Jézus példázatokban beszélt az Isten országa titkáról. A példázatokat maga Jézus fellépése – vagy azt is mondhatnánk, idő előtti fellépése – indokolja. Ahogy láttuk, a Messiás eljövetelét komoly várakozás övezte, különösen Keresztelő János prófétai szolgálata óta, Jézus megjelenése és szolgálata azonban nem teljesen harmonizált ezekkel az elvárásokkal, hiszen sokan elutasították őt, a római elnyomás sem szűnt meg, és az ítélet sem érkezett el. Jézus tisztában volt ezzel. A Máté evangéliuma 13. részében csokorba gyűjtött példázatok azt az eltérést magyarázzák, amely a várakozások és Jézus szolgálata között feszült. A példázatok mind az Isten országa titkáról szólnak. A mustármag és a kovász példázatáról már volt szó, most nézzük meg a magvető példázatát.
Az Isten országának titka (τὸ μυστήριον τῆς βασιλείας τοῦ θεοῦ) az, hogy az ország végső beteljesedése előtt váratlanul eljött! „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa.” (Mk 1,15) Eljött, de a várakozásokkal ellentétben még nem vetett véget a jelen világkorszaknak. Az Isten országa meglepő formában jött el, kicsiny kezdetként, szinte észrevehetetlen, jelentéktelen eseményként. Mint egy mustármag vagy a tésztába kevert kicsiny kovász. A kicsiny kezdet mégis garantálja a végső, kozmikus kiteljesedést, és akinek van füle, az hallja, és akinek van szeme, az látja ezt. Ez az a titok, amit Jézus a példázatokban körüljár.
A magvető példázata a titok egyik zavarba ejtő oldalát világítja meg. Ha valóban Jézus a Messiás, miért olyan kevesen hisznek a tanításának? A zsidók várakozása az volt, hogy amikor eljön az Isten országa, ellenállhatatlan erővel söpri el a gonoszokat és hozza el az örök béke idejét a választott nép számára. Ez minimum a rómaiak elkergetését jelentené, de annál jóval többet is. „Az Úr ismerete tölti be a földet, ahogyan a tengert víz borítja” – idézték a prófétákat. Jézus esélyesnek tűnt a messiási szerepre, de egyre kevésbé töltötte be a korabeli elvárásokat. Talán a tanítványok is elbizonytalanodtak abban, hogy jó embert követnek-e.
A magvető példázata rámutat az ország egyik titkára: a mennyek országának igéje csak némelyeknél talál pozitív fogadtatásra! Az Isten országa egyelőre nem arat osztatlan sikert. Az Isten országát el lehet utasítani. A mag eshet az útfélre, elszáradhat, megfojthatják az élet gondjai. A példázatban nem lényeges, hogy hány talajról van szó. Lehetne kettő is, vagy három, vagy öt, vagy tíz, és nincs jelentősége annak sem, hogy pont a negyede a jó talaj. A példázatban az is esetleges, hogy a mag milyen okból nem hajt ki. Az okok között Jézus említhetett volna árvizet vagy jégesőt vagy bármilyen más külső hatást is. A madarak, a tövisek vagy a gyökértelenség persze mind konkrét okokat jelölnek, de ne tévesszük szem elől a központi üzenetet: az Isten országa nem mindenkiben hoz gyümölcsöt.
Vigasztaló lehet ez a példázat számunkra is. Jézus világosan megmondta, hogy az Isten országának igazsága nem függ attól, hogy hányan hisznek az igehirdetésnek. Sőt, az ország titka éppen az, hogy bár a Király jött el, sokan nem hisznek benne, vagy ha egy ideig hisznek is, hátat fordítanak neki. Jézust, az ország királyát a többség nem csak hitetlenkedve fogadta, nem csak elhagyta, de ki is zárta a világból azáltal, hogy keresztre feszíttette. A tanítvány nem nagyobb a Mesterénél (Mt 10,24). Soha nem fogjuk tudni nagyobb erővel hirdetni az igét, mint ahogy Jézus hirdette, és ha még őt is sokan elutasították, mi sem fogunk mást tapasztalni. Van ugyanakkor jó talaj is. Az is a titok része, hogy mindig lesznek, akik hisznek Jézusnak, így a mi igehirdetésünk sem lesz hatástalan és meddő. Az Isten országa ereje jelen van és végzi a munkáját.
„…………. Az is a titok része, hogy mindig lesznek, akik hisznek Jézusnak, így a mi igehirdetésünk sem lesz hatástalan és meddő. Az Isten országa ereje jelen van és végzi a munkáját.”
Az Igehirdetés nélkülözhetetlen. Hála Istennek, jelenleg régiónkban még olyanok a körülmények, hogy szabadon lehet hirdetni az Igét. Ám az is igaz, mivel Isten országa nem beszédben van, hanem erőben, a Szent Szellem egyértelműen nyilvánvaló teszi, milyen erő „működteti” a beszélőt:
„………: megismerem a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét. Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.” (1 Kor. 4:20),
Ezért mikor hitem és tudásom szerint a Szent Szellem bizonyságtételre (nem igehirdetésre) indít, élek a lehetőséggel, ami szintén minden esetben meg van próbálva és nyilvánvalóvá válik elsősorban számomra, beszédem milyen erő „működteti”. Ha Isten országának ereje, akkor a próbák között Krisztusban diadal vár rám. Mert:
„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? ……………. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk Ő által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 8:35/37-39)
Ha viszont nem, akkor megszégyenülésben van részem, amit a bűnvallás és az Úr Jézus vérének elfedező, szabadító ereje állít helyre.