A napokban számos hírportál (köztük az Index, a 444 és a Mandiner is) beszámolt arról, hogy egy több mint félmilliós mintával végzett friss kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális hajlam nem genetikailag meghatározott. A Science tudományos folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint van ugyan öt olyan genetikai változó, amely csekély mértékben hozzájárulhat a homoszexuális hajlam kialakulásához, ezek hatása azonban nem prediktív a tényleges viselkedést illetően, ráadásul több átfedésben van olyan egyéb tulajdonságokkal, mint pl. az élményekre való nyitottság, a kannabisz-használat vagy a kockázatvállalás, tehát az ok-okozatiság sem világos. A homoszexualitás döntő okai a környezeti hatásokban (és részben talán a hormonokban) keresendők. Ez az eddigi legjelentősebb kutatás, amely a homoszexualitás genetikai okait vizsgálta, ráadásul teljesen egybevág az ikerkutatások következtetéseivel, amelyek szintén kizárják, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott lenne. Mi következik ebből?

1. Hamis az a narratíva, amely a homoszexualitást a bőrszínhez vagy a nemhez hasonlítja.

Hiába rögzült szinte dogmává a közbeszédben, hogy a „melegség” olyan szilárd, velünk született meghatározottság, mint a bőrszín vagy a nem (illetve a nem a progresszív narratívában paradox módon most már pont nem ilyen meghatározottság), ez így egyszerűen nem igaz. Az elmúlt évtizedekben rengeteg pénzt, időt és energiát fordítottak a homoszexualitás okainak kutatására, de nem csak hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne, a tények éppen az ellenkező irányba mutatnak. Minden eddigi tudásunk szerint a döntő szerep a környezeti hatásoké. A homoszexualitás egyáltalán nem olyan, mint a nem vagy a bőrszín.

2. Ez nem azt jelenti, hogy az illető maga döntene arról, hogy homoszexuális legyen-e.

A homoszexuális hajlamú emberek nagy többsége soha nem döntött arról, hogy homoszexuális vágyakkal akar-e élni; inkább ijedtséggel és szégyenkezve tapasztalták magukon, hogy a vágyaik nem a másik nem felé irányulnak. Azt a döntést persze már maguk hozták, hogy utat engednek-e a vágyaiknak és homoszexuális kapcsolatba lépnek-e (meg persze számos egyéb döntést, amely a folyamatot befolyásolhatta), de ez a tudatos döntés általában csak követi azt a felismerést, hogy a vágyaik a saját nemük tagjai felé irányulnak. A homoszexuális hajlamú emberek tehát legtöbbször úgy élik meg a vágyaikat, mintha az velük született tulajdonság lenne. (A kulturális trendek, amelyek a szexualitással való kísérletezést divattá teszik, ezen persze változtathatnak, és nagyon úgy tűnik, változtatnak is.)

3. Lehetnek hajlamosító tényezők, amelyek a homoszexualitás kialakulását valószínűbbé teszik az egyik embernél, mint a másiknál.

Az, hogy a homoszexualitás nem genetikailag determinált, nem jelenti azt, hogy a biológiának nincs is köze a homoszexuális hajlam kialakulásához. A környezeti hatásra fogékonyabbá tehet például a lányosabb vagy fiúsabb alkat, a hormonok, vagy egyéb biológiai tényező. A kapcsolat azonban közvetett és sok tényezőből áll. Például gyakori történet, hogy a lányosabb alkatú fiút nem fogadja el az apja, jobban védi az anyja, kiközösítik fiú játszótársai, inkább lányokkal barátkozik, saját neme válik számára exotikussá, felnőtt homoszexuális férfi kezdeményez felé, melegpornót kezd nézni, aztán idővel észreveszi magán, hogy a fiúkhoz vonzódik. Az alkat ebben a folyamatban tehát csak egy tényező a sok közül. Lelkigondozók és lelkipásztorok számos ilyen vagy ehhez hasonló történettel találkoznak.

4. Ha a környezetnek döntő befolyása van arra, hogy egy emberben kialakul-e a homoszexuális hajlam, akkor egyáltalán nem mindegy, milyen a környezet.

Sokszor hallottuk már, hogy attól nem lesz senki meleg, hogy homoszexuális reklámokat lát vagy hogy divattá válik a fiatalok körében a homoszexualitás. Biztosak vagyunk ebben? Akkor is ragaszkodunk ehhez a véleményünkhöz, ha a saját gyermekünkről van szó? Ha az átlagembert megkérdeznénk, hogy a gyermeke homoszexuális hajlamának kialakulását megakadályozná-e, amennyiben a dolgot befolyásolhatná, az emberek nagy többsége (a szíve mélyén talán még a progresszívebb szülő is) szerintem igennel válaszolna. Ha igaz, hogy a homoszexualitás kialakulásában a környezeti hatás döntő szerepet játszik, nem borzasztó felelőtlen az a társadalom, amely a homoszexualitás ünneplését a kulturális fejlődés mérföldkövének tekinti?

5. Az elsődleges környezet természetesen a család, és különösen az apa és az anya.

Ha a környezeti hatás döntő, akkor a szülőknek kiemelt felelősségük van a gyermekeik szexuális fejlődésében. Ezt persze régóta tudja a pszichológia is, csak ideológiai fogságban vergődik, ezért a homoszexualitás kérdésében többnyire hallgat a szülők szerepéről. Nem, természetesen nem mindenért a család felel. Az apa és az anya sem determinálja a gyermekét arra, hogy ilyen vagy olyan legyen. De a szülők felelőssége óriási. Az apák szerepe felbecsülhetetlen a fiaik és lányaik énképének kialakulásában. A jelenlétük, a tekintélyük és a szeretetük az egészséges fejlődés egyik (ha nem is egyetlen) záloga. Hogy egy lány hogyan gondol a férfiakra, nagyban függ attól, hogy mit látott az apjában. Ahogy az is fontos, hogy az anyák tisztelik-e férjüket és engedik-e kibontakozni a fiaikat. Régóta ismert, hogy gyakori korreláció áll fenn a homoszexuális hajlam, a távoli apa és a domináns anya között. Ismert a kapcsolat a leszbikusság és a gyermekkori abúzus között is. Az elsődleges környezeti hatás a gyermekek életében a szülőktől jön. A szexuális fejlődésükben is megkerülhetetlenek.

6. Ha a homoszexualitás kialakulásában a környezeti hatás a döntő, akkor a környezeti hatásnak a változásban is lehet szerepe.

A reintegratív terápiák tiltása vagy az ilyen terápiákkal szembeni cinizmus abból az előfeltevésből indul ki, hogy a homoszexualitás veleszületett, megváltoztathatatlan hajlam. Ez az előfeltevés azonban megalapozatlan, sőt, tudománytalan. A szexuális hajlam úgy tűnik, nagyon is formálható. Ez a friss tanulmány is hangsúlyozza, hogy a szexuális hajlam nem két végponton helyezkedik el, hanem rendkívül összetett és sok tényező által alakított belső valóság. Amennyiben ez így van, miért ne változhatna a hajlam többféle irányban is? A reintegratív terápiák különösen fontosak lehetnek fiatal korban, amikor még minden szempontból formálhatók (és formálódnak!) a szexuális vágyak. A média tendenciózus tálalása és elhallgatása ellenére sokan számolnak be arról, hogy ezek a terápiák segítettek nekik. (Jelentős kutatások is bizonyítják ezt.) A reintegratív terápiák tiltása tehát nem csak tudománytalan előfeltevésekre épül, de szükségtelenül korlátozó és káros is. De ami még fontosabb: a szülők is hathatnak gyógyítóan, ha a helyükre állnak a gyermekükkel való kapcsolatban.

