Miután felvettük a Különvélemény 8. részét (Roger Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok), az eddigiektől eltérően most erős hiányérzet maradt bennem. Úgy éreztem, cserben hagytam a brit filozófust, akinek a gondolatait rendkívül értékesnek tartom a különféle baloldali ideológiákkal áthatott – és gyakran megerőszakolt – civilizációs közegünkben. A felvétel után sokat töprengtem azon, hogy miért nem jött át a beszélgetésünkön Scruton sziporkázó bölcsessége. Ennek persze lehet egyszerűen az az oka, hogy én nem vagyok a beszédben olyan lírai és szellemes, mint ő, Imrét meg nem inspirálta Scruton annyira, mint engem. De azt hiszem, más is van az okok mögött.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
baloldal
Jordan Peterson: Marx, gender és más mumusok
A Különvélemény podcast 6. részében Somody Imrével korunk egyik ikonikus gondolkodójáról, Jordan B. Petersonról kezdünk beszélgetni. A kanadai pszichológust ebben az epizódban elsősorban a transzneműséggel és a posztmodern baloldallal való kapcsolatában igyekszünk megérteni, keresztény nézőpontból. Közben olyan témákat érintünk, mint a könyörület és a sérelmi indulat, illetve a hatalom és az elnyomás közötti különbség, meg hogy van-e folytonosság a marxizmus és a posztmodern között, és hogy miért nem jó, ha nyulakként élünk. Imrével most sem értünk mindenben egyet, de formáljuk egymást, és a végén megint egy irányba nézünk. A beszélgetést itt vagy itt tudjátok meghallgatni.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK