„Bonhoeffer a Bibliát Szentírásnak és Isten igéjének hívta.” (Manfred Weber) Az állítás alátámasztására Weber Bonhoeffer-szemelvényekből álló kötetet állított össze Reflections on the Bible: Human Word and Word of God (Hendrickson, 2004) címmel. Kétségtelen, hogy Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) ige-teológiájára Luther mellett Karl Barth is meghatározó hatással volt. Ahogy Barth, Bonhoeffer sem kérdőjelezte meg a történeti-kritikai módszer helyességét, ehelyett egyszerűen átlépett rajta és a Biblia egzisztenciális alkalmazására tette a hangsúlyt. Bonhoeffer számára a Biblia elsősorban funkcionális értelemben volt Isten igéje. Van tehát különbség a bibliakritika filozófiai alapjait megkérdőjelező evangéliumi hermeneutika és Bonhoeffer neo-ortodox hermeneutikája közt. A különbséget azonban nem érdemes eltúlozni. Számos példát látunk arra, hogy Bonhoeffer Lutherhez hasonlóan ontológiai értelemben is Isten igéjének tekintette a Szentírást.

Már Bonhoeffer tanítványságának kezdetei is ehhez a felismeréshez kapcsolódtak. Eberhard Bethge Bonhoefferről szóló életrajzában „A teológusból keresztény lett” címmel ír a liberális teológusban lezajlott belső változásról. A változást Bonhoeffer egyik tanítványa is észrevette: „[A]z Alexanderplatz közelében egyszer azt mondta nekünk – azzal az egyszerűséggel, amit talán Tholuck képviselt a régi időkben –, hogy ne feledjük el, a Szentírás minden szava Isten szeretetének személyes üzenete a számunkra, valamint megkérdezte tőlünk, hogy szeretjük-e Jézust…” (Dietrich Bonhoeffer. Fountain – Harper & Row, 1977, 154)

Bonhoeffer így számol be erről a változásról: „Meglehetősen keresztényietlen módon vetettem magam a munkámba. Sokan látták, hogy az ambícióim megnehezítették az életemet… Aztán valami történt, valami, ami a mai napig megváltoztatta és átformálta az életemet. Életemben először felfedeztem a Bibliát… Gyakran prédikáltam előtte is, sokat láttam az Egyházból, beszéltem és prédikáltam is róla – de nem váltam még kereszténnyé… Tudom, hogy abban az időben a Jézus Krisztusról szóló tanítást saját személyes előmenetelem eszközéül használtam…. Azért imádkozom, hogy ez soha többé nem forduljon elő. Még egy dolog: azelőtt soha nem imádkoztam, vagy csak nagyon keveset. Magányosságom ellenére elég jól megfértem magammal. De aztán a Biblia, és konkrétan a hegyi beszéd, megszabadított ettől. Azóta minden megváltozott. Én egyértelműen megtapasztaltam ezt, és mások számára is nyilvánvaló lett. Jelentős szabadulás volt ez.” (Uo.)

Sógorának ezt írta: „[S]emmiképpen nem vagyok hajlandó feláldozni a Bibliát… éppen ellenkezőleg, minden erőmmel azt kérdezem, vajon mit próbál Isten mondani nekünk azon keresztül. A Biblián kívül minden más túl bizonytalanná vált a számomra. Attól tartok, hogy csak önmagam isteni megfelelőjével találkoznék… Személyesen neked pedig azt szeretném még mondani, hogy amióta megtanultam így olvasni a Bibliát – és ennek nincs még túl hosszú történelme – napról napra lenyűgözőbbé válik számomra… Nem fogod elhinni, mekkora boldogságot jelent, amikor valaki a teológia sokféle útvesztője után így visszatalál ezekhez az alapokhoz.” (Uo., 155-6)

Szentek közössége (Harmat, 1997) c. könyvecskéjében leendő lelkészeket tanít a Biblia olvasására. „A Szentírás nem csupán napi ige. Nem is csak ’mindennapi kenyér’. A Szentírás Isten kijelentett Igéje minden idők minden emberének. Nem különálló mondások gyűjteménye, hanem egységes egész, amelyet így, a maga teljességében kell elfogadnunk és használnunk. A Szentírás egységes egészként Isten kijelentett Igéje. Csakis belső összefüggéseinek végtelen gazdagságában, Ó- és Újszövetség, ígéret és beteljesülés, áldozat és törvény, törvény és evangélium, kereszt és feltámadás, hit és engedelmesség, fogható és reménylett valóság összetartozásában válik érthetővé sz Úr Jézus Krisztusról  szóló teljes bizonyságtétel.” (41)

„Ha a szöveg tartalmi ismeretével bírnánk, akkor egy rész fölolvasásának követése egyáltalán nem esnék nehezünkre, kivált, ha a fölnyitott Biblia is ott fekszik előttünk. Így viszont meg kell vallanunk, hogy a Szentírást alig ismerjük. S vajon mi következhet fogyatkozásunk – az Isten Igéjét illető tudatlanságunk – leleplezéséből, ha nem az, hogy tüstént nekilátunk pótolni, amit eddig elmulasztottunk; s vajon nem a teológusoknak kellene itt a legbuzgóbban iparkodni? Ne mondja senki, hogy a közösségi áhítat alkalma nem a Szentírás megismerésére szolgál, hogy ahhoz ez túl profán feladat, s az áhítat idején kívül kell rá sort kerítenünk. Az ilyen ellenvetés mögött az áhítatról alkotott teljesen hamis felfogás rejlik. Isten Igéjét mindenkinek a maga módján és a saját értelméhez mérten kell hallania, a gyermek az áhítat idején hallja és jegyzi meg a bibliai történetet először; a nagykorú keresztyén pedig újra és újra hallja, ismétli, s egyre jobban megismeri, bár megismerésének sohasem jut a végére.” (42)

Bonhoeffer a Biblián keresztül Krisztus hangját hallotta, aki az Ige. A Biblia ezért volt számára is más könyv, mint a többi. Nem emberi szó, hanem Isten igéje. Bonhoeffer azt a lutheri hagyományt követte, amit Spener és Kierkegaard.