Monostori Tibor történész újabb akciója az ún. „Decemberi állásfoglalás a Biblia védelmében”. A bevezetőből és a címből is kiderül, hogy ez az akció reakció a Magyarországi Evangélikus Egyházban szolgálók által kiadott „Novemberi állásfoglalás” c. dokumentumra, amelyet az elmúlt hetekben ezres nagyságrendben írtak alá mindenféle felekezetből azok, akik az LMBTQ-témákban a magyar egyházak egyértelmű bibliai állásfoglalását várják. Én magam is aláírtam a „Novemberi állásfoglalás”-t, mert egyetértek lényegi üzenetével és céljával, az evangélium védelmével. Ezzel szemben Monostori Tibor újabban egészen nyíltan és türelmetlenül szorgalmazza, hogy a keresztények vagy tegyék magukévá a „melegházassággal” kapcsolatos progresszív álláspontot, vagy legalább azok vállalják ezt fel végre nyíltan, akik titokban egyébként egyetértenek vele. Ez a nyilatkozata is egyfajta tetemrehívás.

Üdvözlöm ezt a célt. De mielőtt jobban kifejtem, miért, szeretnék egy dicséretet visszaadni a szerzőnek, amit korábban én kaptam tőle: a mostani trollkodása kifejezetten elegáns. A „Decemberi állásfoglalás” ügyes fricska, a szöveg pontjai pedig pont úgy vannak megfogalmazva, hogy egy evangéliumi hívő szíve közepét találják el. Monostori Tibor „az Isten országáért” áll ki, és hát mi is lehetne fontosabb egy evangéliumi hívőnek? Utána minden pont a Krisztus-szerető lélek ütőerét érinti meg, mert úgy kezdődik: „Imádságos szívvel…” Sőt, először „az LMBTQI+ közösség tagjait” szólítja meg, ami egy olyan mozgalom számára, amely a missziót léte lényegének tekinti (ilyen az evangéliumi kereszténység), egyenesen lefegyverző. Az evangéliumi olvasó ösztönös önvizsgálatot is tart, hiszen a „Novemberi állásfoglalás”-ban nincsenek megszólítva az érintettek, ő viszont ezt megteszi. Bravó!

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az állásfoglalás 2. pontjában Monostori Tibor ismét a keresztény pásztorokat szólítja fel nézeteik megváltoztatására, vagy inkább felvállalására. Ezt írja: „Imádságos szívvel kérjük a különböző felekezetekhez tartozó papokat és lelkipásztorokat, hogy áldjátok meg, kezdjétek el megáldani az LMBTQI+-emberek szeretetkapcsolatát. Nincs okotok tovább várni.” (Az „áldás” és a „szeretet” szó használata itt megint elegáns vágás, csak már ismerjük, és tudjuk, hogy a penge mérgezett.) A volt református történész korábban is jelezte már, hogy lemondott rólunk, evangéliumi teológusokról és lelkészekről, be is kerültünk nála az „ultrakonzervatív” dobozba, de nem mondott le arról, hogy rajta és Perintfalvi Ritán kívül végre más nevekkel is bővüljön a progresszív keresztények maroknyi élcsapata. És ezt a célt én is támogatom.

No nem azért, mintha szeretném, hogy ez a tábor növekedjen, hanem azért, mert ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.

Az persze kevésbé elegáns retorikai fogás Monostori Tibor részéről, hogy a Biblia védelméről beszél. Természetesen szó sincs erről. Más írásaiban egyértelművé tette, hogy éppen a Biblia meghaladására buzdít, hiszen az számára korhoz kötött szöveg, amely éppoly alkalmatlan a kultúra fejlődésének lekövetésére, mint ahogy a növekvő kígyó sem hordhatja tovább a régi bőrét. Éppen ez a vita köztünk is, éppen ebben nem akarjuk követni őt. Szerintünk ma is az az evangélium hoz szabadságot és gyógyulást, amit Jézus és az apostolai hirdettek. Monostori Tibor olyan vallást képvisel, amelyben a kereszténység kinőtte, meghaladta saját üzenetét. Az általa szorgalmazott megvilágosodás a progresszív hitekre való áttérésről szól. Hogy ezt milyen szemantikai fogásokkal csomagolja be, igazából lényegtelen. A lényeg az, hogy végre tisztán lássuk, ki mit képvisel. Ezért üdvözlöm ennek az állásfoglalásnak a célját, a színvallást.