A Tűzfal podcast huszonnyolcadik részében folytatjuk a hatalomról szóló beszélgetést, de ezúttal mélyebbre megyünk: az engedelmesség és a lázadás teológiai alapjait vizsgáljuk meg a Biblia és Watchman Nee Szellemi hatalom című könyve alapján. Ez az epizód is meg fogja piszkálni a zsigeri, szívbeli viszonyulásainkat, ha úgy tetszik, radikális lesz. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Néhány, számomra fontos gondolat a beszélgetésből:
„…….. Isten munkái Isten trónjától erednek, és Isten trónja az Ő autoritására épül föl. ……….. A hatalom kérdése, a világmindenség végső vitája. ……. „Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az írásokat,” ………. „sem az Istennek a hatalmát.” …….. A lázadás, a sátáni elv az univerzumban. ……. Jézus demonstrálta azt, hogy hatalom ismerete egyenlő, a teljes alávetettséggel. ………. A meglévő (földi) felsőbbségeket Isten rendelte. ……. ezért aki szembeszáll a felsőbbséggel, az Isten rendelésével szembeszegül. …… Ez azt jelenti, hogy Istennel szemben a küzdelem végzetes. ….. Engedelmes állapotban maradva (időnként) iszonyatos árat fizetnek. ……. (A lázadó azonban kibújik ezen állapot alól, és jobb, biztonságosabb helyre pozicionálja magát.) ……………….. A rossz világi hatalom is jobb, mint az anarchia. …………………………. Fontos a felülről való kijelölés, és az alulról jövő támogatás (Isten > Dávid < 12 törzs). …… Az átruházott hatalmat illetően különbség van a világi szerepkörre vonatkozó (kard), és az egyházi szerep (kard nélkül) között. …….. Aki átruházott hatalmat kap, annak felelőssége nagy, és akkor képes jól végezni feladatát, ha aláveti magát, engedelmeskedik annak a hatalomnak (Istennek), akitől a hatalmat kapja. ……. Egyedül az engedelmesség az abszolút istentisztelet, ……… amit Jézus Krisztus példáját követve, életem végéig tanulok.”
Köszönöm a beszélgetést.
Szívemben pedig zeng – zeng:
„Méltó vagy Uram, hogy kapj dicsőséget, tiszteletet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek.” (Jelenések 4:11)
„Ez az epizód is meg fogja piszkálni a zsigeri, szívbeli viszonyulásainkat, ha úgy tetszik, radikális lesz.”
Minthogy közeledik a húsvéti ünnepkör, talán nem nagy baj, ha a hatalom témáját a nagypéntek-feltámadás eseményeihez kapcsolom. Nem félre vinni szeretném a témát, hanem tovább fejteni, talán gondolatébresztő lesz, annak jegyében is, amit a bevezetőben olvasunk. (lásd fent)
A nagypénteki eseményeknek olyan erős sodrása volt, annyira szemben állt minden Jézussal, olyan nagy nyomás nehezedett rájuk, hogy a tanítványok egymás után maradtak el tőle és hagyták magára őt.
Csak két ember mert az árral szembe menni. Csak két ember merte nyiltan képviselni az igazságot. Mindenki más behúzza fülét farkát és engedett a keresztfáig vezető irdatlan sodrásnak. Ki ez a kettő?
Nemigen találnátok ki, mert nem hívő emberek.
Pilátus és Júdás a két harcos, akik konfrontálni mertek a sodró eseményekkel.
Pilátus fel akarta Jézust menteni és sokat tett ennek érdekében. Háromszor is kijelenti, hogy semmi bűnt nem talál benne. (Lk 23,4,14,22)
Júdás pedig, a főpapok templomába vágta oda a vérpénzt és egyben az igazságot is, mert szintén nyíltan, kertelés nélkül mondta ki, hogy ártatlan vért árult el.(Mt.27,4) Az egyik a törvény igazságát, a másik a lelkiismeret igazságát képviseli. És tudjuk, hogy Jézus, a törvény és a lelkiismeret szava alapján nem volt bűnös. Viszont, sem a lelkiismeret szavát kiáltó Júdás (Jézus ártatlan), sem a törvény igazságát kimondó Pilátus (ez az ember nem bűnös), nem tudták megakadályozni Jézus halálra adását. Vagyis, sem a lelkiismeret-, sem a törvény ereje nem tudta az események menetét megváltoztatni.
