Nem hiányzik sem a reflektorfény, sem az össztűz, sem a cenzúra, mégis szeretném tisztelettel kérni a Lakmusz „tényellenőreitől”, hogy vegyenek fel a listájukra, ha már újra divatba jött emberek ideológiai alapú listázása. A Lakmusz tegnap ugyanis egy cikkben sorolta azokat a magyar közéleti és egyházi személyeket, akik úgy gondolják, hogy a szexuális orientáció változhat, és akik szerint a szexuális vágyak nem feltétlenül jelentenek afféle determinált sorsot, amilyenbe az LMBTQ-ideológia aktivistái beszorítanák a saját nemük tagjaihoz vonzódó embereket. Egyetértek a listán lévők ezzel kapcsolatos véleményével, vállalom velük a véleményközösséget, számomra evidencia, ami mellett kiállnak.
A Lakmusz listázó „tényellenőre” ezzel a meredek állítással kezdi a cikket (amely egy cikksorozat második része): „Az úgynevezett konverziós terápiák végzése Magyarországon etikai vétségnek számít, kutatások szerint az ilyen kezelések súlyos fájdalmat és pszichés szenvedést okoznak.” Arra a következtetésre, hogy Magyarországon etikai vétség a szexuális orientáció és az egyén etikai normáinak összhangba hozására tett terápiás kísérlet, a cikksorozat első részében kettős ugrással jut el a szerző. Először is rámutat, hogy „a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság etikai kódexei tartalmazzák, hogy csak tudományosan bizonyított, bizonyítékokon alapuló megközelítések elfogadhatóak a szakmában”, majd az LMBTQ-mozgalom magyarországi zászlóshajója, a Háttér Társaság honlapjáról idézik, hogy ennek megfelelően, „ha valaki a szexuális irányultság vagy nemi identitás megváltoztatására vonatkozó terápiát nyújt, az Magyarországon etikai vétségnek minősül”. Nem kétséges, hogy a Háttér Társaság szerint ez így van, de a valóságban az első megállapításból egyáltalán nem következik a második.
Arról nem is beszélve, hogy a valódi indoklás, hogy miért etikátlan a szexuális orientáció megváltozására irányuló terápiás beavatkozás, egyszerűen az a világnézeti döntés, hogy mit gondolunk a teremtett rendről (vagy a természet rendjéről). A „tényellenőrök” így fogalmaznak: „etikátlan, ha egészségügyi szakemberek bármi olyan dolgot kezelnek, amelyre egyébként nem tekintünk rendellenességként”. De az, hogy rendellenességként tekintünk-e a homoszexualitásra, éppen az a fajta kérdés, amely a pszichológia gyakorlatát előzetes etikai döntéstől teszi függővé, vagyis nem a pszichológia az etika mércéje, hanem az etikai mércére épül egyes pszichológusok gyakorlata. Hogy éppen milyen etika keretezi a pszichológiát, annak következményeit többek között az előttünk álló kérdés mutatja meg.
Vannak olyan nyugati országok (pl. Málta, Kanada, Ausztrália), ahol az LMBTQ-lobbi annyira erős, hogy akár börtönbe is kerülhet az, aki nyilvánosan megkérdőjelezi a homoszexualitás veleszületettségéről szóló mítoszt (ott van például a perbe fogott ex-meleg Matthew Grech), vagy rákerül egy ahhoz hasonló listára, amit a Lakmusz összeállított. Magyarországon azonban nincsenek betiltva a szexuális orientáció megváltozására irányuló terápiák, és nem lett a tudományt keretező hivatalos ideológiává sem a természet rendjének az a felfogása, amely elutasítja a (tudományosan is egyébként könnyen igazolható) heteronormativitást. Az pedig, hogy a kutatások és a terápiás beavatkozások mérhető eredményei ténylegesen milyen irányba mutatnak, legrosszabb esetben is szakmai vitát képeznek, amely vitát éppen az olyan aktivisták és ideológiai kapuőrök igyekeznek csírájában elfojtani, amilyen a Lakmusz cikkírója is.
