Két zsidó származású Nobel-díjassal folytatom a sorozatot, akik nyíltan beszéltek az Istenbe vetett hitükről, és arról, miért nem tartják összeegyeztethetőnek a tudományt az ateizmussal. (Igen, az ateizmussal, de ez ebben a sorozatban talán már senkit nem lep meg.) Christian Anfinsen agnosztikusból lett istenhívő (ortodox zsidó), és ebben nagy szerepet játszott az, amit a tudomány révén a világból megismert. 1972-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat az RNS-bontó enzimekkel, a ribonukleázokkal való munkájáért, különös tekintettel az aminosavak és az aktív biológiai információ kapcsolatára. A másik tudós, Walter Kohn – aki éppen néhány hete halt meg – 1998-ban kapott fizikusként (!) kémiai Nobel-díjat a sűrűségfunkcionál-elmélet fejlesztéséért. Mindkettőjükre hatással volt Einstein világlátása.
Christian Anfinsen (kémiai Nobel-díj)
Amikor a biokémikus-biológus Anfinsent megkérdezték, mit gondol Isten fogalmáról és létezéséről, Anfinsen így válaszolt: „Szerintem csak egy idióta lehet ateista. El kell ismernünk, hogy létezik egy felfoghatatlan hatalom vagy erő, mely határtalan előrelátással és tudással rendelkezve kezdetben útjára indította ezt az egész világegyetemet.” (Henry Margenau & Roy A. Varghese, eds.: Cosmos, Bios, Theos: Scientists Reflect on Science, God, and the Origins of the Universe, Life, and Homo Sapiens. Open Court Publishing Company, 1997, 139)
Anfinsen számára fontos volt az alábbi Einstein-idézet, ismerősei körében sokszorosította és terjesztette, felesége szerint ez fejezte ki legjobban a hitét: „A legszebb és legmélyebb érzés, melyet átélhetünk, a misztikum érzékelése. Ez minden igaz tudomány magvetője. Aki számára idegen ez az érzés, aki nem tud már elragadtatott csodálattal állni, az olyan, mintha halott lenne. Az Istenről való elképzelésemet annak a magasabb értelemmel bíró hatalomnak a jelenlétéről való mély érzelmi meggyőződés formálja, mely kinyilatkoztatja magát a felfoghatatlan Univerzumban.” (Uo., 140)
Margenaunak írt 1989. március 28-i levelében Isten létezéséről mondja: „Nyilvánvaló, hogy kell lennie egy mindenható, mindentudó entitásnak, mely magyarázatot ad a létezésünkre.” (The Christian Anfinsen Papers. Profiles in Science. Correspondence, 1965-1999)
Walter Kohn (kémiai Nobel-díj)
Egy 2001. július 26-án adott interjúban az osztrák születésű, de Amerikában élő Kohn ezt mondta: „Zsidó vagyok és erősen azonosulok a judaizmussal. Egyszerre kétféleképpen is vallásosnak mondanám magam. Az első az, hogy tapasztalatom szerint a vallás – különösen a zsidó vallás – gazdagította az életemet és a gyermekeimnek is átadtam ezt, akiknek az életét érzésem szerint szintén gazdagította. Másodszor, nagyon fontos számomra, hogy tudós vagyok, és természetes, hogy a vallásról is a tudós szemén keresztül gondolkodtam. Amikor ezt teszem, a vallást nem felekezeti dolognak látom, hanem – mondjuk úgy –, deista értelemben. Hatással voltak a gondolkodásomra Einstein írásai, aki megjegyezte, hogy amikor a világot szemlélte, egy alapvető Erőt érzékelt, mely nagyobb minden emberi erőnél. Én ugyanígy érzek. Csodálat, tisztelet, és egy nagy misztérium érzete van bennem.” (“Dr. Walter Kohn: Science, Religion, and the Human Experience.” An interview in The Santa Barbara Independent.)
Ugyanebben az interjúban a riporter felteszi Kohnnak a kérdést: „Amikor önmagára mint deistára utal, a deizmus nekem azt jelenti, hogy az univerzumot valamiféle isteni erő indította útjára, de utána levette róla a kezét. Ezt érti Ön is deizmus alatt?” Kohn így válaszolt: „Benne van ez is. Nem látom okát, hogy azt higgyem, isteni beavatkozás időnként felfüggeszti a természet törvényeit, melyeket tudósokként kutatunk. Ugyanakkor azt sem látom, hogy az univerzum feltétlenül egyszerű, teljesen megjósolható, mechanisztikus módon működne. Továbbra is nagyon mély episztemológiai kérdéseink vannak az olyan tudományos törvények jelentőségével kapcsolatban, mint a kvantummechanika vagy azok a törvények, melyek a káosz természetét irányítják. Mindkét terület visszafordíthatatlanul megrendítette a 18. és 19. századi tisztán determinisztikus, mechanisztikus világképet. Ezek a reakcióim arra a kérdésére, hogy hogy látom a deizmust és az Ön állítását, hogy – kicsit leegyszerűsítve – a világot valami isteni erő hozta működésbe, most pedig magától működik. Oda próbálok kilyukadni, hogy ez nem ennyire egyszerű. Hihetetlen, az ember keresi a megfelelő szavakat. Az ember csodálatot és tiszteletet érez a tapasztalat és a tudomány világa kapcsán. Akárhogy is, olyan világot érzékelünk, mely lenyűgöző mértékben engedi, hogy megértsük, de alapvetően mégis felfoghatatlan marad. És mivel ilyen nyilvánvalóan csodálatos ez a dolog, arra vezeti az embert – Einstein nyomdokában járok ilyenkor –, hogy valamiféle Erőt érzékeljünk, mely felelős mindezért és amelynek tulajdoníthatjuk mindezt.” (Uo.)
Dimitrov 2002. május 23-i levélben feltett kérdésére, hogy mit gondol a tudomány és a vallás kapcsolatáról, Kohn ezt válaszolta: „Kölcsönös tisztelet. Az emberi tapasztalat egymást kiegészítő, fontos részei.” Arra a kérdésre, hogy mit gondol Isten létezéséről, Kohn ezt írta: „Az emberi tapasztalatnak vannak olyan elemi részei, melyekről a tudomány eredendően semmit sem mondhat. Ezeket azzal az entitással kötöm össze, amit én Istennek nevezek.”
A „Reflections of a Physicist after an Encounter with the Vatican and Pope John Paul II” c. előadásában, melyet 2001. április 20-án tartott a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetemen, Kohn ezt mondta: „Identitásomnak bizonyosan nagyon fontos eleme a tudomány, különösen a fizika és a kémia. De vallásos embernek is tartom magam, kétféle értelemben is: egyrészt liberális zsidó neveltetésem okán, melyet gyermekeimnek is továbbadtam, másrészt úgy mint egyfajta felekezetek nélküli deizmus, mely a tapasztalataink világának csodálatából ered, és amelyet tudós voltom felerősít. Magában foglalja azt a meggyőződésemet is, hogy a tudomány önmagában elégtelen útmutató az életre, mert számos mély kérdést megválaszolatlanul és számos szükséget beteljesületlenül hagy.” (Templeton Research Lectures “Science, Religion, and the Human Experience”. Institute for Theoretical Physics. University of California at Santa Barbara.)
Szerintem elgondolkodtató, hogy vajon melyik a nagyobb Istenfélelem, az a materializmus amelyik azt mondja, hogy megbecsülöm a barátaimat, mert nem számíthatok másra, vagy a vallásos révület, amelyik igazából elválasztja az embereket egymástól? De gondolkodhat egy materialista úgy is, hogy amiért megdolgoztam az az én érdemem, nekem jár, nem adom másnak, és egy vallásos is gondolhatja, hogy amit Isten jónak látott nekem adni az az enyém, nekem jár, nem adom másnak, de gondolhatja az ellenkezőjét is. Valahogy úgy tűnik teljesen lényegtelen, hogy valaki hisz-e Isten létezésében, és amikor valaki istenről beszél egyáltalán nem biztos, hogy Istenről van szó. Ha valaki nem személyválogató, akkor nem az, aki pedig személyválogató az az, függetlenül attól, hogy hisz-e Isten létezésében. Érdekes, hogy a személyi kultusz is minden irányban megtalálható a kommunizmustól a haszidizmuson át a kereszténységig.
Nekem is sokszor feltették a kérdést erről a látszólagos szakmai összeegyeztethetetlenségről, de ezeket a kérdéseket sosem éreztem nehéznek megválaszolni, ahogy ezekből a szemelvényekből is látszik.