Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
A Tűzfal podcast harmincnyolcadik részében összevetjük a nyugati, a keleti és a bibliai bölcsességfogalmakat, és a végén a kereszt bolondságánál kötünk ki. Gurukkal és filozófusokkal kezdünk, de egészen másfajta bölcsességhez érkezünk. Az új epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Vannak bátor keresztények, vannak halált megvető bátorságú keresztények, és van Charlie Kirk. Erre a következtetésre akkor jutottam, amikor végignéztem azt a másfél órás videót, amelyiken Kirk egymaga vitatkozik huszonegy woke egyetemista diákkal. A vitát most, a cikk írása pillanatában több mint tízmillióan nézték már meg. A vita formája a következő: Kirk középen ül egy asztalnál, a huszonegy egyetemista körben, és amikor megszólal a csengő, a leggyorsabb diák odaül vele szemben és addig vitatkoznak, amíg legalább tizenegyen a körben ülők közül nem emelik fel a piros zászlót, vagyis nem szavazzák ki Kirk aktuális vitapartnerét. Akkor újraindul a versenyfutás és a vita. Ha lejárt egy témára szánt idő, kezdődik egy másik tézissel, amit Kirk vitaindítónak bedob. Olyan témákról van szó, mint az abortusz, a gender, a pozitív diszkrimináció vagy az, hogy Kamala Harris a demokraták DEI jelöltje-e.
A most következő személyek nem lesznek ott semmilyen haladó társaság asztalánál, legyen az utolsó vacsora kövér, nagymellű, leszbikus hölggyel Jézus helyén, vagy épp pogány bacchanália Dionüszosszal és szakállas nőkkel, herés törpékkel és bámész kislánnyal, esetleg ezek extravagáns, őrült keveréke, vagy csak egy baráti társaság elvárt luxushiedelmekkel. Nem lesznek ott még a két nappal ezelőttig ismeretlen holland Jan Hermansz van Bijlert mellett sem, aki váratlan sibbóletként kezdte elválasztani az úgynevezett művelt embereket a tőlük elmaradó műveletlenektől. Ettől még a következő tíz név része nemcsak a francia kultúrának, de a franciák által gazdagított egyetemes történelemnek is. Rövid, szubjektív válogatás következik a laicité zárófüggönyén túlról, a keresztény teológia no-go zónájából. Legyen ez az én ugrásom (l’appel du vide) a párizsi megnyitó program közepén tátongó ürességbe.
Most egy olyan bekezdés következik, ami elsőre nem biztos, hogy érthető lesz, de ha kibontom, némelyeknek akár az életét is teljesen megváltoztathatja. A halálos betegség (Göncöl Kiadó, 1993) című könyvében Søren Kierkegaard ezt írja az Énről: „Az Én [Selv, Selbst] olyan viszony, amely önmagához viszonyul, vagy a viszonyban az, hogy a viszony önmagához viszonyul; az Én nem viszony, hanem az, hogy a viszony önmagához viszonyul. Az ember a végesség és a végtelenség, a mulandó és az örök, a szabadság és a szükségszerűség szintézise, röviden szintézis. A szintézis két dolog viszonya.” (19) Elmondom, miért fontos ez a néhány bonyolult mondat.
„Rövidesen győzedelmeskedem, az egész harc egyszerre véget ér, és én megpihenhetek a rózsák termében, ahol örökké beszélgethetek Jézusommal.” Ez Søren Kierkegaard maga választotta sírfelirata. Azé a Kierkegaardé, akinek a gondolatai egy egész filozófiai iskolát teremtettek, és a mai napig hatást gyakorolnak keresztényekre és nem keresztényekre egyaránt. Heller Ágnes a polgári társadalom kritikáját látta benne, amely Marx gyakorlati megoldásához képest nála még csak elméleti volt, a fenti idézetből látszik azonban, hogy Kierkegaard hívő keresztényként gondolkodott a társadalomról, és a kritikája sokkal mélyebb volt, mint pusztán a fennálló társadalmi rend kritikája. Kierkegaard a Jézusban való hitre akarta vezetni a kortársait, és az örök életben hitt.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK