Kierkegaard-tól származik az a szenvedélyes megállapítás, hogy „szigorú értelemben a csodáló nem igaz keresztény, hiszen csakis a követő az.” Kierkegaard idejében Dánia keresztény országnak számított, az emberek többsége Jézus személyének csodálója volt, aki „ünnepélyesen bizonygatja keresztény meggyőződését”. A dán filozófus azonban különbséget tett a kereszténység illúziója és a valódi krisztushit között. A valódi krisztushit Kierkegaard szerint nem csodálat, hanem követés. „A követő fogalma legyen a rosta, ha igazán a krisztushitről van szó, a követő a valódi, igaz keresztény.”
Egy országban, ahol csaknem hétmillióan vallják magukat valamely egyházhoz tartozónak, és ahol ez a számadat különös mosolyt fakaszt az emberek arcára, Kierkegaard megállapítása ma is jelentőséggel bír. Magyarországról beszélek. Mindenki tudja, vagy legalábbis sejti, hogy az adatok nem fedik a valóságot; Kierkegaard kategóriái segíthetnek azt is megérteni, hogy mi hibádzik a számokkal. A számsorban valószínűleg összekeveredik a csodálók száma a követőkével. Azt nem fogjuk tudni megállapítani, hogy mennyien tartoznak egyik vagy másik kategóriába, de a csodáló és a követő között fennálló különbség ismerete ettől még fontos lehet. Különösen akkor, ha a krisztushit tétje az örök élet.
A csodáló távol tartja magát attól, amit csodál. Elismeri Jézus erkölcsi nagyságát (még talán feltámadását és istenségét is), szépnek tartja a Jézus által felmutatott ideálokat, de „észre sem veszi, hogy csodálatának tárgya követelményt testesít meg vele szemben, hogy váljék olyanná, de legalábbis törekedjék olyanná válni, mint akit csodál.” Kierkegaard szerint „a csodáló nem óhajt áldozatokat hozni, bármiről is lemondani, földhözkötöttségét levetni, életét átalakítani, csodálatának tárgyához hasonulni, és életével kifejezni, amit csodál – viszont szavakban, kifejezésekben és fogadkozásokban kimeríthetetlen, ami a krisztushit fönségét és dicsőségét illeti”.
A követő ezzel szemben arra törekszik, hogy „hasonlóvá váljék csodálata tárgyához”. A követő nem csak csodálja Jézus személyét, de úrnak is tekinti őt, akinek engedelmesség jár. A követő odaadja magát Jézusnak, akit csodál, és annak megfelelően alakítja életét, ami Jézus kérése a számára. A követő nem pusztán szemlélő és imádó, hanem tanítvány is. Egy élet követője. A követő nem vonja ki magát Jézus személyének hatása alól. Bizonyos értelemben a csodáló sem, de az ő esetében a hatás inkább esztétikai jellegű, olyasmi, mint egy műalkotás élvezete esetében. A követő ezzel szemben felszólítást hall, és a felszólításra válaszol is. Felkel, és követi Mesterét.
„Úr Jézus Krisztus, nem azért jöttél a világba, hogy szolgáljanak Neked, vagyis nem azért, hogy csodáljanak és ebben az értelemben imádjanak. Te magad az út és az élet voltál – és csakis követőket akartál. Serkents fel hát minket, ha elbóbiskoltunk volna az igézettől, szabadíts meg tévelygésünktől, hogy csodálni, vagyis hogy imádattal akarunk csodálni Téged, ahelyett, hogy követni akarnánk és hasonlítani Hozzád.” (Kierkegaard)
***
Ez a bejegyzés a mindennapi.hu blogbejegyzéseként jelent meg Kierkegaard imája. Keresztény országban élünk? címmel.
Kedves Ádám,
örülök, hogy rátaláltam blogodra.
Ez a cikk is NAGYON RENDBEN VAN!
Jó gondolatok.
Köszi a blogolást.
Laci
Laci, köszönöm a bátorítást. Érezd magad itthon!
Kedves Ádám, nagyon megörültem az írásodnak, egy József Attila vers gondolatával rezonált, írtam is egy bejegyzést Alkotni, nem dicsérni címmel. A Bonhoeffer-bejegyzéseknek is lelkes olvasója voltam 🙂
Előd, köszönöm!
Köszönöm, hogy ajánlottad ezt a posztot. Érdekes a két csoport. Szerinted mitől válik valaki követővé? És hol a határ „ami Jézus kérése a számára” és ami a teológus kérése?
