Valamelyik puritán teológus mondta, hogy a bölcs képes különbséget tenni ott, ahol mások csak azonosságot látnak. Állítólag a jó lelkigondozó egyik tulajdonsága is az, hogy nevet tud adni a lelkünkben lévő folyamatoknak, megkülönböztetve azokat más jelenségektől. Ilyen bölcsességként hatott rám húsz évvel ezelőtt Dick Keyes Pluralism, Relativism and Tolerance c. esszéje. Ma is az egyik legfontosabb támpont számomra, amikor a különböző emberek és kultúrák együttéléséről gondolkodom. Charlie Hebdo árnyékában ez most félelmetesen aktuálissá vált. Hadd mondjam el, mit írt Keyes húsz évvel ezelőtt, és aztán néhány gondolattal kiegészítve megpróbálom azt is megfogalmazni, mi annak az ellentmondásnak a lényege, amire szerintem Európa rácsavarodott.
A relativizmus nem toleráns
Keyes mindenekelőtt definiálja a pluralizmus, relativizmus és tolerancia szavakat, hogy minimalizálja a félreértéseket és maximalizálja a közös alapot, mely a fogalmakról való gondolkodásban elengedhetetlen. A pluralizmus Keyes szerint társadalmi tény. A relativizmus egy filozófiai doktrína, mely a pluralizmus tényét értelmezi. A tolerancia személyes hozzáállás és/vagy társadalmi elvárás azzal kapcsolatban, hogy hogyan válaszoljunk a pluralizmus társadalmi tényére. Ha elfogadjuk ezeket a definíciókat, mindjárt értelmesebb és hasznosabb lesz a témáról szóló beszélgetés.
A pluralizmus tényét ma már aligha kérdőjelezi meg bárki is. Annak idején volt az egyetemen egy angol anyanyelvi tanárom, aki a brit kultúráról tartott nekünk egy kurzust. A legelső órán felírta a táblára a következő mondatot: Anglia multikulturális társadalom. Majd heteken keresztül magyarázta, miért. Igaza volt. Azelőtt Anglia a megtestesült konzervativizmust jelentette számomra, azt a társadalmat, ahol még a huszonharmadik században is minden házban külön csapból fog folyni a hideg és a meleg víz, a királyi család lesz a fő téma, és a liverpooli munkások is villájuk domborodó felületére akarják majd felpakolni a borsószemeket, mint a királynő. Ma már tudom, hogy ez az Anglia nem létezik. Az európai társadalmak multikulturálissá váltak. A pluralizmus tény. Bennünket, magyarokat nem kellene egyébként, hogy ez meglepjen, hiszen már a 19. században sem volt ritka, hogy egy-egy jelentősebb magyar város utcáin a német, szlovák, román, jiddis, szerb vagy ruszin nyelvek mind megszólaljanak.
A relativizmus viszont nem tény, hanem egy filozófia. A relativizmus értelmezi a kultúrák, világnézetek és vallások különbözőségeit, és egy nagy átfogó választ ad rájuk: nincs abszolút igazság. A relativizmus naivnak tartja azt az elgondolást, hogy lenne olyan megismerhető és állandó igazság, mely kultúráktól és közösségektől függetlenül érvényes lenne. Az igazság etnocentrikus, kultúrától, helyi és történeti esetlegességektől függ. Minden társadalmilag, pszichológiailag vagy gazdaságilag meghatározott, nincs olyan kultúrák felett álló mérce, mely vallási kérdésekben és értékek megítélésében támpont lehetne számunkra. A relativizmus egyben állítás is, az állítás pedig az, hogy minden viszonylagos. Nem lehet azt mondani, hogy a marhapörkölt jó, a falafel rossz, legfeljebb azt, hogy az egyiket szeretem, a másikat nem. Ugyanígy van a vallásokkal is: ízlés (vagy társadalmi, neveltetésbeli, pszichológiai, gazdasági tényezők) kérdése.
Keyes három kritikával illeti ezt a filozófiai doktrínát. Először is, a relativizmus kivonja magát a viszonylagosság hatása alól. Miközben a relativizmus egy a sok filozófiai irányzat közül, magát mégis meta-filozófiaként pozícionálja, mely képes más filozófiákról nem viszonylagos megállapításokat tenni. Miközben azt mondja, hogy minden igazságigény kultúra- vagy személyfüggő, ezt a megállapítást abszolút érvényűnek tekinti. El kellene fogadnunk, hogy a relativizmus nem a kinyíló világgal találkozó modern, nyugati intellektuális közeg terméke, hanem olyan nézőpont, amely valamilyen rejtélyes okból képes objektív, időtálló megállapítást tenni más világnézetekről. A relativizmus „csodás módon elkerülte a relativizáló elemzés savas fürdőjét” – mondja Keyes némi iróniával.
