Idei életrajzi előadásom témája Richard Wurmbrand volt. A romániai lelkipásztor tizennégy évet volt börtönben a hitéért, három évet egy földalatti magánzárkában, ahol soha nem látta a napot, viszont őrei rendszeresen verték és kínozták. Wurmbrand szenvedélyesen szerette Jézust, szerette a kommunistákat, szerette a megszálló orosz katonákat, és azoknak is Krisztust hirdette, akik gyűlölték őt. Ő írta azonban ezt is évekkel kiszabadulása után: „Jobban szenvedek Nyugaton, mint ahogy valaha is szenvedtem a börtönben, mert a saját szemeimmel látom, hogy a nyugati kultúra haldoklik. (…) A Nyugat… alszik. Azonban van egy erő, amely nem alszik: a kommunizmusé. Míg a Keleten a kommunisták kiábrándultak és elvesztették az illúziókat, Nyugaton a kommunizmus veszélyes maradt. Mert Nyugaton egyszerűen nem akarják tudomásul venni a sok rettenetes hírt a kommunista országokban végbemenő rémtettekről, nyomorúságokról és embertelen üldöztetésekről. Fáradhatatlan buzgalommal terjesztik ’üdvözítő tanukat’ mindenfelé, a felsőbb osztályok szalonjaiban, az értelmiségek klubjaiban, egyetemeken és főiskolákon, nyomornegyedekben és templomokban. Mi, keresztyének gyakran csak fél szívvel vagyunk a teljes igazság oldalán. Ők viszont teljes szívvel a hazugság oldalán állnak.” (Megkínozva Krisztusért, 92-93)
Az előadás itt megnézhető.
Jeremiás 8:21-22a
„Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el.
Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos?”
„”Mert Nyugaton egyszerűen nem akarják tudomásul venni a sok rettenetes hírt a kommunista országokban végbemenő rémtettekről, nyomorúságokról és embertelen üldöztetésekről. Fáradhatatlan buzgalommal terjesztik ’üdvözítő tanukat’ mindenfelé, a felsőbb osztályok szalonjaiban, az értelmiségek klubjaiban, egyetemeken és főiskolákon, nyomornegyedekben és templomokban. ”
A meggyőződéséért bátran szenvedő, hite mellett kitartó, és ellenségeit is szeretni tudó Wurmbrand urat – és mindazokat, akiket a kommunista diktatúrákban a hitükért üldöztek, bebörtönöztek, megöltek, megaláztak – mélységesen tisztelem. Nagyon jó az, hogy te, Ádám előadást tartottál egy ilyen emberről. Meg is fogom hallgatni.
De az, amit Wurmbrand úr állít – nem igaz. Azok, akik ma a nyugati országokban a kommunizmus, a marxizmus eszméit terjesztik, NEM hallgatják el a létező (most már inkább csak létezett) szocializmus tévedéseit és bűneit. . Csekély számú – és nagyon ostoba – kivételtől eltekintve azt sem akarják állítani, hogy ezeknek semmi közük a rendszer, az eszme lényegéhez, hanem csak azért történtek, mert Lenin, vagy Sztálin, vagy nem tudom kicsoda valamilyen saját személyes okból (butaság, elvakultság, hatalomvágy) „alapvetően félreértették”, vagy „eltorzították” a kommunizmus eszméjét.
A legtöbb marxista mindig is elhatárolódott a szovjet típusú rendszerektől – és ráadásul megpróbált tudományos magyarázatot adni („átmeneti társadalom” – Trockij, „új osztály” – Milovan Djilas, „államkapitalizmus” – TOny Cliff, a „tőke rendszerének” fennmaradása a termelőeszközök magántulajdonának megszüntetése után is – Mészáros István) ezeknek a jellegére is.
Maga Marx pedig a Német ideológiá-ban kimondja, hogy a kommunizmus megvalósításának előfeltétele az, hogy csak a termelőerők egyetemes fejlődésének alapján és az emberiség (vagy legalábbis a legfejlettebb emberi társadalmak) közös tetteként jöhet létre – mert különben csak a szegénységet tesszük általánossá, és a szükségletekért folytatott harc talaján újra előáll „az egész régi szemét” (tehát az osztálytársadalom), vagy pedig az „összemberi érintkezés bővülése” (a globalizáció) fogja felbomlasztani „a helyi bornírt kommunizmusocskákat”.
A „létező szocializmus” társadalmaiban (az egy Csehszlovákiát kivéve – és talán nem véletlen, hogy ott zajlott le a szocializmus „emberi arcúvá” tételének legkomolyabb kísérlete) nem volt kapitalizmus, nem létezett az a társadalom, amelynek – Marx szerint – meg kell teremtenie a kommunizmus szükséges gazdasági-társadalmi előfeltételeit. A létező szocializmusok „átugrani” akarták a kapitalizmust – és ez a kísérlet nem hozhatott létre mást, mint történelmi szörnyszülöttet.
