Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Az Evangéliumi Fórum Teológus műhelyében három apostoli és három protestáns példa kapcsán beszélgettünk arról, hogy milyen legyen egy evangéliumi teológus. Az egyenként harminc perces bevezető előadások itt visszanézhetők:
Pogrányi Lovas Miklós esszéista Molnár Tamás Európa zárójelben c. kötete kapcsán adott interjút a Ma7 felvidéki lapnak, és a következőt mondta: „Molnár világosan kimutatta, hogy maga a felvilágosodás a reformációban gyökeredzik. Egyfajta szemérmesség okán ezt az összefüggést ritkán hangsúlyozzuk. A katolikus konzervatívok nem akarják megsérteni protestáns barátaikat és ezért leértékelik Luther Márton gesztusának történelmi súlyát. […] Mi a reformáció lényege? Az, hogy én döntöm el, miként értelmezem a Szentírást – nem pedig a püspökök testülete. Az egyház intézményesülésének korai szakasza óta konszenzus volt arról, ki jogosult interpretálni az Írást. Egy egész intézményrendszer épült ki erre a célra. Aztán jött Luther, aki azt mondta, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy neked igazat adjak. Ez egy rendkívül nagyhatású, forradalmi tett volt, mert ezzel az egyén hatáskörébe helyezi annak megítélését, mi helyes és mi nem, mi igaz és mi nem. A liberalizmusnak ugyanaz a lényege, autonómia. Auto nomos, saját magamnak adom a törvényt. Molnár szerint innen datálható az a szellemi fejlődés, amelynek egyik következménye a hagyományos társadalmat szétziláló liberalizmus.”
A fáraó szívének megkeményítéséről szóló mondat maga is kemény dió, hiszen látszólag feszültségben áll olyan bibliai tanításokkal, mint az, hogy Isten jósága az ember megtérését munkálja, vagy az, hogy Istenben nincsen semmi gonoszság. Zavarba ejtő, amikor Pál ezt írja a rómaiaknak: „Mert így szól az Írás a fáraóhoz: ’Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.’ Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.” Hogy keményíthet meg bárkit is egy jó Isten, akiben nincsen gonoszság? Ezen a régiek is sokat töprengtek,...
Amikor 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára, úgy tűnt, egyedül áll az akkori világ leghatalmasabb személyével, a római pápával szemben. 1521. április 18-án a worsmi birodalmi gyűlés előtt még magányosabbnak látszott. Aki akkor ránézett erre a mokány ágostonrendi szerzetesre, ahogy írásaival körülvéve ott állt, másként nem tehetett, könnyedén meglátta benne az Úr szőlősébe csörtető vadkant, ahogyan Leó pápa Exsurge Domine kezdetű bullája nevezte őt. Tényleg, mit akarhatott egy izgága, tenyerestalpas, gyomorbajos csuhás a keresztény...
A reformáció egyik legjelentősebb, messze önmagán túlmutató mozzanata volt az, amikor Luther kisétált a monostorból és hátat fordított a szerzetesi életnek. (Nem a Bóra Katalinnal később kötött házasságára gondolok, noha az is része – fontos része – volt a lépésnek, hanem arra az általánosabb gesztusra, hogy a világban élést választotta a világtól való elkülönülés helyett.) Ebben a szimbolikus lépésben benne van az a reformátori gondolat, hogy a szentség megélése evilági, és hogy nincsen minőségi különbség a szerzetesi hivatás és a világi feladatokban álló hivatás között, illetve ha van,...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK