Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
Hogyan olvassunk világi irodalmat? (3)

3. ÉLVEZZÜK!

Láttuk, mi az irodalom, gondolkodtunk az olvasmányaink megválogatásáról, most fordítsuk a figyelmünket arra, hogy miért és hogyan is olvassunk egyáltalán irodalmat! Az első tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy egyszerűen csak élvezzük! Korábban említettem Horatiust, aki szerint az irodalom kettős célja az, hogy tanítson és gyönyörködtessen, és említettem azt is, hogy számunkra, keresztények számára a hasznosság valamiért könnyebben értelmezhető cél, mint a gyönyörködtetés. Szükséges tehát két dolgot tisztázni, mielőtt rátérnénk az irodalomban való gyönyörködés fontosságára. Az egyik az, hogy vajon biblikus-e az irodalom céljaként a gyönyörködtetést megjelölni, a másik, hogy vajon miért okoz problémát számunkra, hogy a gyönyörködést önmagában is helyes célnak tekintsük. Kezdjük a biblikusság kérdésével.

A Biblia elején arról olvasunk, hogy ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált, majd sarjasztott az ÚRisten a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót (1Móz 2,8-9). Az „éden” szót összefüggésbe hozzák azzal a jelentéssel, hogy „gyönyörűséges”: a kert egyértelműen kívánatos volt és szép. Isten a bűneset előtt ajándékba adta az embernek a föld örömeit, hogy élvezze azokat. A föld élvezetei önmagukban tehát nem bűnös dolgok, sőt, Isten szándéka kifejezetten az, hogy az ember átélje és hálásan elfogadja Teremtője ajándékait. Csakhogy az ember kiűzetett a paradicsomból, és azóta bogáncsok és kórók között éli múlandó életét. Vajon az ajándékok teljesen elvesztek? Vajon a gyönyörködés csak a bűneset előtt volt érvényes viszony a teremtéshez?

Pál apostol szerint nem, sőt, akik eltanácsolnak a föld hálás élvezetétől (igen, a bogáncsos és kórós föld élvezetétől), azok démoni tanácsot adnak. Pál így ír Timóteusnak: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert Isten igéje és a könyörgés megszenteli.” (1Tim 4,1-5) „Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre (görögben: élvezetünkre!) mindent bőségesen megad nekünk.” (1Tim 6,17) Isten akarata, hogy élvezzük a világát most is.

Egy lépéssel azonban tovább is mehetünk ennél, hogy eljussunk magához az irodalomhoz. Isten azt parancsolta az embernek, hogy művelje a földet. Nem mondta, hogy az ember csak azt élvezheti, amit nyersen kapott Istentől, viszont amit ő forgatott meg, az már nem élvezendő. Éppen ellenkezőleg, az ember öröme megnő, amikor megműveli, megformálja és megnevezi azt, amit Istentől kapott. A Zsolt 104,14-15 ezt mondja: „Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből, és bort, ami felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét.” Tehát a növény Isten ajándéka, és Isten azt akarja, hogy az ember csináljon belőle kenyeret, amely megerősíti őt. A szőlő Isten alkotása, de amikor az ember bort készít belőle, az fel is vidítja a szívét és ragyogóvá teszi az arcát. Isten ajándéka a nyersanyag is, és az is, amit az ember abból készít.

Az irodalom megnevezi Isten alkotásait, és amikor ezt teszi, meg is kettőzi azokat; dolgozik az alapanyaggal és valami mást, újat csinál belőle, ami előtte nem volt. Ez az ember istenképűségéből fakadó méltósága és küldetése. A gabonából kenyér lesz, a szőlőből olaj, a valóságból pedig irodalom. Nem csak azt élvezhetjük, amit nyersen kaptunk, hanem azt is, amit abból készítettünk. A művészetnek nincs szüksége ennél több igazolásra. Ahogy nem kell a kenyér hálás elfogyasztását mással igazolnunk, mint azzal, hogy finom, az irodalomnak sincs szüksége további igazolásra azon túl, hogy élvezetes. Leland Rykennek igaza van, amikor azt mondja, hogy „a keresztények azok az emberek, akiknek legkevésbé kellene lelkiismeret-furdalást érezniük amiatt, hogy élvezik az irodalmat”. Miért jelenik meg akkor mégis a lelkiismeret-furdalás?

Azért, mert bűnösök vagyunk, mert az indítékaink szinte soha sem teljesen tiszták, mert könnyen elveszítjük az arányérzékünket, mert néha túl sok időt töltünk két felelősség között, ami restség, néha meg fel sem ismerjük, hogy a lelkünknek is szüksége van sabbatra, ezért amikor kimerültünk és elcsigázódtunk, mohóbban követeljük magunknak a gyönyört, mint amennyi járna belőle. Ha elénk teszik az ételt, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, vagy elkezdünk zabálni. Az Isten ajándékai csapdává válnak számunkra, mert az élvezetekben szertelenek vagyunk, átlépjük a határokat, figyelmen kívül hagyjuk Isten parancsolatait, olyan fáról is eszünk, amelynek a gyümölcsét eltiltotta előlünk, és szóba elegyedünk a gonosszal. Ezért mondja Pál, hogy az Isten teremtményeivel való élésnek meg kell szentelődnie. Ez már majdnem úgy hangzik, mint a démonok tanítása, hiszen ha a teremtésnek megszentelődésre van szüksége, akkor az olyan, mintha önmagában szentségtelen volna. De nem a teremtés szentségtelen, hanem az emberi szív. Nekünk kell tisztának lennünk, hogy a teremtés is tiszta legyen nekünk. A hálaadás, az Isten igéje és a könyörgés az, ami által számunkra szentté válik az élvezet.

Az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert Isten igéje és a könyörgés megszenteli. Az embernek ezzel szemben nem minden teremtménye jó, és van, ami elvetendő, de nem is minden teremtménye rossz, és egyáltalán nem minden elvetendő. Van, ami élvezendő, mint a kenyér és a bor. De éppen a bor élvezete mutatja, hogy elengedhetetlen a hálaadás, az Isten igéje és a könyörgés. A bor felvidítja a szívet, de egy kicsivel több belőle már tönkretesz mindent. Ilyen az irodalom is. Tiszta a tisztának, de ha a szív hálátlan, ha nincs Isten igéjének a hatása alatt és nem könyörög Istenhez, akkor az irodalom le is rombolhatja és tönkre is teheti.

Isten azért adta az embernek a névadás feladatát, hogy gyönyörűt alkosson, amely megörvendezteti a szívet, hogy a hálaadás által ő kapja a dicsőséget. Az irodalom egyik célja az, hogy az ember örüljön, Isten pedig megdicsőüljön. A szépség ajándék. Amikor elolvasok egy vidáman hullámzó hexametert, a szívem hevesebben ver. „Erre a fellegtorlaszóló Zeusz válaszul így szólt: ’Lányom, ugyan mily szó szökkent ki fogad kerítésén?” Ezt lehetett volna úgy is mondani, ahogy eddig én fogalmaztam, és akkor lapos lenne és unalmas. Homérosz viszont úgy adott nevet a jelenségnek, hogy a szánk mosolyra nyílik a gyönyörűségtől. Ha a névadó tehetséges, valami csodálatos történik, és ha hálaadással éljük meg, Istené a dicsőség. Amikor A szilmarilok megnevezi a bánatot és a reményt, az ember szíve megszakad a szépségtől, és azon gondolkodik, hogy pazarolhatta addig az idejét gagyi youtube videókra. A jó irodalom ezt a hatást váltja ki, hasonlóan Júbálnak, a citerások és fuvolások atyjának örökségéhez. Isten nem hagyta magát bizonyság nélkül az Édenen kívül sem, hanem adott az embernek szívbéli örömet.

Ha a világ azért van, hogy Isten dicsőségére élvezzük, akkor Isten kevesebb dicsőséget kap, ha nem élvezzük a világát. Az irodalom feladata az, hogy a teremtést élvezetesebbé tegye számunkra az által, hogy a nyelv segítségével nevet ad neki. Ha elolvassuk az új nevet, amit az embertől kapott, és gyönyörködünk benne, ha megerősödik általa a szívünk és olajnál ragyogóbbá lesz az arcunk, ha hálát adunk ezért, Isten kap nagyobb dicsőséget!

(Folyt. köv.)

2 hozzászólás a “Hogyan olvassunk világi irodalmat? (3)” bejegyzéshez

Hozzászólás