A kronológiai sorrendet megint megszakítva, három példán keresztül szeretném megmutatni a lutheri örökség további sorsát. Az első példám Philip Jacob Spener (1635-1705), akit a pietista mozgalom atyjaként tartanak számon. A másik két példám a lutheránus teológiai hagyomány vitathatatlanul két legismertebb modern képviselője lesz: Søren Kierkegaard és Dietrich Bonhoeffer. Egyiküket sem lehet fundamentalizmussal vádolni (Spener és Kierkegaard esetében ez anakronizmus is lenne), mégis mindhárman ragaszkodtak ahhoz a lutheri örökséghez, hogy a Szentírás Isten igéje. Ebben a bejegyzésben figyeljük meg Spener Szentírás-képét.

Spener Pia Desideria c. könyve a pietista ébredés alapkövének számít. Spener szenvedélyes írása a lutheri reformációhoz és a Szentírás tanításaihoz való visszatérésre szólítja fel az evangélikusokat. Kora protestáns egyházát Spener ugyanúgy Babilonhoz hasonlítja, ahogy ezt Luther tette Róma esetében, csak ezt sokkal szelídebben és valamivel talán konstruktívabban teszi. Megújulásra szólít fel, és ennek útját is megjelöli. Többek között hangsúlyozza, hogy minden hívőnek lehetőséget kell adni a szolgálatra, a lelkészeknek hívő, megtért embereknek kell lenniük, akik a példájukkal is vezetnek, valamint sürgeti a napi bibliaolvasás szokását és az ortodoxia mellett az ortopraxist, a helyes életmódot.

A kora protestantizmusával való elégedetlenséget olvashatjuk ki ezekből a szavakból: „De hiszen nem tagadhatjuk le, hogy nincs már meg az Isten kegyelme által kapott, tiszta tanítás Isten Igéjéből, mert a teológia itt is, ott is sok idegen, haszontalan és világi bölcsességének íze szerinti dolgokat visz bele. Ebben több veszély rejlik, mint gondolnánk. Méltán gondolhatunk a megvilágosított Luther szavára (2. köt. altenb. 160. old. az Erfurtiakhoz) ’Őrizkedjetek! Sátánnak az a terve, hogy titeket szükségtelen dolgokkal feltartóztasson és ezáltal akadályozza, ami szükséges, és ha csak tenyérnyire tör be hozzátok, utána az egész testet eltölti haszontalan kérdésekkel, mint ahogy eddig tette a magas iskolákban a filozófia által.’ Így halljuk, hogy nem csekély károkat okoz, ha valaki az Írás nélkül vagy az Írás fölött akar okos és tudós lenni. (…) Hasonlítsuk össze drága Lutherünk írásait, amelyekben magyarázza az isteni Igét vagy a keresztyén hittételeket és más, az ő kora után élt teológusok munkáit, szemben a ma kiadottak nagy részével.” (Pia Desideria – Istenfélő kívánságok. Primo, 1993, 26.)

Spener szenvedélyesen hitt abban, hogy a Szentíráson keresztül az élő Jézust kell megismernünk. Ezzel együtt azt is hitte, hogy minden kegyességünk Isten Igéjéből táplálkozik. „Az Ő Igéjéből Őt kell bensőségesen félnünk és igaz hittel szeretnünk, segítségül hívnunk a szenvedésben, és egész életünkben engedelmesen követnünk, más embereknek szívből segítenünk, minden veszélyben, életben és halálban is szilárd bizalommal pihennünk a Krisztusban megnyert kegyelemben, várva, hogy örökké élünk majd Istennel.” (27)

Az egyház számára Spener által javasolt hat pont közül az első a Szentírás szerepének felértékelése. A fejezet címe: „Gondoljunk arra, hogy Isten Igéjét gazdagabban szólaltassuk meg közöttünk.” Ebben a fejezetben Spener a következőket írja:

„Tudjuk, hogy nincs bennünk természettől semmi jó, hanem ha valami kellene, hogy legyen, azt csak Isten munkálhatja, és erre az Ige erőteljes eszköz, hiszen a hitnek az evangéliumból kell fellángolnia, a törvény pedig a jócselekedetekre ad szabályt és sok nagyszerű ösztönzést, hogy azokat kövessük. Minél gazdagabban lakozik tehát az Ige közöttünk, annál inkább létrejön a hit, és annak minden gyümölcse. Bár úgy látszik, mintha már Isten Igéje gazdagon laknék közöttünk, mert különböző helyeken (mégpedig ebben a városban és másutt is) naponta és gyakran prédikálnak a szószékről, ha azonban mélyen elgondolkodunk rajta, itt is sok mindent találunk majd, amire még szükség lenne. Egyáltalán nem vetem el a megtartandó prédikációkat, hogy a keresztyén gyülekezetet tanítsák egy bizonyos kiválasztott szöveg és annak magyarázata által, mint ahogy én is végzem ezt. De úgy találom, hogy ez nem elég.

1. A 2. Tim. 3-ból tudjuk, hogy a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, a fegyelmezésre, az igazságosságra. Ezért tehát kivétel nélkül az egész Írást kellene megismertetni a gyülekezettel, ha annak minden szükséges hasznát meg akarjuk nyerni. Végül, ha minden Igét, amit sok éven át előadnak a gyülekezetben, összefoglalunk, még mindig csak csekély részét kapjuk az elénk adott Írásnak. A többit a gyülekezet egyáltalán ne, vagy csak egyes mondásokban esetleg a prédikációkban idézve hallja anélkül, hogy az egészet összefüggésében megérthetné.

2. Ha az embereknek kevés alkalmuk van arra, hogy az Írást másképp megértsék, mint a megmagyarázott szövegek alapján, és nem tudják igazán annyit gyakorolni, amennyire az épülés megkívánná: ha ezt némelyek otthon olvassák, az nagyszerű és dicséretre méltó, de még mindig nem elég.

Ezért meg kellene gondolnunk, nem lenne-e jó a gyülekezeteknek, ha az elrendelt Igékről szóló prédikációk mellett az emberek más módon is megismerhetnék az Írást; hogy ők maguk szorgalmasan olvassák a Szentírást, különösen az Újszövetséget. Hiszen az nem nehéz, hogy az apa minden házban kezébe vegye a Bibliát, vagy legalábbis az Újszövetséget, és naponta olvasson belőle, vagy ha ő írástudatlan, másokkal olvastasson.” (53-54)

Spener Luthert idézi, amikor a bibliaolvasás fontossága mellett érvel. „És mit kíván buzgóbban a mi megboldogult Lutherünk, minthogy az embereket az Írás szorgalmas olvasására rábírja. Sőt, szinte arra gondolt, hogy saját könyveit kifogyni hagyja, hogy az embereket magának az Írásnak az olvasásától el ne vonja. Szavai így hangzanak (1Kot. Altenb. fol. 6a): ’Szívesen látnám, hogy összes könyveim hátra maradnának és elsüllyednének, és ez az egyik oka annak, hogy elborzadok a példán, amit látok, mi haszna annak, hogy a Szentíráson kívül és mellett sok könyvet és nagy könyvtárakat kezdtek gyűjteni válogatás nélkül, szedtek össze mindenféle tanítást és gyűjteményt. Ezzel nem csak a drága időt veszik el a Szentírás tanulmányozásától, hanem az isteni Ige tiszta megismerése is elvész. Ez volt a véleményünk, amikor a Bibliát elkezdtük németre fordítani, azt reméltük, hogy kevesebbet írnak majd, és az Igét jobban tanulmányozzák és olvassák, hogy minden más írás magához az Igéhez irányítson, mert semmiféle Írás nem magasabb és jobb, mint a Szentírás, amit maga Isten készített. Aki ebben az időben a könyveimet akarja, semmi áron ne legyen akadállyá ez magának az Igének tanulmányozásában.’ Másutt is hasonlóan ír.” (56)

„A reformáció előtt az emberek tudatlanságban éltek. Hatalmat gyakoroltak lelkiismeretük felett azzal, hogy a Szentírás olvasásától visszatartották, és ma is, ha tudják, visszatartják őket. Ezzel szemben a drága reformáció legfőbb célja volt, hogy az embereket Isten Igéjéhez visszavezesse, amely addig szinte pad alatt volt elrejtve. Pedig ez volt a legerőteljesebb eszköz arra, hogy Isten az ő munkáját megáldja, és így az lesz a legkiválóbb eszköz, ami által az egyház ismét jobb állapotba juthat, ha levetkőzik az Írás megutálását, ami sokaknál most is megvan, vagy tanulmányozásának elhanyagolását, és ezzel ellentétben szívbeli buzgóságot ébresztenek olvasására.” (56)

Világos beszéd 1675-ből. A Biblia Spener szerint Isten hozzánk szóló igéje.