Az egyik az újszövetségi kánonban rögzített apostoli hagyományban található, a másik egyéb könyvekben.
Jézus követőjévé pedig a hit engedelmessége tesz.
Az előző posztban említett hitvallás, amelynek elfogadásától teszed függővé valakinek a kereszténységét, az melyik?
Be tudod idézni azt, amire gondolsz?
Erre: ” Ha a gyülekezetünk tagjává akarnál válni, akkor viszont el kellene fogadnod egy hitvallást is (ez a kereszténység kezdeteitől így volt, az első hitvallások keresztelési hitvallások voltak), amire szerintem most egyáltalán nem lennél kész. „
A gyülekezetünk hitvallása a gyülekezeti tagság feltétele nálunk. A legkorábbi keresztelési hitvallásokról és a regulae fideiről sok helyen lehet olvasni, ajánlom például Oscar Cullmann Az első keresztyén hitvallások c. könyvét, melyben Cullmann az Újszövetségen belül kimutatja ezek korai jelenlétét. A legalapvetőbb keresztény hitvallás az, hogy Jézus Krisztus Úr (Ἰησοῦς Χριστός κύριος). A Krisztus és Úr szavak telítve vannak jelentéssel.
Átnéztem az öt pontot. Nem igazán látok benne olyat, amivel nem értenék egyet, ám azzal már vitatkoznék, hogy kell-e ilyen elvárás. A hitvallásokról már olvastam korábban, bár már nem tudom hol. A legtöbb hivatalos hitvallást igazolhatatlannak látom a Bibliából, és így nehezen fogadom el őket valakinek a kereszténységét megítélő szempontként
A gyülekezeti hitvallásunk tíz pontból áll.:) Sefatias, az írásaidban és megnyilvánulásaidban a folyamatos harcot és tagadást látom. Ebből következtetek arra, hogy nem egy hajóban evezünk. Nem lep meg, hogy ezt te nem így látod, ez is a probléma része.:) Igazából nem lep meg egyetlen kommented sem, kiszámítható vagy.
jaa tényleg! Nem vettem észre a görgetősávot. 🙂 ha kiszámítható vagyok, akkor az azt jelenti, hogy stabilan állok a nézeteimben. 🙂 Ez persze nem jelenti, hogy a nézeteim jók, csak azt, hogy az enyémek
Valóban. A hetes, nyolcas ponttal gondjaim vannak. Illetve nincsenek, csak másképp látom
ha kiszámítható vagyok, akkor az azt jelenti, hogy stabilan állok a nézeteimben
Sajnos nem. Hogy mik a nézeteid, arról egyre kevesebbet tudok. A tagadásod az állandó.:)
Kár, hogy a Krisztus szerinti élet, és az Atya akaratának cselekvése nem tartozik a hitvallásotokba. Szerintem bizonyos emberi tulajdonságok, illetve bizonyos cselekedetek melyek élvezik Isten helyeslését fontosabbak, mint olyan dogmák, melyeket az apostolok kortársai nem is ismertek
„A tagadásod az állandó.:)”
Ez igaz. Bár nem feltétlenül tagadásnak nevezném.
Kár, hogy a Krisztus szerinti élet, és az Atya akaratának cselekvése nem tartozik a hitvallásotokba.
Valóban, úgyhogy nem is a hitvallás nálunk a tagság egyetlen feltétele. A befogadás sokkal emberibb, személyesebb és integratívabb folyamat. De a hitvallás is fontos ebben a folyamatban.
Szerintem bizonyos emberi tulajdonságok, illetve bizonyos cselekedetek melyek élvezik Isten helyeslését fontosabbak, mint olyan dogmák, melyeket az apostolok kortársai nem is ismertek
Mindkettő fontos, az igazság megvallása is és a megtérés valódisága is. Kezdettől fontos volt mindkettő, ez nyilvánvaló az újszövetségi levelekből. A gyülekezeti hitvallásunk nem tökéletes, alapvetően minimalista, de az apostoli, evangéliumi hitet foglalja össze. (Egyébként a MEKDSZ felekezetközi hitvallásával azonos.)
Azért a 8. pont utal az életváltozásra: Egyedül a Szentlélek képes meggyőzni az embert bűnösségéről. Jelenléte által formálódik az újjászületett ember Krisztushoz hasonlóvá, ő teszi alkalmassá a világban való bizonyságtételre.