„Ne főzz gödölyét anyjának tejében!” (2Móz 34,26)
Furcsa törvény, de Mózes második könyve kétszer is megismétli, tehát valamiért fontos volt Istennek, hogy az izráeliek figyeljenek erre. Vajon miért nem volt szabad megfőzni a gödölyét (גְּדִי) az anyja tejében? Egy ideig csak feltételezték, de ma már biztosan tudjuk: a kánaáni kultúrákban szokás volt, hogy a kecskegidákat az anyjuk tejében készítették el. A beduinok a mai napig tejben főzik a gödölyét, az ugariti szövegemlékek pedig azt igazolják, hogy a kánaáni népek között termékenységet jelképező rítus is kapcsolódott az anyja tejében megfőzött gidához. Ez önmagában elég ok lehetett a tiltásra. Az előtte lévő mondatban azt olvassuk, hogy az első termés az ÚRé, a kecskegida sem lehetett másé.
Elképzelhető azonban, hogy a törvényben ennél többről is szó van. A kánaáni népek között valószínűleg ínyencségnek számított az anyja tejében elkészített fiatal kecske húsa. Az isteneik ünnepén a tejben főzött gida és a vajban sült bárány igazi delikátesznek számítottak. Nagy volt a kísértés, hogy a zsidók is átvegyék a szokást, és a kulináris élvezetek bálványimádásba sodorják őket. Az esztétika – a szép és az élvezetes – mindig kockázatos, mert önmaga számára akar törvény lenni. „Ami szép az jó” – mondja az ismert ének, de ez nem feltétlenül igaz. A szép lehet például könyörtelen is. Ezért kell határt húzni az élvezetnek. Ez a furcsa ókori parancs valójában egy rendkívül fontos elvet szemléltet, amit a mai embernek is meg kell szívlelnie: az élvezet veszélyes, ha határtalan.
A Példabeszédek könyve szerint „az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen” (Péld 12,9). A Szentírás egyértelműen hangsúlyozza, hogy Isten eledelül adta az embernek az állatokat, ez a mondat tehát nem támasztja alá a veganizmust. A törvény nem a húsevést tiltja, hanem a bálványimádást és az élvezetek határtalanságát. Valamint a kegyetlenséget. Van valami különösen érzéketlen abban a gesztusban, ha a kecskegidát az anyja tejében főzik meg. A gödölyét le lehetett vágni, meg lehetett főzni, akár tejben is, de az a tej ne az anyja teje legyen. Mert az ÚR irgalmas és könyörületes Isten. Az esztétika nem mindig az.
„Urunk, köszönjük, hogy tőled van az étel és az öröm, de köszönjük azt is, hogy határt szabsz az élvezeteknek! Köszönjük, hogy a törvényeddel vigyázol a szívünkre!”
Az ugariti leleteken túl, valaki egyszer arra hívta fel a figyelmemet hogy a gida az életet kapja az anyja tejéből.
Tehát itt az a határtalan gonoszság ha ez az „életadó” tej az elpusztítására lesz a kecskegidának.(Nyilván nem véletlenül alakult ki ez a szokás egy pogány kultuszban. )
Csak én gondolom hogy ez hasonló az anyja méhében megölt magzat esetéhez?