Számomra egyértelmű, hogy amikor a terápiás szakmai gyakorlatban etikai vétségnek tekintenek bármiféle SOCE (Sexual Orientation Change Efforts) beavatkozást, az nem konklúzív tudományos kutatásokon alapuló konszenzusnak köszönhető, pláne nem az etikus viselkedésről szóló társadalmi közmegegyezésnek (hogy az etikában sokak számára igazán döntő metafizikai, teológiai szempontokat ne is említsük), hanem a Lakmusz „tényellenőre” által is képviselt világnézeti lobbitevékenységnek. Ez a lobbitevékenység számos kiemelkedő szaktekintély (pl. Buda Béla, vagy az APA két korábbi elnöke, Robert Perloff illetve Nicholas Cummings) szerint a pszichológia intézményrendszerét az 1970-es évektől többé-kevésbé foglyul ejtette, és növekvő mértékben tartja sakkban. A belinkelt listázós cikkben is ezt az ideológiai lobbitevékenységet láthatjuk meglehetősen nyers és visszataszító formában.
Mindenesetre részemről a Lakmusz cikke után Je suis Mindenki, Aki a Listán Van, plusz mindenki, aki terápia hatására (vagy anélkül) helyreállást tapasztalt a vonzalmaiban, de a Lakmusz számára nem létezik, mert nem létezhet, viszont a listán lévők szerint igen. És je suis mindazok, akik tőlünk nyugatra készek akár börtönbe is menni az igazságért.
A lakmusz számomra csak a papir, másképp nincs értelme! 🙂
Ami sok, az sok! Eddig is már nagyon túlzottnak, hisztérikusnak – és kontra-produktívnak – gondoltam az LGBTQ szubkultúra és mozgalom tevékenységét … de ez már az abszurditás csúcsa!
Én azt gondolom, hogy a homoszexualitással nincs semmi morális probléma. Nincs benne semmi rossz… Azt is gondolom, hogy a meleg-kapcsolatok ugyanolyan értékesek lehetnek mint a hetero kapcsolatok, következésképpen semmi ok sincs rá, hogy ezek az emberek ne köthessenek házasságot.
De hogyha valaki másként gondolja, ha valaki úgy gondolja, hogy az ő meleg beállítottsága természetellenes, rossz, erkölcstelen, ha ellentmond az ő vallási vagy erkölcsi felfogásának – az miért ne mehetne el terápiába? Miért ne próbálhassa meg orvosi eszközökkel, pszichoterápiával összhangba hozni a saját veleszületett impulzusait és a világnézeti-erkölcsi-vallás felfogását? Mi ezen az „etikátlan”?
Amúgy meg: az egész mai „baloldal” politikája, a melegek, nők, feketék, transzik és még nem tudom kik jogai körüli állandó őrjöngés két súlyos, alapvető gondolati „sebből” vérzik, kétféle értelemben is inkoherens.
Egyfelől, hogyha valaki azt gondolja, hogy minden embert – köztük azok is , például a nők, vagy a zsidók, vagy a feketék, vagy a melegek – akik a társadalmi hagyomány szerint NEM egyenrangúak, hanem kisebb értékűek – egyenlő jogok illetnek meg, akkor annak azt is kell gondolnia, hogy mindenkinek az ANYAGI LEHETŐSÉGEI is egyenlőek kell, hogy legyenek, hiszen anyagi háttér, anyagi lehetőségek nélkül ezeket a jogokat nem lehet gyakorolni. Aki komolyan gondolja az emberek politikai emancipációját (vö. Marx: A zsidókérdéshez c. korai művét), annak el kell fogadnia a társadalmi-gazdasági emancipációt, egyenjogúságot is. Az a rendszer pedig, amelyben az emberek gazdaságilag, társadalmilag is egyenlőek: szocializmus, kommunizmus. Ami nem feltétlenül baj, de akkor ezt tessék felvállalni. Nem „identitáspolitikáról”, „feminizmusról”, „antirasszizmusról”, „melegjogokról” beszélni, mert ez megtévesztő…
Másodszor: a nőket, a zsidókat, a feketéket, a melegeket társadalmi (vallási-kulturális) hagyományok alapján diszkriminálták kultúránkban (és diszkriminálják valamennyire még ma is…). Ez csak jogosulatlan, és csak akkor lehet kritizálni, ha feltételezem, hogy a társadalmi hagyománynak nincs IGAZA. De a társadalmi hagyománynak csak akkor lehet NEM IGAZA, ha van valamilyen objektív, társadalom-feletti mércéje, kritériuma az igazságnak, illetve van olyan módszer, amellyel az igazságot inkább, és jobban megtalálhatjuk, mint a társadalmi hagyomány vak követése révén. De Foucault és a rá építkező „posztmodern” baloldali hagyomány szerint nincs semmi ilyesmi: minden igazság, és minden igazolási eljárás csak a „hatalom” és a „hatalmi viszonyok” terméke. De ha így áll a dolog, akkor minek kétségbe vonni a társadalmi hagyományokat, az előítéleteket? Hiszen ezek biztosítják az emberek együttélését és a társadalmi létezés folyamatosságát?
