„A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett.” (2Móz 37,9)
Vajon miért néztek a kerúbok a láda felé? A választ a 2Móz 25,22-ben találjuk: „Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” A kerúbok pontosan arra a helyre néztek, ahol az ember és Isten között megtörténhetett a találkozás. Ahol Isten újra beszélt az emberrel.
A teremtéstörténet tragikus fordulópontja volt, amikor Isten a lázadó embert kiűzte a kertből, és elzárta előle az élet fáját. „És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.” (1Móz 3,24) Kerúbok őrizték a kert fáihoz vezető utat, hogy az ember ne mehessen oda vissza, hogy illetéktelenül szakítson az élet fájáról.
Most ugyanígy kerúbok figyelték az utat, csak egy másik utat, egy szimbolikus utat, amely az embert visszavezetheti az Istennel való közösségbe. Ez az út az engesztelés útja. A bizonyság ládájának a fedele – a kapóret (כַּפֹּרֶת) – az a felület, ahova a főpap az engesztelő vért hintette. Ez lett a találkozás helye. Az egyetlen hely, ahol Isten az emberrel újra fel tudta venni a kapcsolatot. A harag kioldásának a helye. A helyettes áldozat helye.
A Sátorban felállított kerúbok – ahogy maga a Sátor is – az Édenre emlékeztettek, hiszen az Édent nyitották újra résnyire az ember számára, hogy Isten jelenlétében élhessünk. Azt jelezték, hogy Isten egy nap újra velünk fog sátorozni, az élet fája egész évben fogja teremni a gyümölcsöt, és nem lesz többé halál, fájdalom, jajkiáltás, gyász. A kerúbok kiterjesztett szárnyai a láda fedelét takarták be, arcuk pedig azt a helyet nézte, ahol a találkozás újra létrejön. Az engesztelés helyét. A főpapi áldozat helyét. A keresztet, ahol az Isten Fia meg fog halni, hogy Isten közöttünk lehessen és beszélhessen hozzánk.
Nem véletlen, hogy Jézus feltámadásakor is két angyal ült Jézus testének helyén, egyik fejtől, a másik pedig lábtól (Jn 20,12). A lerombolt templom a harmadik napra felépült (Jn 2,18-22). Isten velünk van. Isten velünk lesz.
„Urunk, a kerúbokra nézve az engesztelésre irányítod a figyelmünket. Hála neked kimondhatalan ajándékodért!”
Ez volt a közös igénk a barátnőmmel, amíg az évtizedes, mindent átható, csodák sorával tarkított, áldott barátságunk és közös szolgálatunk tartott. Miután egy sajnálatos fordulatot követően véget ért, értettem meg, hogy csak addig ragaszkodhatok hozzá, amíg egymás felé fordulunk, de az arcunk az Úr felé néz.
„……….. Isten velünk van. ……….”
Ezen bizonyosság egyik forrása az a békesség, amit az Úr Jézus ígért meg az övéinek (János 14.27) a mindenkori jelen élethelyzeteiben, amit az Ő keresztjének vére által (Kol.1:20) biztosít számunkra.
Mivel szívem hit által „rácsatlakozik” erre a forrásra (Róma 3:25), ez a minden értelmet meghaladó békesség (Filippi 4:7) átáramlik rajta, és betölti egész valóm.