A második kritika az, hogy a relativizmus doktrínája a valóságban éppen lerombolja a pluralizmust. A relativizmus egyik elterjedt hasonlata szerint a vallások hegyre vezető utak, melyek odafent mind találkoznak. Ahhoz azonban, hogy valaki ezt a megállapítást tehesse, olyan perspektívából kell látnia a vallásokat, amellyel maguk a vallások nem rendelkeznek. Vagyis a relativizmus metanarratívaként elemzi a különböző narratívákat, és megállapítja róluk, hogy tévednek. Mintha képes lenne helikopterrel a hegy fölé repülni, hogy onnan nézze a békésen (vagy épp nem olyan békésen) araszolgató turistákat. Ez a lenéző igazságigény azonban vagy egyenértékű a többi igazságigénnyel, vagy hazugsággá teszi azokat. A relativizmus igazsága annak abszolút tagadása, hogy lenne abszolút igazság, vagyis egy olyan dolog tagadása, amiben a legtöbb vallás hívei hisznek. A relativizmus valójában versengő filozófia. És ítélet a többi világnézetről.
Keyes harmadik kritikája a relativizmussal kapcsolatban annak mindenféle térítéssel szembeni averziója. Ha az értékek és igazságok kultúrafüggők, akkor teljesen felesleges, sőt, többnyire helytelen, ha másokat megpróbálunk áttéríteni arra a hitre, amelyet mi igaznak tartunk. A relativizmus doktrínái szerint az Istenről, hitről, igazságról, abszolút értékekről szóló viták alapvetően feleslegesek és kártékonyak. Párbeszédet lehet folytatni, de nem érdemes ezt túl komolyan venni, hiszen úgyis minden viszonylagos. Azonban ha a pluralizmus valóság, akkor az is valóság, hogy a különböző vallások, hitek és világnézetek számára bizonyos dolgok annyira fontosak, hogy híveik akár meghalni is készek értük, és gyakran erős sürgetést éreznek (vagy éreztetnek velük világnézetük „papjai”) arra is, hogy azokat terjesszék. A térítés jogosságának megkérdőjelezése egyenértékű a pluralizmus tagadásával. A relativista nem a valósággal, hanem a valóság kényelmessé és biztonságossá torzított változatával akar együtt élni.
A pluralizmus és relativizmus melletti harmadik fogalom a tolerancia. A tolerancia Keyes szerint nem azonos a relativizmussal, és nincs is feltétlenül köze hozzá. A tolerancia a másik hitének, világnézetének, vallásának tiszteletben tartása, akár úgy is, hogy egyáltalán nem ért azzal egyet. A tolerancia lehet személyes hozzáállás, és lehet (akár törvényekkel szabályozott) társadalmi elvárás is. A tolerancia nem szünteti meg a különbségeket, nem veszi el azok élét, nem tagadja azok létét, de olyan modus vivendit igyekszik kialakítani, amelyben a különbözőségek ellenére is lehetséges az együttélés. A valódi tolerancia alapja nem a relativizmus mindent (önmagát kivéve) egy szintre hozó metanarratívája, hanem egy világnézet, mely annak ellenére képes a másik embert tisztelni, hogy nem ért vele egyet, sőt, akár helyteleníti is az etikai döntéseit. Ilyen világnézet például a kereszténység.
Vagy mégsem? Ismerjük el: a kereszténység történelme rendkívül terhelt. Nehéz hitelesen kiállni a tolerancia keresztény alapjai mellett úgy, hogy a kereszténység véres rongyként húzza maga után az inkvizíció, az antiszemitizmus és a keresztes hadjáratok borzalmas emlékeit. Mégis igaz az a megállapítás, hogy Jézus az ellenség szeretetére, a békesség keresésére, a türelemre, alázatra, szolgálatra, az Isten képmását hordozó emberek tiszteletére tanította követőit. És hangsúlyozta, hogy az ilyesmi csak mély meggyőződésből fakadhat. A követők felelőssége, ha ezt a múltban máshogy csinálták, és a követőknek kell megváltozniuk és máshogy viselkedniük ma, ha fontos nekik, amit Jézus tanított. Keyes szerint a toleranciának egészen biztosan jobb elvi alapja a keresztény világnézet, mint a pluralizmust végső soron leromboló relativizmus.
És ami utána jön?