Lakmusz az abortusz témában is a halál kultúráját képviseli.
Ez a mondatuk vészcsengőt nyomott meg bennem:
„a „csecsemőgyilkosság” sehol sem engedélyezett, egyedül Hollandiában van lehetőség – szigorú szabályok mellett – az újszülöttek eutanáziájára;”
Sajnos nem csak ott (tán csak volt) legális, hanem az USÁban is
.2.1 A morális, orvosi és etikai megegyezés szerint a részleges szüléssel járó abortusz végrehajtása –olyan abortusz, amelynek során az orvos kisegíti a meg nem született gyermek testét addig, amíg csak a feje marad az anyaméhen belül, a gyermek koponyájának hátulján egy hegyes eszközzel rést ejt, majd kiszívja a gyermek agyát, mielőtt a halott gyermeket világra segíti – olyan borzalmas és embertelen eljárás, amely orvosilag soha sem indokolt és betiltásra szorul.
https://fundamentum.hu/sites/default/files/07-4-04.pdf 67. oldal
A szövetségi törvény bevezetője
Ideológiai alapú listázásról beszélni itt szerintem túlzás. Az illető személyek ugyanis nyilvánosan adták az aláírásukat egy projekthez, s ezért a cikkíró megteheti, hogy szemléz belőle. Az lenne felháborító, ha privát megszólalások után kutakodnának mondjuk lehallgatással és egyéb illegitim eszközökkel, de itt erről nincs szó.
Amúgy én sem értek egyet a konverziós terápiák betiltásával (attól függetlenül, hogy én elfogadom a pszichológus szakma véleményét arról, hogy nem hatásos). Lehet, hogy vannak káros hatásai, de a cigarettának meg az alkoholnak is vannak (hajjaj), mégsem tiltjuk be őket. Az a faramuci a dologban, hogy általában pont a progresszív kurzus szokta ellenezni a paternalizmust (vagyis, hogy az állam megvédje az egyént attól, hogy az ártson önmagának). Ezt látjuk az eutanáziával kapcsolatban is. Az persze fontos, hogy aki ilyen terápiára akar menni, azt korrekt módon tájékoztassák a kockázatokról – de az amúgy alap az orvosi etikában.
A pszichológus szakma jelentős részének nem az a véleménye, hogy nincs haszna a reintegratív (a konverziós az ideológiai alapú megbélyegzés szava) terápiáknak. Konkrét, jelentős kutatások mutatják, igazolják, hogy az ilyen beavatkozások statisztikailag szignifikánsan eredményesek, és még akkor is inkább javítanak a kliens lelkiállapotán, ha a kitűzött eredmény nem valósul meg. Nem rosszabb az eredményesség, mint számos egyéb bevett terápia esetén. Nem tudományos konszenzus van a szakmában (akkor nem lenne például IFTCC, és nem fogalmaznának meg rendre ellenvéleményt még volt APA vezetők is), hanem ideológiai abroncs szorítja össze a szakmát, amiről dr. Buda Béla is beszélt Nicolosi könyvéhez írt utószavában. Ennek az abroncsnak a működését látjuk élőben, amikor a Lakmusz ideológiai alapon listázza és nyilvánosan igyekszik megszégyeníteni azokat, akik nem igazodnak az erőltetett (és Magyarországon elsősorban a Háttér Társaság által képviselt) narratívához. Ez egy karaktergyilkos hentesmunka volt a Lakmusztól.
Ebben a cikkben több kutatást is belinkelek:
Pray Away – tényleg lehetetlen a változás?
Itt pedig arról írok, hogy miért hamis az a narratíva, hogy a homoszexualitás veleszületett:
Genetikailag meghatározott a homoszexuális hajlam?
A homoszexualitás tehát nem genetikailag meghatározott – mi ennek a jelentősége?
