„Így került Ábrahám birtokába sírhelyül a hettitáknak ez a szántóföldje a rajta lévő barlanggal együtt.” (1Móz 23,20)
A 23. fejezetben furcsa, mai szemmel nehezen érthető alkudozást látunk Ábrahám és Chét fiai (a hettiták), valamint Efrón, Cóhár fia között. Az azonban világos a történetben, hogy ennek az alkunak a következtében Ábrahám megszerzi az első földdarabot Kánaán földjén, amit neki ígért az ÚR. Ez a földdarab ugyan csak egy sírhely, de a jövő záloga. Ábrahám is tulajdonos lett a földön, és ezt nem ajándékba kapta, hiszen a földet megvásárolta az ott lakóktól. Innentől nem jövevény többé, hanem birtokos, ezt a lehetőséget pedig Sára tragikus halála adta a kezébe.
Maga a történet nagyon szomorú felütéssel indul. Sára meghal. Ábrahám bemegy hozzá, hogy meggyászolja és elsirassa őt. Megrendítő pillanat ez. Ábrahám rögös és hosszú életútját követve Sára halála megint arra emlékeztet, hogy az emberen ott ül az átok, amit az autonómia választásával vett magára. A bűn zsoldja a halál. Újra és újra. Egy olyan életút végén is ott a halál, amelyet Isten csodálatos jelenléte és áldásai kísérnek. Sára százhuszonhét esztendeig élt, és aztán meghalt. Elment. Kilépett a történetből. A hiánya szívszorító és fájdalmas.
Mégis, Sára halálával nyílik meg az út az új föld felé! Ábrahám meglátja a résre nyílt kaput és bemegy rajta. A város kapujában (שַֽׁעַר־עִיר֖ו) egy másik kapu tárul fel: a föld birtoklásáé. „Átutazó idegen (גֵּר־וְתוֹשָׁ֥ב) vagyok köztetek” – mondja (23,4). A jövevénynek nincs birtoka. Ábrahám birtokot (אֲחֻזָּה) szeretne. (Achuzza: tulajdon, birtok.) Egyelőre csak egy sírhelyet. A hettiták felajánlják a saját birtokukat sírhelyül, Ábrahám azonban saját sírhelyet akar. A teljes árat fizeti érte, mindenki szeme láttára, hogy ne legyen kérdés: az az övé. Sára halála nyitja meg ehhez az utat, mert a gyász idején egyszerűen jobbak Ábrahám alkupozíciói. Ő csak egy sírhelyet kér, de az onnantól az ő birtoka. A föld Ábrahámé is.
Az ígéret ennél persze többről szólt. De Isten az átkozott földön először egy sírhelyet hasít ki Ábrahámnak. Azután az egész Kánaán földjét, a nagy tengertől az Eufráteszig. Végül az egész föld Ábrahám fiaié lesz. Ahogy Ábrahám Magja mondta: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5,5) Nem csak az Erec Izráelt, hanem az egész földet! Ma már nem a Makpéla barlangja a tét. Nem is a Kánaán földjének birtoklása. „Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot.” (Róm 4,13). Mindent.
A föld visszahódításához a halálon át vezetett az út. Így van ez nagyban is. Sára halála tette Ábrahámot birtokossá Kánaán földjén. Krisztus halála tett bennünket az egész föld örököseivé. Krisztusban minden a miénk. A halál is.
„Urunk, áldunk Téged, mert nem a halálé az utolsó szó! Áldunk Téged, mert a halál által nyitsz utat a föld visszahódítására! Áldunk Téged azért, mert nekünk adod az egész földet!”
A Bibliai atlasz kortörténeti bevezetésében (kiadta a ref. sajtóosztály, Bp.) olvastam az alábbi érdekességet a tárgybani eseményhez:
„A hettita törvényekből részlet: „Ha valaki megveszi egy földművesnek az egész földjét, szolgáltatásokat kell teljesítenie. De ha csak egy részét veszi meg a földnek, akkor nem kell szolgáltatásokat teljesítenie…”
E hettita törvény az adás-vételi ügyletekkel kapcsolatban megérteti, miért erőltette rá Ábrahámra a hettita Efrón egész földbirtokának a megvételét, holott csak egy sírhelynek való kis földdarabra volt szükség: a tulajdonos csak az egész birtok eladásával szabadult bizonyos szolgáltatásoktól.”
Római levél 8:28 jut eszembe erről is:
„Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”