És akkor még egy – egyelőre utolsó, és némelyeknek talán meglepő – bejegyzés a genfi reformátorról. Kálvin szolgálatának egy olyan oldaláról szeretnék említést tenni, mely nem igazán ismert az emberek előtt, pedig rendkívül inspiráló lehetne azok számára, akik az evangélium ügyéért valami nagyszerűt akarnak tenni. A genfi egyház vezetője a történelem egyik legbátrabb, legfigyelemreméltóbb gyülekezetplántáló mozgalmát indította útjára a tizenhatodik századi Franciaországban.
A rendszerváltás utáni Magyarországon a Calvary Chapel (Golgota) volt az a felekezet, mely rövid idő alatt sok új gyülekezetet hozott létre. Fiatal lelkipásztorok jöttek Amerikából, hogy Budapesten és vidéki városokban bibliaórákat kezdjenek, melyek hamar önálló gyülekezetekké nőtték ki magukat. Mindig csodáltam azt a dinamizmust és hitet, amit a golgotások szolgálatában láttam. Nem voltak mindig bölcsek, a teológiájuk is hagyott kívánnivalót, viszont lelkesedésük és eredményességük megszégyenítette a kritikusaikat. Minden nagyszerűségével ez a misszió mégis eltörpül a Kálvin vezette genfi egyház gyülekezetplántáló mozgalma mellett.
Ahogy a golgotások ma, Kálvin is meg volt győződve arról, hogy Isten igéje új struktúrákat hoz létre az evangéliumi élet számára. Időnként új gyülekezetekre és új gyülekezeti rendre van szükség. Kálvin számára a kereszténység középpontjában Isten helyes imádása állt. A középkori egyházi struktúrákat szerinte nem Isten igéje határozta meg, ezért nem voltak alkalmasak arra, hogy Isten dicsőségét szolgálják. Olyan új struktúrákra volt szükség, melyek Isten igéje alapján szabályozzák a gyülekezeti életet. Erre törekedett két és fél évtizedes genfi szolgálata során, és ez vezette a történelem egyik legizgalmasabb missziós tervének beindítására is.
Kálvint szíve mélyén mindvégig Franciaország, és az ottani evangéliumi mozgalom ügye foglalkoztatta. Látva a hívők reménytelen helyzetét, és a menekülők sokaságát, 1555-től azt tanácsolta a francia evangéliumkövetőknek, hogy formáljanak házigyülekezeteket, saját gyülekezeti renddel és vezetőkkel. Szinte azonnal félszáz, vagy még annál is több ilyen gyülekezet alakult. Persze a kormányzat is lépett: letartóztatási hullám vette kezdetét, melynek során sokakat brutálisan megkínoztak és kivégeztek.
Vajon mit tett ekkor Kálvin? Meghátrálás helyett sebességet váltott, és belekezdett a genfi egyház egyik legnagyobb vállalkozásának megszervezésébe. Misszionárius-lelkészeket képeztek a francia evangéliumi gyülekezetek számára. Szisztematikusan és a legnagyobb titoktartás közepette lelkipásztorokat dobtak át a francia határon, akik aztán a francia gyülekezetek vezetői lettek. Ezek az emberek azt vállalták, hogy ha elfogják őket, kegyetlenül megkínozzák, és valószínűleg máglyán megégetik őket. Ennek ellenére a következő években a genfi egyház több mint százötven lelkészt küldött a francia evangéliumi mozgalomnak; annyira sokan vállalták a kockázatot, hogy Genfben komoly lelkészhiány alakult ki!