Nagyjából eddig tart Keyes gondolatmenete. Egészen a közelmúltig elég is lett volna ennyit mondani ahhoz, hogy értsük azt a dilemmát, ami elé a felvilágosodást túlpörgető nyugati liberális gondolkodás állít bennünket itt, a huszonegyedik század kezdetén. Valami azonban érzékelhetően megváltozott az elmúlt években. Először talán a filozófiában történt hangsúlyeltolódás, amikor Noam Chomsky, Alain Badiou, Slavoj Žižek és mások nekiálltak szétszedni a Lyotard, Derrida, Foucault és társaik által felépített posztmodern építményt, újra középpontba állítva az univerzálék és az értékekért való küzdelem szerepét. Marx látványosan feltámadt a hamvaiból, neo-marxista mozgalmak vették át a nyugati baloldal szervezését, új ateista gondolkodók töltötték meg az egyetemi előadókat, még Christopher Hitchens (R.I.P.) is helyeselte a radikális iszlám elleni mozgósítást, a vallásellenesség pedig egészen durva formában kapott teret az európai nyilvánosságban.
Aztán jött két ember és lemészárolta egy baloldali újság teljes szerkesztőségét. Egy újságét, amely vallásos emberek sértegetésével és a sértegetés joga melletti dacos kiállással tette ismertté magát. És valami átkattant a fejekben. Egész Európa (na jó, csak a fele) kijelentette magáról, hogy ezt a jogot (a sértegetés jogát) tényleg fontosnak tartja, és ha ez nem tetszik valakinek, elmehet nyugodtan melegebb égtájakra. Je suis Charlie. És ezzel a felvilágosodást túlpörgető Európa, a máskor a rasszizmus ellen focipályákon molinókat kifeszítő, holokauszttagadást büntető, szakállas nőt ünneplő, melegek méltóságát védelmező Európa, az értékek, életmódok, kultúrák, vallások viszonylagosságát zászlajára tűző Európa végre kimondta, ami eddig is sokaknak nyilvánvaló volt: van érték és érték között különbség, sőt, van abszolút érték, és hogy mi az, azt az mondja meg, akinél a mikrofon van. Európában is.
Viszont a posztmodernné nevelt ember, aki megtanulta a relativizmus összes hívószavát, aki úgy lett szocializálva, hogy minden világnézet egyenértékű (különösen, ami nem modern, keresztény és nyugati), minden hit egyenrangú, az értékválasztás ízlés, neveltetés, etnikai hovatartozás stb. dolga, most nem érti, hogy mi van. Most akkor mégis vannak értékek, amelyek más értékeknél fontosabbak? Most akkor mégis van helyes és helytelen, és van, amit soha, semmilyen körülmények között nem lehet akceptálni, vagy amit mindig, minden körülmények között akceptálni kell? Vagy épphogy nincs? Akkor most a nyugati kultúra értékei felette állnak más kultúrák értékeinek? Felette állnak mondjuk az európai muszlim közösségekének is, amelyek a multikulturalizmus nevében kerültek a világunk közepébe (ugyanúgy, mint a szakállas nő és minden egyéb másság), hogy értékítélet nélkül elfogadjuk (majd most megvessük) különbözőségüket?
Remélem, mindenki érti, hogy a pluralizmus tényére adott reakcióként egy egészen más stratégia kezd kibontakozni, mint amit eddig tanultunk. A pluralizmusnak ugyanis hirtelen új arcát pillantottuk meg. „Hirtelen” – írom –, de ez nem is hirtelen történt, csak valamiért a Charlie Hebdo lett az a határvonal, ami felismerhetővé tette azok számára is, akik eddig nem akartak határokban gondolkodni. Az új stratégia középpontba állítja az egyik értéket és tudatosan felvállalja: nem érdekli a másik értékrendje. Abszolutizálja a nyugati értéket, a szólásszabadságot, és teljesen közönyössé válik a másik kultúra értékvilága iránt, amely például a szólásszabadságot a becsület védelmében korlátozná. Az új stratégia tudatosan intoleráns. Nem csak a PEGIDA és a hozzá hasonló iszlámellenes csoportok és közösségek intoleránsak, hanem azok is, akik kiállnak a blaszfémiához való jog mellett. Az intolerancia pedig már most újabb és újabb erőszakot szül.
A relativizmus ideológiája teljesen eszköztelen ennek a konfliktusnak a kezelésére. A muszlim közösségek számára a becsület és a szégyen olyan mátrixot képeznek, melyhez képest a szólásszabadságnak egyáltalán nincsen súlya. Ilyen egy másik kultúra. Ha az a szégyen ér egy muszlimot, hogy a becsületébe gázolnak, elégtételt vehet magáért. Ha a hitét éri gyalázat, a hitét ért gyalázatot teheti helyre azzal, hogy bosszút áll azokon, akik a gyalázkodást elkövették. Vegyük észre, hogy a muszlim világ még a mészárlás után is a Charlie Hebdo ellen tüntet, nem mellette! Ez egy ilyen kultúra. A nyugati meg másmilyen. A nyugati embert az rendíti meg, hogy erőszakkal el akarják tőle venni a blaszfémia szent szabadságát, azt az istent, akit ő tisztel. Ez is egy kultúra. Ugyan mit tud mondani erre a relativista? Gyakorlatilag semmit. Nyilvánvaló, hogy összeegyeztethetetlenek ezek az „értékek”. És nem csak összeegyeztethetetlenek, de összeférhetetlenek is. Aki az elmúlt hetekben Charlie lett, az választott értékek között, de választásával egyben a relativizmus ellen is döntött. Mert kiderült: a relativizmus használhatatlan válasz a pluralizmusra.
Itt az ideje, hogy a toleranciáról máshogy kezdjünk beszélni. Máshogy, mint a relativizmus. A világnézeti semlegesség mítoszának vége. Charlie Hebdo sem volt világnézetileg semleges, a muszlimok sem azok, és most már végre tényleg mondjuk ki: a relativizmus sem semleges. Nekünk, keresztényeknek úgy kell elkezdenünk a toleranciáról beszélni, hogy felvállaljuk: világnézeti alapon tesszük ezt. Nincs értelme ezt kerülgetni. A pluralizmus tény, és ebben a kereszténység az egyik tény, a relativizmus a másik, a radikális iszlám a harmadik, az erőszakos vallástalanság a negyedik, a mafla européerség az ötödik, stb. Ha keresztény alapon kezdünk beszélni a toleranciáról, legalább el tudjuk mondani a valódi okait annak, hogy mi miért akarunk toleránsak lenni. Nyílt párbeszédet tudunk folytatni arról is, hogy hogyan éljünk együtt azokkal, akik más értékeket tartanak fontosnak, mint mi. Meg arról is, hogy mi az igazság. Sőt, ad abszurdum akár Istenről is.
Nem vagyok teljesen naiv, tudom, hogy ez nem mindig fog menni. Aki például a kereszténységgel azonosítja a Charlie Hebdót, az nem csak a Charlie Hebdo ellen fog dzsihádot folytatni, de a keresztény segélyszervezetek tagjai ellen is. A békesség általában kettőn áll. Meg néha a törvényen és a rendőrségen. De keresztény alapról legalább van miről beszélni. Világnézeti okokkal támaszthatjuk alá, szerintünk miért fontos mások becsülete, és azt is, miért nem kell elégtételt vennünk, ha gyaláznak bennünket. Elmondhatjuk, miért jó a szólás szabadsága, meg azt is, miért helytelen, ha másokat sértegetünk, és miért veszélyes, ha Isten nevét hiába vesszük a szánkra. Hátha valaki hisz nekünk vagy legalább hallgat ránk. Jézus követőiként együtt tudunk élni olyanokkal, akik nem értenek velünk egyet, és példát tudunk adni azoknak, akik meg azt nem értik, miért lenne a normális együttélés fontos. Európa rettenetesen összegubancolódott. Rengeteg kérdés van, amire nincs és talán nem is lesz válasz addig, amíg el nem jön az Isten országa. De szeretném hinni, hogy Jézus tanítványai valamilyen értelemben még mindig lehetnek a föld sója.
Az ilyen írásaid miatt szeretem olvasni a blogodat. 🙂 Talán annyit tennék hozzá a Charlie Hebdo kapcsán, hogy valóban baloldali lapként indult, de a baloldaliságát már régen elveszítette. Én baloldali lapokat olvasok, és a legtöbb magyar(valódi baloldali) lap elhatárolódott a francia újságtól. Kb, ugyanazon az állásponton vannak, mint te, vagy Sytka. Több lapban megfogalmazták, hogy szégyenlik, hogy egy ilyen szennylap baloldalinak van titulálva
Köszi, Sefatias. A CH jakobinus-laicista szellemiségű lap, ami a baloldaliság egyik radikális ága. Abban igazad van, hogy a lapot baloldalról is sokan bírálták, azt hiszem, éppen te linkeltél be itt valahol egy baloldali kritikát, amivel én is nagyrészt egyetértettem.
Ádám!
Ezt nem tudom olvastad-e?
http://hvg.hu/velemeny/20150115_Jezus_is_Charlie_avagy_a_szolasszabadsag#zc9da2#3qphrcq
Kíváncsi lennék véleményedre.
tónibácsi, olvastam. Gyuri lénye nagyon közel áll hozzám, ez a cikke viszont nem. Azt hiszem, az zavar a cikkben, hogy miközben a célja elvileg a jézusi szubverzió, inkább egyfajta konformizmust látok benne. Mintha Jézus ideológiai eszközzé vált volna, pedig tudom, semmi nem áll távolabb Gyuri szándékaitól.
Nagyon jó volt, köszi 🙂
” Európa rettenetesen összegubancolódott.”való igaz,most már irracionális reakciók vannak az állam részéről is.Ha nem volna halálosan komoly a dolog akkor azt mondanám,hogy komikus.Példa erre:
http://magyarhirlap.hu/cikk/15406/Ez_Europa
Egyébként nagyon jó írás!Én is köszönöm.Kell ez a higgadt és kiegyensúlyozott hang.
Lehet,hogy többeket borzolni fogja Bayer Zsolt nyers,szókimondó stílusa(egyébként megállapításaival teljesen egyetértek)ezért belinkelnék egy
finomabb nyelvezettel leírt véleményt.Érdemes rákattintani a 444.-es hírre,ott megmutatják a 16 éves kamasz csínytevését.Megdöbbentő,hogy mivel vádolják.Európa ezzel az eseménnyel és azt követő reakcióival bizonyítja,hogy teljes erkölcsi és társadalmi csődben van.1789 és 1968 „gyümölcsei”beérnek.
Az Írástudók(ott Európában)hallgatnak,vagy vannak egyáltalán Európában Írástudók.Nekem a legértelmesebb magyarázatot Umberto Eco adta meg,igaz ő az iszlám állammal kapcsolatban nyilatkozott.Senki se mer szólni,kritikát gyakorolni az Európát elárasztó amorális mocsok ellen.Nincs senki ott Európában,hogy mint egy ószövetségi próféta a nép(Nyugat-Európa)képébe mondja az okokat.A legkönnyebb az iszlámra mutogatni.Előbb talán a saját portánk előtt kellene alaposan sepregetni.Mert szemét az van bőven.A link:
http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2015-01-24/az-europai-dilemma
Ádám, nagyon jól fogalmaztad meg a lényeget, a pluralizmus és a relativizmus szembeállítása is nagyon tetszik. Nem tagadva az általad leírtakat, talán még annyi jutott eszembe, hogy én egyre több kérdésben tapasztalom az életemben, hogy nem tudom letenni bizonyos válaszok mellett a voksomat (ami egyben azt is jelenti, hogy nem török lándzsát bizonyos értékkészletek mellett sem), mert úgy érzem, ehhez nincs elég tudásom, rálátásom, információm. Az elmúlt években számos kérdésben agnosztikussá váltam, de ez nem relativizmus, hanem a nemtudás által generált kényszerhelyzet. Ezt csak azért szerettem volna hozzátenni az általad leírtakhoz, mert véleményem szerint ha valaki nem dönt határozottan bizonyos értékek mellett, nemcsak relativizmusból fakadhat. A relativista nem is akar dönteni, a kényszerű agnosztikus pedig úgy érzi, nem tud.
Igen, számos kérdésben én is agnosztikus vagyok. Nem tudom például eldönteni, hogy milyen a jó rap zene, sőt, még azt sem, hogy jó zene-e egyáltalán a rap. Azt hiszem, nem is nagyon érdekel. (Bocsánat minden rap-fogyasztótól.) Ugyanígy vagyok a női cipőkkel. És az élet egymillió más területével. Viszont azt gondolom, hogy senki sem él világnézetileg semleges térben, a döntéseinket meghatározzák kimondott vagy ki nem mondott, megértett vagy meg nem értett világnézeti előfeltevések. Akkor is, ha az alapállásunk az agnoszticizmus. Ezzel én sem ellentmondok neked, Sytka, csak elindultam a gondolatoddal visszafelé.
🙂 Na ez érdekel, mert én is azok közé tartozom, akik nyíltan vállalják az agnoszticizmusukat, miközben kereszténynek vallják magukat. Én sem döntök sok kérdésben, mert nincs meg a rálátásom, tudásom. Persze emiatt néha megkérdőjelezik a kereszténységemet
Az agnoszticizmus behozatala ebbe a vitába(Sefatiast kivéve)enyhén szólva meglepett.Ha ti mint Írástudók nem tudtok válaszokat adni,hanem közszemlére teszitek a kételyeiteket akkor mit tegyünk mi mezítlábas hívők?Ki fog adni útmutatást,ki segít feldolgozni a világ eseményeit evangéliumi keresztyénség szempontjából?Istennek mindig voltak emberei akik útmutatást tudtak mutatni az őket követőknek:az ÓSZ-ben látóknak(vö.1Sám.9,1),prófétáknak nevezték őket,az ÚSZ-ben apostoloknak,majd egyházatyáknak.Istennek minden időben voltak emberei akik lereagálták az eseményeket és a hívők számára világos és követhető útmutatást adtak(számomra egy ilyen pl.A.W.Tozer,de más neveket is említhetnék).
Ha ezen a blogon is eluralkodik az agnoszticizmus akkor én téves társaságba keveredtem.Nem marad más mint a józan paraszti ész.Az Írástudóknak nagy a felelősségük.Az emberek náluk keresnek többek között válaszokat.Ha éppen ők jelentik ki,hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni a jelenségekkel akkor nagy a baj.Akkor majd jönnek az önjelölt „magyarázók”és össze-vissza keverik a dolgokat.Az agnoszticizmus szerintem funkcionális ateizmus.Az agnosztikus nem meri nyíltan vallani,vállalni,hogy nem hisz-ő csak kételkedik,számára minden relatív,megkérdőjelezhető.Kérdései vannak-válaszai nincsenek.Pedig ma az embereknek égetően szükségük van válaszokra,a hívő embereknek bibliai válaszokra.Lehet,hogy én félreértettem itt a dolgokat,de ahogy olvasom az ebbe a blog táborba tartozó blogokat egyre több minimum agnosztikus gondolkodást fedezek fel.Milyen tendencia ez?Hol van itt a krisztusi hitben való meggyökerezés?Valaki jól mondta:a mai keresztyénségből nagyon hiányzik a PRÓFÉTAI SZÓ.Ez alatt nem a karizmatikus körökben alkalmazott „prófétálásra”gondolok hanem az Ige alapján,szellemi teljhatalommal rendelkező emberek tanítására.Ez a prófétai szó.Ebben a szempontból számomra John McArthur és Paul Washer a példa.A dolgok maszatolása helyett nekünk világos útmutatásokra van szükségünk.Ez az Írástudók feladata és felelőssége.
Elnézést kérek a hangnemért,zaklatott vagyok.Zavarban vagyok,nem is kicsit…
Kedves Arpicus!
Az hogy valaki nem tud elkészíteni valami különleges Thai ételt, még nem jelenti azt, hogy nem tud főzni. Te olyan elvárásokat támasztasz, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Csupán azért mert valaki nem tudja eldönteni, hogy mi a pokol, mi a lélek, vagy hogyan értelmezzük a jelenések könyvét, még nem jelenti azt, hogy nem hisz Istenben, vagy Krisztus áldozatában. Azt mondani valamire, hogy nem tudom, nem ateizmus, hanem alázat. És azt ne felejtsd el, hogy azok akieket említettél, próféták, apostolok CSUPÁN azért voltak biztosak a dolgukban, mert a kijelentéseket közvetlenül kapták. Ma már ezt senki nem mondhatja el magáról hitelt érdemlően. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a bibliai nagyoknak is voltak komoly kérdéseik, kételyeik. Nem egy be is számolt róla a Bibliában
Sefatias:no comment.A haveroddal most nyírtok ki a blogodon.Szerintem minimum ízléstelen részedről,hogy itt megszólítottál.Már számtalanszor megvitattuk,hogy mi ketten szinte semmiben sem értünk egyet így a reakciómnak semmi értelme sem lenne.Ezt a dolgot a blogodon a részletekig kiveséztük,nem kell itt folytatni…Nem veszem fel a kesztyűt.Azért is tettelek zárójelbe mert tőled semmilyen érdemleges értelmezést,magyarázatot nem várok és nem várhatok.A felvetést sem neked szántam.Ennyi.
Mindenkitől bocsánatot kérek a személyeskedés miatt!!!
