Ha a kor énképének középpontjában a felvilágosult haladás és a tudományos jólértesültség ideái pöffeszkednek, a kor luxushiedelme a penetráns keresztényellenesség, vicceinek kedvelt céltáblái pedig együgyű, maradi papok, akik látványosan alkalmatlanok a modern világ vezetésére, akkor végy egy együgyű, maradi papot, annak is a leginkább középkorra emlékeztető fajtáját, egy római katolikus pátert, aki mélyen hisz a régi tanokban, írj izgalmas, szellemes detektívtörténeteket, és tedd meg az említett papot történeteid valószerűtlen nyomozójává. Rajzold őt ártalmatlanabbnak Miss Marple-nál, de jobb megfigyelőnek Sherlock Holmes-nál, jelentéktelenebbnek Lord Peter Whimsey-nél, de logikusabbnak és kreatívabbnak C. Auguste Dupinnél, józanabbnak Cormoran Strike-nál, de szerényebbnek Hercule Poirot-nál, sokkal kisebbnek Maigret-nél, de lényegesen ráérősebbnek Columbonál. Tedd őt veszélytelenné, mint egy észrevétlen, régi komódra helyezett faggyúgyertya, hogy onnan, a fal mellől gyújthasson fényt a szobában lévőknek. Azaz teremtsd meg Páter Brown alakját, és a segítségével fordítsd feje tetejére a modern világot.

Páter Brown annak a szürke csuhás szerzetesnek egyik megtestesülése, aki G. K. Chesterton Eretnekek című könyvében utolsó józan hangként az utcai világítás megszüntetése ellen tiltakozik. Az emberek végül leütik azt a szerzetest, hogy ledönthessék a gázlámpát is, és ennek következtében a sötétségben kelljen megvitatniuk, amit a világosságban is megbeszélhettek volna egymással. Páter Brown alakjában a középkor ama szelleme támad fel fekete kalapban és esernyővel a kézben, hogy mellénk szegődjön és idegesítően fellengzős prédikációk helyett immár a közös bűntényt nyomozza. Páter Brown velünk együtt kutat a sötétben, hogy megtalálja a rejtélyek nyitját: a homályba veszett, eltagadott igazságot. De nem eszköztelen: használja az eszét (mert Chesterton szerint a kereszténység észszerűbb minden racionalizmusnál), és az intuícióra is támaszkodik (mert a kereszténység folyamatosan kapcsolatba lép a dolgok lényegével). Páter Brown igénybe veszi a modernitás eszköztárát, de mindig egyfajta kívülállóként teszi ezt, megfigyeléseket végez, mint egy tudós, de a tényeket sajátos, sajátosan józan, mondhatnánk mennyei nézőpontból értelmezi.

Páter Brown mélyebben meg van győződve a gonosz valóságáról, mint az okkult tudományok művelője, de kevésbé babonás, mint a babonák leleplezésére törekvő szkeptikus. Akár realistának is nevezhetnénk, de tizenharmadik századi értelemben, mint a bikaszelídségű logikus Aquinói Szent Tamás, vagy éppen a trubadúrok szertelen szenvedélyeit másokra költő Assisi Szent Ferenc. Brown atyának a valóság minden szöglete fontos, ezért kész elbarangolni az emberi tapasztalás végleteiig, mint a bibliai jó pásztor, aki utána megy az elveszettnek, de a modernekkel ellentétben maga egyik végletben sem vész el, mert ismeri a jelenségek természetes otthonát. A dolgok elrendezését biztosító Egészben ugyanannyira hisz, mint a jelek fontosságában: figyel a részletekre, de szemmel tartja azok egymáshoz való viszonyát. Páter Brown fejében rend van, mert a valóságban is rendet feltételez: ugyanúgy hisz az eredendő jóban, mint az eredendő bűnben. A bűntényt éppen azért veszi észre, mert ismeri az ártatlanságot, és azért áll az ártatlan mellé, mert azt is tudja, mi a bűn. Tisztában van a gonosz erejével, mert tisztában van a Mindenható erejével is.

Chesterton a modernitás bálványainak legyőzéséhez felforgató apologetikát művel, és Brown atya ennek a felforgatásnak az egyik legműveltebb inkarnációja. A páter szerénysége mögött a mindenségnek az a különös ismerete lapul, amely kizárólag az alázatosok előtt tárul fel. Okossága mohó kíváncsiságból születik, amely kész meghajolni mind a tények, mind a logika, mind a kettőt összekötő teremtő szándék előtt, de egy pillanatra sem veszi a bátorságot, hogy mindezt önmagából eredeztesse. Az együgyűség tulajdonságát, amivel a modernitás a kereszténységet ruházta fel (és mázolta általa jelentéktelenné), a páter személyében Chesterton bölcsességnek láttatja. Ez a vakmerő fogás egyenesen a Mester szavaira emlékeztet: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.” Páter Brown újabb és újabb bölcs helyzetértékelése a gyermek alapállásából születik. Nem a tanulatlanságból, amely elbizakodottá tesz, hanem abból a gyermeki bizalomból, hogy a valóság mindig éppen ott rendetlen, ahol a felnőttek annak mondják.

Brown atya az isteni kijelentés fényében szemléli az emberi természetet, és az emberi természet fényében vizsgálja a bűntényeket, így könnyebben és gyorsabban ráakad a rejtélyek megoldására, mint a kialudt gázlámpa körül botorkáló környezete. Páter Brown világa kerekebb (úgy is mondhatnánk, gömbölyűbb), mint a moderneké, akik szerint a föld legfőbb tulajdonsága az, hogy lapos. Természetesen még a modernek sem annyira ostobák, hogy bolygóként tartsák a földet laposnak, inkább az ember lakhelyeként fosztják meg teltebb alakjától: szerintük ugyanis nincs transzcendens kiterjedése. Magát a lakott világot gondolják laposnak, abban az értelemben, hogy nem tartozik hozzá menny. Páter Brownnak tehát nem csupán azért mások a kérdései és a válaszai, mint a környezetének, mert jobb megfigyelő vagy kreatívabb elme, hanem mert a metafizikai alapállása eggyel több dimenziót foglal magában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy keresztény. Nagyobb, kerekebb, gömbölyűbb világban él, ezért meg tudja állapítani annak középpontját is. Együgyű, mert azt az egy ügyet képviseli, amiért a reverendát magára vette: az ember üdvösségét. Ez Páter Brown titka. Az üdvösség teszi ugyanis láthatóvá mind az ember értékét, mind az ember hitványságát, és e kettő ismerete elengedhetetlen a Bűntény megoldásához.