A májusi European Leadership Forumon készült ez a közel háromnegyed órás angol nyelvű interjú. Peter Saunders, a Christian Medical Fellowship igazgatója kérdezett a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról. A beszélgetésben olyan kérdéseket jártunk körül, mint a kultúra fogalma, miért szükséges, hogy keresztények megértsék a kultúrájukat, milyen modellek léteznek a hit és a kultúra kapcsolatára, hogyan segít a Biblia és a keresztény filozófiai gondolkodás a kapcsolat megértésében, és milyen hibákat követtek el a keresztények ebben a viszonyban az évszázadok során. Örömmel fogadok minden építő reakciót az elhangzottakkal kapcsolatban.
Aki szívesen megnézne más videókat is a témában (angol nyelven), azoknak ajánlom a FOCL online előadásait és interjúit (az enyémek itt találhatók). Kifejezetten izgalmas például Andrew Fellows Me, My Selfie, and I c. kiváló előadása, amelyhez rövid interjúrészletek is kapcsolódnak, de egyéb csemegéket is lehet találni. Jó böngészést mindenkinek!
Ádám,
A négy alapmotívum témájához szeretnék hozzászólni, illetve kérdezni.
Említed, hogy a skolasztikus alapmotívum a görög-római és a bibliai szemlélet ötvözete. Ilyen módon ugye ráépül erre a kettőre.
Hasonló módon a humanizmus is ráépül az azt megelőző skolasztikára, de mint említed, a kegyelmet kicserélte a szabadság motívumára.
Mi a véleményed arról, hogy amit – legalábbis mi a kereszténységen belül – bibliai szemléletnek tartunk, az tulajdonképpen már szintén egyfajta szintézise az eredeti bibliai ószövetségi szemléletnek és a hellenisztikus filozófiai hagyománynak?
Itt most konkrétan az Újszövetségre gondolok. Nem azt akarom állítani, hogy az Újszövetség = Ószövetség + görög filozófia, távolról sem, hiszen az általad is említett teremtés-bűnbeesés-megváltás értelmezési keret nyilvánvalóan egyedülálló és semmi esetre sem szeretném az Újszövetség valóban új és radikális örömhírét sem „elkenni” egy ilyen szintézissel.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni Pál vagy Lukács esetében sem, de talán főként Jánosnál a görög filozófiai hagyományból ismerős „áthallásokat”, magát a szóhasználatot, sőt a szövegeknek már önmagában a görög nyelvét. Ezek mind arra utalnak, hogy már maga az Újszövetség is olyan közegben született, ahol a régi ószövetségi kinyilatkoztatás mintegy „megtermékenyítette” és egyben a törvény megtartása révén keretek közé is szorította az első század kavargó, forrongó, szárnyalni akaró hellenisztikus kultúrális és filozófiai közegét.
Szóval nekem úgy tűnik, hogy ez a két alapmotívum (bibliai és görög) sem válik szét olyan élesen, mint ahogy a beszélgetésből ez nekem lejött, főleg akkor, ha az Újszövetséget is a Biblia részének tekintjük, márpedig keresztényekként éppen a legfontosabb kijelentéseket találjuk az újszövetségi könyvekben.
svgy,
nagyon klassz a kérdésed. Érdekelne, hogy milyen motívumokra gondolsz, amikor a görög (hellén) filozófiai hagyomány újszövetségi áthallásait említed. Amit példaként hozni szoktak, az tudtommal a logosz fogalma, a lélek halhatatlanságának gondolata, illetve a sztoikus erények. Én különböző okokból egyiket sem találom meggyőzőnek. Azt már inkább, hogy az újszövetségi szerzők háttérvilágának része a hellenista kultúra, ezért arra is reagál, annak a fogalmi készletével is él. Az Újszövetség azonban egyértelműen az ószövetségi teremtés-bűnbeesés-megváltás alapmotívumai szerinti világképben gondolkodik, nem a görög anyag-forma alapmotívumai mentén. A középkori teológiában (különösen a skolasztikában) történt meg a kettő szintézise.
Ádám,
Előre is elnézést, sajnos kellő összeszedettséggel biztos akkor se tudnám kifejteni a gondolataimat, ha lenne rá elég időm.
Igazad lehet, valóban nem látom én sem azt, hogy az Újszövetségben a forma-anyag dichotómia alapmotívumként megjelenne.
Laikusként viszont idővel „feltűnt”, hogy azokban a prédikációkban, igemagyarázatokban, melyek újszövetségi levelekről szólnak és amelyeket értékesnek és hasznosnak találok, rendre előkerül az adott kor (1.század) hellenisztikus világa, a kor szokásai, társadalmi, vallási és kultúrális sajátosságai. Ezek adják nem egyszer a hátteret, akkor is, ha mondjuk a korinthusi levelről van szó, vagy mondjuk a Jelenések könyve elején a hét levélnél is. És persze emellett mindig ott van a zsidó, ószövetségi háttér, ami még egyértelműbb, hangúlyosabb.