7. A tanulmány összhangban van a vágyak céltévesztettségéről szóló kétezer éves keresztény tanítással.

Azok a keresztények, akik magukévá tették a veleszületett (ezért megerősítendő) homoszexualitásról szóló narratívát, idő előtt áldozták fel az egyház kétezer éves meggyőződését. Ma már a tudomány is láthatóan azt mondja, hogy a vágyainkkal nem úgy vagyunk azonosak, mint a nemünkkel vagy a bőrszínünkkel. A vágyaink ugyanis alakulnak. A Szentírás a homoszexuális vágyat a bűnös emberi hajlamok közé sorolja, mint más céltévesztett vágyainkat, ezért annak megélését is bűnként kezeli. A keresztény tanítás szerint a bűn Ádámtól örökölt természetünkből, környezeti hatásokból, illetve saját döntéseinkből áll össze súlyos lánccá. A bűn rabságára a Szentírás nem a céltévesztett vágyakkal való azonosulást nyújtja megoldásként, hanem Jézus Krisztust, a Megváltót. Ő azért jött, hogy a bűnösöket megmentse. Nem elítélni jött bennünket, de nem is azért, hogy a céltévesztett vágyainkban megerősítsen, hanem azért, hogy belülről megtisztítson. Az evangélium szerint Jézus Krisztussal van igazi változás. A legnagyobb változás a vágyaink megtisztulása. A genetika, a környezeti hatások és saját rossz döntéseink ellenére a vágyaink megszentelődhetnek és mind horizontálisan, mind vertikálisan a helyes irányba állhatnak be. Amíg ez a folyamat tart, Krisztus kegyelme és igazsága betakar bennünket, ha hiszünk benne. Ez a keresztény evangélium, amely azokra is vonatkozik, akik valamiért homoszexuális vágyakkal élnek. Nem kell azonosulniuk ezekkel a vágyakkal.

34 hozzászólás a “A homoszexualitás tehát nem genetikailag meghatározott – mi ennek a jelentősége?” bejegyzéshez

  • Szabados Ádám says:

    Három éve a John Hopkins University kutatócsoportja is hasonló eredményre jutott. Ők a transgender jelenséget is vizsgálták, és ott is azt tapasztalták, hogy nincs alapja a biológiai meghatározottságnak. Az akkori eredményeket a The New Atlantis folyóirat publikálta (itt egy rövid videó a kutatókkal).

  • Karis says:

    Az eredeti cikk összefoglalója kicsit másként hangzik… (mármint az hogy nincs EGY ilyen gén, hanem ÖT olyan hely van a DNS láncon, ami nagy mértékben hozzájárul a szexuális magatartás milyenségéhez)

    “Twin and family studies have shown that same-sex sexual behavior is partly genetically influenced, but previous searches for specific genes involved have been underpowered. We performed a genome-wide association study (GWAS) on 477,522 individuals, revealing five loci significantly associated with same-sex sexual behavior. In aggregate, all tested genetic variants accounted for 8 to 25% of variation in same-sex sexual behavior, only
    partially overlapped between males and females, and do not allow meaningful prediction of an individual’s sexual behavior. Comparing these GWAS results with those for the proportion of same-sex to total number of sexual partners among nonheterosexuals suggests that there is no single continuum from opposite-sex to same-sex sexual behavior.
    Overall, our findings provide insights into the genetics underlying same-sex sexual behavior and underscore the complexity of sexuality.”

  • Szabados Ádám says:

    Karis,

    szerintem nem arról van szó, hogy öt olyan hely van a DNS-láncon, ami nagy mértékben hozzájárul a szexuális magatartás milyenségéhez. Ellenkezőleg, a tanulmányban ez áll: “The purpose of these analyses is to further characterize the genetic influences on same-sex sexual behavior and not to predict same-sex sexual behavior on the individual level. In all cases, the variance explained by the polygenic scores was extremely low (<1%); these scores could not be used to accurately predict sexual behavior in an individual.” (kiemelés tőlem). Tehát a poligenikus eltérés a tanulmány szerzői szerint extrém alacsony (a 8-25% már összeadott érték), egyáltalán nem alkalmas egyéni szinten a szexuális viselkedés predikciójára.

    A baloldali The Guardian ismertető cikke így fogalmaz: “Even taken together, though, these five genetic variants explain less than 1% of the variation in same-sex behaviour among participants – suggesting many other variants are involved, each playing a very small role. Neale stressed that the scale of the influence of non-genetic factors, complexities of sexual behaviour, and difficulties in precisely measuring the size of any variant’s effects, means it is not possible to use genetic information to predict whether an individual will have same-sex partners.” (kiemelés tőlem)

    Nem véletlen, hogy a hírek arról is szólnak, hogy az eredményt talán nem is lett volna szabad közzétenni, mert árthat az LMBTQ-közösség ügyének, illetve hogy a kutatás eredményeinek kommunikációjában egyeztetnek az LMBTQ-szervezetekkel. A kutatás ugyanis egyértelműen szembemegy az uralkodó dogmával, és ez nem csak meglepő, de nyilvánvaló is azoknak, akik eddig mást feltételeztek. (Viszont összhangban van korábbi ikerkutatásokkal, amelyek kizárták a homoszexualitás genetikai meghatározottságát.)

  • Karis says:

    Ádám,
    A Guardian szerint a kutatás megerősíti az uralkodó feltevést: “A website set up by the researchers to explain the study gives a clear message: “This study provides further evidence that diverse sexual behaviour is a natural part of overall human variation.”

    Az, hogy nem lehet előre megjósolni a szexuális identitást, következik a sok változó nagy számú variációjából – és persze, nyilván nem csak genetikai, hanem környezeti, és pl. hormonális tényezők is vannak.

    Ettől még a cikk is azt a következtetést vonja le, hogy “By looking at sexual behaviour and relatedness of individuals, they estimated that about a third of the variation in same-sex behaviour is explained by genetics. That, they say, chimes with previous twin studies that put the figure at about 30% to 50%.”

  • Lima Rui says:

    Kedves Ádám,
    1. Mivel a tudományos cikket felhasználtad a posztodhoz, ezért gondolom nem csak a vélt eredményeivel értesz egyet, hanem a metodikájával is, hisz egy tudományos eredményt nem azért fogadunk el, mert illik a világnézetünkbe, hanem azért, mert megfelelőnek találjuk a módszertanát. Így hadd világítsak rá pár tévedésre, amit nem csak te követtél el, hanem elég általános a heritability témakörben.
    2. A cikk írói a homoszexualitás genetikai okait (heritability) 32,4%-ra teszik, amiből szerintük 8-25%-nyit sikerült megtalálniuk. A 32,4%-ot családi vizsgálatokból kapták, amikben benne vannak az ikerkutatások is és további rokonok is, unokatestvérekig bezárólag.
    3. Hogy a heritability 32,4%, az azt jelenti, hogy a szexuális irányultságban lévő megfigyelhető különbségek 32,4%-áért az egyénekben lévő genetikai eltérések a felelősek. Ez nem azt jelenti, hogy egy meleg ember homoszexualitásáért 32,4%-ban a gének felelősek és azt sem, hogy a melegek 32,4%-a a génjei miatt meleg. Ez azt jelenti, hogy nem sokat tudnak. Ez azt is jelenti, hogy lehet olyan ember, akinek a homoszexualitását 100%-ban a genetika okozta és olyan is, akinél 100%-ban a környezet, de a nagy része a két érték között helyezkedik el. Ezt nem lehet tudni, csak azt, hogy adott populációban, adott időpontban ez a 32,4-67,6% az arány. Valójában a heritability érték nem jó semmire. Ezt a genetika hajnalán találták ki, amikor úgy gondolták, hogy minden tulajdonság, fenotípikus jelleg leírható a genetika és a környezet egyértelmű összegeként. Ma már tudjuk, hogy egy genetikai útvonal működése se független a környezettől, ami érthető is, az ember nem zárt rendszer.
    4. A balkezesség heritability értéke 24,64%: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2755095/pdf/nihms97478.pdf . Tehát a genetika 24,64%-ban magyarázza a balkezességet. Ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagja balkezes, akkor 76% az esélye, hogy a másik is az. Idézek pár mondatot tőled, nagy betűvel kiemelem, amit megváltoztattam: “nem csak hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki is BALKEZESNEK születne, a tények éppen az ellenkező irányba mutatnak.”, „A BALKEZESSÉG egyáltalán nem olyan, mint a nem vagy a bőrszín.”, „A BALKEZES emberek tehát legtöbbször úgy HASZNÁLJÁK A BAL KEZÜKET, mintha az velük született tulajdonság lenne.” (Nem lett túl magyaros mondat, bocs), „Ha igaz, hogy a BALKEZESSÉG kialakulásában a környezeti hatás döntő szerepet játszik, nem borzasztó felelőtlen az a társadalom, amely a BALKEZESSÉG ünneplését a kulturális fejlődés mérföldkövének tekinti?”, „A reintegratív terápiák tiltása vagy az ilyen terápiákkal szembeni cinizmus abból az előfeltevésből indul ki, hogy a BALKEZESSÉG veleszületett, megváltoztathatatlan hajlam. Ez az előfeltevés azonban megalapozatlan, sőt, tudománytalan. HOGY MELYIK KEZÜNK DOMINÁNS úgy tűnik, nagyon is formálható.” Szerintem elég ennyi.
    5. Ezeknél a vizsgálatoknál környezeti hatás alatt mindent kell érteni, ami nem genetika. Az eredeti science cikk kiegészítő információjában (https://science.sciencemag.org/content/sci/suppl/2019/08/28/365.6456.eaat7693.DC1/aat7693-Ganna-SM.pdf ) a Table S4-nél látható, hogy a homoszexuális hajlam kialakulásában fiúknál a shared/family environmental hatása 0%, míg lányoknál 2,9%. Nem a genetika hanyagolható el, hanem a család hatása, az anyu és apu által nyújtott modell nem befolyásolja a szexuális irányultságot és így akár egy homoszexuális pár is nevelhet fel gyerekeket anélkül, hogy meleggé válnának. Szóval a homoszexuális hajlam kialakulásért 1/3 arányban a genetika és 2/3 arányban a nem közös környezet (non-shared environment) a felelős. Ez utóbbiban ott van az epigenetika és a magzati korban ért hatások is, mint például az anya táplálkozása, idegállapota, hormonális ingadozásai és az immunrendszere is, amiről korábban már linkeltem cikket, hogy egyes esetekben elpusztítja a fiú magzat olyan idegrendszeri fehérjéit, amik részben felelősek az agy ivari dimorfizmusáért. Habár ez utóbbin osztoznak az egypetéjű ikrek is (bár nem feltétlenül egyenlő mértékben, főleg ha két külön méhlepényről van szó) , de az epigenetikai jellemzőkön nem: „MZ twins have been shown to differ substantially in their degree of methylation, which suggests that epigenetic processes are likely to be influenced by non-shared environmental influences „, „systematic epigenetic differences can be found within behaviourally discordant MZ pairs” (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3147062/pdf/dyq144.pdf ).
    Tehát a velünk született tulajdonságainkat távolról sem csak a genetika határozza meg.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Karis,

    a BBC vonatkozó cikkében pedig két ismert genetikus nyilatkozik a tanulmányról a következőképpen:

    Ben Neale (associate professor in the Analytic and Translational Genetics Unit at Massachusetts General Hospital): “There is no single gay gene, and a genetic test for if you’re going to have a same-sex relationship is not going to work. It’s effectively impossible to predict an individual’s sexual behavior from their genome.”

    David Curtis (honorary professor at the UCL Genetics Institute at the University College London): “This study clearly shows that there is no such thing as a ‘gay gene.’ There is no genetic variant in the population which has any substantial effect on sexual orientation.”

    Az ikerkutatások egyértelműen bizonyították, hogy a homoszexualitás nem genetikailag meghatározott. A valós számok egyébként ott is lényegesen alacsonyabbak a 25%-nál (kivéve Bailey első, hibás módszertannal készült kutatását), és nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy az ikerpárok egy háztartásban nőttek fel (!), tehát a környezeti hatás ugyanúgy felelős lehet a hajlamért, mint az öröklődés. A mostani tanulmány abban erősíti meg az ikerkutatásokat, hogy valóban nem mutatható ki genetikai determináció, legfeljebb hajlamosító tényezők lehetnek, de egyenként azok is elenyésző hatással bírnak, és egyrészt nem találhatók meg minden homoszexuális kapcsolatot létesítő egyénben, másrészt korrelálnak egyéb tulajdonságokkal is, így a homoszexualitást lehet, hogy csak közvetve befolyásolják. Ez így már nagyon halovány.

    Ahhoz, hogy a géneket (ismert és még ismeretlen tényezőket) valahogy együtt tegyük kizárólagos felelőssé, és a környezeti hatás sokszorosan megfigyelt (!) szerepét háttérbe szorítsuk, olyasfajta genetikai determinizmusban kellene hinnünk, amelytől ma már Dawkins is elfordul: “Whether you hate homosexuals or whether you love them, whether you want to lock them up or ‘cure’ them, your reasons had better have nothing to do with genes. Rather admit to prejudiced emotion than speciously drag genes in where they do not belong.”

  • Szabados Ádám says:

    Lima Rui,

    környezeti hatás alatt azt értem, amit a tanulmány szociokulturális hatásoknak (sociocultural influences) nevez. Ez tehát a “nurture” elem, amely különbözik a “nature” elemtől. A tanulmány egyértelmű következtetése, hogy a homoszexualitás esetében nem lehet kimutatni a “nature” elem döntő hatását, legfeljebb azt, hogy egyes génvariánsok korrelálnak a homoszexuális kapcsolatot létesítők elenyésző számával.

  • Lima Rui says:

    Ádám,

    A szociokulturális hatás arra vonatkozik, hogy a társadalom hogyan viszonyul a homoszexualitáshoz és hogy erre a homoszexuálisok milyen reakciót adnak. Például nem mindegy, hogy az ember az USA-ban vagy Kenyában homokos: https://www.researchgate.net/publication/317110313_Using_the_Sociocultural_Theory_to_Explain_the_Perceptions_of_Homosexuality_among_Kenyan_and_US_University_Students
    A heritability értéke egy populáción belüli változatosságra vonatkozik, hogy ezt a változatosságot milyen mértékben befolyásolja a genetika és környezet (minden, ami nem genetika). A szociokulturális hatások viszont az egész populációra érvényesek, ott nincs szó populáción belüli változatosságról, így a 8-25% heritability értékben ez nincs benne, a kettő teljesen más. Ha a szociokulturális és genetikai hatásokat akarod összehasonlítani, akkor populációkat kell nézni, pl az amerikaikat és a kenyaiakat. A tanulmány nem foglalkozik szociokulturális hatásokkal, csak megemlíti, hogy vannak olyan eredmények, amelyek szerint azok is fontosak lehetnek. Ellenben a tanulmány ezt írja: “Our results do not point toward a role for discrimination on the
    basis of sexual identity or attraction, nor do our results make any conclusive statements about the degree to which “nature” and “nurture” influence sexual preference.” Az állításaid és az újságok állításai, ahogy Karis is rávilágított, nem állják meg a helyüket, a tanulmány nem erről szól, ezek a következtetések nem vonhatóak le belőle.

