Talán azok közé tartozol, akik az abortuszról szóló vitákat hallva megsebezve érzik magukat, talán az én facebook posztjaim is felkavartak, és mint egy mélyből feljövő fenevad kínoz a kérdés: mi van akkor, ha abortuszom volt, és nem azért, mert az életem veszélyben forgott? Talán azt is pontosan érted már, hogy mi történt azon a borzalmas napon, de képtelen vagy a vádlás alól kijönni. Nem tudsz tükörbe nézni, nem tudod néven nevezni a dolgot, de nem akarod a tükröt sem összetörni, “pro-choice” aktivistává válni, vagy abortuszról szóló posztok alá keserűen kommentelgetni, vagy egyszerűen valahova úgy elrejteni az emléket, mintha meg sem történt volna. Ilyenkor mi van, Ádám?
Amit most mondani akarok, az talán a legfontosabb minden leírt gondolatom közül. Az evangélium szerint nincs ezzel vége a világnak. Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűneink súlya alól kiváltson bennünket. Az ő engesztelő áldozata tökéletesen elégséges minden bűnre minden bűnbánónak. Mindegyik bűnre, mindenkinek, aki bánja. A legsúlyosabbakra is. Nem kell vádlás alatt élned az egész életedet. Az abortuszt önrendelkezési joggá transzformálás és az evangélium között éppen az az egyik legnagyobb különbség, hogy az evangélium feloldást kínál. Nem a bűnt mossa tisztára, hanem a bűnöst. Jézus azt hangsúlyozta, hogy bűnösöknek van szükségük bocsánatra, nem az igazaknak. Nekünk van szükségünk bocsánatra, akármi is a vétkünk. Legyen az akár egy gyermekélet kioltása az anyaméhben, vagy az, hogy férfiként egy lányt teherbe ejtettünk, majd magára hagytuk a teherrel. (Nem kétséges a férfi felelőssége!) Vagy bármi.
Súlyos vétkek akkor is nyomhatják a vállunkat, ha a társadalom felmentene bennünket. Nem a társadalom ítélete számít, hanem Istené. De ő felmenteni akar, miközben a bűn is megkapja büntetését, ahogy a lelkiismeret követeli. Jézus, az Isten Báránya úgy oldoz fel, hogy a vétkünk teljes súlyát rátehetjük. Ezért jelent valódi katarzist a vele való találkozás. Hiszen ő a keresztre a bűneink súlya alatt ment föl, helyettes áldozatként, mégis föltámadt. Mert ő ártatlanul, igazként szenvedett értünk, bűnösökért. Tehát van kiút a bűntudatból, a vádlás alól. Csak azt ne csináljuk, hogy a bűn relativizálásával próbáljuk igazolni magunkat. Mert akkor egyedül maradunk a lelkiismeretünkkel, és az maga a pokol.
Életmentő poszt.
fiúként „egy lányt teherbe ejtettünk, majd magára hagytuk a teherrel” -> én voltam ez a fiú…
Hálát adok az Isten kimondhatatlan ajándékáért, hogy megtérésemkor ezt a bűnt Jézus Krisztus vére lemosta rólam.
Nagyon nagyon jó, fontos és hiányt pótló cikk!
