Marx, Mao, Marcuse és a rituális apagyilkosság

2018 máj. 12. | Divinity, Filozófia, Társadalom | 14 hozzászólás

Ötvenéves a huszadik század messze legjelentősebb társadalmi fordulata, az 1968-as diáklázadásokban testet öltő kulturális forradalom. Ez a forradalom gyökeresebben átalakította a nyugati társadalmakat, mint bármely más korábbi lázadás az azt megelőző évszázadokban. Politikai értelemben csak bolhacsípés volt a polgári berendezkedésnek, főleg ha a Nagy Francia vagy a Nagy Októberi forradalom radikális társadalommérnökösködésével vetjük egybe, amely nem egyetemek néhány hétig tartó elfoglalásáról szólt, hanem a tulajdonviszonyok teljes átalakításáról és egész társadalmi rétegek likvidálásáról. A 68-as mozgalom mégis mélyebben nyúlt bele az emberi létezés szöveteibe, mint a korábbi lázadások bármelyike. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a 68-ban felszínre törő kulturális forradalom három M betűje, amit a nyugati egyetemek falára rajzoltak. Három M, három kulturális ikon: Marx, Mao, Marcuse. Ebből a harmadik a legfontosabb.

A 68-asok elsőszámú ikonja a kommunizmus ideológiai atyja, A tőke és a Kommunista Kiáltvány szerzője, az éppen kétszáz éve született Karl Marx, aki meghirdette a proletárforradalom szükségességét és az osztálynélküli társadalom megvalósításának programját. Marx társadalmi víziója a radikális egyenlőségről szólt, amelynek legfőbb akadálya a burzsoázia, az a polgári réteg, amely a termelőeszközöket birtokolja, a fogyasztást generálja, a kultúra kulcspozícióit a kezében tartja, a vallást pedig a tömegek pacifikálására használja. A 68-asok annak ellenére rokonszenveztek Marx víziójával, hogy a keleti blokkban látható volt már a kísérlet kudarca, Sztálin rémtetteit leleplezték, túl voltunk 1956-on, és éppen zajlott a prágai tavasz, amit az év augusztusában fojtották vérbe a kommunista szövetség hadseregei. Marx mindezek ellenére népszerű volt a fiatalok körében, mert jelszavai archetipikus mélységekben érintették meg a nyugati ember lelkét, és hogy hol, azt éppen a másik két M betű, Mao és Marcuse neve jelzi.

Riasztó arra gondolni, hogy Marx mellett éppen Mao Ce-tung lett a diáklázadások ikonja, akit történészek több mint 60 millió ember haláláért tesznek felelőssé. Ma már tudjuk, hogy Hitler és Sztálin kispályás népirtó volt hozzá képest, Pol-Pot meg egészen kicsike törpe. Mao azonban megtestesítette a kulturális forradalom egyik legfontosabb törekvését: hogy egy egész kultúrát az alapjaitól átformáljon és megváltoztasson. A 68-asok nem a polgári társadalmat akarták megreformálni. Nem a fennálló rendet akarták megjavítani. Ők magát a rendet akarták eltörölni, hiszen azt nem ők, hanem nekik hozták létre. A 68-asok azt akarták megtiltani, hogy az előttük járó generáció szabja meg az ő életük kereteit. Permanens forradalmat akartak, mint Mao, amely felszámolja a kötelező életpályákat, odaengedi a fiatalokat a kultúra kulcspozícióihoz, kezükbe adja a hatalmat, megszünteti az imperialista, elnyomó struktúrákat és felszabadít minden függő viszonyt a társadalomban. És itt van a harmadik M betű, Marcuse jelentősége.

A lázadás igazi radikalizmusát nem Marx és Mao jelentették, hanem az a tény, hogy Marcuse neve is odakerült melléjük a falakra. De ki is volt Marcuse? Herbert Marcuse a „frankfurti iskola” filozófusaként – Theodor Adorno és Max Horkheimer mellett – a nyugati társadalmakban próbált utat törni Marx filozófiája számára. Marx rossz prófétának bizonyult, hiszen nem a fejlett kapitalista országokban, hanem Oroszországban robbant ki kommunista forradalom. A frankfurti iskola arra kereste a választ, hogy nyugaton miért akad el a forradalom ügye. Az okot a patriarchális családban találták meg. A patriarchális családban látták a legfőbb akadályát az osztálynélküli társadalom megvalósulásának. Aki hagyományos családba születik, a hagyományos családban szocializálódik, ezért természetessé válik számára, hogy van hierarchia, van tekintély, és hogy a tekintélystruktúra patriarchális, apaközpontú. Az ilyen ember önként mond le az ellenállásról. Marcuse és a frankfurti iskola a patriarchális családot tette elsőszámú ellenséggé, a családfő apa uralmának megszüntetését tűzte ki legsürgetőbb feladatnak, és ebben a harcban a fiatalokra számított, akik még nem integrálódtak olyan erősen a polgári társadalomba.

Ezért radikálisabb ez a forradalom, mint bármely más ezt megelőző forradalom. Nem Marcuse személye az érdekes, a forradalmárok többsége nem is olvasta a könyveit, ő csak megtestesített és katalizált egy folyamatot, ami amúgy is a levegőben volt. Nem Marcusének, még csak nem is a diáklázadásoknak, hanem annak van jelentősége, hogy a 68-as forradalom archetipikus szinten robbantotta szét az évezredes társadalmi berendezkedést. A családfőt iktatta ki, az apa tekintélyét szüntette meg. Ez a forradalom lényegét tekintve egy társadalmi dimenzióban végrehajtott rituális apagyilkosság volt. Dosztojevszkij, aki pontosan látta ennek a forradalomnak az előkészületeit, pontosan diagnosztizálta azt is, hogy ennek a lázadásnak a lényege a patricidium (l. Karamazov testvérek). Ha ezt nem értjük, semmit nem értünk a körülöttünk zajló társadalmi folyamatokból. És ha igaz, amit Pál apostol mond, hogy minden atyaság (πατριά) – még a bűnös, tökéletlen atyaság is – végső soron a mennyei Atyától (πατήρ) van (Ef 3,15), akkor ez a kulturális lázadás még az apagyilkosságon is túlmutat.

Ezt pedig Nietzsche őrültje látta előre egészen tisztán, amikor az emberek közé rohanva Isten haláláról kezdett össze-vissza ordibálni, és hogy az istengyilkosság után a végtelen semmiben fogunk bolyongani, nem tudva, merre van a fent és merre van a lent. „Zuhanunk egyenesen előre. Vagy hátra, vagy oldalt, vagy minden irányba.” A folyamat könnyen belátható. Megöltük először az Apát. Utána magát az apaságot. Végül önmagunkat sem találjuk többé, pedig nem volt még olyan kor, amikor annyira meg akartuk volna tudni, kik is vagyunk csak úgy, önmagunkban. Ötven éve a politikai csatát elveszítve is győzött nyugaton a kulturális forradalom, és radikálisan más lett a világ. Az őrült kérdései azonban itt visszhangzanak: „Nem a végtelen semmiben bolyongunk? Nem érezzük az üres tér borzongató fuvallatát? Vajon nem lett-e hidegebb? Nem jön közelebb, és mind egyre közelebb az éj? Nem kell-e lámpást gyújtanunk fényes délelőtt?”

 

14 hozzászólás

  1. Turbucz István

    Negyon tetszett,úgy hogy megosztottam ,és egyetértek.

  2. Vértes László

    A tekintély iránti mérsékelt tisztelet a nyugati civilizáció versenyelőnye – pl. a tekintélytisztelő keleti civilizációkhoz képest.

    A mérsékelt tisztelet nullához közelítése viszont kerülendő hübrisz.

    Úgy kellene részben visszaállítani az egészséges mértékű tekintélytiszteletet, hogy megmaradjon a versenyelőny.

