A vitatkozás művészetét mindannyiunknak tanulnunk kell. Nekem is. Első számú szabályként paradox módon azt kell elsajátítanunk, hogy ne szeressük a vitatkozást. Az öreg Pál apostol arra figyelmeztette Timóteust – és rajta keresztül bennünket is –, hogy térjen ki az ostoba és éretlen vitatkozások elől, mert azok viszálykodást szülnek. Aki az Urat szolgálja, az „ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez” (2Tim 2,23-24). Vannak emberek, akik a „vitatkozás és a szóharc betegségében” szenvednek, „amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik” (1Tim 6,4).

Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség vitákra. Pál is vitázott, Jézus is vitázott. Azt kell megértenünk, hogy a vita nem önmagában értékes, hanem akkor, ha azon keresztül képesek vagyunk tanulni és tanítani. És szeretni. A szóharc önmagában csak eltávolít és gyanúsítgatáshoz, rágalmazáshoz vezet. Mielőtt belemegyünk egy vitába, vizsgáljuk meg az indítékainkat, nehogy gőgünket és belső békétlenségünket tegyük csak nyilvánvalóvá mások előtt.

Az egészséges vitatkozás megtanulásához szeretnék néhány szempontot adni, a teljesség igénye nélkül. Ha ezt a néhány dolgot szem előtt tartjuk, meggyőződésem, hogy a vitáink értékesek lesznek mindannyiunk számára. Figyelem, ebben a bejegyzésben sok felkiáltójel lesz!

1. Gondoljunk mindig arra, hogy emberekkel vitatkozunk! A másik oldalon egy embertársunk van, aki Isten képmásaként tiszteletet érdemel. Akkor is tiszteletet érdemel, ha nagy butaságokat mond. Nem a butasága érdemel tiszteletet, hanem az Isten képmása. Ne minősítgessük tehát a vitapartnerünket, ne akarjunk azáltal nyerni, hogy őt lenyomjuk, sértegetjük, megalázzuk!

2. Emlékeztessük magunkat arra, hogy bűnös emberekkel vitatkozunk, és mi is azok vagyunk! Legyünk türelmesek a másikkal, ne várjunk tőle tökéletességet sem a tartalomban, sem a stílusban! Legyünk nagyvonalúak vitapartnerünk hibáival szemben, ahogy Krisztus is nagyvonalú a mi hibáinkkal szemben!

3. Annak fényében vitatkozzunk, hogy mindannyian véges emberek vagyunk! Egyikünk sem birtokolja a teljes igazságot, ne is viselkedjünk tehát úgy, mint ha mindent tudnánk! Pál a szóharcban szenvedő embereket felfuvalkodottnak nevezi, akik mégsem tudnak semmit (1Tim 6,4). A pökhendi, vagdalkozó, lekezelő stílus inkább a félműveltségre jellemző, mint a valódi tudásra. A valódi tudás tisztában van a határaival is.

4. Ne vegyük személyes bántásnak a miénktől eltérő véleményt! Emberekkel, de gondolatokról vitatkozunk. A vitában nem szabad megsértődni!

5. Hallgassuk meg a másikat, mielőtt vitába szállunk vele! Az az egyik leggyakoribb – és kívülről nézve legnyilvánvalóbb – hiba a vitatkozásban, amikor anélkül mondunk a másik gondolatáról véleményt, hogy tudnánk, ténylegesen mit is gondol. Az ebből kialakuló csehovi párbeszédek képesek időnként teljesen uralni még keresztények vitakultúráját is.

6. Ha internetes fórumon álnév alatt vitatkozunk, úgy írjunk, mint ha a saját nevünk lenne kiírva! Semmi olyat ne írjunk le, amit igazi névvel nem vállalnánk! A nick név felszabadít arra, hogy elmondjuk a véleményünket, de időnként arra is, hogy ordenáré módon viselkedjünk. Ne legyen kétféle énünk! Viselkedjünk az interneten is úgy, hogy azt később ne kelljen szégyellnünk!

7. Az „eretnek”, „eretnekség” jelzőket tartogassuk azokra az esetekre, amikor valóban arról van szó! Ne felejtsük el, hogy az eretnekek nem mennek be Isten országába! Ha eretneknek nevezzük egy testvérünket, azzal kegyetlenebb rágalmat mondunk róla, mint ha rablógyilkosnak neveznénk. Egyébként halkan jegyzem meg: a rágalmazók sem öröklik Isten országát (1Kor 6,10). Ne dobálózzunk ezekkel a szavakkal!

8. Vizsgáljuk meg a szívünket, hogy a motivációink rendben vannak-e! Van bennem szeretet a másik iránt? Isten dicsőségét keresem? Miközben a másikat tanítani akarom, én magam tanítható vagyok? Arra vagyok dühös, amit a másik mond, vagy valami mással kapcsolatos haragomat élem ki rajta? Jogom van haragudni? Időnként többet ér egy el nem mondott érv egy brilliáns, de rossz motivációval tálalt gondolatmenetnél.

A szenvedélyes, meggyőződés vezette vitákra nagy szükség van, de csak akkor, ha építenek és nem rombolnak. Én is tanulom a vitatkozás művészetét. Óriási sikernek könyvelném el, ha a Divinity az egyik példája lehetne az egészséges keresztény vitakultúrának.