Ádám, ezeket szerintem jobb lenne, ha nem osztanád meg, mert pontosan ezek a reakciók fújják fel az egészet. A Lakmusz cikket a kutya nem lájkolta Facebookon, karácsony előtt járunk, az emberek alapból nem foglalkoznak ezzel, simán elfelejtődne egy ilyen fröcsögés és az érintettek is megkönnyebbülhetnének. Kérlek, arra is gondolj ilyenkor, hogy lehetnek olyan személyek azon a listán, akik nem szeretnék, ha a cikk túl nagy hírverést kapna, mert éppenséggel árt a karrierüknek, magánéletüknek. Kicsit azt érzem ezeknél a kiállásaidnál, hogy a saját bátorságod fitogtatása előrébbvaló, mint az, hogy az érintetteknek könnyebb legyen és csak csendben lapozhassanak. A különbség az, hogy téged semmi hátrány nem fog érni egy ilyen írásért, de ha még páran megosztják, akkor őket igen.
Mónika,
ellenkezőleg, engem az érintettek közül többen azzal kerestek meg, hogy megköszönjék a cikket és egyben azt is, hogy ráirányítottam a figyelmet a témára. Hiszen ők is ezért álltak bele, nem azért, hogy könnyű legyen. Pontosan emiatt álltam melléjük. Az én szótáramban úgy hívják ezt a gesztust, hogy bajtársiasság.
Kedves Ádám!
Kíváncsi vagyok, hogy miben látja a „karaktergyilkosságot”. Áttételesen érintett vagyok, mert Annával együtt csináljuk azt a podcastet, amelyet be is linkelnek a cikkben. Én azonban úgy láttam, hogy a cikkben igazán csak az a negatív, hogy egy olyan oldalon jelent meg, ahol ezeket a dolgokat ellenzik, de ha az egyes emberekről szóló leírásokat kivágnánk, akár egy az egyben át lehetne emelni egy róluk pozitívan nyilatkozó platformra, mint a tevékenységük leírását (legalábbis többek esetében).
A kiállásnak viszont örülök, mert jó ilyenkor tudni, hogy ha véletlenül a frontvonalon találja az ember magát, akkor vannak, akik felsorakoznak mögötte.
A karaktergyilkosságot abban látom, hogy a szerző olyan embereket mutat be, akik szerinte a cikk elején említett etikai vétséget követik el, és mindenféle módon próbálja őket összekapcsolni kormányzati pénzekkel és olyan személyekkel, akiknek a neve korábban már valamivel besározódott. Ez egy újságírói hit job, ahogy az amerikaiak mondanák.
Köszönöm a munkátokat! Isten áldjon!
Sajnos ez egy ideológiailag tényleg erősen átszőtt terület – Nyugaton különösen -, a Lakmusz pedig állított egy hülyeséget. Megállapításuk már csak azért sem igaz, mert sokaknál működik a terápia. Elég lett volna csak alaposabban megvizsgálniuk. Az igaz, hogy akik melegnek születtek, azoknál nem, de általános kijelentést tenni nem lehet.
Az mondjuk felmerül bennem kérdésként, ez idehaza kinek milyen kárt okoz? Egyes nyugati országokban ez csakugyan alattomos és szemét bélyeg, és ritka esetben még enyhe börtönbüntetéssel is lehet sújtani. Vagy, mint pl. Nagy-Britanniában tilos hirdetni a reparatív terápiákat, mert hivatalosan is „sarlatánságnak” minősül. Ugandában viszont a melegséget büntetik halállal. Nálunk, és a világ legtöbb országában viszont nem igazán kell tartanunk egyik szélsőségtől sem.
„Nálunk, és a világ legtöbb országában viszont nem igazán kell tartanunk egyik szélsőségtől sem.”
Egyértelmű lobbi, háttérkampány folyik azért, hogy a jogalkotás és a jogalkalmazás uniós szintjén „de jure” betiltsanak minden olyan terápiás módszert, amellyel ha egy meleg, transz stb. megkérdőjelezné az identitását, akkor segítséget kaphatna. Természetesen fordítva, tehát amennyiben egy heteroszexuális személy kérdőjelezi meg a nem identitását, akkor terápiás módszerek és gyakorlatok tömege áll jelenleg is a rendelkezésére, és ez csak bővülni fog. Úgyhogy, de igen, tartanunk kell az egyik szélsőségtől.
Lelki síkon annyi történik, hogy az egyik tabut lecserélik egy másikra.