Korszakunk talán egyik legfajsúlyosabb emberi kérdésköre lett az abortusz, ami számos országban társadalmi vitákat szül. Egy erőszakos terhességmegszakítás bármely élő magzatnál az élet emberkéz által való kioltását jelenti, amelyben nemcsak az anya-apa „bűnössége”, hanem az abortuszt elvégző orvos(ok) és annak stábjának a felelősségét is felvethetnének. A fiatalokban sajnos nem elég hangsúlyos ennek a fogalomnak a tanulmányozása, megértése, az abból fakadó lelki-szellemi-fizikai teher elhordozása, viselése. Önmagában a gyilkosság gondolatátvitelének tudatba helyezése sem zajlik le az emberekben, mert sokan azt gondolják, hogy ez csak a testükben létrejött valamilyen oda nem való ismeretlen, idegen testrész, mint például egy tumor vagy egy daganat, amitől mielőbb meg akarnak szabadulni. A legnagyobb gond továbbra is a szexizmus mindenféle és mindenfajta felmagasztalásával van, amit folyamatosan képvisel a filmipar és a média bizonyos formája, az ebből táplálkozók pedig Isten igéjének tudatlanságából fakadóan sem képesek megérteni, hogy a testi kapcsolatoknak nem várt, nem tervezett hatásaival is számolniuk kell. A mostani új törvényszabályozás (magzat szívhangjának meghallgatása) kedvező hatással lehet e döntés elutasítására, de viszont nagyobb felelősség terheli majd az embert (anyát, apát, orvosi stábot), ha orvosi műszerek segítségével is tudatosul benne, hogy annak felvállalásával egy folyamatosan dobbanó szív teljes megszüntetését, elhallgattatását kezdeményezi az Ő szívének dobbanása mellett. Ennek a tudatnak még mélyebb lelki, phszihikai hatása lesz az anyában, amelyet a földi élete során viselnie, hordoznia kell, ami nem feloldja a lelkiismeretet, hanem egyfajta folytonos vádló állapotba tudja helyezni. Így e „bűn” tudatlan állapota inkább tudatossá fog válni, ami semmiképpen sem magyarázható ki egy „tudatlanság” gondolatával, szavával. Az emberiség egyedüli útiránya a szívből és értelemből való megtérés (gondolkodásmód megváltoztatása) lenne a Krisztus Jézusban, hogy azáltal felismerje a bűnök valós súlyát és az abból való szabadulást. Bár a bűnökre van bűnbocsánat, de sokakban a gyilkosság nem erkölcsi kérdéskör, hiszen a lelkiismeretük halott vagy éppen el van fojtva. Sajnos a mostani háború sem a jó erkölcs oldaláról zajlik, hanem a hatalom, a pénz és az erő fitogtatásáról. Az abortusz mindkét fél felelőssége, legfőképpen az anyáé, akin ezt elvégzik, hiszen ha Önszántából teszi, akkor benne, testében játszódik le az erőszakos, szándékos gyilkosság minden részlete, folyamata. Isten bűnbocsájtó, irgalmas, kegyelmes, Jézus Krisztus vére pedig a világ bűneiért ontatott ki (János 1/29). 1 János 2/1-3: Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy NE kövessetek el BŰNT. De ha valaki bűnt követ el, van ügyvédünk az Atyánál, az igazságos Jézus, a Messiás; és Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, sőt nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is. És abból tudjuk, hogy megismertük Őt, ha megtartjuk a parancsait.
Riasztó adatokkal találkoztam az abortusz kapcsán. Az 50-es évektől a 70-es évekig több „terhességmegszakítás” (eufemizmus…) volt mint élveszületés. Volt olyan év amikor 200.000 abortusz történt. Akik akkoriban születtek (vagy a szüleik akkor születtek) hálásak lehetnek a szüleiknek, hogy a kisebbségi álláspontot választották és vállalták a gyermeket, hiszen nagyobb esélye volt egy terhesség művi megszakításának mint egy szülésnek.
A magyar lélekszám is jóval 10 millió fölött lenne, ha azok a gyermekek megszülettek volna.
Nem túl meglepő módon egy abortuszpárti destruktív kultúrmocskot gyártó francia írónő kapta az úgynevezett irodalmi Nobel-díj nevű semmit sem jelentő kitüntetést. ( Érdemes végignézni a kitüntetettek listáját, a felét még irodalom szakos diplomával sem fogja ismerni az ember, egy részük meg sátánista/ sztálinista/ náci volt, vagy akár sátánista és náci egyszerre. )
Az önéletrajzi ihletésű regényéből készült film bizonyára szintén minden díjat elvisz vagy jelölik rá, bár pont most osztoznia kell egy tini-abortuszos Road movie-val.
Nyilván úgy kell ez a két film mint egy falat kenyér, hogy ” bátran és őszintén beszéljenek egy társadalmi tabu”-ról, és ” szent női jogról” amit a gonosz életvédők fenyegetnek. ( Mindkét filmben az abortuszt ellenzők explicite is gonosz, aljas emberekként vannak bemutatva, akik nem kellő empátiával közelednek a ” nő alapvető szakrális jogához” hogy megölethesse a gyermekét)
Igazán „hiányzik ” valami meleg-szál ” érzékeny és intim ábrázolása” , az már garantált Oscar díj lenne.
A kortárs ” művészet” jó része összeesküvés az Élet ellen.