Aranyszavú (Krüzologosz) Szent Péter „Beszéd Krisztus születéséről” című különös homíliája azt a békességet mutatja meg, amit az egyház az eretnekek veresége után él át. Krüzologosz Ravenna püspöke volt a Kr. u. 5. században. Egyik karácsonyi igehirdetésében visszaemlékszik arra, milyen irgalmatlanul nehéz teológiai viták bomlasztották az egyházat a megelőző évszázadban. A viták Krisztus istenségéről folytak, amit az ariánusok egyszer nyíltan tagadtak, máskor körmönfont nyilatkozatokkal és félreérthető formulákkal kérdőjeleztek meg. A 381-es konstantinápolyi zsinat tett pontot a viták végére, amikor is az egyház püspökei végleg megerősítették a niceai hitvallás homoousziosz formuláját és az ortodox hit győzelmet aratott az eretnekség felett. Hallgassuk meg, hogy beszél a békének erről az időszakáról Péter püspök karácsonyi homíliájában:

„A mi Urunk és Megváltónk eljövetelekor és test szerinti megjelenésekor az angyalok égi kórusokat vezetve jelentették a pásztoroknak, mondván: Nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész népnek szól (Lukács 2,10).

Mi tehát maguktól a szent angyaloktól kölcsönzött szóval hirdetjük nektek a nagy örömet.

Ma ugyanis az Egyház békességben van, az eretnekek viszont haragban.

Ma az Egyház hajója révben van, az eretnekek dühöngése pedig a hullámokon hánykolódik.

Ma, testvérek, az egyház pásztorai biztonságban vannak, az eretnekek viszont háborúskodnak.

Ma az Úr juhai oltalom alatt állnak, a farkasok pedig acsarkodnak.

Ma az Úr szőlője bővelkedik, a gonoszság napszámosai azonban nélkülöznek.

Ma szeretteim, Krisztus népe felmagasztolódott, az igazság ellenségei megalázódtak.

Ma, szeretteim, Krisztus örvendezik, a Sátán pedig siránkozik, ma az angyalok ujjonganak, a démonok viszont zavarban vannak. Mit mondjak többet?

Ma Krisztus, aki Király, a béke királya, amikor megjelent, a békéjével száműzött minden meghasonlást, a nézeteltéréseket elűzte, a széthúzást szétzavarta, és mint eget a Nap fénye, villámgyorsan úgy ragyogta be az Egyházat a béke.

Mert – mondta az angyal – ma született nektek a világ Megváltója (Lukács 2,11).

Ó mily kívánatos név a békéé, mily szilárd a keresztény vallás fundamentuma, és az Úr égi oltáraival ékes. Mit hirdethetnénk még a békéről, ami hozzá méltó?

A béke ugyanis Krisztus neve, amint az apostol is mondja: Krisztus a mi békességünk (Ef 2,14), aki a kettőből egyet alkotott, akik nem nézeteikkel, sem hitükkel, hanem a Sátán irigysége folytán hasonlottak meg.

Valóban, mint amikor a király érkezik, tisztítsák meg az utcákat is, minden várost különféle virágokkal és díszekkel koszorúzzanak fel, hogy semmi se legyen, ami méltatlan arra, hogy a Király szeme elé kerüljön.

Így most is, Krisztusnak, a béke királyának megjelenésekor ki kell vetni a közösségből mindent, ami ártalmas.

Az igazság felragyogásával tűnjék el a hazugság, semmisüljön meg a széthúzás, ragyogjon fel az egyetértés.”*

Ámen. Úgy legyen!

—-

*Vanyó László: Az egyházatyák beszédei Krisztus-ünnepekre – I. Karácsonyi ünnepkör. Ókeresztény örökségünk (JEL Kiadó, 1995), 117-118.