  • Lima Rui says:

    Bocsánat, egy mondatnál nem fogalmaztam elég pontosan:
    Ha a szociokulturális és genetikai hatásokat akarod összehasonlítani, akkor populációkat kell egymással összehasonlítanod, pl az amerikaikat a kenyaiakkal.

  • Szabados Ádám says:

    Lima Rui,

    olyannal vitatkozol, amit nem is állítottam.

  • zsolo75 says:

    Ez a tudományos felfedezés csak alátámasztja Isten és az Ő igéje abszolút igazságát. A bűnt nevén kell nevezni akármilyen is. A homoszexualitás pedig bűn,tévelygés szándékos állapot. Isten nem mondaná bűnnek,ha eleve elrendeltetés lenne az Ő akarata szerint. Fura módon a tudományt szembe állítják a hittel,pedig pont az ellenkezője igazolódig. Szerintem Isten akarata a tudomány,hogy előbb utóbb kétség nélkül Őt igazolja mindenhol és mindenben.

  • dzsaszper says:

    Kedves Lima Rui,

    ha jól értelek, akkor amit írtál, abból az következik, hogy a szociokultúrális hatások számszerűsítése a populáció rögzítését is jelenti implicit módon. Tehát a kutatás ebből a szempontból csak az általa vizsgált populációra nézve jelentheti ki érvényesen a szociokultúrális hatások mértékét.

  • Monostori Tibor says:

    Kedves Àdàm (és hozzàszólók)!

    Két dolgot nem értek, mint egyszerű tudomànyos kutatò.

    1. Miért lehet “örülni” annak, hogy esetleg nem genetikailag meghatàrozott a homoszexualitàs, hanem környezeti? (Itt egyébként Karisékkal értek egyet.) Miért nem mindegy? A kàlvinista-reformàtus hitvallàsos vilàgképben Isten szuverén úr; génàllomàny, allélpàrok, rosszra csàbító baràtok, kígyó, vagy nagybàcsi, szeretetlen csalàdi légkör, stb.: mind Isten rendelése szerint valòk. Kàlvin nagyon hosszan filozofàl arról, hogy (szerinte) miért engedte, hogy a Sàtàn megkísértse Àdàmot. Miért ne lehetnének a gének kísértések okozói, ugyanúgy, mint pl. a környezeti hatàsok?

    2. Tovàbbmegyek: miért lenne baj (vagy miért baj), hogy a homoszexualitàs részben genetikailag meghatàrozott? Lehet oka a bűnbeesés. Kàlvinista szemszögből (is) vannak ennél sokkal nagyobb tehertételek. Egy hitvalló reformàtust nem kellene, hogy zavarja az sem, ha a homoszexualitàs 100 szàzalékban genetikailag meghatàrozott lenne.

    Hol tévedek?

    Udv,
    Tibi

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Tibor,

    egyrészt igazad van, hogy a bűnben mindig van valami örökletes, és ez a Szentírás szerint mégsem veszi el tőlünk a felelősséget. Ha a homoszexualitásról az derült volna ki, hogy genetikai meghatározottsága van, keresztényként akkor is azt vallanám, hogy a homoszexuális gyakorlat bűn, mert a Szentírás ezt tanítja.

    A mostani kutatásnak (az ikerkutatásokkal együtt) azonban mégis van jelentősége. Ha a homoszexuális vágyakat olyan veleszületett tulajdonságként kezeljük, mint a bőrszínt vagy a nemet, nagyon nehéz ezeket a vágyakat másként látni, mint az emberi diverzitás egyik formájának, amelynek kifejezése is ezért ugyanolyan legitim, mint az, hogy valaki feketebőrű vagy nő. Sőt, a veleszületett homoszexualitás narratívája automatikusan bele is helyezi ezt a kérdést a tágabb felszabadítási és polgárjogi narratívába, amely a nyugati világ egyik legerőteljesebb kulturális programja (l. Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött?). Ez a kulturális program az elmúlt években az egyházakba is beszüremkedett, sok helyen felülírva a kétezer éves keresztény tanítást.

    A mostani tanulmány eredménye a legérzékenyebb pontján érinti az uralkodó narratívát, és ezt érzik is azok, akik szerint nem lett volna szabad publikálni. Az eredmények ugyanis a a “nature” felől a “nurture” irányába tolják a homoszexualitásról szóló diskurzust, és kérdőjelet tesznek a megváltoztathatatlan identitás mítosza mellé. Ez nagyon fontos egy olyan pillanatban, amikor szerte a nyugati világban mindenhol a reintegratív terápiák betiltását szorgalmazzák, vagy már be is tiltották őket. Nagyon fontos ez az eredmény akkor, amikor már gyermekkorban (!) a homoszexuális orientáció elfogadását és megerősítését követelik a szülőktől, ahelyett, hogy a környezeti hatásokat vizsgálnák és ezek megváltoztatásában nyújtanának segítséget az érintetteknek. És valamelyest a keresztény egyházakat is levegőhöz juttatja, amelyek nem adták fel bibliai meggyőződésüket.

  • Monostori Tibor says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm, így sokkal jobban értem az álláspontod. Sok keresztyén presztízskérdést csinál ebből a témából, de a fenti hozzászólásod első bekezdése világos és következetes, nem a tudomànyos eredményektől teszed függővé az àllàspontod, hanem a Bibliàtól.

    Egy dologban még pontosítás szükségét látom. Az LMBTQ-ideológia szélsőséges megnyilvànulàsai ellen pogànyok, ateisták, hinduk, zsidók stb. küzdenek, ez elsősorban nem keresztyén jellegű kritika. Úgy làtom, van egy emberi alaphalmaz, és ennek csak egy része a keresztyén alhalmaz, sajàt jellegzetességekkel. Biztos te is így làtod, csak gyakran van olyan érzésem, elsősorban màsokat olvasva, hogy az LMBTQ győzelme elsősorban a keresztyénységet fenyegeti. De ez nem tartozik szorosan a témàhoz.

  • dzsaszper says:

    Kedves Tibor,

    na igen, a filozófiai gyökerek mentén a dolog legalábbis Nietzschéig és híres mondatáig megy vissza, amely szerint Isten halott… ami alatt elég egyértelműen a kereszténység Istenének halálát értette…

  • Ria says:

    Ugyan már, miben is fenyegethetné a keresztyénséget, Tibor ez az elmebeteg ideológia? Számunkra ez mindenképpen az idők végét jelenti, még ha ez a testi halálunkkal végződne is: “És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.(Máté 10:28)

    Mindezekre mi fel vagyunk készülve, hiszen megvan Írva.

  • Szabados Ádám says:

    Sytka blogján az a kritika érte a cikkem címét, hogy az említett tanulmány valójában igenis azt állítja, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott, csak sok gén határozza meg. Ez azonban nem így van. A tanulmány legmegengedőbb olvasata (LMBTQ-ideológiai szempontból) is legfeljebb az, hogy a homoszexuális viselkedést sok gén befolyásolja. A meghatározottság és a befolyás nem ugyanaz! A cikkben én magam is hangsúlyozom, hogy a homoszexuális viselkedés kialakulására hatással lehetnek gének, noha ez a hatás a jelen kutatás szerint is elenyésző és egyének esetében nem prediktív. Azt viszont maga a kutatás hangsúlyozza, hogy a genetikai okokon kívül a szociokulturális és esetleg hormonális faktorokat is kell kutatni. Ez az ikerkutatások nyilvánvaló eredménye is. Nem találtak arra bizonyítékot, hogy a genetika meghatározná (determinálná) a homoszexuális viselkedést, tehát más okokat is kell keresni. Ezt jelzi a cikkem címe is, ahogy a kutatás eredményeinek számos összegzésében (többek közt maguknak a kutatóknak az összegzéseiben!) is ez olvasható.

