„Ezek az ÚR ünnepnapjai, a szent összejövetelek, amelyeket a megszabott idejükben egybe kell hívnotok…” (3Móz 23,4)
Byung-Chul Han koreai filozófus szerint a szent ünnepek közösséget teremtenek, az események önmagukban azonban nem képesek erre. A szent összegyülekezés nem csupán tömegrendezvény, hanem kilépés a termeléskényszer profán folyamatosságából és belépés a szent nyugalom ciklusába. „Az ünnepet megüljük. A munkát azonban lehetetlen megülni. Az ünnepet azért ülhetjük meg, mert szilárdan áll, mint egy építmény. Az ünnep ideje álló idő. Nem múlik, nem folyik el. Ezáltal lehetségessé teszi az elidőzést.” (Han: A rítus eltűnése, 57)
Amikor Isten szent ünnepeket rendelt el népének, ezeket szent összegyülekezéssel kapcsolta össze. Abba kellett hagyni a munkát, mindenféle munkát, hogy pihenjenek és szent összegyülekezést tartsanak. Ilyen ünnep volt a nyugalom napja, a heti sabbat (שַׁבָּת), ilyen volt a pészah (פֶּ֫סַח) és a kovásztalan kenyerek ünnepe, a hág hámácót (חַ֥ג הַמַּצּ֖וֹת), az első kéve, vagyis ómer (עֹ֫מֶר) bemutatása, ilyen volt a hetek ünnepe, a pünkösd, vagyis a savúót (שָׁבוּעוֹת), ezenkívül a kürtzengés napja, a rós hásáná (רֹאשׁ הַשָּׁנָה), az engesztelés napja, héberül jóm hákippurim (י֧וֹם הַכִּפֻּרִ֣ים), és végül a lombsátrak ünnepe, a hág hásszúkkót (חַ֧ג הַסֻּכּ֛וֹת).
Ezek az ünnepek kiemelték a zsidókat a profán térből, a hétköznapi munkavégzés teréből, megállították az időt, hogy együtt megülhessék az ünnepet. Az összegyülekezés szent volt, mert JHVH megszentelte az ünnepet, amely köré a nép összejött, hogy megülje azt. A transzcendens rítus lezárta a teremtés munkáját, bekeretezte a megváltást, és ismétlés révén folyamatosan mélyítette a népben a tudást, hogy ők Isten megváltott, megszentelt népe. A szent összegyülekezés kizökkent ideje egyben tartja és megszenteli a profánt is. Amikor a zsidók hazatértek földjeikre, városaikba, falvaikba, az ÚR örömét vitték magukkal.
„Urunk, te adtad népednek a szent ünnepeket. Te rendelted el az összegyülekezés alkalmait, hogy kiemeld népedet a termelés kényszeréből, a profán egyhangúságából, te rendelted el a pihenés időit, hogy emlékezzünk rád és nagy tetteidre! Légy áldott a szent ünnepekért, a Krisztusban beteljesedett előképekért, és a keresztény ünnepekért is! Légy áldott a nagypéntekért, a húsvétért, a pünkösdért, és igen, a vasárnapért és a karácsonyért is!”
Túrmezei Erzsébet: HÁTHA MÉG UTOLÉR!
.
Ahogy az afrikai teherhordók
hajszolt menet után
egyszer csak leültek,
se parancsra, se fenyegetésre
nem indultak tovább,
mert be akarták várni,
amíg „a lelkük utoléri őket”:
huszadik századvégi rohanók,
nem kellene egy kicsit megállnunk?
Mért ez a tempó, hova a rohanás?
Jaj, ha lemarad ebben a rohanásban a lélek!
Jó volna megállni és várni!
Hátha még utolér!
Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem
.
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
.
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Szia Ádám,
Valóban az Úr ünnepei kiemelték a zsidókat a profán térből és a termeléskényszerből, hogy az év ezen napjaiban megnyugodjanak és emlékezzenek az Úrra az ő Istenükre, ahogy Ádám írod.
Ezek az ünnepek tartották meg az izraelitákat identitásukban, ezek az ünnepek különböztették meg őket a pogány népektől.
Egyszer azt olvastam, hogy amikor az Asszírok elhurcolták az izraelitákat, a diaszpórába került törzsek idővel elhagyták ezeknek az ünnepeknek a megtartását, ezért elveszítették identitásukat.
Nagyon elgondolkodtatott akkor ez a kijelentés. Sokszor jutott eszembe ez a gondolat azóta.
De valóban, Izrael mint állam ie. 722-ben elveszett, azonban Júda mint állam sohasem veszett el. Amikor a Babiloniak elhurcolták Júda házát, 70 év múlva újra a földjükön voltak. Újra Júda házáé volt az ígéret földje. Jézus ott járhatott, ott taníthatott. Azonban amikor átlépett a Mester Szamária területére, híre hamva sem volt már a tíz törzsből álló Izrael házának.
Amikor Jézus visszajön (talán mostanság), Júda háza újra ott él a Szent földön! Ők a történelem során soha nem vesztek el, mindig tudtak egymásról, mindig vágytak vissza a nekik ígért Szent földre.
Az Úr Ünnepei, ezeknek az ünnepeknek a megtartása tartotta meg őket egységben, identitásukban, hitükben évszázadokon át.
Az Izrael háza azonban nem így járt. Pedig ők sokkal többen voltak, Rúben, Gád, Efraim, Manassé, Simeon, Áser, Naftali ….. leszármazottai. Köztük volt Efraim aki az elsőszülöttségi áldásokat kapta Jákóbtól, a legnagyobb áldást, amit egy fiú gyermek kaphat atyjától. Izrael háza azonban elveszett, mert nem tartotta meg az Úr ünnepeit!
Ki hallott manapság arról hogy a rubeniták vagy a dániták vagy a simeoniták vagy akár Áser leszármazottai megülnék az Úr ünnepeit?
Azonban ha eljön a pészah, vagy a rós hasana, a Júda házához tartozók ott ünnepelnek otthonaikban, vagy éppen Jeruzsálem utcáin 2023-ban is.
Júda háza a történelem során mindig megünnepelte az Úr ünnepeit, ezért a mai napig megtartották identitásukat. Tudják és ismerik a múltjukat, az őseiket, az Istenüket. Emlékeznek, ünnepelnek, nem felejtenek.
Egyik nap megnéztem az Oroszlánkirályt. Simba belenézett a tó vizébe és meglátta halott apja képét. Mufasa ezt mondta neki:
– Simba elfelejtettél engem.
– Dehogy is apám. – válaszolta Simba megrettenve
– De igen. Elfelejtettél engem. Elfelejtetted ki vagy, ezért elfelejtettél engem. – mondta az apa.
(Simba elfejtette, hogy az apja király volt, ő pedig királyi sarj, ezért céltalanul kóborolt a pusztában.)
Aki elfelejti, hogy ki is ő, az elfelejt mindent, és elveszít mindent.
Ez a globalisták célja a nemzetekkel, az emberekkel.
Aki azonban megtartja az Úr ünnepeit, az sosem fog elveszni.
Júda házát ezért nem féltem amíg ünnepelnek, bármilyen hadsereg is vegye őket körül.