„Igen, számos kérdésben én is agnosztikus vagyok. Nem tudom például eldönteni, hogy milyen a jó rap zene, sőt, még azt sem, hogy jó zene-e egyáltalán a rap. ”
Ádám, mivel a webes kommunikáció könnyen félreérthető, nomeg neked nem kenyered a lekezelő cinizmus, ezért nem akarom hosszasan magyarázni, hogy nem olyan marhaságokra gondoltam, mint a rapzene, a női cipők és ehhez hasonlók. Az agnosztikus alapállás komolyabb kérdésekben is indokolt lehet, sőt ezt az állítást negatívjával megfogalmazva, valamikor veszélyes nem eldöntött kérdésekről határozottan nyilatkozni, mintha azok eldöntöttek lennének. Határozott a világnézeti alapállásom, ami azt illeti, hogy keresztény vagyok és innen vizsgálódom. De tapasztalatom az, hogy az állandó relativizálás mellett épp olyan veszélyes tud lenni a túlzott határozottság és magabiztosság is. Pláne a teológiában: ha van terület, ahol szinte alig találni lezárt, fix, végleg eldöntött kérdéseket, akkor ez biztosan az. Ennek oka pedig nem feltétlenül a relativizmus, hanem sok más is lehet: nem tudunk eleget, hogy a kérdéseinket lezárjuk; más emberként mindig is másként fogunk látni, stb…
Arpicus,
nem vagyok a hit dolgában agnosztikus. Sőt, nagyon távol áll tőlem az agnoszticizmus. Sőt, még azzal is megtoldom, hogy szerintem a bizonyosság igen fontos a Bibliában. Csak azt akartam Sytkának mondani, hogy sok területen nekem sincs véleményem dolgokról, és ez is tényleg oka lehet annak, hogy nem döntünk dolgokról.
Sytka,
semmi cinizmus nem volt a szavaimban, inkább egyetérteni akartam veled. Ami a rapet illeti, a fiaimnak nem merném azt mondani, hogy marhaság, ma egyikük a szívét tette ki elém, amikor meghallgattatta velem a kedvenc számát. De a lényeg: igen, van, amikor azért nem döntünk valami mellett, mert nincs róla véleményünk. De még ilyenkor is hatással van ránk az, ami mellett nem döntünk: én például nem élem át a rap szépségét, vagy talán éppen megkímélődöm annak egyéb hatásaitól. Nagyobb kérdéseknél ez fokozottan így van.
Zseniális írás, nem tudok más szavakkal lelkesedni, köszönöm!
Akkor most mi jön ezután?
Egyrészt izgalmas várakozás, mert hátha visszarendeződik a filozófia és a közgondolkodás Isten felé,
másrészt félelmetes is mindez, mert ha nem kell újra a keresztény világnézet, és nem sikerül tovább működtetni a látszólagos toleranciát..?…
Kedves Ádám!
Először is köszönöm a megnyugtató választ!Azért írtam(lehet,hogy off topic)azt az egy kicsit talán zaklatott hozzászólásomat mert általam eddig igen tisztelt,tanult,idegen nyelveket beszélő és azon olvasó emberek posztjait olvasom a napokban akik közszemlére teszik a hitbeli és más kételyeiket.Ez kétélű kard:megosztják velünk a vívódásaikat de lehet,hogy ezekkel a gondolatokkal feldúlják egyes egyszerűbb hívők hitét.Szerintem is nagy szükség van tanult,művelt jól és jókat író keresztyén emberekre.Szerintem azonban a személyes hitválságukat és agnoszticizmusra hajlamos gondolataikat nem kellene ilyen széles körben megosztaniuk.Ennek nem jó utóíze és üzenete van.Pál apostol már majd kétezer éve kijelentette:”Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad,ki fog a harcra készülni?”-egyáltalán nem mindegy milyen jelzéseket adunk le,adunk le magunkról.Vannak dolgok amelyek a szűkebb körre tartoznak.Szerintem nem jó ha egy hívő írástudó közszemlére teszi vívódásait,bizonytalanságait.Ez elsőre lehet szimpatikus de missziós és evangelizációs szempontból ellentétes hatást válthat ki.Ha mi,evangéliumi keresztyének bizonytalan hangokat hallatunk akkor a kereső emberben ez azt a benyomást keltheti,hogy ez nem is hisz abban amit hirdet.Nem is tudom,hogy létezhet olyan hívő agnosztikus?!Van aki nyíltan vállalja,hogy ő hívő agnosztikus.Ez szerintem nem lehet,nem működik.Ez fából vaskarika.Péter apostol arra figyelmezteti olvasóit,hogy „…a saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.”Péter már akkor ezt valós veszélynek tekintette ezt a jelenséget.
” hogy sok területen nekem sincs véleményem dolgokról, és ez is tényleg oka lehet annak, hogy nem döntünk dolgokról.”-nekem sincs sok dologról kiforrott véleményem ezért olvasok mindent és mindenhol.Keresem a válaszokat.Az a szint amit eddig a hívői életben elértem a további alap a fejlődéshez.Nagyon sok a kérdés,kevés a válasz,a jó és használható válasz.Ezért emlegettem az írástudók felelősségét.Írásaikkal,beszédükkel rendet teremtenek a fejekben vagy zavart keltenek?Ez szerintem fontos kérdés.Még két szó arról a két prédikátorról akiket említettem.Számomra ők tekintélyek,de nem mindenben követem őket.Washer néha jobban rányomja a ceruzát a papírra a kelleténél és gyakran teatrális,de ő a Biblia alapján mer foglalkozni valódi problémákkal,olyan problémákkal amelyek feszítik a mai keresztyénséget.A megboldogult David Wilkerson is okkal ostorozta a mai(amerikai)evangéliumi keresztyénség fonákságait.Nem is lett népszerű emiatt.De ő tisztességesen elvégezte a prófétai szolgálatát ezen a földön.Úgy Wilkerson,mint Washer vagy McArthur(és szerencsére írhatnák még neveket)birtokolják a prófétai szót.Csak legyen az aki meghallgatja,forgatja a szívében a hallottakat és azok benne pozitív változásokat hoznak létre.Mi más lenne a célja egy ihletett igehirdetésnek mint az,hogy a hallgatóban változást hozzon létre!
Bocsánat,hogy off topic voltam,de szerintem erről fontos szólni.
Végül egy kis adalék,hogy hol is tart most a „keresztény”Európa:
http://hvg.hu/vilag/20141217_mar_noi_puspoke_is_van_az_anglikan_egyhaz
Kicsit ijesztőek ezek a dolgok, mikor „mögéjük nézünk”. szó szerint világvége hangulatom lett kicsit. Megyek is inkább igét olvasni.
Köszönöm a cikket. Annyit a margóra, hogy vajon érdemes-e ill. hogy lehet szembesíteni embereket azzal az ellentmondással ami a relativizmus és a tolerancia között van? Mert mint tudjuk, a relativistáknak manapság nincs problémájuk azzal, hogy magukat toleránsnak nevezzék, attól függetlenül, hogy nem azok.
„Ez egy ilyen kultúra. A nyugatimeg másmilyen.” – ez a relativismus lényege. „…úgy kell elkezdenünk a toleranciáról beszélni, hogy felvállaljuk: világnézeti alapon tesszük ezt.” – ez is a relativizmus lényegéhez tartozik. Semmiről sem kellene „világnézeti” alapon beszélni, hanem kizárólag az igazság alapján. Világnézeti okokkal alátámaszthatjuk például, szerintünk miért fontos a saját becsületünk, és azt is, miért kell elégtételt vennünk, ha gyaláznak bennünket stb. A relativizmuson nem akkor lépünk túl, amikor nagyon erősen hiszünk a saját igazunkban, hanem amikor az igaz amiben hiszünk nem a saját igazunk. Ez viszont nem akkor következik be, mikor nagyon erősen hisszük a saját igazunkról, hogy nem a saját igazunk
Egy világnézet az, ahogyan egy ember (vagy közösség) látja és értelmezi a világot. A cikkben a relativista bőrébe bújtam, hogy megmutassam a relativizmus (mint világnézet) belső ellentmondásait. A relativizmus világnézete szerint minden világnézet viszonylagos. Azt hittem, világos, hogy én nem vagyok relativista. Szerintem van igaz és hamis világnézet. A kereszténységet tartom az igaz világnézetnek, mert kinyilatkoztatáson nyugszik. Tehát amikor azt mondom, hogy világnézeti alapon beszüljünk a toleranciáról, pontosan azt értem ez alatt, hogy a keresztény világnézet igazságáról meggyőződve beszéljünk a toleranciáról, ne tegyünk úgy, mintha ez másképp is lehetséges volna.
Mindig mikor valamiről beszélünk, világnézeti alapon tesszük. Persze hogy tehetünk úgy is mintha nem ez lenne a helyzet. Persze hogy lehet a relativiszmust valamiféle világnézeti semlegességként meghatározni, de, bár sokan ezt teszik, ennek semmiféle filozófiai (vagy éppen teológiai) súlya nincs, mivel ebben az értelemben relativizmus nem létezik, és nem is létezhet. Soha nem szabad a relativizmus pusztán negatív meghatározását komolyan venni. Ezen túl, amíg „a keresztény világnézet igazságáról meggyőződve” beszélünk akármiről, még mindig a relativizmus ördögi körén belül mozgunk. Csak az univerzális igazság fogalma helyezkedik ezen kivül, az viszont nem a meggyöződésen áll vagy bukik.
Természetesen én is azt gondolom, hogy van univerzális igazság. Ez alapján gondolom azt is, hogy az emberek különböző világnézetek szerint élnek, és ezek a világnézetek nem egyenrangúak. Lehet világnézete valakinek úgy is, hogy az hazugságon alapul. Az univerzális igazság alapján lehet véleményünk arról, hogy egyik vagy másik világnézettel mi a probléma. Szerintem lényegében ugyanarról beszélünk, csak másképp.