  • Lima Rui says:

    Ádám,
    „Hamis az a narratíva, amely a homoszexualitást a bőrszínhez vagy a nemhez hasonlítja.”
    A bőrszín 70-90%-ban genetikailag meghatározott csupán ( https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3605137/pdf/pgen.1003372.pdf ), így ez alapján nem feltétlenül hamis a narratíva. A vörös hajszín 90%-ban meghatározott ( https://www.nature.com/articles/s41467-018-07691-z ), de szociokulturális hatások által befolyásolva rendkívül könnyű befesteni.
    „Nem találtak arra bizonyítékot, hogy a genetika meghatározná (determinálná) a homoszexuális viselkedést” A téged írt kritikák jogosak, te nem látod át teljesen, hogy olyan nem létezik, hogy „genetikailag determinált”. Semmi sincs genetikailag determinálva, így nincs is értelme erről beszélni. De van egyedfejlődés, mely során kiemelten fontos a magzati fejlődés, és ennek van egy genetikai programja, ami szintén nem determinált, csak elég robosztus ahhoz, hogy az esetek döntő többségében megfelelően le tudjon zajlani, de ehhez szükség van az anya szervezetére is, hogy pufferelje, kiegyenlítse a külső hatásokat. De már maga az anya szervezete is egy külső rendszer, ami elengedhetetlen a magzati fejlődéshez, így az nem is lehet determinált. Viszont ha a szervezet túllépett az egyedfejlődés egyes szakaszain, akkor a már bekövetkezett változások lehetnek lezártak, de attól még nem determináltak. A bőrszín, a hajszín és a balkezesség se genetikailag determinált, mint ahogy a testmagasság sem, ami az egyedfejlődés egy pontjáig irányítható táplálkozással és növekedési hormonokkal, de egy idő után már nem.

    dzsaszper,
    Így van. Mivel ez egy genetikai vizsgálat, ezért a szociokulturális hatásoknak is csak arra a részére derülhet fény, amit a genetikára vagy magára a vizsgálatra fejt ki, és szerintem a cikkben is erre utalnak. Ez utóbbi nagy hibája az ilyen vizsgálatoknak, főleg, ha a fenotípust önbevallás alapján határozzák meg. A vizsgálatban csak azok vettek részt, akik kizárólag saját vagy ellenkező neműekkel létesítettek szexuális kapcsolatot, tehát nem biszexuálisok és nem szüzek. Tehát itt az is heteroszexuálisnak számít, aki érzett romantikus vagy szexuális vonzalmat azonos nemű irányába, de nem élte ki és végül ellenkező nemű párt választott. Mivel az USA-ban az emberek 42,1%-a gondolja a homoszexualitást abnormális viselkedésnek, míg Kenyában 92,2%, ezért egy reprezentatív kenyai heteroszexuális mintában kétszer több olyan ember szerepel, aki lehet, hogy valójában bi-, vagy homoszexuális, így a heteroszexuális mintában feldúsulnak a potenciális homoszexualitást okozó génvariánsok. Egy másik cikk szerint (https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs13178-010-0017-y ) a fiatalabbak közül többen vallják magukat biszexuálisnak, de ezeknek az embereknek egy része később már hetero- vagy homoszexuálisnak tartja magát, mivel a szexuális identitás is képlékenyebb fiatalabb korban, ahogy más is, de ettől még a genotípusuk változatlan marad. A szociokulturális hatások is jobban érvényesülnek ennél a korosztálynál az élet minden területén, de épp a képlékenység miatt, a náluk gyűjtött eredmények megbízhatósága is alacsonyabb.
    A véleményem szerint ezek a teljes genom analízisek nem sokat érnek ilyen esetekben, ahol már tudjuk, hogy a homoszexualitás, mint fenotípus mögött számtalan genotípus és egyéb ok áll. Ha a homoszexualitás, mint tünet mögött mondjuk 20 egymástól független, egymással párhuzamos ok áll, akkor valójában 20 különböző betegségről beszélünk. Száz ok esetén meg száz betegségről. Keresnéd úgy a Parkinson-kór genetikai okait, hogy a mintába Alzheimer-kórosokat is teszel? Neurodegeneratív betegség mindkettő és vannak átfedő tüneteik, talán még vannak egyező hajlamosító genetikai tényezőik is, de ettől még tévút együtt kezelni ezeket. Valójában a homoszexualitás se egynemű tünetegyüttes: vannak olyan melegek, akik lányosan viselkednek, mások meg nem, van amelyik fiatalon biszexuálisnak tartja magát és később vallja magát melegnek, és olyan is van, akinek gyerekei születnek és negyvenes évei után vallja be mindenkinek, hogy meleg. Szerintem hiba ezeket és a többi altípust ugyannak a betegségnek vagy állapotnak tekinteni, főleg hogy már tudjuk, valóban sok különböző okozója van a homoszexualitásnak. Több, mint 10 éve tudjuk, hogy nincs „gay gene”, így aki képes azt nyilatkozni, hogy ez a kutatás ezt ismét megerősítette, az jócskán le van maradva, ez már rég nem kérdés.

    Tibor,
    Ha a heteroszexuális viselkedés erkölcsös, akkor az erkölcsi tartásodat a génjeidnek és más, tőled független okoknak köszönheted. Feltételezem nincsen benned homoszexuális vágy, így nem is kell azt legyőznöd, az erkölcs-program jól fut benned. Valójában ez nálad nem döntés, a homoszexualitás vagy szexualitás kérdésében nálad és sokunknál nem áll fent a szabad akaratnak még a lehetősége sem. Nem viselkedsz helyesen, hanem csak úgy, ahogy tudsz, ami csak azért helyes (a többség szerint), mert szerencséd volt az okokkal (vagy nem voltál szerencsétlen) és heterónak (szü)lettél.

  • Szabados Ádám says:

    Lima Rui, feketeöves kötekedő vagy. De így nem jó beszélgetni.

  • Szabados Ádám says:

    Tibor,

    az LMBTQ-ideológia valóban nem csak a keresztényektől idegen. A keresztény evangélium azonban a Krisztussal való kapcsolat örömforrását is nyújtja az érintetteknek. Itt egy csodálatos bizonyságtétel egy férfitől, aki egykor homoszexuálisként élt, de rátalált erre a forrásra. Érdemes végigolvasni a teljes interjút.

  • dzsaszper says:

    Kedves Lima Rui,

    a nekem adott válaszod: rendben. Engedd meg, hogy maradjak a saját megfogalmazásomnál, amely szerint a genetikai és szociokulturális hatás összevetése korrekt ugyan, de csak az adott mintára vagy populációra — tehát más populációra nem lehet általánosítani belőle.

    Ádám érvelését meg — ahogy én látom — teljességgel félreérted. Nem Ádám állt elő az állítással, aminek nincs értelme; hanem az elmúlt évtizedekben sokan álltak elő az ellenkezőjével. Ádám csupán cáfolt. Az értelmetlen állítás cáfolatának lehet értelme, és ezek szerint a cáfolni kívánt állítást te sem tartod igaznak, sőt szerinted értelmetlen az eredeti felvetés is. Akkor meg minek csépeljük a szavakat?

  • Ria says:

    Vártam már, hogy egyszer téged is utol ér a “végzet”, Ádám és tiltakozni fogsz egy bizonyos viselkedés ellen nevezetesen, a kötözködő magatartás ellen. Gondolom, hogy a moderálási szabályzat a blog gazdájára is ugyanúgy vonatkozik, mint a blog bejegyzésekhez hozzászólókra, vagy a blogon egymással beszélgetőkre. Amikor én ugyanez miatt a kötözködő magatartást miatt tiltakoztam itt pár nappal ezelőtt olyan vádak miatt, amiket el sem követtem, te felkértél a szabályzat betartására ami – gondolom – elsősorban nekem szólt.
    Tudom, hogy a világiak akként reagálnak a buta, mégis okoskodó emberek megnyilvánulásaira, hogy minimum elküldik az anyjukba, de hogyan reagáljon az ilyenre igazságos érzülettel egy keresztyén ember? Kérlek mutass be nekem néhány példát erre vonatkozóan, mert én még nem jutottam el odáig, hogy képes legyek a kegyeskedő, nyájas beszédre a gyakorlatban, gonoszkodó, más szellemet vett emberekkel szemben.

  • Lima Rui says:

    Ádám ezen állításai nem igazak:
    “1. Hamis az a narratíva, amely a homoszexualitást a bőrszínhez vagy a nemhez hasonlítja.”, “de nem csak hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne, a tények éppen az ellenkező irányba mutatnak. Minden eddigi tudásunk szerint a döntő szerep a környezeti hatásoké.” A homoszexualitás kialakulásáért felelős legfontosabb környezeti hatás valószínűleg az anyaméh, így a homoszexuálisok valószínűleg homoszexuálisnak születnek (már amennyire beszélhetünk egy újszülöttnél szexualitásról, szexuális orientációról).
    “A homoszexuális hajlamú emberek tehát legtöbbször úgy élik meg a vágyaikat, mintha az velük született tulajdonság lenne.” Mert az is.
    “Például gyakori történet, hogy a lányosabb alkatú fiút nem fogadja el az apja, jobban védi az anyja, kiközösítik fiú játszótársai, inkább lányokkal barátkozik, saját neme válik számára exotikussá, felnőtt homoszexuális férfi kezdeményez felé, melegpornót kezd nézni, aztán idővel észreveszi magán, hogy a fiúkhoz vonzódik. Az alkat ebben a folyamatban tehát csak egy tényező a sok közül.” Ebben az általad leírt folyamatban az alkat az egyetlen tényező, abból ered az összes lépés. A lányosabb alkatú fiúnak nem csak az alkata lehet lányos, hanem az agya is, hisz a test és az agy fejlődése nem különül el egymástól. Tehát a lányos alkat és a (még fel nem ismert) homoszexualitása ugyanazon, valószínűleg hormonális és genetikai okok miatt alakultak ki. Persze, hogy egy felnőtt homoszexuális férfinak, aki ilyen fiúkat szemel ki magának, könnyű préda egy kiközösített srác. Ez a férfi viszont nem kell a homoszexualitás kialakulásához, mondhatni, a te szóhasználatoddal, hogy determinált, hogy egy ilyen fiú prédája lesz egy ilyen férfinek.
    “4. Ha a környezetnek döntő befolyása van arra, hogy egy emberben kialakul-e a homoszexuális hajlam, akkor egyáltalán nem mindegy, milyen a környezet.” A környezet alatt mindent kell érteni, ami nem genetika. A szociokulturális hatások, amire te gondolsz, ennek csak egy része és egyáltalán nincs bizonyítva, hogy hatása lenne a homoszexuális kialakulására.
    “5. Az elsődleges környezet természetesen a család, és különösen az apa és az anya.” Épp a te általad hivatkozott genetikai tanulmány szerint ez a hatás az elhanyagolható.
    “A reintegratív terápiák tiltása vagy az ilyen terápiákkal szembeni cinizmus abból az előfeltevésből indul ki, hogy a homoszexualitás veleszületett, megváltoztathatatlan hajlam.” Biztos van ilyen is, aki erre hivatkozik, de alapvetően hibás érv, kár vele foglalkozni. A hajszín 70-90%-ban genetikailag determinált (nem mindegyik szín ugyanannyira), de bárki rendkívül egyszerűen megváltoztathatja. “A reintegratív terápiák különösen fontosak lehetnek fiatal korban, amikor még minden szempontból formálhatók (és formálódnak!) a szexuális vágyak.” Tehát épp ekkor a legkárosabb. A reintegratív terápiáknak nincs bizonyított pozitív hatása, csak bizonyítottan káros hatása. A “gyógyulást” önbevallás alapján állapítják meg, így az mit sem ér.
    “Ma már a tudomány is láthatóan azt mondja, hogy a vágyainkkal nem úgy vagyunk azonosak, mint a nemünkkel vagy a bőrszínünkkel.” Te hogy vagy azonos a bőrszíneddel? Ezt most hogy értsem?

  • Szabados Ádám says:

    Lima Rui,

    akkor hadd válaszoljam meg a kifogásaidat.

    Ádám ezen állításai nem igazak:
    “1. Hamis az a narratíva, amely a homoszexualitást a bőrszínhez vagy a nemhez hasonlítja.”, “de nem csak hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne, a tények éppen az ellenkező irányba mutatnak. Minden eddigi tudásunk szerint a döntő szerep a környezeti hatásoké.” A homoszexualitás kialakulásáért felelős legfontosabb környezeti hatás valószínűleg az anyaméh, így a homoszexuálisok valószínűleg homoszexuálisnak születnek (már amennyire beszélhetünk egy újszülöttnél szexualitásról, szexuális orientációról)
    .

    Nem tudom, mire alapozod a valószínűséget. Az ikerkutatások ugyanis egyértelműen bizonyítják azt, hogy a környezeti hatásoknak van döntő szerepük a homoszexualitás kialakulásában. Ha az anyaméh környezeti hatása lenne a döntő faktor, egészen más eredményre vezettek volna az ikerkutatások. Tehát miközben nem látom a Te állításod („a homoszexuálisok valószínűleg homoszexuálisnak születnek”) alapját, az enyém tudományos megfigyeléseken nyugszik.

    “A homoszexuális hajlamú emberek tehát legtöbbször úgy élik meg a vágyaikat, mintha az velük született tulajdonság lenne.” Mert az is.

    Miért is?

    “Például gyakori történet, hogy a lányosabb alkatú fiút nem fogadja el az apja, jobban védi az anyja, kiközösítik fiú játszótársai, inkább lányokkal barátkozik, saját neme válik számára exotikussá, felnőtt homoszexuális férfi kezdeményez felé, melegpornót kezd nézni, aztán idővel észreveszi magán, hogy a fiúkhoz vonzódik. Az alkat ebben a folyamatban tehát csak egy tényező a sok közül.” Ebben az általad leírt folyamatban az alkat az egyetlen tényező, abból ered az összes lépés. A lányosabb alkatú fiúnak nem csak az alkata lehet lányos, hanem az agya is, hisz a test és az agy fejlődése nem különül el egymástól. Tehát a lányos alkat és a (még fel nem ismert) homoszexualitása ugyanazon, valószínűleg hormonális és genetikai okok miatt alakultak ki. Persze, hogy egy felnőtt homoszexuális férfinak, aki ilyen fiúkat szemel ki magának, könnyű préda egy kiközösített srác. Ez a férfi viszont nem kell a homoszexualitás kialakulásához, mondhatni, a te szóhasználatoddal, hogy determinált, hogy egy ilyen fiú prédája lesz egy ilyen férfinek.

    Ha az alkat determinálna a homoszexuális viselkedésre, akkor minden lányosabb alkatú fiú homoszexuális lenne. De hát tudjuk, hogy nem ez a helyzet. Annyit állíthatunk csak, hogy a lányosabb alkat befolyásolhatja a hajlam kialakulását.

    “4. Ha a környezetnek döntő befolyása van arra, hogy egy emberben kialakul-e a homoszexuális hajlam, akkor egyáltalán nem mindegy, milyen a környezet.” A környezet alatt mindent kell érteni, ami nem genetika. A szociokulturális hatások, amire te gondolsz, ennek csak egy része és egyáltalán nincs bizonyítva, hogy hatása lenne a homoszexuális kialakulására.

    De, teljesen nyilvánvaló, hogy a környezeti hatásoknak szerepük van a hajlam kialakulásában. Nagyon egyértelmű mintákat lehet látni, ezeket számtalan alkalommal le is írták. Az ikerkutatások is egyértelművé teszik, hogy a környezeti hatásoknak döntő szerepük van (szemben a genetikával). Azt pedig, hogy én hogyan értem a „környezeti hatások” fogalmát, megmagyaráztam feljebb, nem értem, miért jó neked az, hogy szándékosan máshogy magyarázod a szavaim értelmét, mint én, majd belekötsz. Vedd figyelembe azt is, hogy környezeti hatások alatt a pszichológia mást ért, mint a te szakmád. Itt a “nature vs. nurture” vitáról van szó, amelyben a környezeti hatások az utóbbit jelölik.

    “5. Az elsődleges környezet természetesen a család, és különösen az apa és az anya.” Épp a te általad hivatkozott genetikai tanulmány szerint ez a hatás az elhanyagolható.

    Ez egyáltalán nem így van, csak összekevered a hereditás genetikai kategóriáját a család kulturális-szocializációs hatásával. A tanulmány éppen annak nyit utat, hogy a homoszexuális viselkedés kialakulásában az utóbbit kutassák.

    “A reintegratív terápiák tiltása vagy az ilyen terápiákkal szembeni cinizmus abból az előfeltevésből indul ki, hogy a homoszexualitás veleszületett, megváltoztathatatlan hajlam.” Biztos van ilyen is, aki erre hivatkozik, de alapvetően hibás érv, kár vele foglalkozni. A hajszín 70-90%-ban genetikailag determinált (nem mindegyik szín ugyanannyira), de bárki rendkívül egyszerűen megváltoztathatja. “A reintegratív terápiák különösen fontosak lehetnek fiatal korban, amikor még minden szempontból formálhatók (és formálódnak!) a szexuális vágyak.” Tehát épp ekkor a legkárosabb. A reintegratív terápiáknak nincs bizonyított pozitív hatása, csak bizonyítottan káros hatása. A “gyógyulást” önbevallás alapján állapítják meg, így az mit sem ér.

    Lima Rui, ez csak annak az ideológiai tételnek a szajkózása, amely nyilvánvalóan szembemegy a tényekkel. Egyszer már válaszoltam erre neked, belinkeltem tanulmányokat, de láthatóan nem volt sok értelme, mert ugyanúgy előveszed ezt a toposzt, mintha nem tettem volna. Bemásolom ide újra a korábbi válaszomat:

    1. A szexuális orientáció fluiditását még az APA is elismeri: “Hence, directly contrary to the conventional wisdom that individuals with exclusive same-sex attractions represent the prototypical ‘type’ of sexual-minority individual, and that those with bisexual patterns of attraction are infrequent exceptions, the opposite is true. Individuals with nonexclusive patterns of attraction are indisputably the ‘norm,’ and those with exclusive same-sex attractions are the exception.” This pattern has been found internationally.” (APA Handbook of Sexuality and Psychology, 1:633; see also Diamond, L. & Rosky, C. (2016), Scrutinizing Immutability: Research on Sexual Orientation and U.S. Legal Advocacy for Sexual Minorities. Journal of Sex Research, 00:1-29. DOI: 10.1080/00224499.2016.1139665)

    2. Tavaly jelent meg egy új tanulmány (Santero, P., Whitehead, E., Ballesteros, D. (2018), “Effects of Therapy on Religious Men Who Have Unwanted Same-Sex Attraction,” The Linacre Quarterly, abstract online at: http://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/0024363918788559.), amelyben 125 férfit kérdeztek a terápia időtartama vagy után egy 88 kérdést tartalmazó kérdőívben (multiple choice). Az eredmény statisztikailag szignifikáns: 70% kizárólag pozitív kihatást tapasztalt, 68 % -nál csökkent a homoszexuális vonzalom és erősödött a heteroszexuális vonzalom. 43 férfi a terápia folytán tapasztalt először heteroszexuális vonzódást. A megkérdezettek közül leginkább heteroszexuális vonzódást tapasztalt magánál a terápia előtt 5 személy, a terápia után 48 személy. A terápia hatására erősen csökkent az öngyilkossági hajlam, a depressziós hajlam, a szerhasználat, erősödött a magabiztosság, a szociális kompetencia. Leginkább a terápia végére 1 személy számolt be a szuiciditást illető negatív hatásról, összevetve kevesen számolnak be csalódottságról, amennyiben a terápia nem hozta meg a várt eredményt.

    3. Itt találsz egy hosszabb összegzést tanulmányokról, beleértve Spitzer tanulmányát is, aki az állításoddal ellentétben nem vonta vissza a tanulmányát (hogy milyen kontextusban és valójában mit mondott, azt lásd az 5-6. oldalon): https://downloads.frc.org/EF/EF18I04.pdf.

    4. Itt olvashatod Dr. Christopher Rosik összegzését a felmérésekről, válaszul a WMA állásfoglalására: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4028723/.

    5. Öt meta-kutatás adatait összegzi: Phelan, J., Whitehead, N., & Sutton, P.M. (2009), “What research shows: NARTH’s response to the APA claims on homosexuality: A report of the scientific advisory committee of the National Association for Research and Therapy of Homosexuality”. Journal of Human Sexuality, 1: 1-121. (Itt elolvasható: https://www.scribd.com/doc/115507777/Journal-of-Human-Sexuality-Vol-1.)

    6. Az APA korábbi elnökei sikeres terápiákról számolnak be. R. Perloff 2014-ben az American Psychological Association-t arra szólítja fel, hogy ismerje el kiliensnek az SSA-val élőket (call to recognize the client with unwanted same-sex attractions): Journal of Human Sexuality 6: 6-21. Nicolas Cummings (szintén volt elnök) 2013. júl. 30-án a USA Today-ben állt ki amellett, hogy a reorientációs terápiák nem etikátlanok: https://www.usatoday.com/story/opinion/2013/07/30/sexual-reorientation-therapy-not-unethical-column/2601159/ . Cummings 2009-ben ajánlotta Nicolosi könyvét is (magyarul Szégyen és kötődésvesztés). Nyíltan beszélt arról is, hogy ő maga többszáz esetben végzett sikeres terápiát, amelyben a homoszexuális vágyak változását tapasztalta klienseknél.

    7. Neil Whitehead (PhD, biochemics) My Genes Made Me Do It! c. könyvét hadd ajánljam ismét a figyelmedbe. Itt van a honlapja: http://www.mygenes.co.nz/index.html. Whitehead az új-zélandi kormánynak és az ENSZ-nek dolgozott, több mint 150 peer-reviewed publikációja van. Itt egy fejezet a könyvből arról, hogy változhat-e a szexuális orientáció: http://www.mygenes.co.nz/mgmmdi_pdfs/Ch12_2018.pdf, itt pedig egy oldal, amely az epigenetikai faktorról szól: http://www.mygenes.co.nz/epigenetics.html. (A honlapon rengeteg más hozzáférhető anyag is van, amelyben Whitehead a tudományos kutatások eredményeit ismerteti.)

    8. A leszbikus és gender-feminista Lisa M. Diamond Sexual Fluidity: Understanding Women’s Love and Desire c. új könyve arról szól, hogy a szexuális vágy nőknél gyakran fluid/változó: http://www.hup.harvard.edu/catalog.php?isbn=9780674032262&content=reviews. A könyvet a Harvard University Press jelentette meg.

