A homofób, szexista, xenofób, rasszista szavakkal kifejezett morális ítéleteket általában baloldali, liberális gondolkodású emberek fogalmazzák meg. A szavak helytelenítik és megbélyegzik a homoszexuálisokkal, a nőkkel, az idegenekkel és a más bőrszínűekkel szembeni megkülönböztető, igazságtalan, méltánytalan bánásmódot és attitűdöt. A nyugati értelemben vett baloldali és liberális emberek erkölcsi érzéke különösen ki van hegyezve arra is, ha valakit fizikailag bántanak. Ha egy liberális baloldali olvassa most ezt a cikket, talán nem is érti, mit kell ezen kiemelni. Az erőszak elítélése annyira fontos része a liberális erkölcsnek, hogy a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet vagy sem? Ha nem, akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Vajon miért érzik konzervatív értékrendű emberek borzasztó leegyszerűsítőnek ezeket a morális ítéleteket? És vajon miért tartják liberális baloldaliak erkölcstelennek a konzervatívokat, amikor ők nem hajlandóak ebben az egyszerű koordinátarendszerben látni a világot?
Haidt tézise
Ezeket a kérdéseket kutatta Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus, és rendkívül izgalmas eredményekre jutott. Haidt New York-i liberális értelmiségiként azt érezte, a moralitás általa ismert (és vallott) baloldali koordinátái elégtelenek az emberi erkölcs gyökereinek megértéséhez. Van a moralitásnak olyan dimenziója (talán több is), ami számára és liberális, baloldali kollégái és barátai számára idegen, de az emberek jelentős hányada számára nem az, sőt, meghatározó jelentőséggel bír a jó és a rossz közötti különbségtételben. Becsülöm Haidt nyitottságát, hogy kilépve az általa ismert kulturális burokból megvizsgálja a moralitásnak ezeket a dimenzióit is. Kutatási eredményeit Haidt többek között 2012-ben ismertette The Righteous Mind: Why Good People Are Divided by Politics and Religion c. könyvében. A könyv fő tézise az, hogy az emberi társadalmakban a moralitásnak nem egy, hanem összesen hat koordinátája van. „Az igaz elme olyan, mint a nyelv, a hat receptorával.” (Haidt, 93)
Haidt tézisét kritikus nyitottsággal olvastam. Számos ponton vitatkoznék vele. Nem hiszem például, hogy az ember (vélt) evolúciója magyarázatként szolgálhatna az erkölcsi intuícióinkra, ahogy azt sem hiszem, hogy a moralitás alapja végső soron az ember kulturális történetében vagy magában az emberben lenne. A jó és a rossz emberi sejtései mögött egyszerre van jelen az ember autonómia-törekvése, hogy ő határozza meg a morál koordinátáit, és az Isten által belé ültetett tudás jóról és rosszról, helytelenről és helyesről, istentelenről és istenesről. Haidt ateista paradigmája hasznosnak tartja a vallást (szemben mondjuk a Dawkins-Hitchens-Krauss trióval, amelyik kiirtandó féregként gondol rá), de semmiképpen nem számol Istennel vagy bármilyen transzcendens erővel az erkölcs magyarázatakor. Ennek ellenére szerintem tanulságos az, amit Haidt a moralitás gyökereiről kifejt. Leginkább azért, mert önkritikusan és őszintén feltárja annak az okait, hogy miért elégtelen és sokszor párbeszédre képtelen a liberális etikai álláspont, és a keresztények, hinduk, muszlimok vagy bármilyen szociális vagy nemzeti konzervatívok miért érzik nyomasztóan leegyszerűsítőnek és intoleránsnak azt.
A liberális erkölcsi vízió
A liberális etika az egyén autonómiájából indul ki. Haidt más kultúrákat megismerve arra jutott, hogy legalább két szempont van még, ami a nyugati társadalmak néhány szegmensét leszámítva mindenhol meghatározza az emberek moralitását: a közösség és az istenség. Amikor Indiában járt, kedvességet tapasztalt olyan emberektől, akik tőle idegen erkölcsök alapján éltek. Ez számára is meglepő módon megnyitotta arra, hogy őket ne szexistáknak, feleségeiket, szolgáikat és gyerekeiket szolgasorban tartó elnyomóknak lássa, hanem észrevegye, mennyire fontos az életükben a család, a tágabb közösség, a hűség, az idősek és az istenek iránti tisztelet, valamint a szerepeiknek megfelelő kötelesség. Tapasztalatból is megérezte, hogy az ő moralitásuk más koordináták mentén működik, mint a New York-i liberális amerikaiaké. Megértette, hogy például a tisztaság és undor érzése, vagy a felmenők iránti tisztelet egyes közösségekben és kultúrákban erősebb morális hajtóerő lehet, mint mondjuk az, hogy becsületesen megfizetik-e az adót.
Aztán ugyanezt elkezdte felfedezni saját amerikai kultúrájában is, amelynek meghatározó része konzervatív. Indiai élményei nyitottá tették arra, hogy ezt a korábban számára borzasztó idegen és furcsa másságot is megértse. Vajon a zászló – gondolta Haidt – tényleg csak egy rongydarab, aminek a megtaposása egyáltalán nem etikai kérdés, vagy mégiscsak fontos szempont, hogy az amerikaiak jelentős része erkölcsi jelentőséget tulajdonít annak, hogy a zászló valami náluk nagyobbat (a nemzethez tartozást) jelképez? Tényleg elégséges a művész válasza, hogy akinek nem tetszik a vizeletébe mártott crucifix, az ne menjen el a múzeumba megnézni, vagy ez a válasz figyelmen kívül hagyja az erkölcs lényeges dimenzióit? Lehet, hogy mégis van abban valami – vagy legalább az ő szempontjukból értelmes –, amikor a vallásos amerikaiak nem akarják, hogy a gyerekeiket az állami iskolákban a vágyaik szabad kiélésére biztassák? Haidt alapvetően liberális (és ateista) maradt, de őszinte kíváncsisággal tudott kinézni a liberális erkölcs szűk keretei közül.
A baloldali liberális társadalomkép is etikus: legfőbb koordinátája a törődés/bántás. Mások bántalmazása helytelen, a másokkal való irgalmas törődés helyes. Ha ez az egyetlen erkölcsi dimenzió, érthető, miért helyteleníti szinte gondolkodás nélkül egy átlagos nyugati baloldali liberális a migráció erőszakkal való korlátozását, miért tartja áldozathibáztatásnak, ha a nőket az öltözködésükre figyelmeztetik, miért nem tud mit kezdeni azzal, hogy a homoszexuális aktust, ami senkinek nem árt, bárki rossznak nevezze, és miért szeretne gondoskodó államot, amely szárnyai alá veszi a szegényeket és kiszolgáltatottakat. A törődés/bántás koordinátái mentén ezek teljesen érthető morális ítéletek. Aki csak ebben a koordinátarendszerben gondolkodik, zsigerileg erkölcstelennek látja azt, aki ezt nem fogadja el, vagy ezzel szemben cselekszik. Az állami rendteremtés, a fegyverviselés, egy konfliktus erőszakos megoldása, a halálbüntetés, egyes szexuális viselkedési formák helytelenítése, amelyek nem okoznak közvetlen fizikai kárt, de még az engedetlen kisgyerek szeretettel való elfenekelése is a baloldali liberális számára mélyen erkölcstelennek számítanak. (Nem is érti a szókapcsolatot, hogy szeretettel elfenekelés.)
Hiányzó pillérek
Ami a liberális erkölcsi vízióból kimarad, az viszont nem csak onnan hiányzik, de akkor is érződik a hiánya, amikor a liberálisnak empatikusan kellene viselkednie konzervatív embertársaival. Haidt szerint a liberális egyszerűen azért nem érti a konzervatív emberek gondolkodását és viselkedését, mert a baloldali liberális etikából hiányzik a többi receptor. Kutatásának kezdeti szakaszában Haidt (és kollégája, Craig Joseph) négy további, majd később még egy morális dimenziót fedezett fel. Ezek a következő pillérekre épülnek: igazságosság/méltánytalanság; szabadság/elnyomás; lojalitás/hűtlenség; tekintély/tiszteletlenség; szentség/tisztátalanság. Ezek közül egyik sem értelmezhető a törődés/bántás dimenziójában, az emberek nagyon nagy hányada számára azonban legalább annyira meghatározó alapjai a moralitásnak, mint a baloldali etikai vízió alappillére, a törődés. Ezek a morális alapok mélyebbek a racionális érveinknél, zsigerileg működnek, ezért rendkívül erőteljesen nyilvánulnak meg, és időnként összeütközésbe kerülnek egymással.
Haidt szerint az igazságosság/méltánytalanság fontos morális pillér az emberi társadalmakban, és a bántás/törődés tengellyel együtt részét képezi a baloldali morális alapnak. Amikor azt érzik emberek, hogy nem méltányosan bánnak velük, hogy a viszonyok nem kölcsönösek, hanem az egyik kihasználja a másikat, amikor azt tapasztalják, hogy becsapják őket, és nem igazságosan ítélnek felettük, erkölcsi iránytűjük jelzi, hogy nincs rendben a dolog. Haidt nem egyszerűsíti le ezt az etikai dimenziót az egyenlőség baloldali ideáljára, mert szerinte méltánytalannak érezheti valaki azt is, ha az ő munkával szerzett jövedelméből erőszakkal elvesznek, hogy olyannak adjanak belőle, aki nem dolgozott meg érte (adóból szociális juttatás). Könyve írásakor zajlott épp mind a baloldali Occupy Wall Street mozgalom, mind a jobboldali Tea Party mozgalom; Haidt szerint másképpen, de mindkettő morális tiltakozásának magjához tartozott az igazságosság/méltánytalanság erkölcsi dimenziója.
A szabadság/elnyomás pillért Haidt később tette részévé az elméletének, és szintén a liberális – noha inkább a libertárius, illetve az európai értelemben vett liberális – gondolkodás jellemzőjének tartja. E szerint a dimenzió szerint erkölcstelen az, ha valaki a tekintélyével mások szabadságát korlátozza. Helyes a szabadság, helytelen az elnyomás, a tekintély pedig szinte mindig elnyomáshoz vezet. Amikor ez a morális tengely összekapcsolódik az előző kettővel, az erkölcs útja világosan beláthatóvá válik: az igazságosság és a törődés a hagyományos tekintélyek lerombolását igényli. A családfő, a férj, a vallási vezető, a politikus, a fehér heteroszexuális keresztény férfi történelmi okokból mind valóságos vagy potenciális tekintélyek, akik megfosztják a gyengébbeket a szabadságuktól, méltánytalanul bánnak velük, bántják őket, ezért ellenségek. Ez a morális vízió azonban szemben áll nem kevésbé erőteljes és zsigeri morális pillérekkel, amelyek minden társadalomban megtalálhatóak. Maga az elnyomástól való szabadság motívuma viszont nem feltétlenül áll szemben a csoport (család, etnikum, nemzet) szabadságvágyának helyeslésével, ami már inkább jobboldali ideológiák fontos támpontja (pl. nemzeti szabadságmozgalmak és autonómiatörekvések, szabad iskolaválasztás).
A lojalitás/hűtlenség a negyedik tengely. Az emberi kultúrák egyik legfontosabb morális rendezőelve az, hogy csoportokhoz tartozunk, és a csoporthoz tartozás kötelezettségekkel jár. Egy férfinek más kötelessége van a felesége felé, mint akármelyik más nő felé; az apának és anyának a saját gyermeke mást kell, hogy jelentsen, mint a szomszéd gyereke; a megválasztott politikus saját nemzetét kell, hogy képviselje, nem más érdekeket. A legtöbb kultúrában a törzshöz, néphez vagy nemzethez tartozás az egyik legfőbb morális vonatkoztatási pont, és az árulás az egyik legnagyobb gonoszság. Dante az árulókat a pokol legmélyebb bugyraiban látta, fájdalmasabb szenvedések közepette, mint az erőszakosokat vagy paráznákat. Egy liberális baloldalinak Edward Snowden az információszabadság hőse és az elnyomás elleni küzdelem ikonja, egy patrióta amerikainak áruló, aki hűtlen lett nemzetéhez és becsapta, elárulta azokat, akikhez tartozott. A házasságtörés ebben a dimenzióban nem csak bántás, hanem hűtlenség is, ami a cselekedetet lényegesen rosszabb erkölcsi megítélés alá helyezi, mint pusztán a fájdalom okozása és a törődés hiánya.
A tekintély/tiszteletlenség dimenzió nem csak hiányzik a liberális etikai vízióból, de sokszor ellentétes is azzal, ettől még az emberek jelentős része számára az egyik legfontosabb erkölcsi alap. Igen, erkölcsi alap. Haidt elmeséli a könyben, hogy egyszer egy jordániai taxisofőr büszkélkedett neki azzal, hogy fia született. Mikor kérdezte, hogy Amerikában maradnak-e, azt válaszolta: „Nem, dehogy! Visszaköltözünk Jordániába. Nem akarom, hogy a fiam valaha is azt mondja nekem, hogy F*ck you!” Néhány éve itt Magyarországon egy kedvelt, idős tanárt felfüggesztettek, mert megpofozott egy lányt az osztályában. A diáklány az egész osztály előtt a legdurvább szavakkal illette őt, erre kapta a pofont. Amikor a nagycsaládban beszélgettünk erről, egyik idős családtagom a fejét fogta, hogy egy diák ma így beszélhet a tanárával, nyugaton élő, egy generációval fiatalabb családtagomat viszont az borította ki, hogy mi nem egyértelmű azon, hogy nem lehet megpofozni egy diákot! Neki a tekintély és a tisztelet pillér már nem létezett, idős rokonomnak viszont erősebb volt a tisztelet még a bántás/törődés pillérnél is. Az emberi kultúrák többsége idős családtagom oldalán áll: értelmezhetetlen számukra az a tekintélyellenesség és tiszteletlenség, amit a liberális nyugati társadalmakban ma látnak és tapasztalnak.
Haidt végül a szentség/tisztátalanság pillért nevezi meg az erkölcsi gondolkodás egyik általános rendezőelveként. Példaként említi, hogy az életet a legtöbb nyugati ember valamilyen értelemben „szentnek” gondolja, egy emberi lény több a szemében járkáló húsdarabnál. Rengeteg kultúra a házasság előtti szüzességet tisztaságnak tekinti, amire vigyázni kell, mert számukra a szexualitás és a házasság is szent. Baloldali liberálisoknak a szexualitás szentsége inkább régimódi és szexista gondolat, az elnyomás jele és eszköze, amely szemben áll a gyönyör keresésének és a fájdalom minimalizálásának ideáljával. A szentség/tisztátalanság erkölcsi pillére nélkül teljesen érthetetlen a konzervatívok értékrendje és szokásvilága. A homoszexualitással szembeni averziót is innen lehet csak megérteni, a bántás/törődés szemszögéből nem. A legtöbb emberben nem a gyűlölet, hanem a tisztátalanság érzése kapcsolódik hozzá, ezért a homofóbia és a gyűlöletbeszéd kifejezések szinte teljesen alkalmatlanok az averzió lényegének megragadására. A homoszexuális aktus az ellenzők szemében a szex és a házasság szentségét sérti, tisztátalan, ezért mélyen amorális. Ahogy egyébként a házasságon kívüli szex is. De hogy ne csak keresztény példát mondjak, Haidt szerint az inkább szekuláris New Age-es körökben sürgetett étkezési tabuk is ebbe a kategóriába tartoznak. A szentség és tisztátalanság érzete nagyon mélyen gyökerezik az emberi moralitás megélésében.
Konzervatív – liberális: 6:3
Ami Haidt elméletében talán a legérdekesebb, az a különböző erkölcsi pillérek és a politikai preferencia kapcsolata. Haidt és kollégái megpróbálták megmérni, hogy konzervatív és liberális (baloldali) emberek hogyan viszonyulnak a fenti hat erkölcsi dimenzióhoz. Ahogy sejtették, liberális baloldaliak az első három pillért tartották fontosnak. Morális víziójukban az áldozatok iránti irgalom és az egyén szabadsága volt a középpontban, a csoport-lojalitás, tekintély és szentség alig, vagy egyáltalán nem játszottak szerepet, sőt, inkább az előbbiekkel ellentétesnek tartották őket. A meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor a konzervatívok értékrendjét vizsgálták. A magukat konzervatívnak nevezők között ugyanis nem azt tapasztalták, hogy az első hárommal szemben az utóbbi három lett volna nekik fontos, hanem azt, hogy mind a hat morális pillért megnevezték! A fő különbség liberálisok és konzervatívok között nem abban állt, hogy más-más morális dimenziókat választottak, hanem abban, hogy míg a liberálisok csak három pillérre építettek, konzervatívok mind a hatra!
Több okból is rendkívül érdekes ez. Először is, a konzervatívok az új nyugati közhiedelemmel ellentétben nem szűkebb, hanem pont sokkal szélesebb erkölcsi platformon állnak, mint liberális felebarátaik. Másodszor, éppen ezért konzervatívok könnyebben megértik a liberális aggályokat, mint fordítva. Konzervatívok értik a törődés, a méltányosság és a szabadság fontosságát, csak vannak más morális szempontjaik is, amelyek adott esetben felülírják a liberálisokkal közösen vallott értékeket. Ez fordítva nem igaz. Liberálisok számára nehezen érthető és többnyire elfogadhatatlan a konzervatív erkölcsi vízió másik három vonulata, kizárólag a sajátjukban képesek gondolkodni. (Addig legalábbis, míg Haidthoz hasonlóan nem tesznek tudatos lépéseket a konzervatívok megértése irányában.) Harmadszor, konzervatívok saját morális víziójuk kifosztása árán tudnák csak magukat belekényszeríteni a jóval szűkebb liberális moralitásba, de jó okuk van azt gondolni, hogy erre nincs semmi szükség. Nem a konzervatív erkölcs, hanem a liberális erkölcs alapja hiányos.
Ha valaki arra gondol most, hogy mi, keresztények nem vagyunk sem liberálisok, sem konzervatívok, igaza van. A bejegyzésben általánosabb társadalmi megfontolásokat ismertettem, amelyek különböznek a tanítványság útjától. Nekünk, keresztényeknek a fenti morális pillérek nem minden kulturális megnyilvánulási formája elfogadható. Keresztényként hisszük, hogy Isten tekintélye és szentsége, valamint az ő népéhez való helyes viszonyulás elengedhetetlen része és alapja az erkölcsnek. Ahogy az igazságosság és az irgalom is. Nem játsszuk ki ezeket egymással szemben, mert mindegyiknek bibliai alapja van. A Szentírás számunkra a támpont, Krisztus igazsága tesz bennünket Isten előtt elfogadhatóvá, és a Szentlélek adja az erőt ahhoz, hogy arra tudjunk törekedni, ami Istennek kedves. Nem vagyunk a szó szoros értelmében sem liberálisok, sem konzervatívok. Jézus követői vagyunk. Erkölcsi alapállásunkat azonban biztosan nem lehet leszűkíteni a liberális vízióra. Aki a törődés, igazságosság és szabadság helyeslésére, valamint a bántás, méltánytalanság és elnyomás elítélésére redukálja az erkölcsöt, az garantáltan félre fogja érteni a kereszténységet. Jézus miatt fontos ugyanis nekünk a tekintély, a hűség és a szentség dimenziója is, amelyek tartalmát és viszonyítási pontjait ő, az Úr definiálja számunkra.
„…………………………………… kizárólag a sajátjukban
képesek gondolkodni. (Addig legalábbis, míg Haidthoz hasonlóan nem
tesznek tudatos lépéseket a konzervatívok megértése irányában.) …”
Tapasztalatból tudom, milyen forradalmian változik az emberekhez való
viszonyulásom, ha tudatos lépéseket teszek arra, hogy megértsem őket.
Emlékszem a felismerés örömére, hogy ez a döntés birtokomban van, és
megtehetem. Ugyanakkor azt is látom, nem könnyű. Jó, hogy sok máshoz
hasonlóan, ennek tanulásában szintén számíthatok Isten segítségére.
Haidt részben a 6:3 összefüggést tárja fel, részben pedig azt is, hogy a hiányzó 3 pillérnek megvan a bal-lib pótszere. A hűség pl. nem a haza vagy Isten irányában értelmeződik, hanem a bal-lib dogmatika iránti hűség lesz belőle. A szentség/tisztaság pótléka az orthorexia, a „vallásos” buzgalommal képviselt biokajálás. Az erkölcsi tabuknak pedig a PC a bal-lib megfelelője: amennyire egy konzervatívnak fáj azt hallani, hogy f*ck you, a bal-lib fülnek pont ennyire fáj egy rasszistának vélt megjegyzés.
Haidt átfogó tanulsága talán: aki azt mondja büszkén, hogy sosem kávézik, valójában folyamatosan pótkávézik. Önellentmondásos helyzet érvénytelennek nevezni minden hagyományt, és közben bigottul ragaszkodni egy barkácsolt póthagyományhoz.
Nagyon erdekes bejegyzes ez, es folhivta a figyelmemet az idezett konyvre, amit foltettem az elolvasandok listajara.
Nyilvan nehez egy konyvnyi mondanivalot egy blogbejegyzes keretei koze beszoritani, azonban nem tudtam pontosan elvaszatani, hogy melyek Haidt gondolatai, kovetkeztetesei es melyek a tieid, Adam. Ez azert lenyeges szamomra, mert a bejegyzesed vegehez kozeledven, amikor az olvaso valamifele osszegzesre var, a kovetkezo nehany sort talaltam (utolso elotti bekezdes utolso mondatai).
„Konzervatívok értik a törődés, a méltányosság és a szabadság fontosságát, csak vannak más morális szempontjaik is, amelyek adott esetben felülírják a liberálisokkal közösen vallott értékeket. Ez fordítva nem igaz. Liberálisok számára nehezen érthető és többnyire elfogadhatatlan a konzervatív erkölcsi vízió másik három vonulata, kizárólag a sajátjukban képesek gondolkodni. (Addig legalábbis, míg Haidthoz hasonlóan nem tesznek tudatos lépéseket a konzervatívok megértése irányában.) Harmadszor, konzervatívok saját morális víziójuk kifosztása árán tudnák csak magukat belekényszeríteni a jóval szűkebb liberális moralitásba, de jó okuk van azt gondolni, hogy erre nincs semmi szükség. Nem a konzervatív erkölcs, hanem a liberális erkölcs alapja hiányos.”
Nem vitatkozni kivanok ezekkel a sarkos allitasokkal, pusztan leirni, hogy logikailag ingatag labakon all az allitas.
1) „Ez fordítva nem igaz.”
Ezt az allitast a rakovetkezo sor megcafolja. A liberalis gondolkodo ember (pl. Haidt) kepes megerteni a konzervativ vagy kereszteny emberek egyeb erkolcsi elveit. A megertes azonban nem okvetlenul jelent elfogadast vagy azonosulast vele. Sok liberalis ember erti es elfogadja, hogy mas embertarsai szamara a hit lenyeges, eletbevagoan fontos es az eletviteluket, donteseiket alapvetoen befolyasolo ero. Ennek megertese es elfogadasa azonban nem jelenti azt, hogy a nem vallasos liberalis emberek szamara is ezt a szerepet toltse be.
2) „kizárólag a sajátjukban képesek gondolkodni.”
Ujra csak eroteljes altalanositas. Mar maga a cikk inspiraloja, Haidt, is liberalis ertelmisegi, ahogy a blog irja. Tehat egyik mondat cafolja a masikat. Nyilvan a liberalisok kozott sok olyan van, aki ertelmileg renyhe es nem kivanja mas nezopontbol megvizsgalni az eletet. Ugyanez elmondhato akar sok konzervativ es sok vallasos emberrol is. Ezert ebbol a szempontbol tekintve irrelevansak a jelzok. Az emberek nagy resze nem kivanja mas, a sajatjatol eltero szempontbol megvizsgalni az eletet.
A gondolkodo ember (akar liberalis akar konzervativ, akar vallasos) kepes es torekszik arra, hogy mas nezopontokbol is megvizsgaljon egy kerdest. De azt elvarni tole, hogy azok szerint hozza meg a donteset az eletszerutlen es nem elvarhato. Forditott eset sem elvarhato, azaz egy konzervativ ember donteseben sem kerdojelezzuk meg, hogy miert vette figyelembe peldaul a tekintély/tiszteletlenség elvet. Miert is vitathatnak el a konzervativ embertol, hogy o ezt az elvet is figyelembe veve hozza meg a donteseit? De miert varjuk el egy liberalistol, aki szamara ez az elv (esetleg) masodlagos, hogy olyan sullyal vegye figyelembe, mint egy konzervativ vagy vallasos embertarsa?
3) „jóval szűkebb liberális moralitásba”
Konnyen belathato, hogy ha egy rendszerre (ez esetben az emberi viselkedesre) kevesebb szabalyt/elvet/kenyszert irunk elo, akkor a rendszer annal szabadabb lehet. Ennel fogva a liberalis moralitas (amennyiben ez egy jol megragadhato moralitas lenne) nem tud szukebb lenni, mint az, amelyiken tobb elv uralkodik. Eppen ezert halljuk sokszor, hogy a liberalis gondolkodas szabad, vagy ha mas nezopontbol nezzuk, akkor szabados. Mert nem terheli annyi szabaly.
4) „Nem a konzervatív erkölcs, hanem a liberális erkölcs alapja hiányos.”
Ez a mondat akkor allna meg a helyet, hogyha eleve ismert lenne, hogy mi a „teljes” erkolcs. Akkor lehetne mihez viszonyitani, hogy mi a teljes, mi a hianyos. Termeszetesen egy konzervativ vagy a vallas nezopontjabol a liberalis erkolcs tunhet hianyosnak, de egy liberalis azt mondhatna, hogy a konzervativ es vallasos erkolcs a szabalyoktol tulterhelt, azok tartalmaznak felesleges beklyokat. Esetleg ha lenne olyan nepcsoport, ami az itteni haton tulmenoen meg hat erkolcsi elvvel rendelkezne, akkor a konzervativ es vallasos moralitast is hianyosnak nevezhetnenk. Ez is azt mutatja, hogy ez a kerdes erosen fugg attol, hogy ki vizsgalja.
5) „Nem játsszuk ki ezeket egymással szemben, mert mindegyiknek bibliai alapja van”
Ahogyan egy liberalis sem jatsza ki ezeket egymassal szemben, hiszen o (ha mar tenyleg altalanositanunk kell) szamara tobb elv nem is elv. Nem is veszi figyelembe a dontesnel, tehat nincs mit kijatszani.
A problema es a tortenelem ezt mutatja, hogy bizony ezeket az erkolcsi elveket sokszor egymassal szemben kijatszottak… de nem a liberalisok. Akkor meg ez a szo, nemhogy az ideologia, nem is letezett.
Azonban melyik moralis elv irja elo akar a konzervativ akar a kereszteny ember szamara, hogy az o moralis elve a kizarolagos es ezt be kell tartassa a nem konzervativ, illetve nem kereszteny embertarsaival is?
Kelemen,
az általad idézett bekezdés az én következtetéseim összegzése.
Egyetértek veled abban, hogy ha a moralitás alapja pusztán az, hogy mit tekintenek az emberek annak, akkor a moralitás viszonylagos. Ezért írtam az utolsó bekezdést. Számomra – keresztényként – a moralitás alapja Isten törvénye és maga Jézus Krisztus. Nem redukálható a liberális erkölcs kategóriáira, és nem azonos valamely konzervatív erkölcsi rendszerrel sem, amely a Haidt által felsorolt hat pilléren nyugszik.
És még egy: az erkölcsi alapok szűkítése önmagában nem vezet nagyobb szabadsághoz. A kettőnek nincs köze egymáshoz. A szabadesés például egy korlát elmozdításának a következménye, de semmivel nem nagyobb szabadság, mint az, ha a szikla, amin állok, korlátot szab számomra. A korlátok sokszor éppen a szabadságot biztosítják. A keresztény hit egyik fontos eleme az, hogy Isten törvénye a szabadság törvénye, mert a bűn tesz fogollyá, nem a szentség.
A sakk szabályok nélkül játszhatatlan, azonban a néhány szabály a játék szabadságának szinte végtelen lehetőségét nyitja meg.
„A sakk szabályok nélkül játszhatatlan, azonban a néhány szabály a játék szabadságának szinte végtelen lehetőségét nyitja meg.”
Az élet sok területére igaz, és mélyreható igazságokat hordoz e föntebbi megállapítás. Üzenete szellemi örömet okoz, melyet köszönök.
Az indiai CNN december végén egy újabb döbbenetes ügy kapcsán mutatott rá megint Norvégiára, ahol a bántás/gondoskodás erkölcsi mátrixa nevében a lehető legdurvábban rombolnak szét családi közösségeket. A szokásos minta szerint most egy indiai kisfiút vettek el minden előzetes figyelmeztetés nélkül a szüleitől. India 2011 óta áll fasírtban Norvégiával hasonló ügyek miatt.
Kedves Ádám, ma olvastam a Magyar Nemzetben, teljesen felháborított, tudom h. nem tartozik e mostani bejegyzésedhez közvetlenül, de mi az hogy a szabadegyházaknak nincs bibliai tradíciójuk?! Erről is kéne írni, szólni, mert elkeserítő hogy az evangéliumi keresztényeket a történelmi egyházakban is támadják ilyen módon, vagy tévednék? Pedig saját bőrömön is tapasztalom több helyütt is.
– Nem gondolja, hogy a tradíció megtartó erővel bír?
– Dehogynem. A Szentírás az egyik legerősebb tradíció. A katolikus egyház legkorábbi döntéshozói – nem csak úgy véletlenszerűen, hanem a Szentlélek sugalmazására – egykor összerakták azt. Pontosan ez a tradíciója nincs meg a szabadegyházaknak, amelyeket nem is olyan rég még szektáknak hívtunk. Emellett szükség van az állandó megújulásra. Véleményem szerint Ferenc pápa és elődei személyében az egyház hatalmas ajándékot kapott. Teljesen feleslegesen állítják szembe Ferencet XVI. Benedekkel. Egyikük az egyház egyik tüdejét, másikuk a másikat erősítette, erősíti. Utóbbi talán kevésbé volt médiaképes.
http://mno.hu/media/nem-ferenc-papa-a-megoszto-hanem-a-satan-1390000
Valahogy az a tapasztalatom, hogy egyre kevesebb felület és lehetőség van érdemi párbeszédre a konzervatívok és progresszívek között…
> SZ Gábor says:
> A sakk szabályok nélkül játszhatatlan, azonban a néhány szabály
> a játék szabadságának szinte végtelen lehetőségét nyitja meg.
Teljes mertekben egyetertek. A sakk peldaja az egyik tipikus ellenpelda a „kell-e szabaly vagy sem?” kerdeskorben a szabalyok hasznossagara. (Mellekesen jo lenne tudni, hogy kitol szarmazik a mondas… tudja esetleg valaki itt?)
A pelda szepsege ellenere azonban nem mondunk egymasnak ellent. A fontebbi ervem azt allitotta, hogyha kevesebb a szabaly, akkor meg szabadabb egy rendszer (ez esetben a sakkjatek). Ez szinte magatol ertetodik, hiszen minden olyan allas es lepes, ami a szabalyok/kenyszerek figyelembevetelevel is megengedheto volt, az a szabalyok nelkul is megengedett. Ezen folul, ezen tulmenoen azonban azok az allapotok es lepesek is megtehetok, amiket a szabalyok tiltottak.
Ez az kovetkeztetes nem allit semmit a jatekok elvezhetosegerol vagy jatszhatosagarol. Honnan tudjuk peldaul, hogyha eltorolnenk a gyalogok haladasi irannyal ellentetes iranyban valo utesi lehetoseget, akkor rossz es elvezhetetlen jatekot kapnank? Csak azert mert igy jatszottak evezszazadokon at, akkor mas szabalyokkal jatszhatatlan? Miert tiltanank meg ket jatekosnak, hogy olyan szabalyokban allapodjanak meg, amiben szeretnenek es ugy jatszanak?
> A sakk szabályok nélkül játszhatatlan
Senki nem is allitotta, hogy szabalyok nelkul kell jatszani, sem azt, hogy jatszhatatlan lenne. De honnan tudjuk, hogy a megszokott szabalyrendszer adja azt a minimalis szabalyrendszert, ami nem csorbitja meg az elvezeti erteket? Hiszen sakk szabalyokbol sem egy letezik. A legszigorubb szabalyrendszer szerint elvezheto a leginkabb, vagy engedhetunk bizonyos szabalyokbol. Szuksegunk van-e az osszesre? Ezek -szerintem- mind relevans kerdesek. Unalmas es folottebb repetitiv lenne a vilag, ha sosem kerdeznenk magunkat: miert igy csinaljuk ezt? Csak azert, mert evszazadokkal ezelott igy csinaltak?
Kelemen,
egyetértek veled. Két kiegészítést tennék csak. Az egyik az, amit Chesterton mondott: „Ne dönts le egy kerítést, amíg nem tudod, miért emelték!” A másik az, hogy nem biztos, hogy a nagyobb élvezeti érték a legfontosabb szempont. Pontosabban fogalmazva: nem biztos, hogy az a jó kérdés, hogy mitől lesz az életnek nagyobb élvezeti értéke. Lehet, hogy van egy ezt megelőző kérdés. Mi, keresztények a Westminsteri hitvallással valljuk, hogy az emberi élet végső célja, hogy dicsőítsük Istent és örökké élvezzük őt. Vagyis szerintünk az etika elválaszthatatlan attól, hogy mi dicsőíti Istent, és ebből következik, hogy mi adja a legnagyobb élvezeti értéket. Minden, ami Istentől távol visz, végső soron az emberi élet céljával ellentétes. Ezért mi nem azt kérdezzük, hogy hogy tudnánk növelni a kerítések elmozdításával az élet élvezeti értékét, hanem azt, hogy melyek az Isten által lerakott kerítések.
SZ Gábor: „A sakk szabályok nélkül játszhatatlan, azonban a néhány szabály a játék szabadságának szinte végtelen lehetőségét nyitja meg.”
– Remek megfogalmazás, későbbi használatra archiválom. Azt is segít végiggondolni, mi történik szabályok nélkül: a sakkjátékosok a sakktáblát figyelmen kívül hagyó verekedéssel döntik el, ki győz. Ezt látjuk Isten szabályainak kiiktatásakor. Az Isten szabályaitól „megszabaduló” emberek nem szabadok lesznek, hanem az emberi minőségüket elveszített evolúciós organizmusokká válnak. Mindenre képesek, ami az evolúcióban megtörténhet.
Véleményem szerint a kutatása tapasztalataiból téves következtetéseket vont le Haidt, aki azt állítja, hogy kétszer annyi darabszámú erkölcsi pillér magasabb erkölcsi színvonalat eredményez. Ezt a történelem példái cáfolják: a legegyszerűbb emberi (szabadság-) jogok csorbításától a népirtásokig előrehaladóan a legnagyobb pusztításokat az isten-haza-család jelszavakkal operáló, konzervatív hatalmi szervezetek hajtották végre, és nem a liberálisok. Természetéből adódóan a tekintélyelvű, feltétlen lojalitást követelő államhatalom – legtöbbször egyházi támogatással – a szabadság fokozatos csorbításán keresztül a diktatúra felé haladt. Hiszen az egymásnak ellentmondó „konzervatív” értékeket kényük-kedvük szerint ki is játszották egymással, és a hatalomért folytatott küzdelemben „a cél szentesíti az eszközt” elve egyre inkább átvette a józan megfontolások helyét. Ilyenek voltak a „trón és oltár szövetsége” különböző megnyilvánulásai szerte a világban a történelem folyamán, és ebbe az irányba óhajtanak haladni a legutóbbi években nyugaton megjelent illiberális elhajlások is.
Más módon, de Szabados Ádám is legalább részben téves irányba rugaszkodott el a liberális morál alsóbbrendűségi itéletének bibliai alátámasztásánál. Ugyanis a Biblia, mint morális hivatkozási alap kizárólag a hívő keresztények esetében alkalmazható, azonban nem terjeszthető ki még íratlan elvárásként sem a (szekuláris) társadalom többi részére. Ha úgy tetszik, lehet így prédikálni a gyülekezet előtt, de kifejezetten fel kellene menteni a nem hívő többségi társadalmat a biblikus alapokon álló elvárások alól. Ezt a különbségtételt a liberális morál (le)értékelése során hangsúlyozni kellene. Ugyanis nem lehet mutatni olyan hivatkozásokat a Bibliában, amelyekre Krisztus törvényeinek a nem hívőkön, pláne az egész társadalmon való, bármilyen emberi számonkérhetőségét alapozhatnánk, ellentéteset azonban igen.
De még a hívők előtt is célszerűnek tartanám a liberális morál (liberális társadalom) feletti itélkezésnek még a látszatát is elkerülni, ugyanis a Biblia tanításának talán legfontosabb intézménye az emberi szabad akarat. A hívők két legfontosabb feladata, az evangélium hirdetése és a tanítványozás, nem beszélve a megtérésről a nagyobb szabadság mellett történhet meg könnyebben. Ehhez a legalkalmasabb társadalmi berendezkedés a legkevesebb (szubjektíven értelmezhető, egymással kijátszható) szabályt támasztó liberális demokrácia. Zárszónak pedig egy talán meglepő állítás: a Bibliának nincsen a korunkra nézve társadalmi tanítása vagy ilyen léptékű programja. Olyasmit csak az egyházi tanítóhivatal fejlesztett ki az egyház másfél-két évezredes története folyamán – a kard mellett a konzervatív morállal, mint társadalmi léptékű manipulációval megtámogatva a gyakorlatban…
Kedves zolesz,
hadd tisztázzak néhány félreértést. (Közben elolvastam a cikket is, amit ha jól értem, szintén te írtál.)
Haidt kutatása deskriptív: egyszerűen bemutatja, hogy az emberek milyen erkölcsi koordináták alapján gondolkodnak az erkölcsről. Haidt liberálisként elismeri, hogy vannak más morális pillérek is, mint amit ő korábban ismert. Nem azt állítja, hogy a konzervatív erkölcs felsőbbrendű, mint a liberális erkölcs, hanem csak tényként állapítja meg: liberálisok kevesebb erkölcsi pillérre építik a jóról és rosszról alkotott ítéleteiket, mint konzervatívok.
Ha a valóságban az erkölcs tényleg nem csak egy, kettő vagy három pillérre épül, akkor ezeknek a koordinátáknak az ismerete fontos az emberi kapcsolatok számára. Az erkölcsi koordináták nem azonosak a szabadság korlátozásával. Éppen ellenkezőleg! Ha például radikális muszlimként felismerem, hogy a bántás/törődés kategóriái fontosak a jó és a rossz közötti különbségtételben, jobb lesz az embertársamnak, mint ha ennek nem vagyok tudatában. Ha nyugati kapitalistaként felismerem, hogy az igazságosság/méltánytalanság tengely fontos a jó és a rossz megkülönböztetésében, sokan fognak fellélegezni. Hasonlóképpen, rengeteg nő és gyermek számára nyújthat védelmet, ha a férj hűséges, mert (fel)ismeri a lojalitás erkölcsi értékét. A magántulajdon védelme (Ne lopj!) a szabadságunkat védi: ha a lopás előtt nincs korlát, az emberek szorongani fognak és rengeteg energiájukat fogja felemészteni, hogy az értékeiket védeniük kell. Szabadabb az a társadalom (pl. Amerika egyes részei), ahol az emberek a házaikat és az autóikat sem zárják kulcsra (éltem egy ideig ilyen helyen). Hasonlóképpen, a tisztelet és a szentség biztonságot adhat kapcsolatoknak. Ha az emberi élet nem szent, akkor nem jelent különbséget egy pókot vagy egy embert eltaposni. Az erkölcsi pillérek és a szabadság között nincsen olyan kapcsolat, hogy ha több erkölcsi pillér van, akkor kevesebb a szabadság. Ez az erkölcs félreértése. Szerintem.
A cikk nem arról szólt, hogy keresztényekként mit erőltessünk rá a társadalmunkra. A társadalom jólétéért persze mindig tehetünk. Ha beszélünk az igazságosságról, a törődésről és az elnyomás helytelenségéről, azzal valószínűleg jót teszünk azoknak, akiket igazságtalanságok érnek, akiket elnyomnak, akikkel nem törődnek. Ugyanígy, ha szorgalmazzuk a szülők iránti tiszteletet, a hűség fontosságát vagy a szentség erkölcsi szerepét, azzal jót teszünk embertársainknak. Ha vannak valóban szent dolgok, akkor jobb, ha azokra vigyázunk, mint ha nem. Ha a szülő és gyermek kapcsolatában fontos a tisztelet, akkor jót teszünk embertársainknak, ha ezt a társadalomban sem romboljuk tovább. Anélkül, hogy keresztény kurzust karddal építenénk, a valóságban lévő erkölcsi elvek mellett kiállhatunk.
De a cikk nem erről szólt. Inkább arról, hogy a keresztény etikát (Jézus követésének útját) ne egyszerűsítsük le a liberális etikai vízióra. Ezt sok helyen látom, tapasztalom, ezért teszem szóvá. Ha a liberális erkölcsi pilléreket tekintjük az erkölcs egyedüli alapjainak, a kereszténység darabokra hullik. A liberális/progresszív etikai vízió hatékonyan rombolja le a keresztény erkölcsöt, ha egyedüli mércének tekintjük, mert pusztán azok mentén az ítéletek mentén a kereszténység érthetetlen (sőt, erkölcstelen). Mégis ez történik nyugaton számos keresztény felekezetben. Azért jó tudni azt, amit Haidt és kollégája leíró módon elmagyaráznak, mert felszabadít arra, hogy az erkölcsről ne a szűk liberális/progresszív pillérek mentén gondolkodjunk. Sokkal kevésbé kell védekeznünk, ha ezzel tisztában vagyunk. Ezért írtam ezt a cikket. Magunknak. Krisztus követőinek.
A gyülekezetemben egyébként éppen a hegyi beszédről tanítok. Az egyik első gondolat, amit nyomatékosítottam az volt, hogy a tanítások Jézus követőinek, tanítványoknak szólnak, nem a szélesebb társadalomnak. Jézus követése és a hegyi beszéd megtartása lehetetlen olyan embernek, aki nem élte még át a lelki szegénység egzisztenciális válságát, a megtérést, a bűnbocsánat örömét, az újjászületést. E nélkül elhordozhatatlan teher az, amit Jézus tanít. De ez nem azonos azzal, amiről Haidt ír, és amit a cikkben kifejtettem.
Kedves Ádám,
meglep, hogy te sok helyen tapasztalod a keresztény etika leegyszerűsítését a liberális etikára. Én ennek pont inkább az ellenkezőjét tapasztalom az illiberális megközelítés terjedésével (pl. alaptörvény, keresztény iskolák fokozottabb állami támogatása közpénzból, kórházi abortusz tiltása extra finanszírozásért cserébe, vasárnapi boltbezárás stb. stb.). Számomra valóban félreérthető az írásod, de így tisztult a kép.
,,liberális/progresszív etikai vízió hatékonyan rombolja le a keresztény erkölcsöt, ha egyedüli mércének tekintjük, mert pusztán azok mentén az ítéletek mentén a kereszténység érthetetlen (sőt, erkölcstelen). Mégis ez történik nyugaton számos keresztény felekezetben.”
Tök jó szempont a baj megértéséhez
,,Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utatok az én utaim, így szól az Úr!
9
Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” ÉZSAIÁS 55:8-9
Kelemen!
Én Hankis Elemértől hallottam a halála előtti utolsó vele készült interjújában,
a sakkos példát. Nem tudom hogy ő találta-e ki vagy ő is hallotta, de megragadott.
Kedves Zolesz!
A konzervatív felfogás ugyanúgy számol a szabad akarattal, mint a liberális.
Sőt hagyományosan az önállóságot és az egyéni felelősségvállalást helyezi előtérbe még a szolidaritás kárára is. Míg a liberális ( szocialista még inkább)
a szolidaritást az előbbi kettő kárára. A bibliában nem a szabad akaratot hanem az önkéntességre épülő döntési felelősséget látom képviselve. Az ember akarata épp hogy nem szabad addig míg Krisztus nem uralja azt.
Egy érdkes cikk a témában:
https://www.sciencealert.com/study-turned-conservatives-liberal-politics-yale-psychology
cikk magyar nyelven róla az indexen — a szokás szerint jobban szenzációhajhász mint az eredeti — http://index.hu/tudomany/2017/10/31/hol_van_az_agyban_a_politika/
Az eredeti cikk szerint is a félelem/aggodalom/bizonytalanság számlájára írják a különbséget, míg az igazságosság-méltányosság, lojalitás, tekintély témaköre fel sem merül.
Ami pedig a keresztyén vonatkozásokat illeti, a kísérlet legalábbis az önistenítésre emlékeztet… míg mi keresztyének éppen azért tudhatunk nem félni és aggódni, mert a mi mennyei Atyánk gondoskodik rólunk!
A szabadság korlátaink megismeréséből fakad. A legnagyobb hiba, a szabadság erőltetése, hiszen az éppen az ellenkezőjét fogja kiváltani: csak a szabadság iránti sóvárgásuk növekszik.