A sorozat eddigi részeiben arról volt szó, hogy az Isten országa az Izráelnek adott ószövetségi ígéretek beteljesülése, köze van a két világkorszakhoz (jelen és eljövendő), valamint Istennek a Sátán feletti uralma mutatkozik meg benne. Az Isten országa közelségét Keresztelő János hirdette meg, pontosan jelezve, hogy az eljövendő ország Jézus Krisztus személyében és szolgálatában közelített el. Arról is szó volt, hogy Jézusban hogyan köszöntött be ez az ország. Definíciót azonban eddig még nem adtam az Isten országára. Ezt most megteszem, de mielőtt rátérek, tisztázzunk egy különbséget, amely a szinoptikus evangélisták szóhasználatában jelentkezik.
Isten országa vagy mennyek országa?
Márk az Isten országa eljöveteléről beszél: „Betelt az idő, elközelített már az Isten országa (ἡ βασιλεία τοῦ θεοῦ): térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15) Máté azonban mennyek országáról ír: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa (ἡ βασιλεία τῶν οὐρανῶν).” (Mt 4,17). A „mennyek országa” kifejezés Máté jellegzetes szóhasználata. Máté harmincnégyszer használja a „mennyek országa”, és csak négyszer az „Isten országa” kifejezést. A másik két szinoptikus evangélista (Márk és Lukács) következetesen az Isten országáról beszélnek. Vajon van-e lényegi különbség a két kifejezés között?
Egyes régi diszpenzacionalista tanítók az ószövetségi próféciák szigorúan szó szerinti értelmezése alapján éles különbséget tettek az Isten országa és a mennyek országa között, és hangsúlyozták, hogy utóbbi csak a zsidóknak szóló ígéret beteljesülése. Ez az álláspont azonban tarthatatlan. Márk ugyanazokat a példázatokat az „Isten országa” szemléltetésére használja, amelyeket Máté a „mennyek országa” illusztrálására. Jézus valószínűleg felváltva használta mindkét kifejezést: az Isten országa ugyanaz, mint a mennyből (Istentől) való ország. Máté köztudottan zsidó olvasókat tartott szem előtt, amikor evangéliumát megírta. A „mennyek országa” fogalmazás szemitizmus: a „mennyek” Isten nevét helyettesíti (vö. Lk 15,18). Máté a zsidó fülnek megszokottabb kifejezést használja.
Fontos, hogy ezt értsük, mert a mennyek országa kifejezés Máténál is az „ország” forrására, nem pedig földrajzi helyére utal. A mennyek országa nem „mennyország”, ahová a halálunkkor megyünk, hanem a „mennyek országa”, a mennyből való ország, az Istentől való ország, az Isten országa, amely eljön közénk.
Nézetek az Isten országáról
A teológia történetében az Isten országát gyakran azonosították az egyházzal. Ez a kapcsolat megfigyelhető Augusztinusz írásaiban éppúgy, mint a reformátoroknál. Az apostolok azonban nem az egyházat, hanem az Isten országát hirdették (pl. ApCsel 8,12; 19,8; 20,25; 28,23.31), lehetetlen az egyiket a másikkal helyettesíteni. A. Loisy híres aforizmája erre a makacs tévedésre mutat rá: „Jézus megjövendölte az Isten országát, de az egyház jött helyette.” (The Gospel and the Church, 1908). Az apostoli igehirdetésben az egyház megjeleníti ugyan az Isten országát, de a kettő nem teljesen azonos egymással.
A klasszikus liberális teológiában az Isten országa inkább etikai dimenziót nyert. A. von Harnack szerint az Isten országa az az apokaliptikus keret, amelybe Jézus az erkölcsi tanítását öntötte, de a lényeg nem a korhoz kötött keret, hanem az időtlen erkölcsi tanítás. Az Isten országáról szóló tanítás Harnack szerint így foglalható össze: Isten mindenkinek Atyja, minden ember testvére a másiknak, a léleknek végtelen értéke van, a kereszténység lényege a szeretet.
Albert Schweitzer megfordította a hangsúlyt és azt állította, hogy az Isten országa lényegét tekintve nem erkölcsi, hanem eszkatológikus tanítás. Az Isten országa a végidőkkel kapcsolatos, eljövendő, és Jézus éppen ezt hangsúlyozta, amikor az ország közelségét hirdette. Az ország küszöbön álló eszkatológiai eljövetele központi téma volt Jézus igehirdetésében és szolgálatában. Schweitzer szerint az Isten országa végül nem jött el, Jézus a kereszten kétségbeesésében kiáltott Istenhez, belátva, hogy a küldetése kudarcot vallott.
C. H. Dodd éppen ellenkezőleg érvelt: az Isten országa igenis eljött, csak máshogy, mint ahogy Schweitzer szerint Jézus várta. Az elmúlt században Dodd nevéhez a „megvalósult eszkatológia” gondolatát kapcsolták, mert azt hangsúlyozta, hogy nem kell az Isten országa jövőbeni eljövetelére várnunk, hiszen az ország már eljött. Dodd szerint az Isten országának nincs jövőbeli megvalósulása, az ország a „teljesen más” betörése az idő világába, a fenti betörése a lent világába. Dodd nézetét sokan ezért alapvetően platonistának látják, hiszen a jelen és eljövendő bibliai feszültségét nála a fent és a lent feszültsége váltja fel.
Egyes diszpenzacionalista bibliaértelmezők szerint az Isten országa a zsidóknak felajánlott dávidi királyság, amelynek királyát (Jézust) a zsidók azonban elutasították, ezért Isten felfüggesztette ezt a programját, és csak az ún. ezeréves uralomban fog folytatódni. A helyére közbeiktatódott az Egyház időszaka, amely jelenleg is tart és az elragadtatással ér majd véget. Mások szerint az Isten országa egyszerűen Jézus (a Király) személyes jelenlétére utal. Az Isten országa eljött, mert a Király itt volt, de elmenetele után az ország ismét csak a jövő reménysége.
Ezeket a megközelítéseket mind (noha különböző mértékben) problémásnak tartom.
Hogyan definiáljuk az Isten országát?
George Eldon Ladd huszadik századi újszövetséges teológus az Isten országa természetére a fentiek helyett dinamikusabb definíciót javasol. Ladd számos kötetben foglalkozott az Isten országa természetével (pl. Jesus and the Kingdom, The Presence of the Future, Parables of the Kingdom, A Theology of the New Testament), gondolatai széles körben hatottak, én is alapvetően egyetértek a megközelítésével. Az ő nyomdokában haladva a következő definíciót javaslom az Isten országára: Isten királyi uralmának gyakorlása, amely által legyőzi a jelenlegi gonosz világkorszak erőit, és megszabadítja népét azok hatalmából, hogy Isten legyen az egyetlen úr az egész földön.
Az Isten országa Isten királyi uralma. Alapvető kérdés, hogy területről vagy uralomról van-e szó. A hében malkut (מלכות) és a görög baszileia (βασιλεία) szó egyaránt mindkettőt jelentheti: ország (terület) és királyi uralom (elvontabb értelemben). A magyar „ország” fordítás a területi jelentést erősíti, a szó azonban többféleképpen szerepel az Újszövetségben. Az Isten országa időnként eljövendő világrendre utal, ahova az igazak bemennek (Mk 9,47 „És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába…”). Máskor jelen élettér, amelybe emberek hatolnak be (Mt 11,12 „Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.”). Az Isten országa időnként valami jelenlevő dolog, amit el kell fogadni (Mk 10,15), amit keresni kell (Mt 6,33), ami emberek között van (Lk 17,21), ami a világban működő erő (Mt 11,12; 12,28), amelynek a titkait nem mindenki érti (Mt 13,10-17).
Az Isten országa jelenvalóságát nem a területi, hanem az elvont jelentés magyarázza meg: „Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek (ἐντὸς ὑμῶν) van!” (Lk 17,20-21) Ezt lehet úgy is fordítani, hogy „bennetek van”, de ez nem valószínű a farizeusok esetében. Jézus inkább arra utal, hogy az Isten országa megjelent közöttük.
Jézus a minák példázatában ezt mondja: „Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának (λαβεῖν ἑαυτῷ βασιλείαν), és úgy térjen vissza.” (Lk 19,11). A βασιλεία szó nyilvánvalóan elvontabb jelentéssel bír: az előkelő ember a királyi uralom jogát szerezte magának. Jézus Pilátussal beszélgetve hangsúlyozza is, hogy nem területre, hanem királyi hatalomra gondol: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” (Jn 18,36) Ezt az uralkodói jogot fogja átadni az Atyának: „Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat (τὴν βασιλείαν) az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.” (1Kor 15,24)
Az Isten országa tehát Isten királyi uralmának gyakorlása. Isten mindig is király volt: ő a mindenség ura, ő az örökkévalóság királya, ő az Urak Ura és Királyok Királya. De valamilyen értelemben Isten úrrá lett. „A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom (ἡ βασιλεία) a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett (ἐγένετο), és ő uralkodni fog (βασιλεύσει) örökkön-örökké.” (Jel 11,15) Isten királlyá lesz, mikor eljön az országa. Ez azt mutatja, hogy az Isten országa nem csak Isten örökkévaló uralmát, de annak gyakorlását is jelenti. Isten mindig is gyakorolja hatalmát, de most meglátogatja népét, legyőzi ellenségeit, és utána nem lesz más hatalom. „Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét.” (1Kor 15,25) Ez az Isten országa, Isten királyi uralmának gyakorlása.
Van ezzel kapcsolatban egy érdekes mondat Máté evangéliumában. „Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved (βιάζεται), és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.” (Mt 11,12) A görög szó mediális alakban áll, úgy is fordítható, hogy „erőszakot gyakorol”, „erővel nyomul előre”. Ebben az esetben az előbbiekben fejtegetett gondolatot támasztja alá, miszerint a mennyek országa Isten dinamikus uralma. Isten uralma betör a jelenlegi világba és változást hoz. Az Isten országáról szóló örömhír nem arról szól, hogy Isten örökké ül a trónján, hanem arról, hogy Isten meglátogatja népét, és gyakorolja királyi uralmát népe érdekében. Az Isten országa nem egy statikus (álló), hanem egy dinamikus (mozgásban levő) uralom.
Az Isten országa Isten királyi uralmának gyakorlása, mely által legyőzi a jelenlegi gonosz világkorszak erőit. Márk beszámol arról, hogy miután Jézus hirdette Isten országát, kiűzött egy démont. „Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje. Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki. És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.” (Mk 1,21-28)
Az Isten országa eljövetele elpusztítja a jelenlegi gonosz világkorszak erőit. Ugyanezt látjuk akkor, mikor Jézus kiűz egy másik démont: „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Mt 12,28) Az ördögök kiűzése az Isten országa eljövetelét jelzi, mert Isten királyi uralmának egyik legfontosabb jellemzője, hogy elpusztítja a gonosz erőket.
Isten országa Isten királyi uralmának gyakorlása, mely által legyőzi a jelenlegi gonosz világkorszak erőit, és megszabadítja népét azok hatalmából. Isten országa betörései mindig Isten népe javát szolgálták. Ezt a próféciák is hirdették. Simeon és Anna Jeruzsálem megváltását, Izráel vigasztalását várták. Jézus szolgálata megmutatta, hogy a legnagyobb probléma nem Róma igája, hanem a bűn és a Sátán hatalma. A gyógyítások, az ördögök kiűzése és a halottak feltámasztása mind az Isten országa szabadító erejét mutatták. Isten legyőzi a betegséget, a démoni kötelékeket és magát a halált is. Új életet és bűnbocsánatot ad: jogot arra, hogy Isten fiaivá váljunk és bemenjünk az ő országába. Amikor kiteljesedik az Isten országa, akkor lesz teljes a megváltásunk. Most még várunk testünk megváltására (Róm 8,23), de a megígért új földön nem lesz többé gyász, fájdalom, sötétség, romlandóság, halál.
Isten országa Isten királyi uralmának gyakorlása, mely által legyőzi a jelenlegi gonosz világkorszak erőit, és megszabadítja népét azok hatalmából, hogy Isten legyen az egyetlen úr az egész földön. A végcél az, hogy Isten legyen az egyetlen úr, és ez nyilvánvaló legyen mindenki előtt. „Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.” (1Kor 15,28)
Mikor az Úrtól tanult szavakkal azt imádkozzuk, hogy „jöjjön el a te országod!”, a Messiás második eljövetelét siettetjük, hogy az ígéret szerint minden gonoszt a lábai alá vessen. De egyben azt is kérjük, hogy az ő dinamikus, szabadító uralma törjön be a jelenünkbe, és hozzon már most részleges változást és szabadulást e gonosz világkorszakban.
„…… Isten …… Új életet és bűnbocsánatot ad: jogot arra, hogy Isten fiaivá váljunk és bemenjünk az ő országába. ………”
Elolvasva a posztot, szívemben felerősödik annak valósága, milyen kiváltság azok közé tartoznom, akik a bűnösségük beismerése után bűnbocsánatot kaptak és jogot arra, hogy Isten fiaivá (polgáraivá) legyenek, országába bemenjenek:
„Most tehát nem vagytok ismeretlenek és idegenek, hanem polgártársai a szenteknek és Istennek házanépe,” (Eézus 2:19)
akik vallják, idegenek és vándor a földön, ezért hazát keresnek:
„Ezek mind hitben haltak meg, nem kapták meg az ígéreteket, de miután messziről látták azokat és meggyőződtek róluk, ezért megvallották, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik ilyeneket mondanak, világosan kijelentik, hogy hazát keresnek. (Zsidó 11:13-14)
mivel az ő hazájuk (országuk) a mennyekben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust várják:
„Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;” (Filippi 3:20)