Sok vezető belesétál abba a csapdába, amit a jó teljesítmény idéz elő. Tegyük fel, hogy egy lelkipásztorról elterjed a hír, hogy jó igehirdető és képes közvetlen kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Mivel nagy hiány van az ilyen vezetőkből, egyszer-egyszer meghívják máshová is, hogy prédikáljon. Aztán egyre több meghívást kap, mert tényleg jól prédikál és tényleg közvetlen az emberekkel. Konferenciákon is felkérik előadónak, hogy tanítson a pásztori szolgálatról. Egyre kedveltebb lesz, egyre többen ismerik, egyre több helyre hívják. Nagyon szeretik, mert jók a prédikációi és a lénye olyanok felé is közvetlenséget sugároz, akikkel életében először találkozik. Hiteles és meggyőző, ezért sokan akarnak részesülni a gyümölcseiből. Végre egy vezető – gondolják –, akinek van üzenete, és aki nem a felhők közül szól a néphez!

A gyülekezete veszi észre először, hogy valami megváltozott. Az igehirdetéseire már nem készül fel olyan alaposan, mint előtte, kissé laposabb az üzenete és megbízhatatlanabb a szövegértelmezése. Az alkalmazásai sem ülnek már annyira, mint régen. Sőt, nem olyan megközelíthető sem. Most is kedves és közvetlen, de nagyon nehéz időpontot egyeztetni vele, és a levelekre is lassabban válaszol. Közben a lelkipásztor családja is észleli a változást. Egyre többször fordul elő, hogy nem ül oda a vacsorához, vagy várni kell rá, mert leveleket ír vagy valamelyik soron következő konferenciára állítja össze éppen az anyagot. Csak ő tudja, hogy ezeket a vázlatokat már nem olyan örömmel írja, mint mikor a gyülekezetének állította össze az üzenetet. Azt érzi, hogy miközben másokat tanít az igehirdetésre és a közvetlenségre, ő maga egyikben sem olyan jó már, mint korábban volt. A kincsei szétgurultak.

Ez a jó teljesítmény csapdája, amelynek számos vezető vált már áldozatává. Valamiben jó, ezért egyre többen keresik azt, amije van, emiatt viszont egyre kevésbé tud azzal foglalkozni, amiben jó, így egyre kevésbé jó abban, amiért keresik őt. Amije volt, elégséges volt arra a feladatra, amit végzett, de nem elégséges arra, amit egyre többen várnak tőle. A növekvő belső szakadékot először csak azok veszik észre, akik jól ismerik őt, de eljön a pillanat, amikor szélesebb körben is nyilvánvalóvá válik, hogy nem elégséges, amit nyújt. Ilyenkor vagy csúnya bukás következik be a vezető szolgálatában, vagy ha időben felismeri a veszélyt, végre elkezdi összegyűjteni szétszóródott értékeit. A jó teljesítmény csapdája azonban pont azért csapda, mert a vezetőnek hízeleghet, hogy az ajándékait elismerik, sokszor meg hamis felelősségérzet hajtja, ezért nehéz a visszavonulás és a határok meghúzása. Az elvárások miatti kiüresedés azonban mindazt lerombolhatja, amit korábban elért.

Két tanulsága van ennek. Az egyik tanulság a vezetőknek szól. Nektek, akiket a jó teljesítmény csapdája fenyeget. Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Kérjetek bölcsességet az Atyától, hogy mutassa meg, hol a helyetek és hova küld benneteket! Alázzátok meg magatokat előtte, hogy ő felmagasztalhasson, amikor annak az ideje van. Aki a kicsin hű, arra sokszor többet bíznak, de ha a több eltérít az Istentől kapott küldetéstől és felemészti az Istentől kapott ajándékokat, akkor az nem Istentől van, hanem az emberektől. Időnként álljatok meg és tisztázzátok magatokban a küldetéseteket! Mi az, amit tennetek kell, és mi az, ami nem a ti dolgotok? Mit kell elkezdenetek és mit kell abbahagynotok? Hol van a határ, amit nem szabad átlépnetek? Milyen keretet szab számotokra az Istentől kapott ajándékaitok és hitetek mértéke?