  3. Gyenes Kati

    Jó lenne, ha ezt az egészet vissza lehetne csinálni, csak azt látom, hogy a kommunizmusban felnőtt generációból sokan eltévedtek, emlékszem rá gyerekkkoromból, hogy a kocsmák mindig tele voltak férfiakkal, akiket otthon várt volna a családjuk, volt, aki ott is hagyta családját, így nehéz a gyerekeknek felnézni az apjukra. Nem is egy példát láttam, hogy a gyerek sokkal jobb útra törekedett, mint az apja, már indokolt volt nem követnie, különben ő is a kocsmában élte volna le a fél életét. Így azt látom, hogy sajnos a kommunizmus olyan alaposan rombolt, hogy jelenleg nem lenne már tanácsos visszaállítani az apaközpontúságot, mert így sokaknak nincs kiről példát venni. Szerencsések azok, akiknek van. Nem tökéleteset vár az ember, de egy családját otthagyó vagy bántalmazó, sokszor részeg apától hogy lehet tanulni, hogy lehet követni, hogyan tisztelje a gyerek? Tisztelettudó viselkedést megadhat, de ez már nem olyan, mint régen volt. Ha sokan visszatalálnak az értékekhez és ezt mutatják gyerekeiknek, akkor már visszaállítható lenne és vissza is állna az apai tekintély.

  4. Szabados Ádám

    Kedves Kati,

    teljesen értem az aggályaidat, szerintem is nagyon fájdalmas, amikor az apai tekintély nem működik vagy rosszul működik (bár nem biztos, hogy pontosan ugyanarra gondolunk apai tekintély alatt). Én úgy gondolom, hogy a férfiak a bűneset óta bűnösök, a nők is, és ez mindig, minden korban konfliktusokhoz vezetett a családokon belül. Az apa tekintélye Istentől van, a tekintéllyel való visszaélés valamint a tekintély lerombolása pedig a gonosztól. Tehát mindkettő: a tekintéllyel való visszaélés is és a tekintély lerombolása is a gonosztól van.

    A megoldás szerintem a jól értelmezett tekintély helyreállítása és annak ige szerint való gyakorlása, nem annak az elfogadása, hogy az apaság nem működő, idejét múlt intézmény. Az apai tekintélyre ma is szükség van, és az ember jólléte szempontjából alapvető fontosságú. Ma már rengeteg empirikus bizonyíték van az apák hiányának katasztrofális következményeiről is, nem kisebb személyek, mint Philip Zimbardo és Jordan Peterson kongatják a vészharangot, hogy óriási a baj ezen a téren. A bajok forrása ma már kevésbé a tekintéllyel való visszaélés, mint inkább a tekintély (és maga az apa) növekvő hiánya.

    Az apostoli levelekben is azt látom, hogy az apostolok Krisztusban az apákat a tekintélyükkel való helyes élésre szólítják fel, a gyermekeket és az anyákat pedig az apák tiszteletére, vagyis mind a két végén orvosolják a problémát. Amikor az apai tekintély szeretetben és istenfélelemben megvalósul, az gyönyörű és mindenki számára áldott állapot. Érdemes rá törekedni.

  5. jgabor

    Most fejeztem be Robert Merle Védett férfiak c. könyvét, ami egy 1974-ben íródott disztópia. (SPOILER) Az Amerikában felépülő matriarchális terror-államban odáig fajulnak a dolgok, hogy a végső cél már a férfiak szinte teljes likvidálása lesz. Aztán végül megdöntik a rendszert és egy lightosabb matriarchizmus alakul ki többnejűséggel, a házasság szinte eltűnik, a férfiak pedig amolyan kedves kis játékszerekké válnak, a nők revansot vesznek a férfiakon.

    Kis részletek a konklúzióról:

    – Azt akarod mondani – kérdem nyersen –, hogy ezután minden hatalom az
    anyáé lesz.
    – Igen.
    Ez az „igen” nem barátságtalan, de nagyon határozott.
    – Szóval matriarchátusban fogunk élni?
    – Igen.
    Ezt a két „igen”-t elıbb meg kell emésztenem, csak azután mondom:
    – Nem gondolod, hogy ezzel megint intézményessé válik a férfiak és a nők
    közti egyenlőtlenség, csak éppen fordítva, mint eddig?
    – De igen – feleli Burage becsületesen –, ez igaz. Van benne egy kis
    igazságtalanság. Erről mi, nők, már sokat vitatkoztunk egymás között. De hát
    mit lehet tenni? Úgy gondoljuk, hogy a nő felszabadításának ez az ára.

    (…)

    Ha keresztény volnék, azt mondanám, hogy vezeklek. És az igazat
    megvallva, most, hogy a szerepek felcserélődtek, napról napra jobban látom:
    van mit levezekelni.

  6. dzsaszper

    @jgabor: jó az idézeted…

    és annyiban egyet is értek veled, hogy a patriarchális rendszerben mi férfiak sem voltunk és vagyunk jobbak a Deákné vásznánál évezredeken keresztül…

    A kulcsmondat szerintem „[mi, nők…]. Úgy a nő felszabadításának ez az ára”. Ebben minden benne van. Az egyfókúszú erkölcsi érzékenységtől azon keresztül, hogy a cél szentesíti az eszközt, a tömegek behülyítéséig.

    Le kellene állni minden oldalon azzal, hogy a cél szentesíti az eszközt. Tudom, ez a gondolat masszívan nem politikailag korrekt 😉 És az erkölcsi érzékenységünk nem fókuszálhat egyetlen területre vagy néhányra, elhanyagolva a mellékhatásokat. Az az erkölcs, ami elhanyagolja a mellékhatásokat, már nem erkölcs…

  7. Cypriánus

    Magam viszont némileg szkeptikus vagyok a „szörnyűséges patriarchális régi társadalom ” című sztereotípiákkal szemben.

    Szerintem akik valami nagy férfi – világösszeesküvésnek tekintik a korábbi koronát, teljesen figyelmen kívül hagyják a tényt :a család megélhetése a legtöbb családnál szinte kizárólag a férfi fizikai erején múlt, a biztonsága meg szintén.

    Özvegyasszony, vagy árva örülhetett, ha nem halt éhen egy agrártársadalomban. Nem a gonosz patriarchális rend miatt, hanem mert valakinek túrnia kellett a földet.

    Viszont ha a Gróf Kisasszony kilovagolt a határba, meglett idős paraszt férfiak is letérdelve és levetett kalappal üdvözölték.

    Ha meg az ifjú hölgy történetesen királynő, illetve Magyarországon király (!!!) lett akkor még a nagy nemes urak is térdét hajtottak. Ahogy Pálffy János is a fiatal Mária Terézia előtt.
    Aki amúgy az egyik legnagyobb uralkodónk volt, az Asszonykirály szobrát mégis eltűntették a Hősök teréről, hogy a kártékony lúzer, a kalandor Thököly szobrot kaphasson…:-(…)

    Ráadásul az egész Mária kultusz aláássa azt a sok baromságot, hogy a ” középkori egyház azt tanította, a nőknek nincs is lelke, és állatokhoz sorolta őket ” meg hasonló feminista demagóg oltásokat.

  8. Cypriánus

    A prediktív átírt sajnos: helyesen :” tekintik a korábbi korokat ” lett volna…

  9. Gyenes Kati

    Kedves Ádám, szerintem is az lenne normális, ha az apák tekintélye helyreállna, amilyen hamar lehet. Azokra az esetekre gondoltam csak, ahol jobb, ha inkább nem az apa példáját követi a gyerek (ettől még a tiszteletet meg kell adni). Elgondolkodtam ma egyébként, és itt a hozzászólásokból is látom, hogy ennek a tekintélycsökkenésnek a feminizmushoz is köze van, valószínűleg komplex probléma, több fronton kéne helyreállítani: a férfiak tényleg töltsék be a családapa szerepét, a nők ne uralkodjanak a férfiak felett, álljanak helyre az egészséges szerepek. (Örülök, hogy ezeket „kívülállóként” írom le, nálunk nem gond ez a családban, a gyerekeimnek jó apjuk van és a tekintéllyel sincs probléma.)

  10. Krisztián

    A feminista és egyéb haladár lobbinak köszönhetöen az apátlanítás a törvények és a joggyakorlat része a 60-as évektöl fogva. Talán emlékszünk még a Mrs. Doubtfire címü komédiára, ahol a feleség kiteszi a férjét valami idétlenség miatt, és a legtermészetesebb, hogy övé maradnak a gyerekek, a ház, az autó stb, a férj pedig alig bír valami egyszobás lakást bérelni (ha jól emlékszem).
    A férjet kisemmizö válási törvények és gyakorlat miatt a feleség folyamatosan zsarolási pozícióban van családi konfliktus esetén, így nem könnyü az apai tekintélyt megörizni. Ezt a válási gyakorlatot (mármint hogy a nö mindent visz) a gyerek érdekére hivatkozva igazolják, ami egy hamis érv, viszont nagyon hatásos. Amúgy mostanában mintha elmozdulás történne Amerikában az egalitáriánus pozíció felé (pl. egy hét a mamánál egy hét a papánál megoldások), de ez az egyenlösítö törekvéseknek tudhatóak be, nem tradicionális-konzervatív elöretörésnek. Szerintem az lenne a helyes alapelv, ha a hibázó fél (aki megcsal, eröszakoskodik stb) vesztene a váláson, hibázó fél hiányában pedig aki válni akar.

    Ha már válás-törvények meg férfi jogi aktivizmus: hadd ajánljam Cassie Jaye munkásságát mindeki figyelmébe. Ö 3-4 évvel ezelött mint feminista filmrendezö keresett új témát amiröl dokumentumfilmet készíthetne. Akkoriban hallott a férfi jogi aktivistákról (MRA), akiket mint keserü, nögyülölö, bigott társaságnak írtak le a számára. (Ez a bigott szó mintha magyarban mást jelentene, mint ahogy mostanában terjed a használata, de most hagyjuk.) Elhatározta, hogy róluk forgat filmet, bemegy az oroszlánbarlangba. Rengeteg interjút készített férfi jogi mozgalmárokkal és az ellenoldalon feminista professzorokkal egyaránt. A történet vége az lett, hogy már nem hívja magát feministának, bár MRA sem lett belöle mégis sokkal inkább szimpatizál velük és inkább a feministákat tartja a rossz oldalon állóknak. (Amikor az átfordulás kitudódott a feminista oldalról apadni kezdtek a támogatások és úgy tünt, hogy ejteni kell a filmet; ekkor pont Milo – még „tündöklése” elött – ugrott be és szervezett adományokat az antifeminista oldalról, így tudta Cassie befejezni a filmet.) A film címe The Red Pill documentary, pár dollárért megnézhetö a youtube-on, emellett Cassie hetente tölt fel a youtube csatornájára a filmböl kimaradt interjúkat.

    Én amúgy nem tartom magam MRA-nak, nem propaganda céllal írtam. Valóban sok közöttük a keserü és kifosztott ember, könnyü öket lepattintani, és inkább jellemzö hogy a nöi MRA-k jobban elfogadottak. Ami miatt nem tartom magamat közéjük tartozónak, hogy a megoldást az egalitarianizmusban látják (állítólag a 70-es években indult mozgalom a feminizmusból vált ki, lényegében csalódott férfi feministák mozgalma), és elvetik a tradicionalizmust-konzervativizmust (illetve a keresztény választ) amikre inkább úgy tekintenek, mint a problémák elindítóját (a történelem során mindig is a férfi élet volt az eldobható stb). Ennek ellenére sok fontos dolog hangzik el közöttük, ami keresztény közegben nem feltétlenül ismert.

  11. János

    A sok próbálkozás után végül is sikerülni fog nekik: Dániel 7:25

  12. János

    Káldi-Neovulgáta Dániel jövendölése 7. fejezet

    LÁTOMÁS A NÉGY ÁLLATRÓL ÉS AZ EMBERFIÁRÓL: 7,1-28
    7 1Baltazárnak, Babilon királyának első esztendejében Dániel álmot látott, és fejének látomása volt nyugvóhelyén; és az álmot néhány szóban összefoglalva és a lényegét összefoglalva le is írta a következőképpen: 2»Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, 3és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. 4Az első olyan volt, mint a nőstény oroszlán, de sasszárnyai voltak; láttam, hogy kiszaggatták szárnyait, majd felemelték a földről, a lábára állították, mint valami embert, és emberi szívet kapott. 5A másik vadállat íme, olyan volt, mint a medve; félig állt, a szájában a fogai között három borda volt, és azt mondták neki: ‘Kelj fel, egyél nagyon sok húst!’ 6Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. 7Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt. 9Néztem,
    és egyszer csak trónokat állítottak fel,
    s egy Ősöreg leült;
    a ruházata fehér volt, mint a hó,
    és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú;
    trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. 10Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt;
    ezerszer ezren szolgáltak neki,
    és tízezerszer százezren hódoltak neki;
    a bíróság leült és a könyveket felnyitották. 11Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. 13Majd azt láttam az éjszakai látomásban,
    hogy íme, az ég felhőiben valaki jött,
    aki olyan volt, mint az Emberfia,
    s amikor az Ősöregig eljutott,
    az ő színe elé vitték, 14és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki,
    hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon,
    és hatalma örök hatalom legyen,
    amely meg nem szűnik,
    és országa olyan, amely el nem pusztul. 15Ekkor a lelkem megrendült; én, Dániel, megremegtem e dolgok miatt, és az, amit a fejem látott, megzavart engem. 16Odamentem az egyik ottállóhoz, és biztos magyarázatot kértem tőle mindezekre. Ő megmondta és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: 17‘Ez a négy nagy vadállat négy olyan ország, amely a földön támad; 18a fölséges Isten szentjei azonban elnyerik majd az országot, és övék lesz az ország örökké, örökkön-örökké.’ 19Aztán meg akartam tudni a valót a negyedik vadállatról, amely nagyon különbözött az összes többitől, és igen rettenetes volt; a fogai és körmei vasból voltak, falt és rágott, és a maradékot a lábával összetaposta; 20a tíz szarvról is, ami fején volt, továbbá arról a másikról, ami kinőtt, és amely előtt három szarv lehullott; arról a szarvról, amelynek szeme volt és nagy dolgokat beszélő szája, és nagyobb volt a többinél. 21Láttam ugyanis, hogy íme, az a szarv hadat viselt a szentek ellen és diadalmaskodott rajtuk, 22míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, és el nem jött az idő, és a szentek birtokukba nem vették az országot. 23Ő így szólt: ‘A negyedik vadállat egy negyedik ország lesz a földön, amely nagyobb lesz minden országnál; felfalja, összetiporja és összezúzza az egész földet. 24Ennek az országnak a tíz szarva pedig tíz király lesz; őutánuk pedig egy másik támad, amely hatalmasabb lesz az előbbieknél, és három királyt megaláz. 25Sokat beszél a Fölséges ellen, és megtiporja a Magasságbeli szentjeit; azt hiszi, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényeket; s kezébe is adják azokat egy ideig, időkig és egy fél ideig. 26Aztán leül a bíróság, hogy a hatalmát elvegyék, összetiporják és mindörökre megsemmisítsék, 27és az országot, a hatalmat és az ország nagyságát az egész ég alatt átadják a Magasságbeli szentjei népének; az országa örökkévaló ország lesz, és neki szolgál majd és engedelmeskedik minden király.’«

  13. Szalai Miklos

    Sem Marcuse, sem a frankfurti iskola nem egyszerűen a patriarchális családban látták a kapitalizmus fennmaradásának fő okát. A kapitalizmus fennmaradásának az oka szerintük az, hogy az elnyomó-elidegenült viszonyok átjárják az egész társadalmat, az ember manipulálásának eszköze lesz a formális demokrácia, a „félrehasznált”instrumentalizált tudomány és technika, a „tudatipar”. a média, a reklámok – szóval nagyon sok minden, ami Marx korában nem létezett, és amit Marx nem látott előre. A patriarchális család csak az egyik ilyen elnyomó-elidegenült struktúra. A frankfurti iskola mondanivalójából legalább ennyire fontos a tudomány, a technika és a média kritikája.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK