Mivel a járvány miatti veszélyhelyzet még hosszú hónapokig elhúzódik (valójában nem tudjuk, mikor lesz vége), és a gazdasági következményeket igazán csak utána fogjuk mindannyian megérezni (ezek igencsak kemények lehetnek), és jelen állás szerint százezrek veszítik majd el a munkájukat (ez már elkezdődött), a gyülekezetekben is készülnünk kell a súlyos pénzügyi következményekre. Most nem arra gondolok, hogy mi lesz az épületek bérlésével, fenntartásával, a pásztorok fizetésével, bár sok helyen nyilván ezek is égető kérdések lesznek. Komolyabb szociális problémákra kell majd választ találnunk, ahogy a jeruzsálemi ősgyülekezetben, amikor sürgős átmeneti segítségre volt szüksége az elszegényedetteknek. Fontos, hogy már most kezdjünk készülni a nehéz időkre, hogy ne érjen bennünket váratlanul, ami jön.

Bibliai elv, hogy elsősorban a családokban kell megoldást keresnünk a szegények és kiszolgáltatottak helyzetére. Pál útmutatása szerint az özvegyekről csak akkor gondoskodhatott a gyülekezet, ha a családjuk nem tudott gondot viselni róluk. „Ha pedig egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, akkor ezek először azt tanulják meg, hogy saját családjukról istenfélő módon gondoskodjanak, és hálájukat szüleik iránt így róják le, mert ez kedves Istennek. (…) Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5,4-8) Ha tehát meg tudjuk oldani a saját elesett és kiszolgáltatott családtagjainkról való gondoskodást, ne terheljük vele a gyülekezeteket. Lesz enélkül is elég teher a közösségeken.

A másik bibliai elv az, hogy a családunk után először a hitbeli családunk tagjairól viseljünk gondot. „Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10) Mielőtt kórházi lélegeztetőgépek vásárlására adakoznánk, gondoljuk végig, hogy saját gyülekezetünkben kik kerülhetnek bajba a következő hónapokban, és kezdjünk nekik gyűjteni. Akinek megmarad a munkahelye, vállalkozása, ne tíz, hanem húsz, vagy ha teheti, akár harminc, negyven, ötven százalékot tegyen félre a fizetéséből, hogy segíteni tudja majd azt, akinek hosszú hónapokat kell átvészelnie fizetés nélkül. Hozzunk valódi áldozatokat egymásért! Gyülekezetek létrehozhatnak szociális alapokat is, amelyekbe a tehetősebbek vagy kevésbé kiszolgáltatottak adakozhatnak, és amelyből a rászorulókat bölcs megfontolások alapján támogatni tudják (vö. ApCsel 4,34-35).

A harmadik kör még mindig a szentek közössége, csak a saját gyülekezetünknél tágabb testvériség. Amikor a jeruzsálemi gyülekezet bajba került, más gyülekezetek siettek a segítségére. Sokak „társadalmi igazságosságról” és egyenlőségről szőtt álma valósult meg az ősegyházban, csak nem kényszerből, hanem a Krisztus iránti önkéntes szeretetből: „az egyenlőségnek megfelelően a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen” (2Kor 8,13-14). A következő hónapokban gyülekezetek között is áramolhat majd a segítség, a szükségeknek megfelelően. Lesznek kevésbé megtépázott, stabil gyülekezetek, és lesznek nagyon kiszolgáltatott és szegény gyülekezetek. Segítsük egymást!

Csak miután egymásról így gondoskodtunk, akkor jöhet a szélesebb társadalmi közeg megsegítése. Ha így járunk el, közvetve valójában a társadalmat is segítjük, hiszen kevesebb gonddal kell a társadalom egészének foglalkoznia, ha a sajátjainkról mi magunk gondot viselünk. A hívők egymás közötti nagylelkűsége azonban a világ felé való nagylelkűséggé is válhat, ahogy a történelemben sokszor volt már. A sorrend fontos: először a saját családunk, utána a hitbeli testvéreink, azután a hívők tágabb közössége, és csak utána a világ. Ez alól persze kivételt jelenthet, ha a munka leállása miatt mondjuk a saját alkalmazottaink elbocsátásáról vagy megtartásáról kell döntenünk, hiszen itt szintén függő viszonyokról van szó. A nagylelkűség minden olyan kapcsolatunkban jelenjen meg, ahol felelősségünk van másokért! Mindenkinek viszont nem fogunk tudni adni, ahogy az ősegyházban sem tudtak minden özvegyről gondoskodni, ezért szükségünk lesz Isten bölcsességére és józan ítéletére.

Amit legfőképp hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy legyünk már most előrelátóak és nagylelkűek! Ha a válság elején jobban spórol az is, akinek elvileg nem kellene takarékoskodnia, támogatni tudja majd azt, akinek nem lesz miből spórolni. Kezdjünk most félretenni, hogy később gondoskodhassunk! Adjunk lejjebb az igényeinkből már most, hogy adakozhassunk! Ha a keresztény gyülekezetek ebben a nehéz időben hálót szőnek saját tagjaik köré, és a megpróbáló időszakban megtartják bajba jutott testvéreiket, az csodálatos bizonysága lehet annak, hogy Krisztus köztünk van! „Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.” (2Kor 9,13)