1562-re a mozgalom robbanásszerű növekedésnek indult. Ekkor már 1785 konzisztórium (szervezeti egység) állt fel. Volt olyan terület, ahol a lakosság húsz százalékát is átlépte az evangéliumi hívők száma! Sokan sürgették Kálvint, hogy menjen Franciaországba és álljon az evangéliumi mozgalom élére, de Kálvin inkább a könyvein és lelkészek képzésén keresztül akart hatni, a mozgalom irányítását leghűségesebb munkatársaira bízta. A gyülekezetek megszervezése természetesen konfliktusokat is rejtett: a létrejött házigyülekezetek nem mindig örültek a genfi típusú konzisztóriumi rendszernek, sokan inkább az egyszerű kongregacionalizmus elvét akarták megőrizni. Bár ez utóbbi egyházkormányzási forma – melyben a gyülekezetek autonóm egységek –, hozzám is közelebb áll, a genfi egyház tevékenységét így is mintaértékűnek tartom. Őszintén csodálkozom, hogy Kálvinnal kapcsolatban ennek a lenyűgöző vállalkozásnak sem volt igazán hírértéke az elmúlt évszázadokban.
Köszönöm Ádám, igazán bátorító írás, Nem tudtam Kálvinról, hogy ennyire szíve ügye volt a gyülekezetplántálás. Pali
És a Hit Gyülekezet? Szerintem sokkal sikeresebb mint ezek.
Kedves endi!
Lehet, hogy sikeresebbek a hitgyülekezet próbálkozásai, de a teológiájuk szerintem messze elmaradnak többiekétől. nem bántani akaróm őket csupán azt akarom mondani, hogy a szuverén Isten őket is felhasználja maga céljaira, ahogyan minket is.
A hitgyülekezetben is meglehet térni hála az Úrnak, probléma csupán azt követő idővel van igazi probléma, a lelki növekedéssel.
Pali
Rafael Pál,
Mennyire ismered a HGY-t?
Nagyon jó poszt.
Úgy vélem Kálvin evangéliumi mozgalma is csak addig működhetett, amíg nem szerveződött a helyi gyülekezeteket felülkeretező felekezeti rendszerré.
(Mostmár azt is tudom, hogy a konzisztóriumi egyházfelfogást ellenzem és a kongregacionalizmus híve vagyok. 🙂) A hierarchiát viszont nem utasítom el. Ugyanis a helyi gyülekezetet, ill. a helyi gyülekezet tekintélyének képviselőit hierarchikus tekintélynek látom a hatáskörükbe tartozó egyháztagok felett.
Szerintem az egyház úgy épül fel mint egy família, ahol az elköteleződéssel járó családi kötelékek a meghatározók, melyeket az Isten rendelt el, egyéni választásunktól függetlenül. Ahogy, nem mi döntünk arról, hogy kik a szüleink és kik a gyerekeink, hanem ezt az elköteleződést csak természetszerűen elfogadjuk Istentől, ugyanúgy nem egyéni választás kérdése a gyülekezetünk sem ahol megszületünk, és azok a gyermekek sem akik szolgálatunkra térnek meg. A gyülekezeti elköteleződés és az atyai felelőség a családhoz hasonló felelőségi rendszerbe predesztinál minket. Viszont, ahogy a családi kötelékek megváltoztatása problémát okoz, mert egy-egy új kapcsolati kör új elköteleződést hoz létre, úgy van az egyház is. Amikor egy házaspár elválik és új párt választ, úgy a gyermekeknek egyszerre két anyukája és apukája lesz. Hirtelen több nagyszülő lesz és a kelleténél több sógor és több nász is. Ilyen esetben a családi rendszer szétforgácsolódik. A gyermekek nem tudják ki az igazi annyjuk és elköteleződésük mindkét anya felé gyengül. Nyilván ez a helyzet az anya szempontjából is igaz, mert egy anya sem viselheti ugyanazt a felelőséget gyermeke iránt, akit nem ő nevel. Vagy akit mostohaként ő nevel, de nem ő szült, hanem egy másik anyuka, aki történetesen a gyermek igazi édesanyja.
Nem akarok ebbe mélyebben bele menni, mert csak példának hozom arra, hogy mi történik az egyházban amikor elköteleződésünk többszörös, mert többféle gyülekezet felé akarjuk kialakítani saját elköteleződésünk, vagy olyan fiak fölött várunk el atyai tekintélyt magunknak akiket nem az általunk hirdetett ige elevenített meg.
A másik dolog, amit az egyház szervezet szempontjából jelentősnek látok, az Krisztus testével van kapcsoltaba.
Krisztus teste az Egyház.
Isten az ő Szent Szellemét nem a világ fiaira árasztotta ki, hanem azok töltekezhettek be Szent Szellemmel, akik Krisztus testének tagjai lettek. Úgy vélem a Szent Szellemet nem az ádámi, hanem a krisztusi test hordozza.
A Szent Szellem kiárasztasa kapcsán
az ige beszél a kőszív lecseréléséről és a hússzív létrehozásáról. A kőszív a mózesi törvény által áthatott gondolkodásmódot jelenti, amikor a kőbe vésett írott ige hatja át a szívet (ez a pszichikus /ádámi/ ember betöltekezése Szent Szellemmel).
A hússzív ellenben (ami szerintem nem az érző szív képe) az újtestből kiható új természet képe, ami az ádámi (testi) természetet változtatja krisztusi (testi) természetté (ami a szellemi ember betöltekezése).
Az ószövetségi próféták az Isten törvényét még nem a hússzívükbe írva kapták, nem a testük új természeteként, (Joel 2,28) hanem a testük szellemi áthatása nélkül, úgy, hogy a törvény szelleme csak a lelkükig jutott be.
De mit is értek ezalatt? Tehát azt mondom, hogy az ószövetségi hívők még csak lelkileg töltekezhettek be az Isten szellemével. Az újszövetségben viszont merőben más a helyzet, amint meg van írva: „adom az én törvényemet hús szívükbe…”, vagy más helyen: „szellememet húsukra árasztom.” Vagyis az újszövetseg már nem csak a lélek (értelem, érzelem, akarat), hanem a hústest szellemi áthatásáról beszél. Vagyis a hússzív jelképe alatt én nem annyira a lelki, hanem a testi természet megváltozásának ígéretét sejtem, ami szorosan összefügg egy új test létrejöttével, ami az Egyház.
Úgy vélem, az újszövetségi hívők szellemi muníciója, már nem csak a törvény emberi lélekkel felfogható formális ismeretéből származik, nem csak ugymond az értelmes szívből, hanem Szent Szellem pecsétjének testi lenyomatából, ered.(Ez 36:26). Szóval a Szent Szellem pünkösdi eljövetele nem a lelki, hanem a testi természet megváltozását hozta el. Az ószövetség viszont csak a hívők lelki betöltekezését biztosította. Az újszövetségben viszont a Szent Szellem újjá is szül minket, ami már új testi természetet jelent. Ez az új természet viszont a feltámadásig nem az egyéni, hanem csak az egyház közösségi teste által jelenhet meg.
Bándi Csaba „A hierarchiát viszont nem utasítom el. Ugyanis a helyi gyülekezetet, ill. a helyi gyülekezet tekintélyének képviselőit hierarchikus tekintélynek látom a hatáskörükbe tartozó egyháztagok felett. Szerintem az egyház úgy épül fel mint egy família, ahol az elköteleződéssel járó családi kötelékek a meghatározók, melyeket az Isten rendelt el, egyéni választásunktól függetlenül. Ahogy, nem mi döntünk arról, hogy kik a szüleink és kik a gyerekeink, hanem ezt az elköteleződést csak természetszerűen elfogadjuk Istentől, ugyanúgy nem egyéni választás kérdése a gyülekezetünk sem ahol megszületünk, és azok a gyermekek sem akik szolgálatunkra térnek meg. A gyülekezeti elköteleződés és az atyai felelőség a családhoz hasonló felelőségi rendszerbe predesztinál minket. Viszont, ahogy a családi kötelékek megváltoztatása problémát okoz, mert egy-egy új kapcsolati kör új elköteleződést hoz létre, úgy van az egyház is. ……Nem akarok ebbe mélyebben bele menni, mert csak példának hozom arra, hogy mi történik az egyházban amikor elköteleződésünk többszörös, mert többféle gyülekezet felé akarjuk kialakítani saját elköteleződésünk, vagy olyan fiak fölött várunk el atyai tekintélyt magunknak akiket nem az általunk hirdetett ige elevenített meg”.
Most azért nagyon kíváncsi lennék az Ádám véleményére erről a kérdésről…
Kedves Ádám,
én Kálvinról nem sok jót hallottam – úgy írták le, hogy egy durván merev, végletekig bigott, törvénykező, vaskalapos rendszert vezetett be, ami keményebb volt még a kifogásolt katolikusoknál is, az életöröm megnyilvánulásait tiltották. Sok mindent megosztottál már vele kapcsolatban, ami finomítja a képet, de azért nem tiszta. A kialakult kép alapján el sem tudtam képzelni róla ilyen mértékű nagyvonalúságot, mint fentebb. + Inkább a kongregacionalizmus
Kedves Csaba,
nem beszélünk el egymás mellett? Senki nem tagadta, hogy van szervezett része az evangéliumi munkának.
Ismétlem csak magam, sztem jelenleg egy plurális rendszerben halad az evangéliumi munka a „ketten-hárman” többen-től a giga katolikus egyházig – így alakult az évszázadok során. Hitem szerint Krisztus Egyháza egy Szellemi Építmény, amely élő kövekből épül fel, földi testben de a Szent Lélek által belül újjáteremtve. A JóIsten engedte ezt, talán így látta működőképesebbnek irgalmában.
Én nem látok más közbenjárót, az igaz Jézus Krisztuson kívül.
A közösség, szolgálati ajándékok, jó pásztorok és testvérek/testvérnők segítik egymást, nem betartanak egymásnak. Ebben a kérdésben volt elég diszharmónia a múltban, reméljük a jövő szebb lesz. Vö. 25 Erre ő így felelt nekik: „A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. 26Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. 27Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” Lukács 22.
Fent idézett mondataid úgy is érthetők, mintha itt valami kollektív újjászületésről és üdvözülésről lenne szó, amit egy adott közösség vezetője/vezetői („családfő, anya ?” mások….nem tudom kiket szánsz még a hívő fölé közvetítőnek az ún. familiáris rendben), nos ezek a személyek garantálnak???? A familiáris megközelítésnek elég rossz kicsengése van nálam, merthogy letettük a régi familiáris életünket (és itt szellemi kötelékekről is van szó), hogy Krisztusban az újat felvegyük. De nem akarom félremagyarázni, fura szóhasználat, csakhogy itt többről beszélsz eleve elrendelve….
Úgy hiszem, a megtérés, újjászületés, üdvözülés „egyéni versenyszám”, egymás segítése a hitben pedig rendkívül fontos, hadd mondjam már azt, hogy sokféle módon zajlik. Az evangéliumi megújulás csodálatos és jó dolog, a farizeus kovász pedig nagyon nagyon nem jó dolog….Vö. nem teszem ide, hogy Krisztus mit mondott erről, mert oldalakat igényelne.
BCS „többféle gyülekezet felé akarjuk kialakítani saját elköteleződésünk, vagy olyan fiak fölött várunk el atyai tekintélyt magunknak akiket nem az általunk hirdetett ige elevenített meg”
Az 1. mondat teljes homály….Nem lehetünk nyitottak csak egy felekezet felé, párbeszéd nincs a másikkal? A 2. mondat: Ki vár el atyai tekintélyt a JÓIstenen kívül? A pápaságra gondolsz? Még Ferenc pápa, akinek nem minden dolgával értek feltétlenül egyet, és a hatalmas római katolikus egyház feje, Róma püspökeként vette át a staféta botot.
Batvannal teljesen egyetértek, az egyházatyákról topicban kommentelte. Ha az ideális egyházra gondolunk, akkor – idézem őt: „az 1000 éves királyság struktúráját, szervezeti felépítését pedig bízzuk a Messiásra, majd Ő felépíti”.
Üdv.
Kedves Anikó,
Kálvin megítélése revízióra szorul, mert az utókor több okból egy negatív karikatúrát fogadott el vele kapcsolatban igaznak, még akkor is, ha annak egy-egy eleme igaz. Ha érdekel a véleményem, hadd ajánljam figyelmedbe például ezt a cikkemet, vagy a róla szóló életrajzi előadásomat.
Kedves Anikó!
Köszönöm a válaszod. Amiről írok még nem a teológiai meggyőződésem, inkább csak egy gondolat-kísérlet, vagy felvetés. Immár 24 éve Baptista vagyok, ezért kb. úgy is gondolkodom mint egy Baptista, bár elég széles nálunk a hitéleti skála, de az ige tisztelete az egész felekezetre jellemző.
Valóban elbeszélünk egymás mellett, és valószínű ez az én hibám.
Ahhoz h. érdemi párbeszéd lehessen közöttünk elég sok dolgot le kellene tisztázni, ami a téma sokrétűségét tekintve még élő szóban is nehéz lenne, így pedig szinte lehetetlen nekem.
(Pl.:Nem gondoltam rád úgy h. tagadod a szervezeti rész létjogosultságát. Én sem látok más közbenjárót Jézuson kívül. A gyülekezet tekintélye alatt a helyi gyülekezetet és annak képviselőit értem és nem felekezeti, vagy egyházi tekintélyt. Atyai tekitély alatt semmiképpen nem a pápát értem, hanem pl. ahogy Pál utal magára mint atyára.
Szerintem, amikor Krisztus Egyházát mint belül ujjáteremtett szellemi építményt említed gondolkodásmódban eltérsz a témától. stb.)
Az Egyház szervezeti részéről, a szellemi tartalom nélkül teljesen lecsupaszítva beszélni szokatlan és talán feleslegesnek tűnő megközelítés, de amikor ezen elgondolkoztam, úgy láttam, hogy ebben is vannak mélységek, ami minden hívő számára fontos lehet, viszont ezt én nem tudom chet formában jól megosztani. Többek közt ezért is tartom nagyra Ádámot, mert ő ezt a műfajt kimaxolta és teljesen laikus olvasókat (mint én) is gyorsan le tud vinni a maga világába nagyon mély gondolatok közé. Én ezt nem tudom utána csinálni. Viszont írtam egy könyvet azért, hogy ne tűnjön feleslegesnek az egyházszervezetről szóló téma és ne gondolja senki, hogy az Egyház felépítése csak a Messiásra és a 1000 éves királyságra tartozik.
Soha nem írtam még könyvet és többé nem is fogok könyvet írni. Ezt az egyet viszont megírtam mert 140 A4 oldalnál rövidebben (pl. egy prédikációban) nem tudtam megfogalmazni a lényeget és úgy éreztem ezt ki kell írjam magamból.
Kézenfekvő lenne elküldeni neked ezt az írást és utána folytatni ezt a beszélgetést, de elhatároztam h. csak akkor osztom meg mással, ha Isten megsegít és egy hiteles teológus szakmailag elbírálja.
Ha Istennek fontos ez, akkor lesz aki véleményezze, ha neki nem fontos, akkor nekem sem fontos. Ez afféle „gyapjú kitétel” (Bír 6,36-40) nálam.
Jobb lett volna, ha egy teológus kap inspiraciót erre, de mivel én kaptam muszály Istenre bíznom a folytatást. Abban pl. én sem kérek jelet, hogy a gyülekezetemben prédikáljak, mert az biztosan az én részem a szolgálatban, de minthogy teológus nem vagyok, így a könyvírás és kiadás (az egész egyház tanítása) nálam nem kézenfekvő automatizmus. Többek közt ezen hozzáálásom is az egyház szervezeti felépítéséből tudnám levezetni.