Így van. Ez egy markáns trend az egész nyugati kultúrkörben, hozzánk is törne be nagy erőkkel. A Lakmusz cikke épp ennek a lobbitevékenységnek egy látható példája.
Kedves Benchmark és Ádám!
Mint írtam, Nyugaton sokszor elég alattomosnak és övön alulinak tartom a meleglobbi tevékenységét. Kérdésem azonban Magyarországra vonatkozott. Mert az, hogy van valamilyen tevékenység, még messze nem egyenlő a veszéllyel. Emlékszem, korábban idehaza a csapból is a „szélsőjobboldali veszély” folyt. Eltekintve a politika sokszor cinikus hozzáállásától, annak idején több, nem egyszer zsidó származású ismerősömön valódi félelmet és aggodalmat láttam. És tény, Csurka többször is megtöltötte a Hősök terét, így egyesekben jogos lehetett a félelem. De jelentett valódi „veszélyt”? Nem. Most írt a Lakmusz egy listát a nekik nem tetszőkről. Van valódi veszély? Amíg erre valaki konkrét hazai példával nem tud szolgálni, úgy vélem nincs. Sem a magyar társadalomban, sem semelyik komolyan vehető politikai erőben nincs igény a változtatásra.
Kovács János: a „szélsőjobboldali veszély” teljesen más kérdés volt. Szélsőjobboldali veszély azért nem volt, mert hazánk ki van szolgáltatva gazdaságilag az Uniónak és az USA-nak, és ezek nem tűrték volna meg Magyarországon a szélsőjobboldali, antiszemita rendszert. De a Nyugat nem ellenzi úgy a meleg (vagy szivárvány…) diktatúrát, ahogy ellenezte és ellenzi a fasiszta diktatúrát. Ezenkívül a szélsőjobboldalnak Magyarországon szilárd hazai tömegbázisa sem volt, mert hiszen csak szűk értelmiségi rétegeknek van valódi érdekellentéte a zsidó tőkével és értelmiséggel… A magyar társadalom nagy többségének az az érdeke, hogy Magyarország integrálódjon a tőkés világgazdaságba.. ami együtt jár azzal, hogy nem kaphatnak szabad utat a szélsőjobboldali eszmék…De ennek a szélsőségnek szilárd, egyértelműen elkötelezett bázisa van: először is a melegek (minden társadalomban ők alkotják a társadalom 5-10 százalékát), másodszor is olyan nők és férfiak, akik valamiért nem tudnak/nem akarnak normális családban (apa-anya-gyermek) élni… Ezek a kisebbségek csak akkor lesznek „nyugodtak”, csak akkor fogják magukat egyenjogúnak érezni és biztonságban érezni, ha sikerül lerombolniuk az egész társadalmi hagyományt és vallást, amely „család-párti”.
Szilárd hazai szélsőjobbos tömegbázis nélkül is feltettünk 600 ezer magyar zsidó honfitársunkat a vonatra. Ezért a ” jogos félelem” és a „valódi veszély” különválasztását nem is értem…
Kedves Szalai Miklós!
Egy nézőpontból jogosak az érvei. Én viszont másfelől próbáltam okoskodni. És mint a legtöbb példa, ez is sántít egy kicsit. Annak, aki érintett valamiben, más a félelemérzése az átlaghoz képest. Rájuk nehéz racionális érvekkel hatni, de attól még aggodalmuk valódi. A félelem pedig hajlamos meghatározni gondolkodásunkat, így esetleg más, valóban jelentkező problémákat kisebbnek látunk. (Mert ilyennek teremtett bennünket Isten.) Szerintem ma Magyarországon sokkal nagyobb problémák is vannak, mint a meleglobby nyomulása.
Amúgy nem hiszem, hogy a Nyugat miatt nem volt valódi veszély a szélsőjobb. A minapi romániai választások keserűen rácáfolnak erre. És nem a Tik-Tok vagy Putyin elvtárs miatt. A Nyugatról tapasztalt nyomás mondjuk tény, de az utóbbi időben nem igazán érződik. Főleg az ottani társadalmak immunrendszere miatt. ld. Trump sikere.
„a melegek (minden társadalomban ők alkotják a társadalom 5-10 százalékát)”
Miklós, ne dőlj be ennek, ezek légből kapott számok. Magyarországon kb. 800 ezer általános iskolai tanuló van. Szerinted vagy bárki szerint ugyanennyi meleg van az országban? De lehet, hogy több? Nonszensz.
Szerintem kb. 100 ezer ember lehet, aki ilyen életmódot folytat. A kozmetikázás a Lakmusz által hivatkozott „kutatás”.
„Mint írtam, Nyugaton sokszor elég alattomosnak és övön alulinak tartom a meleglobbi tevékenységét. Kérdésem azonban Magyarországra vonatkozott. Mert az, hogy van valamilyen tevékenység, még messze nem egyenlő a veszéllyel.”
János, a Háttér befenyítette az orvosi kamarát és a pszichológus társaságot, hogy valamilyen tevékenységet nem végezhet, mert az szerintük „etikátlan”. A „tényellenőrzőknek” eszébe sem jut a kamarát vagy a pszichológusokat megkérdezni erről, viszont csak úgy röpködnek a „kutatásokra” vonatkozó megjegyzések, ettől a Háttér véleménye a cikk végére ellenőrzött ténnyé válik. Hát a víz borrá változtatása ehhez képest smafu, arra még Jézus sem volt képes, hogy a véleményt ténnyé változtassa.
Amikor Bagdy Emőke mondott valami woke-elleneset, akkor a pszichológus LMBTQ rohambrigád már tolta is ki a nyílt levelet. Most hol van a MOK vagy a pszichológus társaság állásfoglalása arról, hogy talán ne a Háttér döntse el bármiről, hogy az etikátlan-e vagy sem? Vagy már ők döntik el?
Ez bizony veszély. Engem maga a téma túlzottan nem érdekel továbbra sem, de a szakmai integritásra nagyon érzékeny vagyok. Ha ez a Háttér és a „tényellenőrei” lendületbe jönnek, akkor melyik szakmát fogják legközelebb befenyíteni, ha nem az általuk kívánatos álláspontot képviseli? A statisztikusokat? A jogászokat? A teológusokat? Az elegendő felvonulót nem produkáló cégeket?
Kedves Fernando,
Igen, de akkor volt szilárd szélsőjobbos tömegbázis, mert volt a szokásaiban-értékrendjében teljesen más keresztény úri középosztály, amelynek veszélyes versenytársat jelentett a zsidó középosztály (a magyar ügyvédek negyven, a magyar orvosok ötven százaléka zsidó volt), voltak a vidéki falvak és kisvárosok, ahol a vallásos zsidók „mássága” irritálta a keresztényeket – és főleg volt a náci Németország, amitől mi a revíziót reméltük. Ez ma mind nincs.
Benchmark,
pontosan. Az Európai Bíróság aktivista bírái egy idei döntésükkel a mozgás és lakhatási jogra hivatkozva akarják ráerőltetni a keleti tagállamokra is a genderideológia alapján átformált jogrendet. És ez csak egy nyomásgyakorlási eszköz. Elképesztően erős nyomásról van szó, és látva a nyugaton végbement folyamatokat, ennek sikere számos szakmára és társadalmi folyamatra lenne döntő befolyással, az egyházakról nem is beszélve. Egyetértünk: ez bizony valós veszély. Nem értem azokat, akik ezt bagatellizálni próbálják.
Kedves Miklós,
Kovács János kommentjére próbáltam reagálni azzal, hogy nem megalapozott a „jogos félelem” és a „valós veszély” különbségtétel a holokauszt borzalmai után. Nagyon kevés választotta el akkoriban (gárdisták avatása ill. Csurka tömegrendezvényei) az országot a polgárháborús helyzettől.
Bocs az offtopic-ért de ez kikívánkozott belőlem.
Kedves Benchmark!
Szerintem túlzol a „befenyítéssel”? A Háttér idehaza nem bír sem formális sem informális hatalommal. Hogy a társadalom egy részére vannak-e hatással, már más kérdés. De, hogy egy szakmai szervezet megijedne tőlük?
Amúgy pont a pszichológia az egyik legkevésbé egzakt tudomány, és a reparatív technológiák kapcsán is bőven lehet pro és kontra érveket olvasni. És még csak nem is kell hozzá senkinek sem hazudnia. Vannak, akiknél működött, és vannak, akiknél csak a frusztrációt fokozta. Mindenki talál muníciót álláspontja alátámasztására. Személy szerint én egyébként jónak tartom. Már, ha tényleg szakértők irányítják.
Csak ismételni tudom magam, ha valaki valamit az átlagosnál nagyobb problémának tart, akkor a vele kapcsolatos észleléseit is ez fogja befolyásolni. Egyszer egy ismerősöm egy találkozónkra szó szerint félelemtől átitatva érkezett meg, mert a metrón együtt utazott pár szikheddel. Szerintem Te is így tekintesz a Háttérre. Cseppet sem pozitívak, de félni nem kell tőlük.
Ádám!
Szerintem annyira nem kell félni. Egyrészt, emiatt önmagában nem fog senki ellen sem kötelezettségi eljárás indulni, másrészt az, hogy el kell fogadni, nem jelenti azt, hogy egyéb téren is változtatni kell. Országunk vezetősége pedig olyan nagyon nem fog egy ilyentől megijedni, sőt munícióként fogja felhasználni. Csak hab a tortán, hogy szigorú feltételekkel ugyan, de nálunk is lehetséges a nemváltás. Ez viszont a személyi iratokban semmiféle változással nem jár. Sem a neme, sem a személyi száma nem fog megváltozni, ami szerintem nem túl fair, bármit is gondolok amúgy az egészről. Hogy ezt befolyásolja-e a bírósági ítélet, nem tudom.
A veszélyre való hivatkozás egy vitában egyébként azért érdekes, mert sok mindent nem lehet egzakt módon leellenőrizni. Mi lenne / lett volna, ha? Nyugaton Trump sikerét látva, szerintem nem az általad félt folyamatok folytatódnak. Bár azt is be kell lássam, nincs kizárva, hogy én látom kisebbnek a veszélyt.
János, én kb. 10 éve kommentelgetek ide változó rendszerességgel. Ádámot csak innen ismerem, amennyiben ez ismeretség. Volt sok vitánk, egyszer-kétszer moderálva is lettem, szóban van, amiben különbözünk. Van azonban valami, amiben biztosan közös a jellemünk: mi nem félünk semmitől.
Emberek ideológiáján alapuló listázása és megbélyegzése soha nem jó!
Kedves Kovács János,
Írod, hogy „Szerintem Te is így tekintesz a Háttérre. Cseppet sem pozitívak, de félni nem kell tőlük.”
Nem a félelemről van szó. Hanem arról, hogy ha a hatalom közelébe jutva olyan törvényeket hoznak amik ellehetetlenítik a normális életet.
Megpályázol egy állást abban a szakmában amiben a legjobb vagy de nem nyerheted meg mert van egy lmtq kvóta alapján kiválasztott ember. Vagy irsz egy idézetet Pál apostoltól a melegházasságot támogató pap facebook oldalára majd másnap kapod az idézést gyűlöletbeszéd témakörben. Esetleg a gyülekezeted pásztorát zárják be mert nem akar összeadni homoszexuális párokat.
A sor hosszan folytatható.
Ki akarná ezeket?
Kedves Benchmark és Fernando!
Lehet, hogy rossz kifejezést használtam, talán jobb lett volna a nem veszélyes. Egy valódi aggodalmat kiváltó esemény(ek) szerintem sokszor lehetnek relatívak. Ádám a bíróság döntése alapján nem érti, annak idején pedig a Csurka tömeggyűléseit vagy a kuruc.info sikerét látó ismerőseim nem értették, hogyan lehet(ett) elbagatellizálni egy veszélyt. Én magam részéről (a tévedés lehetőségét fenntartva) idehaza egyiket sem tartom / tartottam valódi veszélynek.
Egyébként én folyamatosan magyarországi példákat kérek, de eddig csak nyugati példákat kaptam válaszként. Ha kapnék ilyeneket, talán én is veszélynek érezném.
Kedves Kovács János,
naivitásnak tartom azt a várakozást, hogy az országhatárunk a jövőben is megállítja ezeket a romboló eszméket. Nagy erővel próbálják Magyarország torkán is lenyomni őket. Erre szolgál pl. a gyermekvédelmi törvényt támadó hazug jogállamisági eljárás amely az áruk és szolgáltatások EU-n belüli szabad áramlására hivatkozik. Milyen áru és milyen szolgáltatás lehet ez? A magyar törvény csupán azt írja elő, hogy a szülő tudta nélkül a kiskorú gyereket ne lehessen szexuális tartalmú nevelésben részesíteni. Ez egy teljesen normális alapvetés. Vajon kinek az érdeke az, hogy ez ne így legyen? A Disney csatornáé, hogy tovább indoktrinálja a gyerekeinket?
Kedves Fernando!
Szerintem megítélés kérdése, mennyire akarnak valamit lenyomni a torkunkon. Az un. gyerekvédelmi törvény nálunk nem kéri semmihez sem a szülő beleegyezését. Azt mondjuk a DeSantis kormányzó által bevezetett törvény írja elő. (Szerintem helyesen.) Nálunk egész egyszerűen megtiltja, függetlenül attól, hogy a szülőknek mi a véleménye. Hogy a (közösségi) médián keresztül mi érkezik hozzánk, más lapra tartozik. De az meg nem lenyomás. Ráadásul nem a törvény miatt indult elennünk jogállamisági eljárás. Amúgy a „nyomás” vagy inkább a szándék tényleg érzékelhető, de ennek itthon olyan sok jele nincs a törvényalkotásban. És nem is látok olyan hatalomra esélyes politikai erőt, amelyik olyan nagyon változtatni akarna ezen. Egyéb, valódi problémák viszont léteznek, de sajnos valamivel el kell terelni róluk a figyelmet.
Kedves Kovács János,
valóban nem indult jogállamisági eljárás Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt. Kötelezettségszegési eljárás indult ami nem ért célt. Ezért az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordult. Ez aztán a nyomásgyakorlás! A gyermekvédelem ügyét valódi problémának tartom és nem „terelésnek”.
A szülőtől valóban nem kell semmilyen engedély az iskola felé a tiltás miatt. De a szülő szabadon nevelheti gyermekét a szexualitásról a saját belátása szerint.
Ha úgy látja jónak akkor draq queen show-ra is járhatnak. De mindez a SAJÁT döntése. És nem egy semmitmondó név mögé bújt társaságé akik szexuális felvilágosítást/érzékenyítést akarnak tartani iskolákban a szülők tudta és jóváhagyása nélkül. Korábban az iskola igazgatóján múlt, hogy beengedi-e ezeket a „programokat”.Remélem sikerült kifejtenem a mondandómat!
Kedves Fernando!
Az egész törvény egy jól kigondolt provokáció volt a részünkről, hogy aztán az áldozati pozícióba helyezhessük magunkat, akiknek „soha nem látott” támadásokat kelljen elszenvedni. Ami beleillik a „szabadságharcos” teóriába, ami pedig szavazatokat hoz. Ennyire egyszerű az egész. És nem, nem a homoszexuális propagandát tiltó passzus volt a fő ok a kötelezettségszegési eljárás mögött. Hanem mert a törvény összemossa a pedofiliát a homoszexualitással. De nem az Ádám által is megemlített naiv magyarázat miatt, miszerint sok ember (ő papokra hivatkozott) azért lesz meleg, mert gyerekkorában szexuális abúzust szenvedett el (ami amúgy teljesen igaz). Ugyanis az egyiket, amellett hogy a világon mindenhol egyöntetűen elítéli a társadalom és bűncselekmény is, a másikat csak egy részük, és nem is bűncselekmény. De ha együtt említik őket, akkor sokan a homoszexualitásra is hajlamosak úgy tekinteni, akár a pedofilokra. Ami azért még hívőként tekintve a dolgot sem ugyanaz. Rasádul soha senki sem akart pedofil propagandát kifejteni, így tiltani is értelmetlen volt. (Egyébként, ha olyan nagyon zavarná őket a homoszexualitás, akkor nem bízták volna hazánk alaptörvényének a megírását egy meleg emberre. Aki amúgy nem is az iskolai propaganda miatt lett meleg.) Másrészt, egy tiltó törvény a világon mindenhol konkrétan felsorolja, mi tilos, hogy legyen sorvezető. A mi törvényünk viszont szándékosan nem teszi ezt. Ami azért furcsa, mert így egy hivatali pártcsinovnyiknak kell értelmezni, mi mehet az iskolában, és mi nem. Ez a másik ok az eljárás mögött. Egyszerű jogászkodás ez, és nem valamiféle támadás.
Amúgy magával a törvénnyel nekem sem lenne problémám, sőt, ha tényleg arról szólna, amiről mondjuk a floridai törvény is. De, amikor valakik megbélyegzése a cél, mint a mi törvényünknek, az semmiképpen sem nevezhető krisztusi lelkületűnek.