Noha ezek képviselik az igazságot, de Isten haragját nem háríthatják el. A halálbüntetést Jézusnak el kellett szenvedie.
Júdás lelkiismerete által, és Pilátus a törvény által, felismerte ugyan az igazságot, de ezen tudásuk nem volt elég arra, hogy az ítéletes események menetén változtassanak. Mindketten elbuknak, mert nem a törvény és nem is a lelkiismeret ereje által, hanem egydül a Jézusban való hit által lehet legyőzni a halált és a bűnt.
Nagypéntek arról szól, (arról is), hogy milyen szellemi hatalom erőtlen a bűnnel és a halállal szemben. A húsvét ellenben arról bizonyság, hogy milyen hatalommal győzött Jézus, a bűn és a halál fölött.
Ne a lelkiismeret erejében bízz, ne is a törvény erejében, mert ezek gyengék a bűn teste miatt, (és valójában csak vádlóid, sőt valamiképp a kárhoztató ítélet elősegítői***), hanem bízz Jézus Krisztusban, aki egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Jézus „Azt mondta, hatalmam van arra, hogy az Isten templomát leromboljam és három nap alatt felépítsem.” (Máté 26:61)
Szóval higgyünk abban a szellemi hatalomban, ami valódi alternatíva a halállal szemben.
***(vö.:Róm 7,13)
A beszélgetést én is köszönöm!
(Merjek ellentmondani?
Csak egy… a világi hatalom, amelynek engedelmeskednünk kell!
Merem azt gondolni, hogy a „hatalom” (amely egy eléggé terhelt fogalom) bibliai vonatkozásaiban mást jelent, mint hétköznapi világunkban.
Itt, ha jól csalódom, azt (az Isten által adott//odabízott) tényezőt-felelősséget-célkitűzést jelenti, amellyel az ember él//visszaél irányítva//manipulálva alárendelt embertársait. A hatalom alapjaiban nem demokratikus, Isten nem egy tömeget ruház fel a hatalommal. A megbízott kénye-kedve szerint is élhet hatalmával, fájdalmat és halált okozhat – nem törődve azzal, hogy szembe megy Isten akaratával.
Szabad-e lázadni ez ellen, ha mindezt Isten rendelte el?
Én erre azt mondom (ha rosszul, javítsátok!), hogy az Isten által adott hatalom nem ilyen, és nem ez. A teremtéskori megbízáshoz merem hasonlítani, ahol is Isten azt bízta az emberre, hogy úgy és azáltal legyen ura a teremtettségnek, hogy vigyáz arra és (meg)őrzi azt. Ami ezen túl van, az az ördögtől van.
A királyi és egyéb hatalom ehhez képest azzal a plusz meghatározással is rendelkezik, hogy követnie és érvényesítenie kell a már a mózesi törvényekben leírt két követelményt:
5Móz. 6,5
Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!
3 Móz 19, 18. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!
Ezért azt mondom: ahol ezek nincsenek jelen – ott nem az Istentől adott hatalom, az életért való hatalom van jelen. És a Sátánnak engedelmeskedni soha nem volt Isten gyermekeinek kötelessége!
„Minden lélek vesse magát a felettes hatóság alá, mert nincs más hatóság, csak Istentől…”
Ez nem egy univerzális parancs,- ez egy nagy tévedés,- a szöveg nem erről szól!
Nem ez a témája a szövegnek.
Ez egy reflexió, az egymás közöttí fizikai erőszak, bosszú, öntörvényű kezelésére.
Kizárólag, erről a szűk területről szól a szöveg.
Azaz, a fizikai erőszak (nem indokolt és az általunk indokoltnak vélt bosszú- erőszak) kezeléséről szól a gondolatsor.
Ezt, az általános területre kivetíteni hatalmas tévedés.
– Nem olvassák el a szövegkörnyezetet normálisan.
csaba beviz,
a bosszú kérdése valóban fontos kontextuális háttere a szakasznak, de ha csupán arra korlátozódna, akkor Pál nem beszélne adóról, vámról és egyebekről.
A hatalomnak nem az lenne a szerepe, hogy megmondja mi a jó, hanem hogy megakadályozza a rendetlenséget, a zűrzavart, hogy elrettentsen a rossztól, a másokat károsító cselekedetektől.
A hatalomnak való engedelmesség mindaddig helyes, ameddig az nem kötelez életellenes cselekedetekre. Akkor amikor a hatalom valakit a saját beleegyezése nélkül háborúba (gyilkolásra) kényszerít, vagy nem áll meg a házunknál és a testünknél, vagy amikor pl. az élethez nélkülözhetetlen levegőt (egyik összetevőjét a szén-dioxidot) megadóztatja, akkor a hatalom túllépett az Isten által felruházott szerepkörén.
„Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik.” (Ro 13:3-4)
Bándi Csaba,
Pilátus (e világ fejedelme) és Júdás (vallási világ vezetője) személye és történelmi szerepük nem pozitív, hanem inkább negatív hatásúak.
Ők nem mentek szembe az árral, Ők voltak azok a főszereplők, akik Krisztus (a felkent Király és Messiás) ellen a halálos ítélet döntésének meghozatalában és végrehajtásában aktívan részt vállaltak, akár akarva, akár akaratlanul. akár tudatosan, akár tudattalanul.
Pilátus korrupt és minden hatalmat magának akaró, birtokló személy volt, nem lett volna képes egy ilyen „bűn”esetet (Jézus hamis próféta és király képét, valamint az Istenkáromlásnak bűntettét) sem tisztán kivizsgálni, megvizsgálni és lefolytatni, hiszen a római jogrend különbözött a zsidó vallási gyakorlatoktól. Első körben le is dobta volna az ítélkezés felelősségét magáról, mivel a galileai tartomány kormányzójához, Heródes Antipászhoz küldte, miután Jézus nem felelt Neki a vádakra és a kérdéseire, így arra számított, hogy talán Heródes szót tud vele váltani és ki tudja Őt hallgatni, hogy megtudja a vádak valódi okát. Heródes viszont kicsúfolta és megvetette, semmibe vette Jézust a katonáival együtt, királyhoz illő bíbor ruhát adott rá, megszégyenítve és megalázva a Mennyek Királyát, majd visszaküldte „a királyi öltözetben” Pilátushoz. Mikor Pilátus meglátta Jézust a királyi öltözetben megkérdezte tőle: Te vagy a Zsidók királya? (Ján 18/33). Itt már Jézus szóba elegyedett Pilátussal: Ezt magadtól mondod, vagy mások mondták neked rólam? – kérdezett vissza Jézus. (Ján 18/34). Pilátusnak nem volt belső kinyilatkoztatása Jézus Messiási titulusára, nem véletlen, hogy nem is értette Jézus igazságra és a valóságra tett szavait. A halálos ítélet döntését pedig akkor hozta meg, még mielőtt kihirdette volna azt, hiszen választás elé állította a zsidó népet, kit engedjen szabadon: Jézust vagy Barabást? A mennyei Apa Fiát (Isten Fiát) vagy Barabást, aminek a jelentése: „valamelyik ember” apa fia, aki embergyilkos, rabló, fosztogató és kizsákmányoló volt. A korrupt és vallási hatalmát megőrizni akaró papság pedig a népet felbujtva a valódi bűnöst, Barabást kérte szabadon, míg Jézust keresztre feszítve akarta látni, magukra és gyermekeikre helyezve Jézus vérét, elítélésének büntetését. Jézust először Pilátus fenyítés gyanánt megkorbácsoltatta (kimondott ítélet nélkül), a katonái ezt még tovább überelték tövis koszorú elkészítésével, melyet a fejére tettek és nád pálcát adtak kezébe, majd tovább gúnyolták és gyalázták, leköpték, arcát és fejét verve, a nádpálcával ütve (Máté 27/29-30, Márk 15/17-19). Mikor Jézust így meggyalázták Pilátus újra a nép elé vitte (Ján 19/4-7), bemutatva, hogy nem talál benne semmilyen büntetésre való okot, miközben a királyi bíborruha, öltözet eltakarta a korbácsolás nyomait, melyet előtte rajta ejtettek ok nélkül a parancsára, utasítására. Kiabálták és kérték a zsidók, hogy feszítse keresztre, míg Pilátus ezt visszadobta Nekik, hogy feszítsék meg Ők. Mikor kiderült Pilátus számára, hogy Jézust nemcsak egy választott királynak látják és mondják, hanem Isten Fiának is mondta magát megrendült a belsőjében, lelkében (Ján 19/8). Jézus előtt próbálta fitoktatni, mutogatni politikai hatalmát és képességét, de Jézus tájékoztatta, hogy ezt fentről kapta és nem lenne hatalma felette. Itt teszi egyértelművé Jézus, hogy Pilátus bűne igen komoly és súlyos, de azé, aki kiszolgáltatta Őt Neki, annak nagyobb (Ján 19/10-11). Azaz Pilátus bűne kisebb, mint Júdásé, aki által kiszolgálva lett a főpapság számára, akik Pilátushoz vitték Jézus „királyi ügyét”. Pilátus próbálta meggyőzni a főpapságot és a népet Jézus ártatlanságáról (Luk 23/20-22), noha lett volna lehetősége és képessége (Ján 19/10), hogy szabadon bocsátsa, de azonnal visszakozott, mikor szembesítették azzal, hogyha szabadon engedi, akkor az éppen uralkodó császárnak (Tibérius Julius Cézárnak) a titulusa fölé helyezi magát (Ján 19/12), elveszítheti bizalmi pozícióját (Júdea helytartója), mivel Jézust „illegálisan” (nem római jogrend szerint) nevezte a zsidó nép királynak, melyet semmilyen hatalmi és vallási elit nem fogadott el, nem hagyott jóvá, azaz ha szabadon engedi, akkor Jézus királyságát és tisztségét is elfogadja és jóváhagyja. Poncius Pilátusnak tehát – a világi hatalmát féltve és kedvezve a főpapoknak illetve Heródesnek is (Luk 23/12) – nem volt elég bátorsága ellene állni a főpapok és a nép zsarolásának, nyomásának, szavának, mellyel Pilátus szándékát és tervét meghiúsították, döntése fölé nőttek, felülkerekedtek (Luk 23/23). Pilátus így bűntársa és eszköze lett azoknak, akik előre kitervelték Jézus elítélését, még akkor is, ha szándéka szerint felmentette volna a hamis vádak alól. Pilátus a kőpadolat helyén hozott ítéletet, mely kövekkel szór mozaikos terem volt, itt ítélte el és szolgáltatta át a főpapságnak a halálos ítéletre, a keresztre feszítésre. Pilátus igyekezett magát ártatlannak mondani és mutatni: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! (Máté 27/24), de cselekedete mégis a bűnös állapotát igazolja, hiszen aki arról akarta meggyőzni a papságot és a népet, hogy nem talál okot az elítélésére, az nem készített volna táblát a feje felé, ami az elítélésének az okát hívatott kihirdetni (Máté 27/37, Ján 19/19-22). Tehát Jézus halálában a Római Birodalom aktuális helytartója is aktív részt vállalt (Dán 9/26), még ha úgy tűnik, hogy megpróbált kimenekülni a felelőssége alól:
Máté 26:45 Akkor visszatért a tanítványaihoz, és ezt mondta nekik: – Aludjatok csak most már, és pihenjetek! Íme elérkezett az óra, és az Emberfia átadatik a bűnösök kezébe…,
Márk 10:33 Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát a főpapok és az írástudók kezébe adják. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a nemzetekből származóknak.
Ezen igék mentén haladva nézzük meg iskariótes Júdás személyét és szerepét, valamint saját bűneit.
Jézus már a tizenkettő kiválasztásakor tisztában volt azzal, hogy egy személy Őt el fogja árulni, amit a tanítványainak is többször előre jelzett (Ján 6/70-71, Ján 13/11-21, Máté 26/2). Júdás az apostoli közösségben egy fontos szerepet és feladatkört kapott és töltött be, Ő volt a közösség szervezője, pénzügyi felelőse, a szegények közvetlen támogatója. A szolgálatában viszont mégis hamis munkás volt, mert a Krisztus szolgálatára adományozott pénzösszegekből rendszeresen félretett magának. Júdás az újszövetség Ákánja volt (Józs 7, Józs 22/19-20), aki az Úrnak „cheremként” szentelt dolgokból eltulajdonított részeket. Júdás ezzel nemcsak saját maga, hanem Izraelnek egész gyülekezete ellen is az Úr haragját váltotta ki. A papság nyíltan vállalta pénzügyi támogatását annak, aki segít abban, hogy Jézust elfoghassák (Ján 11/57). A papság gyűlölete oly erős és megfogható volt Jézus irányába (Ján 7/7, 15/18-19, 15/23-25), hogy azt maguk a tanítványok is megtapasztalták. Júdás viszont arról tett bizonyságot, amiről Jézus óva íntette a tanítványait:
Luk 16:13 Egy háziszolga sem képes két urat szolgálni, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem vagytok képesek Istent is, és a mammont is szolgálni!
Júdás tehát a mammon szeretetében, a tolvajlás és a rablás bűnében akarta szolgálni a Krisztust, ami „homlok egyenest” ellene van az Úr törvényének. Júdás elárulásával és ki- és átszolgáltatott cselekedetével a hamis testvér képét öltötte fel magára, szeretete és szerelme Krisztus irányába szintén csak álca volt, a csók, mellyel elárulta ugyanolyan „felszínes értékű” volt, mint Pilátus kezének vízzel való lemosása, leöblítése. Júdás bűnös cselekedetét Péter is jól megfogalmazta, aki a főpapok vezetőjének nevezte az elárulása miatt:
Apcs 1:16 Férfiak! Testvéreim! Be kellett teljesednie annak az írásnak, amit a Szent Szellem előre megmondott Dávid szája által Júdásról (aki vezetőjük lett azoknak, akik Jézust letartóztatták),
Apcs 1:17 minthogy közénk tartozott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az örökségét.
Apcs 1:18 Ebből pedig gaztettének béréből birtokot szereztek, és miután a hasára zuhant, kettérepedt, és minden belső része kifolyt.
Apcs 1:19 erről Jeruzsálem minden lakosa tudomást szerzett, úgyhogy azt a területet a saját nyelvükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el.
Apcs 1:20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: „Legyen birtoka pusztává, és ne legyen lakója annak”, továbbá: „Felügyelői tisztségét más töltse be.”
Apcs 1:25 hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostolságnak az örökségét, amelyet Júdás elhagyott/eltért attól/kilépett belőle, hogy az őt megillető helyre jusson!
Pilátus és Júdás nem az igazságot képviselték, hanem önző hatalmi érdeküket helyezték az igazság és Krisztus elé. Nincs itt szó lelkiismereti és törvényi igazságról, mert akkor Júdás a tiszta lelkiismeretéből nem árulta volna el Jézust, Pilátus pedig a törvények tiszta végrehajtásában szabadon kellett volna, hogy engedje Őt. A személyük és életútjuk is jó példa, minta, hogy az e világi és vallási hatalom az egyik legkártékonyabb erő a Krisztus igazságának és valóságának a hirdetésében!
Kedves Batvan!
Nem értettél meg. Én is azt írtam, hogy Pilátus és Júdás nem hívő emberek. Meg azt, hogy ők a kárhoztató ítélet elősegítői. Az általad idézett igéket is ismerem. Nem vitatom, hogy ők az önérdekeikért fellépő önközpontú emberek. De abban a dologban, hogy Jézus nem bűnös, az igazságot mondták ki. Ők a tanítványok ellenében, ezt nyíltan képviselték a maguk módjan. Júdás tiszta lelkiismeretéből mondta ki, hogy Jézus ártatlan, Pilátus a törvény igazsága szerint mondta meg, hogy semmi bűnt nem talál Jézusban, bár ettől ők egyáltalán nem lettek igazak. De éppen ezért példányképei lehetnek azon embereknek, akik lelkiismeretük szavában (Tit 1,15; Zsid 9,14) vagy a törvény erejében bízva (Róma 8,3) gondolják elhárítani az Isten haragját. Márpedig ez rossz alap.
Pilátus hiába tudta jól, hogy irigységből adák Jézust a kézbe, (Máté 27:18) és hiába ítélt úgy, hogy elbocsátja Jézust. (Apcs 3,13). Júdas hiába bánta meg dolgát és hiába vallotta meg, hogy vétkezett. (Mt 27,3-4)
Ez nem volt elég.
A pogányoknak hiába van a szívébe írva Isten törvénye, és hiába tesz arról bizonyságot lelkiismeretük. (Róm 2:15)
Ez önmagában nem üdvözít.
A mondanivalóm lényege ebben volt.
Szóval nekünk Jézus hitét és áldozatát kell megérteni.
Attól, hogy Júdást és Pilátust el tudjuk ítélni és magunkat különbnek gondoljuk még nem leszünk igazabbak náluk.
„Kedves Batvan!
Nem értettél meg. ……………”
Ezt én is így gondolom.
Bándi Csaba
Köszönöm a kiegészítést, Pilátus és Júdás útja jól szimbolizálja korszakunk állapotait.
Avval egyetértek, hogy ezen területek (törvény és a lelkiismeret igazsága) nem elégségesek az üdvösséghez. Ahhoz sokkal mélyebb és bensőségesebb kapcsolat vezet.
Az „agapé” megértése és elsajátítása. Krisztus nélkül pedig ez lehetetlen!