A másik tanulság mindenki másnak szól. Vigyázzunk a vezetőinkre, akik jól teljesítenek, nehogy mi magunk romboljuk le az Isten általuk végzett munkáját! Védjük őket a hamis elvárásoktól, álljunk őrt mellettük imádságban, bátorítsuk őket, buzdítsuk őket, és ha kell, szelíden és szeretettel intsük is őket, hogy töltsék be küldetésüket! Emlékeztessük a vezetőinket arra, hogy csak az elhívásuknak engedjenek és ha kell, mondjanak nekünk is nemet! Erősítsük őket abban, amiben erősek, de ne toljuk be őket olyan térre, ahol az ajándékaik elerőtlenednek és a szolgálatban való örömüket elveszítik. Vonjunk köréjük falat, hogy imádkozhassanak! A jó teljesítmény csapdája valódi csapda, amely sok szolgálatot tett már tönkre. Legyünk mindannyian résen, hogy az Isten ajándékait ne rombolja le a megfelelő fókusz és a szükséges határok hiánya!

Isten felemel vezetőket és sokszor kiterjeszti a határaikat. A hűségesre többet bíz. A terhek alatt nő – tényleg nő – a pálma. Amit korábban nem bírtunk el, most elbírjuk. De senki sem határtalan. A földi Jézus sem volt az. Egyetlen vezető sem az. Egyetlen ember sem az. „Az a vezető, aki hagyja, hogy bálványozzák, félrevezető lesz.” (Bonhoeffer)

5 hozzászólás a “A jó teljesítmény csapdája” bejegyzéshez

  • Bácsi Laci says:

    Legtöbbünknek meg elég a családja vagy a közvetlen környezetében néhány ember, ahol igazi tud lenni. A lendület az erővel szemben már akkor ütötte a szemem, amikor egyik párt szlogenje volt, “Lendületben az ország”, vagyis azt használták ki, amit már más beletett.
    Az egyéni korlátosság pedig olyannyira valós, hogy az írásokban is téma az elhívás kapcsán egyéb normális emberi tevékenységekről, életvitelről lemondás. Valamit-valamiért, minden nem megy. Néha két ló se.

  • Gergely Erzsébet says:

    “………………… Vigyázzunk a vezetőinkre, akik jól teljesítenek, nehogy
    mi magunk romboljuk le az Isten általuk végzett munkáját!…………………
    ……………………………………………………………. Legyünk
    mindannyian résen, hogy az Isten ajándékait ne rombolja le a megfelelő fókusz
    és a szükséges határok hiánya!
    …………………………………………………………………..”

    Komoly figyelmeztetés a poszt, mely fokozza felelősségem az igeszolgálatban
    levők felé. Kétségtelen, sok múlik rajtuk, de azokon is, akik “élvezői” ennek
    a munkának. A sok tapasztalat és gondolat között egy valami jelenleg is hang –
    súlyossá vált. Figyelni Isten vezetésére döntéseinknél, mi motivál, mikor kö –
    közösség, vagy igeszolgáló mellett döntünk.

    Oly sok vallás károsult van, aki volt közösségét, vagy az igeszolgálót hibáz –
    tatja azért a sok csalódásért, fájdalomér, amin keresztül ment, vagy megy.
    Ugyanakkor vajon a döntésnél komolyan kikérte e Isten tanácsát? Vagy a gyüle –
    kezet létszáma, esetleg a szolgáló “jó teljesítménye”, sikere befolyásolták azt.

  • kéfás says:

    Szia Ádám és Akik olvass(t)ák ezt a posztot!

    Napközben tudtam sebtében elolvasni, és azóta agyaltam egy-két során.

