A Budapesti Kortárs Keresztény Intézet kezdeményezésére Tapolyai Emőke klinikai pszichológussal beszélgettünk genderről, identitásról, nemi orientációról, bűnről, elfogadásról, gyermekvédelemről. Egy keresztény pszichológus és egy evangéliumi teológus, akik számára mind a személyes sorsok, mind Isten igazsága rendkívül fontos. A témák közéleti súlyához és aktualitásához mérten igyekeztünk nyíltan és őszintén szembenézni összetett és nehéz kérdésekkel is. Szeretettel és igazságban. A felvétel nem rövid, de érdemes végignézni.
A videó itt megtekinthető.
„Soha nem gondoltuk volna, hogy valaha is eljutunk oda, hogy az emberek még a biológiai szexuális identitásukat is megtagadják. Amihez pedig nem kell sok ész, hogy tudd, fiú vagy-e vagy lány. Az intellektuális üresség tölti be a társadalmunkat.” John MacArthur
Mi ütött az emberekbe _ John MacArthur
https://www.youtube.com/watch?v=UtGTwmXuFPc&t=2s
Egy facebook zárt csoportban – neve: Égiháború – posztoltam egy fotót, négyesikrekről, kisbabákról, feltéve kérdést, most kopizom mert csak ez maradt meg belőle. A képet levették.
„Fel kellene tenni szavazásra a kérdést, kislányokat és fiúkat látunk nyilván. Szerintem LÁTSZIK kik kislányok, nagyon cukik és kik a kisfiúk mit szóltok ??”
Valaki észrevette, hogy a kislányok fején – akiket én is kislánynak láttam, azonnal – „hajráf” van … A fiúk másképp tartották a kis kezüket, szinte látszott, harcolni indulnak nemsoká 🙂 Két fiú, két kislány … Sajnálom, már nincs meg a kép …
mert SÉRTETTE A KÖZÖSSÉGI ALAPELVEKET és néhány napra letiltottak, nem oszthatok meg semmit, magamnak sem másolhatok: nem tudom mennyi időre mert mindig ugyanannyit írnak ki … Súlyos vétség volt !
Köszönöm, nagyon tetszett!
Nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért!
“Dicsőséges várrom az ember”- Schaeffer nagyon szerette az embereket maga körül…
Hiányzott nekem annak a boncolgatása, hogy hogyan csúszunk bele abba, hogy eluralkodnak rajtunk a vágyaink és identitásunkká lesz a vágyaink kiélése bármi áron. Mivel lehet önfegyelemre és önuralomra tanítani a ma emberét, és vajon miért nem érték már egyik sem korunkban?
Illetve, hogy miért vesztik el a szülők ( világnézettől függetlenül) olyan hatalmas mértékben a gyerekeikkel való kapcsolatot és így a gyerekeiket is, hogy a gyermekek teljes elbizonytalanodásban élik meg a kamaszkorukat.
Nekem Édesapám többször elmondta, hogy “gyönyörű vagy lányom”, és én azóta tudom, hogy gyönyörű vagyok…
Hol vannak ezek a mondatok ma? És miért nem hangoznak el elégszer?
Tudom, hogy nem a szülői kompetenciák voltak fókuszban a beszélgetés során, de mégis nagyon fontos szerepük lehet a társadalmi nyomás neutralizálásában ott, ahol még engedik ezt.