    “Ma már a tudomány is láthatóan azt mondja, hogy a vágyainkkal nem úgy vagyunk azonosak, mint a nemünkkel vagy a bőrszínünkkel.” Te hogy vagy azonos a bőrszíneddel? Ezt most hogy értsem?

    A vágyaink sokféle genetikai, szocializációs és lélektani hatás következményei, változhatnak és sokszor változnak is az életünk során. Én például nem szeretem a halat, egyáltalán nem bírom megenni, sok kellemetlen társasági élményem van arról, amikor hallal kínáltak. De emlékszem olyan időre a gyerekkoromból, amikor jóízűen meg tudtam még enni a halat. A tejbegrízzel fordított a tapasztalatom. Hatottak rám barátaim vágyai is (l. R. Girard mimézis-elmélete): kamaszkoromban a repülés iránti elementáris vágyam egy osztálytársamról ragadt át rám. És persze van olyan vágyam is, amely az Istennel való találkozásomkor született vagy szűnt meg bennem. A bőrszín egészen más dolog. Egy fekete afrikai akkor is fekete lesz, ha francia identitása van, egy Kínából származó akkor is sárgabőrű lesz, ha magyarnak érzi magát és a magyar ételeket szereti. Mondhatod persze azt, hogy a homoszexuális vágyakkal élőnek ugyanolyan szilárd identitása a homoszexualitása, mint az említett sárgabőrűnek az, hogy magyar. Ez azonban csak azt támasztja alá, hogy a szociokulturális hatások nagyon erősek lehetnek, nem azt, hogy a homoszexuális vágyak olyanok, mint a bőrszín (vagy a nem). A fenti tanulmány és az ikerkutatások (is) bizonyítják, hogy nem olyanok.

  • Lima Rui says:

    Köszönöm a linket, emlékeztetett rá, hogy mennyire felesleges veled vitatkozni, mielőtt még túl sok időt szenteltem volna válaszolni a korábbi hozzászólásodra.

    A szekvenálás relatíve olcsóvá válásával sokan azt hitték, hogy mindenre megtaláljuk a választ, amit a genetika határoz meg. Ez igaz is lehetne akár, csak éppen azt vettük észre, hogy önmagában a genetika nagyon kevés dolgot határoz meg, így gyakorlatilag csak ezzel a felismeréssel lettünk gazdagabbak. A bőrszínünket se csupán a genetika határozza meg, így hogy is várhatnánk el, hogy a nagyságrendekkel bonyolultabb emberi viselkedést bármely aspektusát is csupán ez determinálná? Ádám vajon ennyire keményfejűnek született? A környezete tette azzá? Az valószínű, hogy ez nem csupán genetika, szóval Ádám keményfejűsége nem genetikailag determinált. Így Ádám nézete szerint ez akár meg is változtatható. Rajta kívül mindenki tudja, hogy nem fog megváltozni, nem is akar, de Ádám keményfejű.
    (Rui is keményfejű.)

  • Szabados Ádám says:

    Félreérthető volt, de a linket nem neked szántam, hanem általánosságban. Viszont ha már így alakult, és ebből a keményfejűségemre derült számodra fény, ígérem, igyekszem jó irányba változni.:)

  • dzsaszper says:

    “Ez igaz is lehetne akár, csak éppen azt vettük észre, hogy önmagában a genetika nagyon kevés dolgot határoz meg, így gyakorlatilag csak ezzel a felismeréssel lettünk gazdagabbak.”

    Azért becsüljük meg ezt a felismerést 🙂
    És vonjuk le a következtetést, hogy a korábbi felvetések a homoszexualitás genetikai meghatározottságáról egyáltalán nem állják meg a helyüket. A kép ennél messze bonyolultabb, már csak azért is, mert a genetika elismerten hajlamosító tényező, egy a sok közül.

  • Lima Rui says:

    dzsaszper,

    Ahogy a heteroszexualitás se genetikailag meghatározott, se az intelligencia, se a bátorság, se a testmagasság, se az autizmus, se a nyitottság, se a konzervatizmus (gyerekeknél 0% genetika, felnőtteknél 45-65%), se a vallásosság (gyerekeknél 11-22% geentika, felnőtteknél 30-45%). Csupán azzal, hogy Ádám kijelenti, hogy a homoszexualitás nem genetikailag determinált, azzal azt sugallja, hogy a heteroszexualitás igen és (többek között) ezért a kettő nem mérhető ugyanazzal a mércével. Ádám ki is jelenti, hogy mivel a homoszexualitás nem genetikailag determinált, ezért nem egy kategória a nemmel és bőrszínnel, pedig azok se genetikailag determináltak, így eszerint éppenhogy egy kategória (mint minden, így nincs is értelme eszerint kategorizálni). A bőrszín amúgy sem identitás, nagyon sántít a párhuzam. Ilyen erővel a 2 láb is az és akkor már minden más is az lehet, pl a homoszexualitás is. Ha rákvörösre sülsz a napon, akkor megváltozik az identitásod? De ha a bőrszín nem identitás, akkor meg hogy jön ide? Épp a rákvörösre süléssel pedig nagyon könnyen meg tud változni, tehát ha a bőrszín nem olyan, mint a homoszexualitás, akkor ezzel Ádám arra utal, hogy a bőrszínnel ellentétben a homoszexualitás nem tud változni? Nagyon zavaros.
    És ha a homoszexualitásnál csak 8-25% a genetika, az épp azt is jelentheti, hogy egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, elengedhetetlen része: a sör 5%-a alkohol, de az alkoholmentes sör már nem sör. Vagy ültess fel 100 utast egy szegecsek nélküli repülőre. Csinálj kelt tésztát élesztő nélkül, hisz elhanyagolható az a fél tömegszázalék, amit kitesz belőle. Hagyd ki a Bibliából Mózest vagy Noé bárkájáról az elefántot vagy az egyik fiát.

  • dzsaszper says:

    KEdves Lima Rui,

    a kommentedben itt megálltam:
    “Csupán azzal, hogy Ádám kijelenti, hogy a homoszexualitás nem genetikailag determinált, azzal azt sugallja, hogy a heteroszexualitás igen és (többek között) ezért a kettő nem mérhető ugyanazzal a mércével.”
    a magam részéről nagyon nem így látom. Ádám, ha akar, majd reagál, de meg lennék lepődve, ha a heteroszexualitást egyéni szinten genetikailag meghatározottnak látná.

    (Természetesen a heteroszexualitás társadalmi szinten genetikailag meghatározott. Nem beszélhetnénk utódnemzésről, következő generáció felneveléséről heteroszexualitás nélkül, és az egész kromoszómapárosdi az összes kromoszómapárral, beleértve az elsődleges nemi jellegért felelős X és Y kromoszómákat, mindezt társadalmi szinten meghatározza.)

  • Szabados Ádám says:

    Anatómiai szempontból a szexualitás a férfi és a nő között működik rendeltetésszerűen (csak egy példa: a vagina és a medence izomzata van a szexuális közösülésre tervezve, nem az anus, nem véletlen a sok sérülés, amely a homoszexuális kapcsolatból származik). Az utódnemzés is csak férfi és nő között működik, a szaporodás egész biológiai rendszere így van megalkotva. Orvostudományi szempontból a rendellenes állapotok genetikai eredetét szokták kutatni; nem az egészséges programét, hanem annak kisiklását. Azt viszont én is fontosnak tartom, hogy az emberi viselkedés számos területét nem lehet a genetikai kód alapján rekonstruálni. A szexuális viselkedés is függ egyéb tényezőktől. Ezt bizonyítja a fenti tanulmány is.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum