Ezt a kérdést a kálvinista Doug Wilsonnak teszik fel egy interjúban, aki protestáns teológusként hozzám hasonló szeretettel és tisztelettel viszonyul a két huszadik századi katolikus íróóriáshoz. Vajon üdvözültek-e? A probléma ugye ebben az esetben G. K. Chesterton és J. R. R. Tolkien tridenti katolicizmusa, amely annak idején anathémát mondott ki az egyedül hit általi megigazulás tanára. Mi, protestánsok ezt a kérdést szintén kardinálisnak tartjuk, ebből származik az egyik legalapvetőbb eltérés a reformátori és a római katolikus kereszténység között. Ez az a hittétel, amelyen Luther szerint az egyház áll vagy bukik. Vajon üdvözülhet-e az az ember – akármilyen jó író is volt, és akármennyire kegyes is –, aki ebben a kérdésben a szakadék másik oldalán áll? A felvetés természetesen meghökkentő és sértő is lehet katolikus olvasóim számára, de egy kis türelmet és megértést kérek most, különösen a néhai anathéma fényében, amely – II. Vatikán ide vagy oda – hivatalosan soha nem lett visszavonva.
Az elmúlt napokban végigolvastam Leonardo De Chirico Engaging with Thomas Aquinas: An Evangelical Approach című kiadás előtt álló remek könyvének kéziratát, amelyben az olasz protestáns teológus cizellált ítéletalkotásra hív a középkor Doktorával kapcsolatban. Aquinói Szent Tamás a római katolikus teológiai katedrális vitán felül legfontosabb építője volt, és ezt pápák egész sora különböző enciklikákban ki is mondta. Szent Tamás Chesterton számára abszolút etalon, esszéiben az Aquinói gondolatai köszönnek vissza, külön könyvet is írt róla, és az iránta érzett hódolatát egyedül Assisi Szent Ferenc iránti csodálatával osztotta meg. Ők ketten együtt képezték azt a 13. századi ideált, amelyhez Chesterton visszatérítette volna az egész modern világot. Tolkien olvasta Chestertont, de ott volt a Summa Theologica hétkötetes változata is a polcán. Aquinói Szent Tamás teológiai víziója meghatározta mind Chesterton, mind Tolkien hitét és világlátását. Leonardo De Chirico azonban rámutat, hogy a Doctor Angelicus a megigazulás kapcsán beoltott igazságról és hosszú processzusról beszél, összevonva a megigazulás forenzikus aspektusát a megszentelődés transzformációs folyamatával, gyakorlatilag felfüggesztve a teljes üdvbizonyosság lehetőségét.
A címben feltett kérdésre tehát megvan az első válaszunk: sem Chesterton, sem Tolkien nem lehetett teljesen bizonyos abban, hogy üdvözül, hiszen amit a megigazulásról hittek, lényegében kizárta ezt a lehetőséget. A megigazulás a skolasztikus értelmezésben nyitott végű, befejezetlen folyamat. Luther éppen ezt a felfogást kérdőjelezte meg, amikor a sola fide elvét állította szembe a késő középkori megigazulástannal. Azt hangsúlyozta, hogy egyedül hit által igazul meg az ember, cselekedetek nélkül (vö. Róm 3,28), és ez az igazság „idegen igazság” (extra nos), mert Krisztus nekünk tulajdonított igazsága. Luther szerint a megigazulás jogi aktus, amely egyetlen pillanat alatt igazzá teszi Isten szemében azt, aki hisz. A megszentelődés folyamata nem része, hanem következménye ennek a jogi aktusnak. Luther üdvbizonyossága ebből a felismerésből származott, a Tridenti Zsinat pedig erre mondott ki anathémát. Chesterton és Tolkien római katolikusokként Lutherrel és a megigazulás forenzikus értelmezésével kerültek szembe. Protestánsok számára megkerülhetetlen tehát a kérdés: ha az üdvösség alapja az egyedül hit általi megigazulás, lehet-e üdvössége annak, aki ezt tagadja?
Azt hiszem, egy puritán szerzőnél olvastam valamikor régen azt a mondatot, ami számomra megnyugtatóan válaszolja meg ezt a kérdést. A kálvinista lelkész azt mondta: „Egyedül hit által igazul meg az ember, nem az egyedül hit általi megigazulásba vetett hit által.” A hit ugyanis Krisztusba kapaszkodik, nem a hit általi megigazulás tanába. Az igazul meg, aki Krisztusban hisz, nem az, aki a hit általi megigazulásban hisz. Természetesen nem mindegy, hogy mit hiszünk Krisztusról, melyek azok az ígéretek, amelyek alapján hiszünk Krisztusban, mit várunk tőle, miben reménykedünk vele kapcsolatban, és mit gondolunk a saját erényeinkről és képességeinkről, amikor a bizalmunkat belé vetjük. Pál apostol figyelmeztetett, hogy ha a saját igazságunkat akarjuk érvényesíteni, nem tudjuk megragadni az Isten igazságát, amellyel ingyen igazítja meg azt, aki egyszerűen csak hisz (vö. Róm 10,1-3). A szégyenében a mellét verő vámszedő ment haza megigazultan, nem az erényeiért hálát adó farizeus (vö. Lk 18,9-14). De a végső elszámolásban mégis az számít, hogy a Megváltó Krisztusba vetettük-e a hitünket, nem az, hogy mennyire volt pontos a teológiánk. Ahogy Wilson a maga válaszában rámutat: ha az üdvösség kapujában a beengedés feltételeként a megigazulásról szóló teológiai tesztet kellene kitöltenünk, sok protestáns is elvérezne. Egy ilyen teszt a pásztorok kiválasztásában elengedhetetlen, de az üdvösséghez elég csupán a hit.
Üdvözült-e Chesterton és Tolkien? Erre a kérdésre Istenen kívül természetesen csak az angyalok tudnak felelni. Azt azonban mi is megválaszolhatjuk, hogy üdvözülhettek-e annak ellenére, hogy a megigazulás kérdésében tévedtek (feltételezve a protestáns értelmezés helyességét). A válaszom határozott igen, és éppen azért, mert a megigazulás egyedül hit által van, Krisztus érdeméért. Amennyiben Chesterton és Tolkien Krisztusba vetették a hitüket, benne reménykedtek, abban az esetben ők is megigazultak, Krisztus érdeméért, kegyelemből, hit által. Egyedül hit által. Ez nem azt jelenti, hogy erről ők be is tudtak volna számolni, vagy hogy ennek felszabadító valóságát mindenestül át is élték, hiszen a tanítás egészsége vagy éppen egészségtelensége hatással van a keresztény hitünk megélésére, és időnként meg is fojthatja azt. Chesterton és Tolkien azonban sok jelét adták annak, hogy ismerik a Megváltót, és protestánsként azt is el kell ismernem, hogy a Megváltó egy-egy vonását tisztábban látták, mint sokan közülünk. Van okunk azt feltételezni, hogy együtt leszünk velük a paradicsomban.
Kedves Ádám! „a megigazulás egyedül hit által van, Krisztus érdeméért.” Ebben mindenki egyetért. A trentói kijelentést meg nem lehet visszavonni, mert akkor az szektás, vagyis egyes mondatokat kiragadó értelmezés lenne, és szembefordulás magával Istennel. Hiszen meg van írva, hogy a hit önmagában nem ér semmit, ha tettei nincsenek!
„12Úgy beszéljetek és úgy cselekedjetek, hogy titeket a szabadság törvénye által fognak megítélni. 13Mert irgalom nélkül ítélet vár arra, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.
14Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? 15Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, 16valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? 17Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. 18De azt mondja valaki: »Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.« Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet. 19Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! 20Akarod azonban tudni, ó balga ember, hogy a hit tettek nélkül meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei által igazult meg, feláldozva fiát, Izsákot az oltáron? 22Láthatod, hogy a hite közreműködött a tetteinél, és a hite a tettek által lett tökéletessé. 23Így beteljesedett az Írás, amely azt mondja: »Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki«, és Isten a barátjának nevezte. (Ter 15,6; Iz 41,8) 24Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. 25Hasonlóképpen a parázna Ráháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor befogadta a kémeket, és más úton bocsátotta el őket? (Józs 2,1-11) 26Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül.” (Jak 2,12-26)
A hitet Isten mindenkinek ingyen adja. A hit aktusa sem csak az ajándékozásról szól, hanem annak elfogadásáról is. Az elfogadás pedig cselekedet, hiszen el is lehet utasítani -és az is cselekedet!
250 évvel Luther után az angol hitújító, John Wesley ismét a cselekedetekre helyezte a hangsúlyt. Meglátása szerint mit sem ér a megtérés és a hit, ha nem társul hozzá a folyamatos jóra törekvés. Ez pedig meg is van írva: „aki kitart mindvégig, az üdvözül”! A héber „hit” szó (amiből egyébként a mi imádságzáró „ámen” szavunk is származik) nem puszta ismeretet jelent Isten létéről, vagy Krisztus haláláról és feltámadásáról. Sokkal inkább cselekvésre sarkaló kapcsolatot.
Jó írás!
Szívesen olvasnék egy hasonlót katolikus oldalról, hogy Spurgeon és Bunyan üdvözültek-e.
Kedves Lacibá,
nem az a kérdés, hogy a megigazító hitnek vannak-e cselekedetei, hanem az, hogy a megigazulás vajon egy belső folyamat-e, amelynek feltételei a cselekedetek, vagy inkább egy jogi aktus, amelynek egyetlen feltétele a hit. Utóbbi a reformátorok válasza (meggyőződésem, hogy az apostoli Szentírás alapján), előbbi a Tridenti zsinat válasza (meggyőződésem szerint a Szentírást félreértve). Abban természetesen egyetértek, hogy a megigazító hit cselekedetekben is megnyilvánul, különben halott.
Kedves Ádám!
Köszönöm ezt az írást. Hadd gondoljam tovább:
„Egyedül a krisztushit által igazul meg a keresztény ember, nem a Szentírás
tévedhetetlenségébe vett hit által”.
FT
Magától értetődő.
Nagyon nagy érdeklődéssel hallgatnák végig egy podcastet, amely a Luther féle „sola fide” tétellel foglalkozik. Erdélyi reformátusként sok szorongás vezetett el odáig, hogy ennek az igazságnak (feltételezve, hogy a protestáns álláspont helyes) a felszabadító erejét mégha csak egy kis időre is birtokolni tudjam, folyton visszatérnek ijesztő kételyeim ezzel a tétellel kapcsolatban, az én lelki békém számára is rendkívül kardinális pont, hogy Luthernek igaza volt-e.
Nagyon kiváncsi lennék a katolikus érvelésre is, vagy akár arra, miként értelmezi a protestáns szemlélet az ismert textust a Jakab apostol leveléből.
Kedves Péter,
a magam részéről — teológiával műkedvelőként foglalkozó reformátusként, a Sola Scriptura alapján — nem is feltétlen az imert textussal indítanék Jakab apostol leveléből, hanem például a a Mt 25,31-46, a juhok és kecskék kettéválasztása hasonlat az utolsó ítélet kapcsán: nem egy dogmatika tételsor abszolválása mentén lesz az ítélet.
Ettől eltekintve persze nem árt, ha a legjobb meggyőződésünk szerint igyekszünk rendben tartani a dogmatikánkat, amiben persze gyakran részletkérdésekben felekezeten belül sincs teljes egyetértés.
Hogy visszakanyarodjak Jakab apostolhoz, és csavarjak egyet az ő metaforáján: nem árt olykor letörölni a maszatot a tükörről, de talán nem az arcunk tiszta tükörben való nézegetése a lényeg.
Amíg a történet egy dogmatikai egyet nem értésről szól és nem eretnekségről, addig nyugodtan tekinthetünk egymásra mint testvérekre az Úrban, akik időnként valamiben nem értenek egyet.
(Halkan jegyzem meg, sajnos a katolikus-protestáns viszonylatban az eretnekség/tévtanítás kérdése is megterhelt történet. De ettől még vannak római katolikus barátaim, akikről meg vagyok győződve, hogy testvéreim Krisztusban.)
Ádám, e szerint, vajon minden tanra vonatkozik ez a logika? Nem a tanokba vetett hit, hanem a Krisztusba vetett hit igazít meg minden esetben? Mert akkor hol van a helye a teológiának? Nem vitatkozni akarok, csak hangosan gondolkodom. (:
Kedves Eszter!
Igen, minden tanra vonatkozik ez a logika: nem a tanba, hanem a Krisztusba vetett hit ment meg. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy melyik Krisztusról van szó és milyen ígéretek kapcsolódnak hozzá, ezért a tan sem lényegtelen. Isten az igehirdetés által üdvözít bennünket, vagyis fontos, hogy elakad-e az üzenet bennünk vagy a maga igazságában eljut-e emberekhez.
Az ariánusok Krisztusa például nem egyenlő Istennel, hanem Istennek első teremténye, tehát egy hamis Krisztust állítottak a hit elé. Ugyanez a helyzet Jehova Tanúival is, akik tagadják a Szentháromságot és Krisztus istenségét. Másik Krisztust hirdetnek, nem az igazit. A liberális teológia Krisztusa is inkább csak egy erkölcsi példa, de nem az Isten Fia, a Megváltó. Maga Jézus óvott attól, hogy más, hamis krisztusokban higgyünk (Mt 24,23-26). János apostol is óvott attól, hogy antikrisztusi Krisztusban higgyünk, például olyanban (amit a doketisták hirdettek), aki nem lett testté (1Jn 2,20-27).
Nem mindegy az sem, hogy milyen ígéretek kapcsolódnak Krisztushoz, vagyis hogy mi a róla szóló evangélium. Pál apostol írja: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.” (1Kor 15,1-2) Pál ezután elmondja azt is, hogy miről szól az evangélium: Krisztus meghalt a bűneinkért az írások szerint, eltemették, majd feltámadt a harmadik napon.
Tehát egyrészt fontos, hogy ki az a Krisztus, akibe a hitünket vetjük, másrészt fontos, hogy milyen ígéretekbe kapaszkodik a hit vele kapcsolatban. Lehet hamis a Krisztus-kép és hamis az evangélium, ilyenkor a hit nem tud belé kapaszkodni. De lehet, hogy nem hamis, hanem hiányos, tökéletlen a Krisztus-kép és az evangélium, ilyenkor a hit tud belé kapaszkodni, csak nem lesz egészséges, valahol jelentkezni fog a Krisztusról és az evangéliumról szóló tan hiányossága. Én ebbe az utóbbi kategóriába sorolom azt a tanrendszert, amelyben Chesterton és Tolkien krisztushite megszületett.
Az a Krisztus, akit ők hallottak, a Biblia és a Niceai hitvallás Krisztusa, ugyanaz, akit mi, evangéliumiak is vallunk. Az evangéliumuk középpontjában pedig ott van a Nagypéntek és a Húsvét, Krisztus engesztelő halála és feltámadása, a bűnbocsánat és az örök élet ajándéka. Igaz, hogy az evangéliumra rárakódott számos olyan tan és szokás, amely ezt elhalványítja, behorpasztja, vagy akár teljesen el is fedheti annak üdvözítő ígéreteit, de a dolgok mélyén megtalálható az apostoli hit maradványa, ezt a reformtorok is így gondolták. Ezért más a helyzet a római egyház kapcsán, mint mondjuk Jehova Tanúi, a mormonok vagy a klasszikus liberális teológia esetében.
De végső soron a hit egyszerű. „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róm 10,9-10) Ebben benne van egy egyszerű tanbeli igazság arról, hogy ő a Küriosz, az ÚR, másrészt egy vallomás, hogy feltámadt a halálból. Ha másik Krisztusban hiszünk, vagy mást vallunk meg, nem az evangélium központi eseményét, akkor nem üdvözít a hitünk. De egyébként a dolog nagyon egyszerű, kevés tudást kíván, viszont a szívünk teljes bizalmát és a hitünk megvallását igen.
Kiegészítésként arra a kérdésre még hadd válaszoljak, hogy mi akkor a teológia helye és szerepe. A helyesen végzett teológia egyrészt megvédi az evangéliumot a téves tanításoktól, másrészt segít abban, hogy Krisztusban való érettségre jussunk. „És ő ‘adott’ némelyeket (…) pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4,11-15).
Az egész „tett” dolog értelmetlen, mert nem megyünk az itéletre.
A mindenki együttes feltámadása után, mi, a hívők, nem megyünk itéletre, tehát konkrétan fizikailag nem veszünk részt rajta.
Vissza van tartva az itélet, míg a „hitben eleven- zöldelő fákat”, azaz a híveket elpecsételik az itélet elől. Először a zsidók, utána a Bárány megváltottai. Ez konkrét menetrend lesz, tételről tételre történik.
(A hatodik pecsét történései)
Az itélet a többi ember ügye lesz, nem a mienk. Tehát, aki keresztény tettekről beszél(mint itélet tárgya), az félrevezet.
A Jakab levél, egy ócska, emberi önmegvalósító tréning ajánlása. A Jakab levél nem ihletett mű, az önhitt ember propagálása, teljesen szembemegy a Bibliával. Bárki elolvashatja, hogy a Jakab levél szerzője nem ismeri az Isten, világvégére vonatkozó akaratát.
– A Jakab levél, szalma, fa, széna..
János:
„Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ITÉLETRE NEM MEGY, ellenkezõleg a halálból már átment az életre.”
A juhok kecskék példázata, az a népek itélete, semmi köze a keresztényekhez. Összekevernek hetet – havat. Ott a szövegben, hogy nem ismerik Krisztust.
Máté 24 utáni 4 db példázat összefügg
Az 1, 2, 3 (hívők)
A 4. (hitetlen tömegek)
A 4. csoport a mi elpecsételésünk után visszamaradt tömeg szimultán itélete,, semmi köze a keresztényekhez.
A kereszténységnek ez a legfőbb értelme, az ember sorsának a csúcspontja lesz az elpecsételés.
Ez nem mellékes történés, ennél fontosabb történés nincs is az ember életében.
Létfontosságú, hogy hitben- zöldelő- eleven fák legyünk, mint a zsenge fügefa, mikor közeleg a nyár.
Az elpecsételésről mondja Pál, hogy:
ἀλλαγησόμεθα ἐν ἀτόμῳ (oszthatatlan részek általi csere)
Akinek megfelelő a hite, annak az embernek változik el a feltámadt teste, azaz megtartatik.
Ezt a történést a keresztények nagyrésze nem is ismeri! Ez a történés a garancia, hogy nem megyünk itéletre.
Akivel megtörténik, az ἀλλαγησόμεθα ἐν ἀτόμῳ, az nem lehet tettek minősítésének tárgya, mert ez teljesen értelmetlen.
Törvény cselekedetéről beszél Pál a Róma 3:28-ban. Jakab pedig a hit cselekedetéről. Nincs ellentmondás a 2 kijelentés között. Az Úrral együtt keresztre feszített lator jól példázza a hit cselekedetét. Kezei és lábai odaszögelve a fához, ha akarta volna sem tudta volna cselekedni a törvényt. Mást nem tehetett mint „szájával megvallani” a szívében lévő hitet és így megtartatott (Róm 10:9).
2Kor 4:13 Hittem és azért szóltam.
Kedves Fernando
Abban igazad van, azzal nincs problémám.
A Jakab levéllel az a gondom, hogy kevésnek állítja a hitet(az üdvösséghez) cselekedetek nélkül.
Így viszont elég nagy az ellentmondás, azaz két variáció van, vagy Pál, vagy a Jakab levél szerzője nem ihletett, mindkét állítás nem lehet igaz ugyanarra az eseményre.
A világvégi menekülés a hit függvénye, több bibliai ige és szerző (János, Pál, Lukács..) alapján. Jakab levél szerzője, szerintem nem hiteles, az emberi akarat megoldását javasolja.
Ráadásul, tuti, hogy maga sem felel meg annak a mércének, amít felállít, sőt, ilyen ember nincs is.
Pál elég egyértelmű, az ajándékozó van helyzetben és nem az emberi önmegvalósító akarat:
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”
Én úgy értem, hogy Jakab amellett érvel, hogy az élő hit mindig megnyilvánul valamilyen cselekedetben. Még ha csak a legkisebb cselekedetben is mint a száj cselekedete. Jakab azt kérdezi, hogy hogyan tudja valaki a külvilág felé megmutatni a hitét ha nem a cselekedetei által?
Jak 2:18b „mutasd meg nekem a hitedet a tetteid nélkül(!!!), én pedig meg fogom mutatni neked a hitemet a tetteimből.”
Az Új szövetségben a szívünkbe írta bele az Úr a törvényeit. Jakab érvelése szerint úgy teljesedik be pl. ” a szeresd a felebarátodat mint tenmagadat” parancs, hogy megadjuk a szűkölködő testvéreinknek a ruhát és az élelmet. De nem azért tesszük ezt mert egy külső parancs büntetés terhe mellett ezt előírja hanem szeretetből.
Jakab tudja magáról, hogy nem tökéletes, hiszen magáról is ír:
Jak 3:2 Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk…
„Egyedül hit által igazul meg az ember, nem az egyedül hit általi megigazulásba vetett hit által.” A hit ugyanis Krisztusba kapaszkodik, nem a hit általi megigazulás tanába.”
Erre még Chesterton is valszeg egy nagyot bólintana….most ismerkedem vele 🙂
Kedves Ádám, pontosan erről van szó, nagyon egyet értek, ezt egy nagyon fontos cikknek tartom most…..
Én – nem vagyok tudor, de engedjetek meg néhány kommentsort – mindig azt hittem, hogy Lutheréknek a katolikus egyház tanaival az volt a problémájuk, hogy „cselekedetek által történik az megigazulás…..csakis” ld. pl. bűnbocsátó cédulák, ami tényleg szimplán simonia, nem kell sokat agyalni rajta… De ha elolvasom a tridenti zsinat határozatait, akkor látom, soha nem állították a katolikusok azt, hogy a hit nem egy működő része ennek, sőt alapja „hisz enélkül lehetetlen Istennek tetszeni”- idézik.
Én protestáns vonalon tértem meg és nem fogok soha „katolizálni”, mert fenntartásaim vannak okkal néhány ügyben (nem a jelen kérdésben), Jézusnak pedig mindösszesen egy Egyháza van, amely élő kövekből épül fel. Ki kit milyen alapon közösít(ett) ki pro és kontra a saját csapatából….hát….kevésbé érdekel…A kiátkozás (is) egy szellemi intézmény, akkor működik, ha a Szellem működteti, egyébként nem. Jó, nyilván nem mész oda, ahol morcosan néznek rád …..ma egyébként nem néznek így…. és persze a „ki miben hisz a részleteket tekintve”, befolyásolni fogja az egész életét, a tévelygések pedig kiszárítanak és dölyfös, ostoba keresztényt vagy vmi mást tudnak csinálni az emberből….távol legyen!
Sztem az evangéliumi katolikus vonal egyszerűen brutálisan tudott fókuszálni az evangéliumi Jézus Krisztusra, a feltámadt Isteni Személyre nyilván a hitben, más módon hogy is? ….olyan elképesztő ragaszkodással, mint egy kisgyerek, túlzott mértékű okoskodás nélkül. És nem csak értelmileg („megvallásilag”) ragaszkodtak a Főhöz, hanem „mindenben”. Néha az út szélén lévő kereszt – melyet idős nénik gondoznak – is meg tud hatni, vagy ha elmegyek egy templom mellett….nemcsak az Ige hirdetése, sőt utóbbi sem mindig és feltétlenül….attól függ, hogy támogatja-e Szellem kharisza. Jézus ezért tudta megérinteni az egyszerű paraszt emberek és a bonyolult tudósbogarak szívét is, mert nem ismer lehetetlent, mint Teremtő és Megváltó. Ez volt minden szövetség végső célja, amely „elvégeztetett”.
Soha nem tudtak volna egyébként egy minden mástól szellemében-lelkületében különböző társadalmat és kultúrát építeni a középkorban – minden hibájával együtt. Nem „halott” dogmák irányítása alatt voltak, nem egy „ideológia” rabságában, mint az összes későbbi európai „nihil a hazugságban”. És ha kell, elmondják százszor egy héten, hogy a bűnöket megbánom és kivetem….néha nem árt, sok a lózung, a világ terhe és hazugságai….magunk miatt, nem azért mert Isten kárhoztat minket. A gagyi, részben infantilis, részben tudálékos parttalan elmebaj, lehet, hogy a világ felnőtt állapota, de ne kelljen már ettől elhasalnom…meg vagyok döbbenve azon, hogy ez még valakinek vonzó….
Ha olvasom a tridenti határozatokat, nagyon minimális benne, amibe bele akarnék kötni, ott van: Hit, Kegyelem, Krisztusban Újjászületés, Keresztség, Cselekedetek – ezek Gyümölcsök – kissé fura lenne, ha nem lennének, legalábbis gyanús – Szeretet az Igazságban, Tudomány, ami nem a miénk, Megigazulás, Megszentelődés.
Isten Szellemében ez egy Szellem (most ne szedjük szét Őt), „az Isten Országa bennetek van”, ez volt a nóvum, hogy nem kívülről hat, mint a törvény rendszere, mert minden jogrendszer kívülről kényszerít és korlátosan jó valamire, a lélekbe beépülhet, de gyökeresen legbelül nem változtat meg…. Miért kellett ezt szétszálazni? Még azt sem tudjuk megmondani, hogy melyikünknél melyik (volt) az első stádium és ma él 2 milliárd magát kereszténynek valló ember a földön…. Vagy meg tudjuk mondani???
Elkezdődött az analízis és olvasom a tridentieknél: akkor válaszképpen, „tudományos teológiai alapon” kicsit elgurult a gyógyszerük és részletesen exkommunikáltak mindenkit, aki szerintük „túltolta” a dolgot ellenük.
TZS „[1564] 14. kánon. Ha valaki azt állítaná, az ember feloldozást nyer bűneitől és megigazul pusztán azáltal, hogy biztosan hisz abban, hogy feloldozást nyer és megigazul; vagy hogy senki sem igazult meg igazán, csak az, aki magát megigazultnak is hiszi, és egyedül e hit által nyeri el a feloldozást és a megigazulást: legyen kiközösítve”
Nos, ebben történetesen igazuk van. A katolikusok kiakadásának központi eleme – én így látom, ezen teljesen kivoltak…… Vmi olyasmit olvastam régen – cáfoljon vki, ha nem jól értem – hogy Luther szerint a hitet állandóan konstruálni kell, megvallásokkal erősíteni, úgymond „ráállni két lábbal az Isten Igéjére”. Ezzel egy életet el lehet tölteni és a szeretetre meg a szellemi építkezésre valóban szerényebb időkeret jut(hat)…. Ezt a katolikusok túl arrogánsnak és feleslegesnek tartották, ők organikusan látták az egészet az Úrral való közösségben. Az üdvözítő hit, üdvbizonyosság az nem egy önmagában álló dolog, Jézus üdvözít, „Szent Lélekkel és tűzzel keresztel” – Ő ott áll, nem a hit, a hit pedig a képességünk (vagy nem tudom mi,) hogy együttműködjünk, jó esetben, de hihetnénk a hazugságban is…..
Az üdvbizonyosság megkophat, sőt….ha támadás és folyamatos nyomás alatt van huzamosabb ideig. De ezt nem az egyháznak tudjuk be vagy Isten elutasításának, hanem az ellenségnek vagy tévednék? És ott van az ellentettje, a farizeusok problémája, ők aztán azt is elhitték magukról „ami nincs”. Mert úgy élték meg, hogy minden oké. Ez a legnagyobb tragédia.
TZS„[1515] 5. Ha valaki tagadja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, amely a keresztségben adatik, eltörli az eredeti bűn állapotát, vagy állítja, hogy nem törli el teljesen azt, ami valódi és sajátos értelemben vett bűn, hanem csak letörli [1], vagy csak nem tudja be: legyen kiközösítve.
Mert az újjászületett lelkekben Isten semmit nem utál, mivel: „nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik a keresztségben Krisztussal együtt a halálba temetkeznek” [Róm 6,4], „akik nem a test szerint élnek” [Róm 8,1], hanem a régi embert levetve felöltötték az újat, akik „Istenhez hasonlóvá tétettek” [Ef 4,22k; Kol 3,9k], ártatlan, szeplőtelen, tiszta, hibátlan és Istentől szeretett fiakká lettek, s akik „Istennek örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei” [Róm 8,17] úgy, hogy a mennybe való belépésük útjában semmi sem áll.
Ez a szentséges zsinat vallja és tartja, hogy a megkereszteltekben ugyan megmarad a rendetlen kívánság (concupiscentia) vagy bűnrevivő kívánság (fomes), de amikor harcra kerül a sor, ez a rendetlen kívánság egyáltalán nem képes ártani azoknak, akik nem egyeznek bele a bűnbe és Jézus Krisztus kegyelmével férfiasan küzdenek ellene. Mert bizony „aki szabályszerűen küzd, koszorút nyer” [2Tim 2,5]. A szent zsinat hirdeti, hogy ezt a rendetlen kívánságot, amelyet az Apostol olykor „bűnnek” nevez [pl. Róm 6,12-15; 7,7 14-20] az Egyház sosem úgy értelmezte, hogy azért bűn az elnevezése, mintha az újjászületettekben valódi és sajátos értelemben bűn lenne, hanem mert a bűnből van, és a bűnre hajlik. Aki ellenkezőleg gondolkodik: legyen kiközösítve.
[1528] Ezt a felkészülést, vagy előkészületet maga a megigazulás követi, mely nem csupán a bűnök bocsánata [11. kánon], hanem a belső embernek a kegyelem és a kegyelmi adományok akaratlagos befogadása által megvalósuló megszentelődése és megújulása, hogy az ember így megigazulatlanból igazzá, az ellenségből baráttá, „az örök élet reménybeli örökösévé” [Tit 3,7] váljék.”
Fentiek alapján, miért nem lehetett biztos Chesterton abban, hogy üdvözült – e? Isten tudja persze…..
„[1531] Mert a hit, hacsak nem társul hozzá a remény és a szeretet, sem nem egyesít tökéletesen Krisztussal, sem nem tesz az Ő testének élő tagjává. Ezért igaz a mondás: „Tettek nélkül a hit halott” [Jak 2,7], és tétlenné válik [19. kánon], és „Jézus Krisztusban nem az számít, ha valaki körülmetélt, vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretet által hat” [Gal 5,6; 6,15].”
Ez azért szintén igen fontos….
Az üdvözítő hit témája annyira túl lett tolva, hogy a katolikusok szinte magukra vették, hogy aki jót cselekszik, az nem normális, mintha már egészen bűnös volna….Ezen is teljesen ki voltak akadva.
„Az eleve elrendelésről: Mindamellett, akik úgy vélik, hogy állnak, csak vigyázzanak, hogy el ne essenek [1Kor 10,12], és félelemmel és reszketéssel munkálkodjanak saját üdvösségükön [Fil 2,12]”
Végül, az ominózus rész:
[1559] 9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, és hogy az embernek egyáltalán nem kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra: legyen kiközösítve [vö. DH 1532, 1538, 1465, 1460k].
Sajnálom ezt az egész félreértéseken alapuló hajcihőt, másképp értik a fogalmakat. Sztem egy kicsit komplexebben működik a dolog valóban, a kegyelem, az akarati tényezők pl. gyermeki lelkület, nyitottság, megtérés, bűnbánat, hit…..a Szellem keresztsége – erre ki merne felesküdni, hogy mikor történt meg?
[1561] 11. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az emberek pusztán Krisztus igazságosságának a beszámítása révén, vagy egyedül a bűnök bocsánata által igazulhatnak meg, a kegyelem és a szeretet kizárásával !!!!!!!!, amelyet a Szentlélek áraszt ki szívükbe s az abban is marad, vagy azt állítja, hogy a bennünket megigazulttá tevő kegyelem csak Isten jóindulata: legyen kiközösítve [vö. DH 1528k 1540k].
Krisztus Igazságossága értelmezhetetlen Isten Kegyelme, a Szeretete nélkül…..nyilván senki nem gondolta a „bűnök bocsánatát” Isten Szeretete, Kegyelme nélkül működni. Vagy ha igen, akkor tényleg csak földi jogi értelemben gondolta…..
Ádám: „Luther szerint a megigazulás jogi aktus, amely egyetlen pillanat alatt igazzá teszi Isten szemében azt, aki hisz”.
Remélem ezt nem pusztán földi jogi értelemben értette. Még a földi jogot is kvázi másképp alkalmazzuk a Szeretetben és Igazságban (az előírt keretek között méltányosabban, igyekezvén minden alapelvet és előírást egyenként és összességében értékelni), nem csak földi, formális jogi értelemben, utóbbi sokkal keményebb, ridegebb, bigottabb tud lenni…..
Azt már csak halványan merem ide írni, az Úr Jézus Krisztus ezt kérte: Jn 15 4Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. 5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. 6Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik.” Utóbbi távol legyen!
Nem tudtam:„A zsinat idején a Szentírás következő könyveinek kánoniságát vonták ismét kétségbe: Tóbiás, Judit, Bölcsesség, Sirák, 1-2 Makkabeus, Zsidó, 2Péter, Jakab, 2-3 János, Júdás, Jelenések, valamint Dániel egyes részei.”
Szóval 2 Péter, Jakab, 2-3 János, Júdás, Jelenések, Dániel egyes részei – ezek is meg voltak kérdőjelezve? Így a zsinat állapította meg, hogy ezek benne vannak a kánonban? érdekes……
„…….. Jézusnak pedig …… egy Egyháza van, amely élő kövekből épül fel. ……”
E fentebbi megállapítás számomra megunhatatlan. Erre szívem mindig ujjongással reagál, aminek alapja az 1 Péter 2:5 verse.
Lenyűgöz, hogy ennek az Egyháznak parányi alkotórésze, élő köve vagyok. Eszembe jutnak C.H.Mackintosh ezzel kapcsolatos gondolatai, aki a salamoni templom építőköveinek megformálásában parallel előképet lát (1 Királyok 6:7), amivel tudok azonosulni.
Nagyszerű arra gondolnom, hogy élő kőként számomra a „bánya” e földi lét, ahol „kifaragásom” megvalósul, így a felépítéskor helyre illesztésem már csendben történik. Ez segít a mindenkori jelenben áldásként szemlélni, a formálásomhoz használt „vasszerszámokat”.
Kedves Péter,
ebben a cikkben a Jakab és Pál megigazulástana közti látszólagos ellentmondással foglalkozom:
https://divinity.szabadosadam.hu/?p=35861
Kedves Eszter.
Noha a kérdéskör jelentőségét nem vitatom, kolykor úgy látom, hogy az egyéni üdvösslég és/vagy megigazulás kérdésére szűkül be a gondolkodás.
A teológia, ha csak az egyéni megigazulásról akarna szólni, elég érdektelenné válna hamar, meg merem kockáztatni: könnyen kipipálhatóvá is.
De a Szentírás nem áll meg itt: különösen nem a vezetői/pásztori felelősség kapcsán — ld. pl. a Jer 3.15-öt és az egész 23. fejezetet.
(De az Ez 33 mentén is egyértelmű: ez nem feltétlen csak a formális vezető szerepet betöltő emberekről szól, hanem bárkiről, akit Isten valaki mellé őrállónak helyez)
Kedves Ádám,
Hálásan köszönöm! 🙂
Ádám, sikerült egy újabb megosztó témát a hívők közé bedobni, ami a Krisztusban hívők között is elég sok bizonytalanságot szül.
Én először szeretném tisztáznánk azt a szót, mi az „anathéma”, Istennek halálra adást vagy megátkozást vagy kiátkozást vagy kiközösítést kell értenünk, fogalmaznunk alatta, mire is gondoljon az ember? Te mit gondolsz erről? A Tridenti Zsinat mit is értett ez alatt? Valamint helyesen járt-e el, mikor „átkot” mondott a Krisztusban vagy nem Krisztusban hívőkre (Jakab 3/10)?
Az üdvösség kérdésében is sokrétű területre fókuszálhatunk, csak néhány:
1. Hit-hűség által
2. Hit-hűség és cselekedet által
3. Cselekedet által
4. Cselekedetek nélkül
5. Hit-hűség és kegyelem által
6. Hit-hűség, kegyelem, cselekedet által
A hitet kiegészítettem hűség szóval is, mert szerintem a kettő együtt válik tartalommá és lényeggé, Krisztusba vetett hitünk ha egyszeri, egy pillanatos, perces, órás, napos, hetes, hónapos…., akkor mit ér majd az Úr napján (talál-e hitet, hithűséget), mikor megérkezik?
De vajon Jézus mondatára melyik az igaz?
Máté 19:25 Amikor ezt meghallották a tanítványok, nagyon megrendültek, és azt kérdezték: – Hát akkor ki képes üdvözülni?!
Máté 19:26 Jézus rájuk tekintett/szemével rájuk fókuszált, és ezt válaszolta nekik: – Az embereknél ez lehetetlen (másik értelmezésben: Az emberek szerint ez képtelenség [erre senki sem képes]), Istennél azonban minden/bármi lehetséges!
Ha tőlem kérdeznéd, akkor azt válaszolnám, ha az Isten szemébe nézel és Ő is a Te szemedbe néz, akkor minden/bármi lehetséges, főleg, ha a szíved (nusz) is Őt akarja megérinteni.
Ha a cselekedetek tantétele számítana csak, akkor „haszontalan szolgáknak” kellene tekinteni magunkat folyamatosan, főleg ennek a tudatában:
Jak 4:17 Aki tehát tudja, hogyan tegyen jót, de nem teszi meg, bűnt követ el.
Mert azt gondolom, hogy ebben a dologban és a szegény sorsúak ismeretében Senki sem maradna makulátlan!
De a jó cselekedet kifejezése visszaigazolja a valódi hitünket is.
A különböző Krisztus képek és tantételek miatt ezt a kérdést a felekezetek is sajátos módon fogalmazzák meg, a magam részéről abban hiszek, hogy Krisztus bevégezte a megváltást és az üdvösség koszorúját/sisakját megszerezte az ember számára, amit meg kell tartanunk, őriznünk az Ő visszajöveteléig:
Jel 3:11 Lásd, hamarosan eljövök! Ragaszkodj ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat!
Ef 6:17 vegyétek fel a megmenekülés/üdvösség sisakját is, valamint a Szellem kardját, amely Isten beszéde!
1Thess 5:8 mi azonban, minthogy nappal fiai vagyunk, maradjunk józanok, felöltve magunkra a hit-hűség és a szeretet (agapé:Isten önfeláldozó szeretetét) mellvértjét, és sisakként a szabadulás/üdvösség reménységét.
Míg tart a „ma” maradjunk meg a hit-hűségben és kegyelem alatt, cselekedve az Atya akaratát/elhatározását (thelémáját) várva a mi Urunk Jézus megjelenését!
Csaba belviz-nek meg jelezném, hogy vizsgálgassa még az írásokat, mert az ítélet alóli fizikai felmentést (pld. tűzpróba) sehol sem olvasom a Bibliában, szerencsére sem Jézus Krisztus, sem Pál, sem Jakab, sem Péter, sem János és még sorolhatnám nem hangoztatta, hogy nem éri az ekklézsiát fizikai szenvedés, bántalom, fájdalom vagy megpróbáltatás, sőt, inkább arról tettek bizonyságot, hogy mindezek mellett és annak nyomása alatt is képesek voltak a Krisztusba és az Atya Istenbe vetett hitet megőrizni és megtartani.
Továbbá nem értem, hogy meri Valaki venni a bátorságot arra, hogy Jakab leveléről ezt nyilatkozza: „A Jakab levél, egy ócska, emberi önmegvalósító tréning ajánlása. A Jakab levél nem ihletett mű, az önhitt ember propagálása, teljesen szembemegy a Bibliával. Bárki elolvashatja, hogy a Jakab levél szerzője nem ismeri az Isten, világvégére vonatkozó akaratát.
– A Jakab levél, szalma, fa, széna..”
Azt gondolom, hogy eme sorok és mondatok felérnek egy blaszfémiával, az Úr legyen irgalmas ahhoz, aki annak szavait ilyen módon meggyalázza és megveti….
Hadd zárjam soraimat Jakab leveléből:
Jak 1:19 Tehát, szeretett testvéreim, minden ember legyen gyors a hallásra, lassú a megszólalásra, lassú a haragra;
Jak 1:20 mert emberi harag Isten igazságosságát nem valósítja meg.
Jak 1:21 Ezért vetkőzzetek le minden aljasságot s a romlottság túláradását, és fogadjátok be szelídséggel a beültetett Igét, amely meg tudja menteni a lelketeket.
Jak 1:22 És ne csak hallgassátok az Igét, becsapva magatokat, hanem tegyétek is meg!
Jak 1:23 Mert aki hallgatja az Igét, de nem teszi meg, olyan, mint az az ember,
Jak 1:24 aki alaposan szemügyre veszi természetes arcát egy tükörben, s miután jól megnézte magát, elmegy, és rögtön elfelejti, milyen volt.
Jak 1:25 De aki mélyen belenéz a szabadság beteljesedett törvényébe, és megmarad a mellett, az nem válik feledékeny hallgatóvá, hanem tetteket visz véghez, és boldog lesz a cselekedeteiben.
Jak 1:26 Ha valamelyikőtök istenfélőnek tartja magát, miközben nem fékezi meg nyelvét, hanem becsapja saját szívét, annak az istenfélelme hiábavaló.
Jak 1:27 Isten, az Atya előtt ez a tiszta és mocsoktalan istenfélelem: gondot viselni az árvákról és az özvegyekről nyomorúságukban, és szennyfolt nélkül megőrizni magunkat a világtól.
sikerült egy újabb megosztó témát a hívők közé bedobni
Éppenhogy összekötök a hitemben fontos világokat.
Krisztus megosztotta beszédével, gondolataival a hívőket, de ez volt a szándéka, hogy nyilvánvalóvá váljanak a szívben a gondolatok:
Máté 10:34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert/kardot/tőrt.
Máté 10:35 Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
Máté 10:36 És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
Máté 10:37 Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
Máté 10:38 És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.
Máté 10:39 Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt.
Máté 10:40 Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.
Máté 10:41 Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;
Máté 10:42 És aki inni ad egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom nektek, el nem vesztheti jutalmát.
És azok, akik értették és felismerték benne a Messiást, azokat összeköti egy csokorba árpakéveként, azokat pedig, akik nem, összeköti egy csokorba konkonly kéveként… A többit pedig ismerjük…
Feltárul sok ember szívének gondolatvilága, egybekötni pedig csak az Úr tudja…..
Kedves Batvan, nem mindegy, hogy a világvége utáni dolgokkal kapcsolatban mi a reményem tárgya, mert élet- halál kérdés lesz, ráadásul örök létezésre szóló következményekkel. A 75- 85 év földi létezés legfontosabb dolga, azaz nem kenegethető el, hanem határozott véleményemnek kell lennie, a halálom órájáig.
Nem tudjuk mikor jön el ez az óra ezért kiforrot hitkép kell sürgősen, ez az ember fő dolga, még a táplálék és ruha keresésnél is fontosabb.
A tiz szűznek a feltámadás- kori felébredésekor, ezen a földön megszerezhető hitképéből hiányzott, a két eon határára vonatkozó hitképe. A hitkép pedig „beszerezhető”, mert az Isten kinyilatkoztatta.
Határozott képe kell lennie a kereszténynek, a világvége utáni dolgokról, ezt kötelező keresni.
Van, szerény élet és egyszerű derű kiséretében leélt hátralévő élet üdvözüléssel együtt, azaz nem minden keresztény életút olyan, mint amit állít: „fizikai szenvedés, bántalom, fájdalom”
Van ilyen is, meg van olyan is.
„És tényleg nagy nyereség az istenfélelem, ha megelégedés kíséri.
Mint ahogy ugyanis semmit sem hoztunk ebbe a világba, abból semmit ki sem vihetünk.
Ám ha van eledelünk és hajlékunk, elégedjünk meg vele.”
Van ilyen is: csendes derű + üdvösség tudat.
A „nem megy itéletre” című rész, olvasási ajánlatára pedig néhány ige
„Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és HISZ benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam.”
„Az, aki benne hisz, NEM KAP ITÉLETET, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.”
„Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ITÉLETRE NEM MEGY, ellenkezõleg a halálból már átment az életre.”
„Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki HISZ, örök élete van. Én vagyok az életnek kenyere.”
„Megmondtam nektek, hogy vétkeitekben fogtok meghalni. Ha ugyanis nem HISZITEK, hogy én vagyok(a Vagyok), meghaltok vétkeitekben”
Az Atya adta Krisztus Jézusnak, angyalán keresztül rabszolgájának Jánosnak.- Igen, a Jelenések az ihletettség csúcsa, láthatóan, mégsem ismered az Itélet erről szóló kijelentéseit. Ez ellentétben van a Jakab levél szerzőjének több állításával.
Ez nem kenegethető, igen, vagy nem, 2 opció van, a 3. összefésülősnek látszó sem opció.
A Jakab levél erkölcsileg szép üzenet, de nem Isten által ihletett, sőt az üdvösségre nézve veszélyes.
Hadd kérjem, hogy maradjunk a poszt tárgyánál.
Kedves csaba belviz, üdvösség kérdésében szerintem lesz az ekklézsián ítélet, bírói ítélethozatal, bíráskodás, ezt több ige is alátámasztja:
1Pét 4:17 Hiszen ideje, hogy az ítélet „elkezdődjék Isten házán”; és ha bennünket ér elsőként, mi lesz végül azokkal, akik nem engedelmeskednek Isten örömhírének?!
2Kor 5:10 Mert mindannyiunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja a fizetését azért, amit a testben cselekedett, akár jót, akár rosszat.
Nem hiszek abban, hogy ha a Krisztus is megpróbáltatott és megítéltetett, akkor az ekklézsia ezt pusztán az Ő kegyelméből és végtelen szeretetéből nem élné át, nem végezné el rajta. Mi talán különbek vagyunk a Krisztusnál?
Az ítélet alatt pedig különbséget kell tenni elítélendő-kárhoztató ítélet és felmentő ítélet között, mert azt hiszem, hogy az Ő kegyelme és irgalma által ezt az ember megnyerheti, ha a Krisztusban marad.
Tehát üdvösség kérdésében fontos szempont azt is látni, hogy csak az kap valódi üdvösséget (örök életet), akin a menyegzői ruha is rajta van és az égben is rajta marad.
Máté 22:11 Bejött a király is, hogy megnézze a vacsoravendégeket, és meglátott egy embert, aki nem menyegzőhöz illő ruhát viselt.
Máté 22:12 Így szólt hozzá: „Barátom, hogy kerülsz ide menyegzőhöz illő ruha nélkül?” – de az néma maradt.
Máté 22:13 Ekkor a király így szólt a szolgáihoz: „Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki a kinti sötétségbe!” Ott sírás és fogcsikorgatás lesz!
Micsoda király az, aki még a menyegzőn is megítéli a vacsoravendégeket?
Azt gondolom, lehet az üdvösség tárgykörében ezen is elgondolkodni és egy szót sem leejteni feleslegesen a földre…
Kedves Batvan
„hogy kerülsz ide menyegzőhöz illő ruha nélkül?”
ellenpont:
„akik ruháikat megmosták és megfehérítették a Bárány vérével.”
(olvasgasd a 6. pecsét történéseit: akik „megfehérítették a Bárány vérével”azok nem mennek itéletre)
Magyarul, az emberünk, nem vette igénybe a bűnrendezést Krisztus által.
tehát, ez az ige nem érv
„Mert mindannyiunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja a fizetését azért, amit a testben cselekedett, akár jót, akár rosszat.”
Nem itélőszék van a szövegben hanem fejedelmi szék βῆμα.
Magyarul, mindenkinek el kell ismerni az eljövendő eon határán Krisztus hatalmát. Semmi köze a szövegnek az itélethez, az itélet értelmi töve a κρίμα, ilyen nincs itt.
Magyarul, még az ateista is el fogja ismerni, hogy ki az uralkodó.
A szövegkörnyezetben a két hatalmi berendezkedéshez való viszony és értékrendi vágyakozás a téma és nem a bűn.
Az, hogy valaki hitványat φαῦλον vagy jót épített az az itéleten kívüli plussz minősítés, minden üdvözülő között is lesz különbség a fizetségben.
Összekevered a dolgokat itt a következő eonra vonatkozó hitkép hitvány (szalma), vagy értékálló (drágakő) építés és az ezért járó fizetség a téma és nem a bűn.
(κομίσηται)
tehát, ez az ige nem érv
A Péter levéllel magad bizonyítottad, hogy van, aki nem szenved és van aki szenved még a földi útján, tehát igazoltad, hogy van ilyen is , meg, van olyan is.
„Hiszen ideje, hogy az ítélet „elkezdődjék Isten házán”; és ha bennünket ér
Ez egy evilági történésről szól, nem az Utolsó Itéletről. Nem keverném a két dolgot összevissza.
Tehát, ez az ige nem érv a világvégi itélet alóli mentesség ellen..
Szép írás, intellektuális érvelés a „mi közös?” keresésében. A keresztény egység keresését én is nagyon fontosnak tartom, épp ezért mindig kerestem azokat a pontokat, tendenciákat, melyek ebbe az irányba mutatnak.
Így találtam rá a megigazulásról szóló 1999-es Augsburgi nyilatkozatra (Az evangélikus – római katolikus Közös Nyilatkozat a megigazulás tanításáról: https://wesley.hu/wp-content/uploads/2018/06/kozos_nyilatkozat_a_megigazulas_tanitasarol_1999.pdf ), amelyhez később a metodisták és a reformátusok nemzetközi szervezete is csatlakozott.
Ezt én egy nagyon komoly alapnak tartom, vagy tartanám, de egyáltalán nem épült be a keresztény közgondolkodásba, ha kérdezek róla, a teológusok tudnak róla, de kb. ennyi, te sem idézed, nyilván nem véletlenül. Mi a baj ezzel a nyilatkozattal?
Kedves Csaba belviz, talán elmegyünk egy teológiai érveléshullámba, ahol ütköztetünk igéket, ami része lehet az üdvösségünk szempontjából.
Ha jól értelmezem teológiai okfejtésed, akkor a görög „béma” szót fejedelmi széknek nevezed, aminek semmi köze nincs a Krisztus ítélőszékéhez az álláspontod szerint.
Kérnélek, hogy az alábbi igék alapján vizsgáld meg, hogy a „béma” szó miként került Pilátus Krisztust elítélő-megítélő törvényszékének meghatározására, élet és halál ítélőszékének tárgyává (Máté 27/19, Ján 19/13).
Azaz Pál levele szerint Krisztus is fog ítéletet mondani az ekklézsia fölött, akár felmentő, akár kárhoztató-elítélő legyen az, ahogyan Pilátus is tette Krisztus felett, noha nem lett volna felette joga ítéletet tartani, sőt Neki kellett volna kegyelemért kiáltani, ha valójában felismerte volna benne az igazi Messiást, de belső vívódásában inkább képmutató módon kezeit mosta, mintha azzal a bűneinek sokasága lemosható lett volna.
Ján 9:39 És monda Jézus: Ítélet/büntetés (krima) végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek.
1Kor 4:3 Engem pedig a legkevésbé sem érdekel, hogy tőletek vagy bizonyos emberek által kitűzött ítélkezési napon miféle megítélésben részesülök; sőt, még önmagamat sem ítélem meg.
1Kor 4:4 Mert semmi sem terheli a lelkiismeretemet – de nem ezáltal bizonyulok igaznak, hanem az Úr az, aki fölöttem ítélkezik.
Számomra a pecsétek, a kürt és a poharak a Jelenések könyvében ítélet(ek) végett jelennek meg, azaz a győztesek is meg lettek ítélve, hogy szabályszerűen küzdve nyerték-e meg az örök életet, az üdvösséget.
Ahogyan a profi sportolókat is a versenyzésük után, de még akár a felkészülésük idejében is doppingtesztre viszik, hogy kiderüljön, hogy szabályosan küzdve szerezték-e a sikert.
Préd 12:15 A dolognak summája, mindezeket hallván, [ez]: az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
Préd 12:16 Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz [legyen az].
Zsolt 9:3 Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;
Zsolt 9:4 Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orcád előtt;
Zsolt 9:5 Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélő-székben ültél, mint igaz bíró.
Azaz még Dávid is és Krisztus is az Úr igaz és jogos ítélőszéke elé került. Miért is maradna ki az ekklézsia, aki a Krisztus teste?
Állásfoglalásodat értem, de sem teológiai szempontok alapján, sem az Úr igazságának és jogosságának alapján nem gondolom, hogy az ekklézsia mentesülne az Úr ítéletétől, sőt a több ismeret birtokában magasabbra emeltetett a mérce rudja!
Legyen az Úr irgalommal irántunk, hogy az üdvösség oltár szarvába mindig belekapaszkodjunk!
Kedves Ádám!
Nem tudom, ismered-e, ezért bemásolom. A Lutheránus Világszövetség és a Katolikus Egyház 1999-ben elfogadott egy közös nyilatkozatot a megigazulásról. Annak 15. pontja a következőképpen szól:
„Közös a hitünk, hogy a megigazulás a Szentháromság Isten műve. Az Atya elküldte
Fiát e világba a bűnösök üdvösségére. A megigazulás alapja és feltétele, hogy Krisztus emberré lett,
meghalt és feltámadt. A megigazulás ezért azt jelenti, hogy maga Krisztus a mi igazságunk,
amelyben az Atya akarata szerint a Szentlélek által részesedünk. Közösen valljuk: Egyedül
kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket
Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó
cselekedetekre.”
Közeledtek az álláspontok. (írta egy katolikus teológus hallgató)
Halihó!
Engem most Chesterton bàtyànk hozott ide, de ez a téma is nagyon izgalmas. Talán beszélgettetek róla fent, talán nem, de nincs kedvem elolvasni az összes hozzászólást (Pláne, hogy azok sokszor agresszívak. Nem is értem Ádám, hogy miért van komment szekciód bármilyen felületen is amúgy. Én magam nem hiszek a komment szekcióban, bár valamennyire használom. Ha nem lenne, max. e-mail-t írnék, vagy semmit – személyesen igyekeznék beszélgetni róla.)
Szóval vissza a katolikus testvérek üdvösségéhez: természetesen igen, de mégis viszolygok az elvtelen ökumenétől. A katolikus egyház mégiscsak kiátkozta magát, teológiailag elválasztotta magát Krisztustól, és kissé mást ért a kegyelem szó alatt is, mint mi. És ez a kettő nem ellentmondás.
Egyszerűen a két író is ember, akiknek van 2 életútja, amit bejárt, emberek, akik hatottak rájuk, katolikus szentek, igazi szentek, akik szeretik Krisztust, és hirdették őt nekik. És így testvérek vagyunk. De ez nem jelent elvtelen befogadását és elfogadását az eretnekségeknek, tévtanoknak.
Az egyik legjobb barátom diszpenzacionalista baptista és cseri kálmánosan „félkálvinista”. Én pedig rendes református vagyok, nem a mai limonádé, elvtelen, nem túl bölcs, és gyakorlatilag hitvallását vesztett, épp ezért a szeretetet sem nagyon értő típusból, hanem az öt pontos kálvinistáéból (kegyelemből vagyok az, de mégiscsak az vagyok). Nem értek egyet a bátommal sok mindenben, sőt, azok tévedések, amiket fent felsoroltam, mégis egy húron pendülünk. Vagy ott a feleségem, aki olyan, mint én, csak szebb, de vele sem értünk egyet teljesen mindenben. Pl. a 7. nap teológiája kapcsán ö inkább a kálvini vonalon mozog, még ha ezt nem is fogalmazza meg így, én pedig inkább a Westminsteri hitvallás mentén. Ettől még egy test vagyunk.
*egy megjegyzés: nem fogok többet hozzászólni a cikkekhez. Egyszerűen túl élesek a kommentjeim, nem úgy sülnek el, ahogy szeretném, tehát nem dolgom ez. Hamis dolog dolog ez a komment szekció, olyan mintha közelebb kerülnénk egymáshoz, de mégis eltávolít. Se nem igen, se nem nem. Egyszerűen el ell fogadnom, hogy ez csak rombol, és nem épít. Sajnálom az előző komment hangsúlyàt is, túl kemény szöveg.
Ettől még sok mindennel egyetértek, ami a blogon elhangzik, és szeretettel, imádsággal gondolok erre a szolgálatra. De hozzászólni nem szeretnék többet, remélem nem is fogok.
Üdv:
Pisti