevünkben. Hiszen a kereszt büntetése nekünk járt, de ha bennünket mind keresztre feszítettek volna, nem lett volna erőnk megszabadítani magunkat a halálból, ’hiszen a halál Ádámtól Mózesig uralkodott azokon is, akik nem vétkeztek’. Sok szent ember volt, sok próféta, sok igaz ember, de egyetlen egy sem rendelkezett azzal a hatalommal, hogy magát a halál hatalmából kiváltsa. Ő azonban, mindenek Megváltója, eljött és megkapta a nekünk járó büntetést büntelen testében, amely tőlünk volt, helyettünk volt és értünk volt.” (S. Jeffrey, M. Ovey, A. Sach: Pierced for Our Transgressions, 181)

Néhány mondattal később Gelasius megerősíti, hogy ez az a tanítás, amelyet a keresztények az apostolok kora óta hittek és hirdettek: „Ez az egyház apostoli és elfogadott hite, amelyet kezdetben maga az Úr adott át az apostolokon keresztül egyik generációról a másikra, amelyet az egyház magasba emel és szilárdan tart most is, és mindörökké.” (Uo., 182)

Gelasius újabb fontos tanú arra, hogy a helyettes bűnhődés tana nem Anzelm vagy a reformátorok újítása, hanem az egyház apostoli hite kezdettől fogva.