Ezek után ha magát a Bibliát a kezembe veszem, az Újszövetségben magam is folyton bele akadok olyan motívumokba, képekbe, amik tényleg ebből a hellenisztikus közegből származnak. Pl. Pál rendre használja az atlétika, a sport, a díjak és koszorúk képeit. Vagy akár a katonaságra utal (igaz, ez mér inkább római, mint görög vonás). Ezek a fogalmak és képek elidegeníthetetlenül a görögséghez tartoztak, miközben persze Pálnak radikálisan új mondandójához kellettek.
És persze igen, nekem is elsőre a logosz fogalma merült fel elsőként, mint a görög filozófiai hagyományból átvett fogalom, ami azért Jánosnál valóban központi jelentőségű, miközben persze ez is új értelmezést nyer. Vagy Pál beszéde az Areopáguszon.
Persze igazad lehet és ezek talán csak eszközök az újszövetségi írók részéről. De valami olyasmire gondoltam az előző kommentemben (anélkül, hogy igazán kit tudnám jól fejteni…), hogy maga a nyelv és a gondolkodásmód, amire ezek a szövegek épülnek, illetve a közeg, amiben ezek elhangzanak (ahol felolvassák őket), azért az valahol visszatükrözi magát a kultúrát is, ami az egésznek a hátterét adja. Hiszen ezek a levelek tényleg konkrét közösségekhez íródtak, egyfajta „pillanatfelvételei” is annak a törénelmi helyzetnek, ahol a régi kijelentés és egyúttal a firss örömhír a Sionról behatol a görög világba és a hit terjedésével „megtermékenyíti” az akkori emberek gondolatait, fantáziáját és persze megváltoztatja az életüket.
Az ugye közismert, hogy kicsivel később, az apologéták korában sokan – emlékeim szerint talán pl. Jusztinosz is – Szokrátészre majdhogynem egyfajta „Jézus előtti keresztény” filozófusként tekintettek az igazságért vállalt halála miatt. Vagy ugyancsak Jusztinosz próbálta azt is bizonygatni, hogy Platón minden bizonnyal olvashatta Mózes könyveit.
Más kérdés, hogy ezek az állítások nyilván nem tarthatóak, de hogy egyáltalán felmerült az ókori filozófiai tekintélyek „kompatibilitása” a keresztény tanokkal már egészen korai keresztény gondolkodók körében, az azért önmagában is elgondolkodtató. Őket olvasva nem úgy tűnik, mintha ennek a két alapmotívumnak (bibliai és görög) csak a különbözőségeit látták volna, miközben persze nagyon is tisztában voltak azzal, hogy új üzenetük, valódi örömhírük van ennek a régi világnak.
svgy,
úgy érzem, nagyjából egyetértünk. A bibliai gondolkodás ismeri a természet világosságát, hiszen a teremtés nagyon fontos része a bibliai alapmotívumnak. Az, hogy radikálisabban ítéli meg a bűnbeesés szerepét, mint a későbbi skolasztika, nem jelenti azt, hogy a teremtés ne lenne továbbra is alapja az emberi létezésnek.
Ádám, hogyan érthetjük meg Jézus származási kultúráját, és hogyan viszonyulhatunk hozzá?
Nekem könyvek sokat segítettek ebben. Everett Ferguson Backgrounds of Early Christianity c. kötete például feltárja a kereszténység két legfontosabb kulturális hátterét: a judaizmust és a hellenista kultúrát. C. K. Barrett The New Testament Background c. antológiája is hasznos volt számomra. Ez a kötet rengeteg korabeli íráson keresztül mutatja be Jézus és az Újszövetség hátterét. Nagyon sokat tanultam professzoromtól, David Chapmantől is, akinek egyik szakterülete az újszövetségi háttér tanulmányozása. N. T. Wright is sok értékes dolgot írt erről (bár nem minden következtetését tartom megalapozottnak). A legtöbb bibliai kommentár eleve a háttér figyelembe vételével foglalkozik az újszövetségi szövegekkel és Jézus személyével. És hogy hogyan viszonyuljunk Jézus származási hátteréhez? Én azt próbálom követni, amit Jézustól és az apostoloktól látok. Ha Jézus a Messiás, az Isten egyszülött Fia, a testté lett Isten, akinek mondta magát, akkor számomra ő a legfőbb tekintély. Ahogy ő értelmezte származási kultúráját, és abban önmagát, az a kulcs számomra is ahhoz, aki ő.
És ami ezeknél is fontosabb: az Ószövetség! Jézus szerint az egész Ószövetség róla szólt. Épp most jelent meg az erdélyi Koinónia Kiadó gondozásában Leif Nummela finn teológus Benne lakozik a teljesség c. könyve, amely azt mutatja meg, hogy Jézus Krisztus hogyan van jelen az Ószövetség előképeiben.