„Ha úgy térek most vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik, és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a halottak hazájába.” (1Móz 44,30-31)
Megindító az a tisztelet, ahogy az öreg Jákóbról távollétében beszélnek. Júda még úgy könyörög Józsefnek az apja érdekében, hogy nem tudja, József is apjaként gondol az idős Jákóbra. Ez az, ami megrendítően szép ebben a történetben, különösen, ha arra gondolunk, hogy manapság milyen lenézés övezi társadalmunkban az időseket. Talán csak az ilyen történetek döbbentenek rá bennünket arra, hogy a mi kultúránk mennyire méltatlanul és csúnyán viszonyul azokhoz, akik életük végéhez közelednek.
Júda arra hivatkozik József előtt, hogy ha Benjámin nélkül térnek vissza öreg apjukhoz, a bánat viszi őt a sírba. De vajon miért gondolja Júda, hogy ez érdekelheti Egyiptom második emberét? Igaz, hogy József maga kérdezi tőlük, hogy él-e még az apjuk (1Móz 43,27), és ebből jóindulatot is érezhetett benne, de nekem úgy tűnik, többről is szó van itt. Júda azt feltételezi, hogy az idős ember bánata nyomós ok lehet arra, hogy József megváltoztassa a döntését. Egy pátriárka, mint Jákób, egyszerűen nem szállhat a holtak hazájába a bánattól!
Akármi is az oka annak, hogy Júda ezt az érvet fel meri hozni, gyönyörű, ahogy gondolkodik. A Példabeszédek könyve mondja évszázadokkal később: „Az ifjak dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz haj.” (20,29) A törvény össze is kapcsolta az öregek tiszteletét az istenfélelemmel: „Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert! Félj Istenedtől: Én vagyok az ÚR!” (3Móz 19,32) Júda szavaiban ez az istenfélelem mutatkozik meg, amikor öreg apja érdekét képviseli József előtt.
„Urunk, bocsásd meg nekünk, hogy ez a gondolkodás szinte idegenné vált számunkra! Segíts visszatalálni oda, ahol természetes, hogy az ősz haj előtt meghajolnak! Taníts bennünket tisztelni azokat, akik az életük végéhez közelednek!”
„….. : „Az ifjak dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz haj.” ……”
Rendkívül hálás vagyok, hogy az idősödő kort Krisztust követőként élhetem.
Ugyanis ennek következménye, ahogy ma ehhez viszonyulok. Isten bölcsességét
látom az ősz haj, ráncosodó bőr és a csökkenő erőben. Ebből a perspektívából
nem riaszt az idő múlása. A élő reménység által valódi szépségek tárulnak fel.
Fiatalon kezdtem őszülni. Természetesnek gondoltam, hogy hajfestéssel segítem
megőrizni eredeti hajszínem. Ám megszólalt egy csendes hang: – Hamis. Hamis.
Bár hallottam, de figyelmen kívül hagytam. A hang erősödött: – Hamis! Hamis!
Majd jött egy fájdalmas élethelyzet, amiben ellenállásom megtört és döntöttem.