„Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.” (1Móz 45,4b-8)
József közelebb hívja magához a testvéreit és felfedi előttük kilétét: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!” Drámai pillanat ez, amelybe bele van sűrítve József szenvedésének mind a tizennégy éve. József megjárta ezalatt a rabszolgaság, a száműzetés, az igazságtalan vád és a börtön minden poklát. A börtönből való szabadulás és gyermekei születése tudta végre elfeledtetni vele apja házát (1Móz 41,51), amelytől erőszakos úton elszakították, erre felbukkannak szenvedésének okozói, az őt már apja házában is gyűlölettel kezelő testvérek. A közben a fáraó első emberévé emelkedő József egyfajta ókori Monte Cristo grófjaként állhatna most bosszút másfél évtizedes rabságáért. Egyiptom istenfélő ura mégsem ezt teszi.
„Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok (אַל־תֵּעָ֣צְב֗וּ), és ne keseregjetek (וְאַל־יִ֙חַר) amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” Ál-téácvú: ne szomorkodjatok, ne fájjon nektek! Ál-jihár: ne haragudjatok magatokra, ne gyulladjatok magatok ellen haragra, ne lángoljon a lelketek! Micsoda nagylelkű mondatok ezek! Már hogyne szomorkodnának, és hogyne égne a lelkük ekkora bűntől és ilyen félelmes találkozástól! József nagylelkűsége szinte érthetetlen. Nála senki se tudta jobban, mennyi szenvedést okozott a testvérek aljas árulása! Ő mégis nagylelkű. Nem keserű a szíve, és azt kívánja, hogy a testvéreié se legyen az. Vajon mi ennek az oka?
József egyszerre meglátja az elrontott múlt jelentőségét. Szétforgácsolt múltja váratlanul egyetlen kegyelmes arccá áll össze, és ebben az arcban mindennek új jelentése lesz. Isten szabadító terve bontakozik ki előtte, és értelmet nyer a tizennégy szenvedésbe mártott esztendő, benne a testvérek árulása is. „Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással.” (8) Isten terve volt ez az egész! – mondja József az ijedt fivéreknek. Igen, ti eladtatok engem, de ezzel nem kerültem Isten háta mögé. Valójában ő tervezte ezt így, hogy benneteket megmentsen! Értelme volt a nyomorúság éveinek! A ti gaztetteteknek is! Halljátok? Ne ostorozzátok magatokat! Nézzétek ti is az Isten kegyelmes arcát!
József istenfélelme ezen a ponton látszik meg igazán. Nem arra gondol, hogy ő azokért a testvéreiért szenvedett, akik őt eladták és mindig is utálták, nem az jut eszébe, hogy ez így mennyire igazságtalan. Ehelyett arra gondol, hogy a testvéreit sem kell emésztenie az öngyűlöletnek, hiszen Isten kegyelme rajzolódik ki az egész család szeme előtt! A bűn és a szenvedés is értelmet nyer az örökkévaló terv különös hálójában, amely kifeszül a múlt és a jövő, a jó és a gonosz, ember és testvére közé. Isten nem lohol az események után, mint egy karbantartó, akinek folyton ki kell javítania az épület hibáit, hanem előre mindent eltervezett, és ebbe még a bűn is beleértendő.
József nem tesz fel olyan kérdéseket, amelyekre nincs válasz. Egyszerűen hisz Istennek, aki nyilvánvalóvá tette egyetlen fonálnyi szándékát a valóság kusza gombolyagából. Ez pedig boldoggá és nagylelkűvé teszi őt. De jó lenne olyanná válni a nyomorúságban, mint József!
„Urunk, köszönjük, hogy te a múltunkat is megváltod, akármi is van abban! Szabadíts meg bennünket is a keserűségtől, hogy másokhoz is irgalmasak lehessünk!”
Az alábbi gondolatokat hajnalban olvastam, amik kiegészítik, tovább erősítik a föntebbi igemagyarázat üzenetét:
„………………….. A reflektív gondolkodás lehetővé teszi, hogy kapcsolódó intenzív
érzelmektől eltávolodva, friss szemmel tekintsünk vissza az átéltekre. Valóban, ez az egyik
első lépés az érzelmi terhektől való megszabaduláshoz. George Washington
jegyezte meg:
„Ne nézzünk hátra, kivéve, ha azért tekintünk vissza, hogy hasznos tanulságokat vonjunk le
múltbeli hibákból, és profitáljunk a drága áron szerzett tapasztalatokból.”
Az életünkben átéltek – legyenek jó, vagy rossz dolgok – mindannyiunkat
formálnak. ……….”