Kedves Miklós!
A könyv, ahonnan idéztem, 1967-ben jelent meg. Akkoriban még nagyon sok baloldali értelmiségi kitartott a kommunizmus (és a Szovjetunió és Mao Kínája!) mellett. De sokan (akik nem avanzsáltak posztmodernné) igazából később is, és a kommunizmus elképzelhetetlen mértékű szörnyűségeit Nyugaton soha egy percig nem kezelték egy szinten a náci bűnökkel. Ez a frusztráció egy teljes generációban ott van, és vastagon hozzájárult a nyugattal kapcsolatos kiábránduláshoz.
Ezt írod: Maga Marx pedig a Német ideológiá-ban kimondja, hogy a kommunizmus megvalósításának előfeltétele az, hogy csak a termelőerők egyetemes fejlődésének alapján és az emberiség (vagy legalábbis a legfejlettebb emberi társadalmak) közös tetteként jöhet létre. Igen, de az „uralkodó osztályok” (burzsoázia, „zsírosparasztság”, nemesség) ellenében. Proletárforradalom és proletárdiktatúra által, erőszakkal. Ez pedig a Kommunista Kiáltványban van benne. Az eredmény magáért beszél: jóval százmillió feletti áldozat, embertelen brutalitás, és nyomorba döntött országok.
Wurmbrand azonban nem csupán a marxizmus kemény bírálója volt. Zsidóként a Messiás csodálója is. Ateistából lett szent, akinek a példája engem is mélyen megszégyenít. Megtisztel, ha meghallgatod az előadást.
Sosem tanulmányoztam a marxizmus tanait – most már nem is akarom 🙂 – , és Szalai Miklós kommentjét olvasva az a benyomásom támadt, hogy a marxizmus nem veszi figyelembe az emberben lakozó bűnös természetet, sem azt, hogy az ember hogyan reagál adott helyzetekben. Nagyon leegyszerűsített modellel dolgozik. Mintha az emberek téglák lennének akiket ide vagy oda lehet rakosgatni és továbbra is ugyanúgy fognak reagálni/dolgozni/élni. Véleményem szerint az emberek nem csereszabatosak, nem lehet ember-gáz meg ilyesféle megközelítésekkel élni.
A kreativ erő, az intuíció, az ambició stb dimenziói mind hiányoznak.
Olyan 19. századi gondolkozásnak tűnik nekem.
Marx 19dik századi, maradjon is a 19. században.😜
Kedves Fernando!
Te valóban nem tanulmányoztad a marxizmus tanait, ez a hozzászólásodból is teljesen világosan kiderül. 🙂 Nem is akarod – ami azért nagyon sajnálatos, mert hogyha valaki elvet/elutasít – sőt gyaláz – egy elméleti álláspontot, akkor illene ismernie. Én például nem vagyok keresztény – és mint emlékszel talán rá, a Feltámadással kapcsolatos online vitánkból – határozottan kritizálom a kereszténységet. De úgy teszem ezt, hogy elég jól – ne haragudj, nem bántani akarlak, de szerintem nálad jobban – ismerem a keresztények elméleteit és érveit.
Kedves Fernando!
A hozzászólásod szerint („az a benyomásom támadt, hogy a marxizmus nem veszi figyelembe az emberben lakozó bűnös természetet, sem azt, hogy az ember hogyan reagál adott helyzetekben. Nagyon leegyszerűsített modellel dolgozik. Mintha az emberek téglák lennének akiket ide vagy oda lehet rakosgatni és továbbra is ugyanúgy fognak reagálni/dolgozni/élni. Véleményem szerint az emberek nem csereszabatosak, nem lehet ember-gáz meg ilyesféle megközelítésekkel élni.”) Marxnak statikus (történetietlen) emberfogalma van, holott ennek az ellenkezője az igaz. Hogyan lehetne lehetséges a haladás, a mozgás a történelemben, ha az emberek mindig mindenre ugyanúgy reagálnának, ugyanúgy dolgoznának, élnének? Marx szerint az ember – a társadalomban – átalakítja a természetet, és – ellentétben az állatokkal – ezt a társadalomátalakító természetét nem határozza meg egyértelműen az élőhelye és testfelépítése. Ez az átalakított természet visszahat magára az emberre, és aztán ez az átalakult emberi természet megint csak a természet átalakításának új meg új formáit (és a nekik megfelelő együttélési formákat) hozza létre. Ezért van az embernek történelme. Ez a történelem radikálisan nyitott.
Aztán meg még azt írod:
„A kreativ erő, az intuíció, az ambició stb dimenziói mind hiányoznak.” (Mármint Marx társadalomkoncepciójából) Ejha! Mit kezdesz akkor a következő idézettel:
” Ebben az átváltozásban nem a közvetlen munka, amelyet az ember maga
végez, nem is az idő, amelyet dolgozik, hanem a saját általános termelőerejének elsajátítása, az, hogy megérti a természetet és uralkodik felette társadalomtestként való létezése révén — egyszóval a társadalmi egyén kifejlődése az, ami a termelés és a gazdagság nagy alappilléreként jelenik meg. Az idegen munkaidő ellopása, amin a mostani gazdagság nyugszik, nyomorúságos alapzatként jelenik meg ezzel az újonnan kifejlődött, maga a nagyipar által létrehozott alapzattal szemben. Mihelyt a munka közvetlen formában többé nem a gazdagság nagy forrása, akkor a munkaidő többé nem mértéke és szükségképp nem mértéke a gazdagságnak és ezért a csereérték a használati értéknek. A tömeg többletmunkája nem feltétele többé az általános gazdagság fejlődésének, éppúgy nem, mint a kevesek munkátlansága az emberi faj általános erői fejlődésének. Ezzel a csereértéken nyugvó termelés összeomlik és maga a közvetlen anyagi termelési folyamat leveti a szűkösség és ellentétesség formáját. Az egyéniségek szabad fejlődése — és ezért nem a szükséges munkaidő redukálása azért, hogy többletmunkát tételezzen, hanem egyáltalában a társadalom szükséges munkájának egy minimumra redukálása, amelynek azután megfelel az egyének művészi, tudományos stb. kiképződése a valamennyiük számára szabaddá vált idő és létrehozott
eszközök révén.” (Grundrisse)
Vagyis Marx itt éppen azt mondja, hogy az embernek – a társadalomban élő egyénnek – a kreativitása válik a társadalom gazdagodásának alapjává.
A szomorú az, hogy evangéliumi keresztények is a balliberális politikát nyomják. Transzparensekkel vonulnak a homoszexuálisok büszkeség felvonulásain, és sok esetben lázítanak a nemzeti kormány ellen..
Keserű szívvel, szomorúan látom, hogy teológiáinkról baloldali, posztkommunista nézetekkel jönnek ki a fiatalok, és veszik át a gyülekezeteket.
A jó Isten adjon ébredést egyházainknak, gyülekezeteinknek..
Kedves Ádám!
Ezt írod:
„Ezt írod: Maga Marx pedig a Német ideológiá-ban kimondja, hogy a kommunizmus megvalósításának előfeltétele az, hogy csak a termelőerők egyetemes fejlődésének alapján és az emberiség (vagy legalábbis a legfejlettebb emberi társadalmak) közös tetteként jöhet létre. Igen, de az „uralkodó osztályok” (burzsoázia, „zsírosparasztság”, nemesség) ellenében. Proletárforradalom és proletárdiktatúra által, erőszakkal. Ez pedig a Kommunista Kiáltványban van benne. Az eredmény magáért beszél: jóval százmillió feletti áldozat, embertelen brutalitás, és nyomorba döntött országok.”
Marx koncepcióját nem lehet megítélni a Kiáltványból, mert azt ő alig harmincéves fiatalemberként írta, ráadásul egy „akut” forradalmi szituációban.
Azonkívül akkor, amikor Marx a Kiáltványt írta, nem volt általános választójog. A proletariátus ki volt zárva a politikai közösségből – azonkívül Marx szerint a proletariátus fogja alkotni a forradalom kitörésekor már a társadalom többségét. Egy olyan rendszert, amelyben a társadalom többsége ki van zárva a politikai jogokból, erőszakkal megdönteni kétségkívül alkotmányellenes aktus, de nem antidemokratikus.
Ezenkívül a Kiáltványban a legerőszakosabb rendszabály a burzsoáziával szemben, amelyet a hatalomrajutott proletariátus részéről Marx elképzel: „az összes emigránsok és lázadók vagyonának elkobzása”.
A Párizsi Kommün után, 1874-ben (amikor már sok országban létezett általános választójog) Marx elképzelhetőnek tartott (azokban az országokban – pl. Hollandia – ahol erősek a demokratikus tradiciók,és nincs a polgári államnak olyanfajta erős és agresszív hadserege, mint például a német államnak volt) egy parlamentáris átmenetet is a szocializmusba.
„Marx 19dik századi, maradjon is a 19. században.” Sajnos nem maradt.
Túlélte a XX. századot és most gőzerővel tovább nyomul Klaus Schwab személyében.
Kedves Szalai Miklós,
nem gyaláztam semmilyen elvet, nem állt szándékomban ilyen.
Azért nem akarom tanulmányozni a marxizmust mert gyakorlatban már láttuk a gyümölcseit itt Kelet-Európában.
Ebből a tapasztalatból kiindulva továbbá Marx „torta az égben” stb Egyházellenes megnyilatkozásaiból kiindulva döntöttem el, hogy a földi életidőmet nem pazarlom erre.
Kedves Miklós,
én azt látom, hogy ahol Marx eszméit megpróbálták gyakorlatba ültetni, ott minden esetben erőszak, tömeggyilkosságok, brutalitás, elnyomás, keresztényüldözés, nyomor, teljes országok tönkretétele következett. Ez igaz, bárhova nézünk (Szovjetunió, Kína, Indokína, Kelet-Európa, Afganisztán, Etiópia, Észak-Korea, Kuba, Venezuela stb.). Marx egyszerűen nem értette sem az embert, sem a történelmet, sem a gazdaság működési lehetőségeit. A szememben ő egy utópista volt, akinek a portékájára sajnos túl sokan voltak kíváncsiak. Őszintén nem gondoltam, hogy 1989 után, amikor a marxizmus csődje végleg nyilvánvalóvá vált, valaha is újra vitatkozni fogok róla.
Kedves Ádám,
Én sem akarok róla vitatkozni – legalábbis itt nem, mert ez egy keresztény blog, ami nem erről szól, hanem keresztény hit- és erkölcsi kérdésekről. Ámde úgy gondolom, hogy te egy kulturált, okos és mélyen elkötelezett keresztény ember vagy, aki nyitott a világ jelenségeire. Ilyen emberhez ez a hozzáállás egy ideológiához. méltatlan, ezért próbáltam vitatkozni veled. Azt írod: „én azt látom, hogy ahol Marx eszméit megpróbálták gyakorlatba ültetni, ott minden esetben erőszak, tömeggyilkosságok, brutalitás, elnyomás, keresztényüldözés, nyomor, teljes országok tönkretétele következett. Ez igaz, bárhova nézünk (Szovjetunió, Kína, Indokína, Kelet-Európa, Afganisztán, Etiópia, Észak-Korea, Kuba, Venezuela stb.)”
Ez teljesen igaz. (Bár azért megjegyezném, hogy például az oktatás terén a szocializmus eredményeit még az ellenségei is elismerik és hogy azok a rendszerek amelyek ellenében a kommunista mozgalmak és rendszerek létrejöttek – a cárizmus Oroszországban, Csang-Kaj-Sek diktatúrája Kínában, a dél-vietnami, vagy a kubai Amerika-támogatta diktatúrák vagy akár nálunk a Horthy-rendszer) általában szintén rendkívül kegyetlen és hierarchikus rendszerek voltak.)
De egyrészt egy elméletet nem lehet a gyakorlatba való átültetési kísérletei alapján megítélni. Én sem AZÉRT kritizálom/vetem el a kereszténységet, mert voltak a kereszteshadjáratok, a spanyol inkvízició, a conquista, a boszorkányok üldözése, a Boccaccio, Navarrai Margit és mások által megírt hatalomvágyó, pénzéhes és a cölibátust gátlástalanul megszegő katolikus papok, az ellenreformáció és a harmincéves háború során mindkét oldalon a kereszténység nevében véghezvitt gaztettek, az apartheidet igazoló délafrikai kálvinizmus, a modern természettudományt üldöző amerikai protestáns fundamentalizmus, a horvát usztasák és a román vasgárdisták kegyetlenségeit igazoló és dicsőítő horvát és román katolikus, illetve ortodox egyház, a zsidók kiirtásáról hallgató XII. Pius, a kommunistákkal hatalmi érdekből gátlástalanul együttműködő orosz ortodox és magyar református egyház, napjainkban pedig a papi pedofilia botrányai. Hogyha nem olvastam volna , nem ismerném a keresztény teológusok, filozófusok írásait, érveit, akkor pusztán ezért nem vetném el a kereszténységet. Hanem azt mondanám, hogy ezek az emberek szégyenletes módon félreértették, eltorzították és nem megfelelően alkalmazták a keresztény eszméket.
Másrészt minden ténylegesen létező szocialista rendszer a tőkés fejlődés útján hátramaradt agrártársadalmakban jött létre. Ezek a rendszerek nem meghaladni, hanem átugrani akarták a kapitalizmust – ami Marx szerint nem lehetséges.
Ezzel nem akarom felmenteni Marxot – ahogy egyes követői teszik – a létező szocializmus bűneiért való felelősség alól. Marx állította azt, hogy a termelőeszközök magántulajdonát meg kell szüntetni és ezzel megnyílik az út az emberiség előtt a tökéletes jólét és a tökéletes szabadság felé. És ugye a bolsevikokra sok rosszat lehet mondani – de a termelőeszközök magántulajdonát megszüntették, államosították a gyárakat. Azok az irányzatai a marxizmusnak, amelyek a bolsevizmusnak a marxi tanításhoz hozzátett valamelyik elemét elvetették (az ómódi, kautskyánus szociáldemokraták a hatalom erőszakos, antiparlamentáris módszerekkel való megragadását, Rosa Luxemburg és a „tanácskommunisták” a hivatásos forradalmárokból álló élcsapatpárt vezető szerepét, az osztálydiktatúrának a pártdiktatúrával való helyettesítését, a trockisták az egy országban felépíthető szocializmus eszméjét) nem tudtak létrehozni semmilyen marxista rendszert, semmilyen szocializmust. A kommunisták teljes joggal szegezték velük szembe, hogy „a mi rendszerünk olyan amilyen, de legalább létezik, valóságos, ti pedig álmodoztok csak egy másfajta szocializmusról”.
A legjobb esetben is el kell ismerni azt, hogy a XX. században Marx szocializmusa nem volt aktuális, hogy a történelmi feltételei ennek a rendszernek hiányoztak. Nem létezett az a valóban globálissá vált és kifejlett kapitalizmus, amelynek a kritikájára, elemzésére ő a maga elméletét alapozta. (Amiből nem következik, hogy ez a kapitalizmus soha nem is FOG létezni. A huszadik században például három nagy globális konfliktus zajlott: az első- és második világháború, és a hidegháború. És mind a hármat az Egyesült Államok és a körülötte csoportosult országcsoport nyerte meg – és a nyomukban mindig olyan rendszerek jöttek létre – még ha felemás és ingatag formában is – amelyek közelebb álltak a korábbiaknál az USA rendszeréhez. Ez pedig arra mutat, hogy történelmi tendenciában – megfelelően a Kommunista Kiáltvány előrejelzésének – a világ mégiscsak egy egységes tőkés világrendszer kialakulása felé halad.)
„Marx egyszerűen nem értette sem az embert, sem a történelmet, sem a gazdaság működési lehetőségeit”. Ez így egy kicsit sommás. Szerintem a marxi filozófiai antropológiának, a marxi történelemelméletnek, és a marxi közgazdaságtannak egyaránt van „racionális magja”. (A történelemelmélet érdemeit még Marx elkeseredett ellenségei – Kolakowski wagy Roger Scruton – is elismerik.) Ennek a „racionális magnak” a kifejtésére persze itt nincs módom – ha érdekel, akkor szívesen adok meg szakirodalmat róla.
Kedves Miklós,
a nemzetiszocialisták pedig építettek remek autópályákat és szociális rendszereket. Az elpusztított tömegek fényében mégsem gondolom, hogy védhető volna a fajelméletük. Ahogy a világszerte mindenhol következetesen produkált hullahegyek fényében szerintem Marx osztályelmélete sem védhető. Abban természetesen igazad van, hogy egy elmélet különbözik a gyakorlati megvalósítástól. De e tekintetben a marxizmus nem egybevethető a kereszténységgel. A kereszténység várja, nem pedig megvalósítja az Isten országát. Amikor erre törekszik, eltér Jézus tanításától. Marx filozófiájának ellenben lényege, hogy gyakorlati filozófia, célja a társadalmi viszonyok radikális megváltoztatása. Ezért nagyon is releváns szempont, hogy éppen a gyakorlatban nem működik. Soha, sehol, ahol megpróbálták. Ellenben mérhetetlen szenvedést és nyomort okozott. Mindig, mindenhol, ahol megpróbálták.
És ennek szerintem éppen ahhoz van köze, hogy Marx nem ismerte az embert, nem értette a valóságot.
Az izmusokban van egyfajta megváltoztatni a világot egy jobb irányba, állapotba, sajnos az eltévelyedett kereszténység az állammal összekeveredve is úgy gondolta, hogy ezt létre tudja hozni az Isten igéjének erőszakos terjesztésével. Nincs jó minta/kép a múltból, nem is érdemes keresni, mert ítélet alatt van a világ és ítéletre vár a jelenlévő ideológia is, bármerre megy. A Föld és a rajta lévő élőlények nyögnek, vajúdnak, szenvednek és egy globális változásra vár, de nem emberi erő, bölcsesség, fegyver, tudomány általit, hanem Isten beavatkozása általit.
Kedves Ádám (és Batvan)!
Teljesen igazatok van abban, hogy a keresztények (ellentétben a marxistákkal) nem emberi erőfeszítéstől, nem önmaguktól – hanem Istentől várják az eszméiknek/eszményeiknek megfelelő világ létrejöttét. Ennyiben és ezért az ő gyakorlatuk kevésbé szól elméletük ellen, mint a marxisták gyakorlata a marxisták ellen. Az én szememben azonban a marxizmus – valóban szörnyűséges és védhetetlen – gyakorlata azért nem cáfolja az elméletét, mert a marxizmust mindig és mindenütt az elmélet által a kommunizmus feltételeként posztulált feltételektől radikálisan eltérő feltételek között próbálták megvalósítani. A marxisták olyan tömegindulatokat – Fidel Castro például az amerikaellenességet, az orosz bolsevikok a tömegek béke- és föld utáni vágyát – lovagoltak meg, és azok segítségével jutottak hatalomra, amelyeknek semmi közük sem volt a marxizmushoz.
Ezek a kísérletek megcáfolták a marxizmust annyiban, hogy természetesen kompromittálták – tehát hogyha a jövőben valamely politikai mozgalom magát marxistának NEVEZI, akkor az nemigen számíthat sikerre, népszerűségre, tömegbázisra.
De nem cáfolták meg sem Marx antropológiáját, sem történelemelméletét, sem közgazdaságtanát. Ezek ellen más – a marxizmus gyakorlati kudarcától független – elméleti, társadalomtudományi érvek szólnak, amelyek ugyan igen erősek (például Böhm-Bawerk érvelése a munkaértékelmélet ellen, Hayek érvelése a központi tervgazdaság lehetetlenségéről, vagy Weber szociológiája, amely az uralom nem gazdasági formáit éppoly fontosnak tartja, mint az osztályuralmat), de amelyekre a marxisták sokféleképpen válaszokat próbáltak-próbálnak adni. S nem zárom ki, hogy egy – nem-dogmatikus, nyitott – marxizmus ezekre a kérdésekre-ellenérvekre választ tud adni. De nem szeretném ezt bővebben kifejteni, mert nem akarlak titeket egy olyan témával fárasztani, ami ennek a blognak az olvasóit aligha érdekli.
Kedves Miklós!
Minden izmusnak a pozítiv érveit, szándékait, terveit ki lehet mutatni, az emberiség együttélésének és működésének az irányait is meghatározva. Ezekben élünk, ezek hatnak ránk.Úgy gondolom, hogy Te ezt nagyon jól átlátod és meg is érted, és alapjaival azonosulni is tudsz. E spirituális és materiális világban az a kérdés, hogy melyikre tesszük a nagyobb hangsúlyt. Itt van közöttünk a lényegi különbség, Isten dolgait/üzeneteit/igéit sem érti meg lelki/érzéki/testi ember. De ez fordítva is igaz. Mi már voltunk azon az oldalon, de itt otthonosabbnak érezzük magunkat, reméljük Te is megérted/megéled majd.
Kedves Miklós,
nekem a marxizmussal nem csak az a problémám, hogy nem tud megvalósulni. Azzal is gondjaim vannak, amit meg akarna valósítani. Gondom van az istentelenségével és azzal, amivé redukálja az embert. Véleményem szerint a kísérletek embertelen következményei sokkal inkább ezzel vannak kapcsolatban, mintsem azzal, hogy valahogy mindig pont nem voltak adva azok a feltételek, amelyek megléte esetén az elmélet működött volna.
Kedves Miklós,
nekem a következő mondataiddal vannak komoly gondjaim: „Ezek a kísérletek megcáfolták a marxizmust annyiban, hogy természetesen kompromittálták – tehát hogyha a jövőben valamely politikai mozgalom magát marxistának NEVEZI, akkor az nemigen számíthat sikerre, népszerűségre, tömegbázisra.”
Ahogy én látom, sajnos a jelenben alakul mindez tömegbázisostul…
Polányi Mihály kérdése a „Túl a Nihilizuson” esszéjének végéről, hogy mint emberiség el tudjuk-e kerülni a nihilizmusba való visszaesést, élesebb mint valaha…
Dzsaszper, szerintem, ha a világ elutasítja a Messiást, és az igéjét, akkor csak akkor őszinte önmagával, ha nihilista.
Kedves Dzsaszper, sajnos a te hozzászólásodat nem értem. A nihilizmus súlyos veszély az emberiség számára, és a nihilizmusnak tényleg van ma tömegbázisa – de a marxizmus nem nihilizmus, és a marxizmusnak nincsen ma tömegbázisa.
Kedves Ádám,
Értem, amit mondasz. Marx „Istentelen”, ateista gondolkodó volt, ez igaz, de
ne felejtsd el, hogy az ő idejében a vallás (a Szentszövetség Európájában) a legszorosabban összefonódott az emberiséget a Francia Forradalom elé „visszaterelni” akaró politikai reakcióval. Marx gúnnyal állapította meg az anyósáról és a sógoráról (porosz junkercsalád volt, a sógor végül a belügyminiszterségig vitte), hogy ők „mindkét úrnak, a berlininek és a mennyeinek is” lelkes hívei. Az Isten és a porosz királyság – a maga autokratikus, arisztokratikus, szélsőségesen nacionalista szellemiségével – nem volt elválasztható számára – mert a korabeli evangélikus kereszténység (beleértve még Hegelt is) kiszolgálta ezt az államhatalmat.
De hogy mivé akarta „redukálni” az embert? A legnemesebb, legszebb emberi eszmények, a Goetheből merített fausti emberideál követője volt. Igy ír az emberről:
„Az állat közvetlenül egy az élettevékenységével. Nem különbözteti meg magát tőle. Ő maga az. Az ember magát az élettevékenységét akarása és tudata tárgyává teszi. Tudatos élettevékenysége van. Ez nem olyan meghatározottság, amellyel közvetlenül egybefolyik. A
tudatos élettevékenység különbözteti meg az embert közvetlenül az állati élettevékenységtől.
Éppen csak ezáltal nembeli lény az ember. Vagyis éppen csak azért tudatos lény, azaz azért tárgy a számára a saját élete, mert nembeli lény. Tevékenysége csak ezért szabad tevékenység. Az elidegenült munka akként fordítja meg ezt a viszonyt, hogy az ember, éppen
mert tudatos lény, élettevékenységét, lényegét csak eszközzé teszi exisztenciája számára.
Egy tárgyi világ gyakorlati létrehozása, a szervetlen természet megmunkálása az embernek mint tudatos nembeli lénynek az igazolódása, azaz egy olyan lényé, amely a nemhez mint saját lényegéhez, vagyis magához mint nembeli lényhez viszonyul. Bár az állat is termel.
Fészket, lakásokat épít magának, mint a méh, a hód, a hangya stb. Ámde csak azt termeli, amire közvetlenül a maga vagy kicsinye részére szüksége van; egyoldalúan termel, míg az ember egyetemesen termel; az állat csak a közvetlen fizikai szükséglet uralma alatt termel, míg az ember még a fizikai szükséglettől szabadon is termel és az attól való szabadságban
termel csak igazán; az állat csak önmagát termeli, míg az ember az egész természetet újratermeli; az állat terméke közvetlenül fizikai testéhez tartozik, míg az ember szabadon lép szembe termékével. Az állat csak ama species mértéke és szükséglete szerint alakít, amelyhez
tartozik, míg az ember minden species mértéke szerint tud termelni és mindenütt az inherens mértéket tudja a tárgyra alkalmazni; az ember ezért a szépség törvényei szerint is alakít. ”
És a kapitalizmussal sem elsősorban az volt a baja, hogy szegénységet és igazságtalanságot hozott, hanem az, hogy az embertől ezt a nemesen emberi lényegét elidegeníti:
„Az lesz tehát az eredmény, hogy az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban – evés, ivás
és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség stb. – érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkcióiban pedig már csak állatnak. Az állati lesz az emberivé és az emberi az állativá.
Enni, inni és nemzeni stb. ugyan szintén valódi emberi funkciók. De abban az elvonatkoztatásban, amely ezeket az emberi tevékenység egyéb körétől elválasztja és végső és egyedüli végcélokká teszi, állatiak. ”
Marx tehát nem akarja az embert az állatira redukálni – hanem véleménye szerint az általa kritizált társadalom, a kapitalizmus teszi ezt.
Olvasd el Márkus György „Marxizmus és antropológia” c. munkáját (vagy egyszerűen József Attila verseit …)
Kedves Miklós,
alig-alig tudom szavakba önteni, mennyire nyomasztó számomra ez a marxi emberkép. Gyermekkoromban is az volt, most is így hat rám. Össze sem tudom hasonlítani azzal, milyen ujjongás van bennem, amikor arra gondolok, hogy mi, emberek, az Isten képmásai vagyunk (vö. Zsolt 8). Marx Démokritosz filozófiáját vallotta: az ember végső soron semmi más, csak atom. Ez embertelen, és pont azért, mert istentelen. Még szerencsétlen sorsú, vívódó József Attila is időnként többet tudott:
Láttam, Uram, a hegyeidet,
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása.
De az igazság az, hogy bármily kicsiny is az ember, az Isten hallja a dadogását, és ha kiált hozzá, magához emeli. Wurmbrand is ezt élte át. Ahogy Ézsaiás próféta fogalmazott:
„Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.” (Ézs 40,27-28)
Kedves Ádám!
Habár a föntebbi komment elsősorban Miklósnak szól, engedtessék meg, hogy kifejezzem köszönetem érte. Befejezve a locsolást és elolvasva, én is felüdültem, nem csak növényeim.
Kedves Ádám,
Az, hogy kit mi „nyomaszt”, és kit mi tölt el ujjongással – szubjektív. A kommentek elején azt gondoltam: te, a létező szocializmus negatív tapasztalatai és a nem kellő tájékozottságod miatt hiányosan ismered, eltorzítod Marxot. De most már látom, hogy ez nem így van. Te elveted Marxot, mert Marx egész világképe egy naturalista, egy nem keresztény világkép. Ezért te akkor is elvetnéd Marxot, hogyha nem lett volna a létező szocializmus, és akkor is elvetnéd, ha tökéletesen ismernéd. Ezért erről nem érdemes tovább vitáznunk – csakis a kereszténységről. Az az alapkérdés, hogy egyedül a magunk tudásában, értelmében reménykedhetünk-e, abban, hogy bár csak az anyag piciny darabkái vagyunk, meg tudjuk ismerni a körülöttünk lévő világot, és ismereteink segítségével meg tudjuk oldani problémáinkat , enyhíteni a szenvedést – vagy pedig van természetfeletti reménységünk, hihetünk-e abban, hogy a természet rendjében betöltött helyünktől független, örök hivatásunk van?
Az „alapkérdés…” nem alapkérdés. Az ember önmagának nem tud reménységet adni. Nyilvánvaló, hogy nem tud mit kezdeni: a betegségekkel, a leépüléssel, a halállal.
Reménységet csak a „békesség Istene” adhat, és ezt meg is teszi az alázatos szívűeknek.
„Reménységet csak a „békesség Istene” adhat, és ezt meg is teszi az alázatos szívűeknek.”
Reménységgel kapcsolatban az 1 Péter 1:3 igevers üzenete igen jelentőségteljes számomra:
„Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki bőséges irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,”
Kedves Miklós,
Az, hogy kit mi “nyomaszt”, és kit mi tölt el ujjongással – szubjektív.
Igen. Az ítéletünket számos személyes ok befolyásolja. Teljesen objektív ítélet nem is létezik. De a valósággal való kapcsolatunk személyes, ezért a szubjektív szempontok kihagyása nem is lenne kívánatos. Csak jó, ha kitesszük az asztalra.
A kommentek elején azt gondoltam: te, a létező szocializmus negatív tapasztalatai és a nem kellő tájékozottságod miatt hiányosan ismered, eltorzítod Marxot. De most már látom, hogy ez nem így van. Te elveted Marxot, mert Marx egész világképe egy naturalista, egy nem keresztény világkép. Ezért te akkor is elvetnéd Marxot, hogyha nem lett volna a létező szocializmus, és akkor is elvetnéd, ha tökéletesen ismernéd.
Ezt szerintem jól látod.
Ezért erről nem érdemes tovább vitáznunk – csakis a kereszténységről. Az az alapkérdés, hogy egyedül a magunk tudásában, értelmében reménykedhetünk-e, abban, hogy bár csak az anyag piciny darabkái vagyunk, meg tudjuk ismerni a körülöttünk lévő világot, és ismereteink segítségével meg tudjuk oldani problémáinkat , enyhíteni a szenvedést – vagy pedig van természetfeletti reménységünk, hihetünk-e abban, hogy a természet rendjében betöltött helyünktől független, örök hivatásunk van?
Ezzel is egyetértek: ez a legfontosabb kérdés.
Kedves Miklós,
ha mára egyedül a Zizek féle vonalat neveznénk kortárs marxizmusnak, akkor sokkal közelebb lennénk az egyetértéshez.
De mintha a marxizmus ennél jóval tágabb lenne: mi a helyet pl. a Badiou féle vonallal?
Kedves Dzsaszper!
Én sem Zizekkel, sem Badiouval nem tudok mit kezdeni, tudománytalan „hablatynak” érzem őket, amely nem alkalmas a marxizmus racionális magvának a megragadására. De nem eléggé értek hozzá, és így lehet, hogy nincs igazam.
Van viszont egy Sean Creaven nevű – eredetileg szociológus – filozófus a warwicki egyetemen, az ő könyveit,a Marxism and Realism, valamint az EMergentist Marxism címűeket tanulmányozgatom most, és nagyon jónak látom.
Felelős-e Marx a marxizmus bűneiért?
https://mandiner.hu/cikk/20220731_felelos_e_marx_a_marxizmus_buneiert
A mandiner-cikk egész jó. Egyébként: igen, felelős. De ez nem azt jelenti, hogy ne lenne aktuális és igaz mondanivalója.