    Az egyik az „első tanulsághoz” köthető, vagyis igen… a gyülekezeti vezetőkhöz. Jó volt olvasni azt, amit arról írtál, hogy vigyázzanak a vezetők és imádkozzanak és kérjék Istent bölcsességért és alázatért… abban is, hogy mit vállaljanak el/fel és mit nem. És ehhez egyből „kovacsdpisti” hozzászólása jutott eszembe a 2 poszttal ezelőttiben, melyben azt írta Neked, hogy: Ádám, nekem úgy tűnik, hogy olyan gondod van, mint Mózesnek annak idején: túl sok a feladat, a pici is nagy is (2 Mózes18). A nép is nyög, te is nyögsz. Azt mondom neked, mint Jetró: Ha teheted, delegálj! Oszd le a feladataidat!” – Mert ha nem is mindig, azért talán egy idő után tényleg erre van szükség, és ehhez biza alázat kell… biztos nem is kicsi… és ehhez egy személyes példát is szerettem volna írni… Kb 10-15 évvel ezelőtt a gyülekezetünk imaóráján az alkalmat vezető emberke azt találta ki, hogy minden jelenlévő nevét felírtuk egy lapra és mindenki írhatott pár gondolatot (név nélkül) az illetőről arra a lapra. Amit lát vele kapcsolatban, amit gondol, amit érez… egyfajta „szummázás”, bátorítás, tükör tartás volt ez, amiből az illető, aki a végén megkapta a papírt láthatta, hogy a többiek mit is láttak az eddigi életén, mit is gondoltak róla stb. (És ez a papír valahogy pár éve a kezembe került, és azóta az egyik Bibliámban hordom… Iszonyat jó volt ez a „gyakorlat” ott és akkor… Nekem többek között azt írta valaki, hogy „Minden gyülekezet egyik leglényegesebb kérdése, hogy vannak-e segítők benne, akik csendesen és alázatosan odafigyelnek akkor is, amikor senkinek nem tűnik fel, hogy valami hiányzik. Te ilyen vagy. És voltak olyan időszakok, amikor te voltál az egyetlen.” – Anno ez iszonyatosan megmelengette a szívemet, és talán némileg „fel is fújta a mellkasomat”… aztán jött egy olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy bár lenne még valaki, legalább egy ilyen ember, aki éppenséggel engem vett volna észre… és nem volt… és ezek után ezt egy jó leckének éltem meg… miszerint: tényleg jó, ha bizonyos dolgokat talán „kimagaslóan” jól csinálunk, de sose szálljunk el annyira, hogy ne akarjuk esetleg másokat is „bevonni” ilyen jellegű dolgokba, vagy ne akarjunk másoknak is szemet nyitni arra, amiben mi jók vagyunk, nagyon is jók, és talán ő(k) jó(k) lenne… lennének, ha segítenénk, erősítenénk azt az ajándékot benne… bennük, ami esetleg a mi egyik legerősebb ajándékunk is. És igen… alázat kell(ene) ehhez is. De ha „sikerül” nem elszállnunk magunktól, hanem megtartani a jó szolgálatot abban, ami a „miénk” + ezzel egyidőben keresni olyanokat, akikben látunk a saját szolgálatunkhoz közeli indíttatást, csírákat, akkor hajrá… akár lelkészekről van szó, akár „sima” gyülekezeti tagokról, én csak bátorítani tudok erre mindenkit.

    A másik, ami még eszembe jutott, az egy Internetes kép (angolul volt), amelyet lelkészekkel kapcsolatban írt valaki, és amely talán a „második tanulsághoz” írható, illetve hát azoknak szólhat, akik nem lelkészek, hanem gyülekezeti tagok, és talán nem látnak nagyon bele a lelkészek „háttér” életébe, lelki világába. Nem tudom, ez mennyire igaz vagy sem, de azért elgondolkodtató mindegyik része:

    Imádkozz a lelkészedért, mert:
    – 97%-a lelkészeknek átélt „árulást/cserbenhagyást”, illetve hamisan meg volt vádolva, illetve olyan barátok okoztak számukra mély sebeket, akikben megbíztak
    – 70%-a a lelkészeknek küzd depresszióval
    – 7 000 gyülekezet zár be, szűnik meg évente
    – 1 500 lelkész hagyja ott a lelkészi hivatást minden hónapban
    – 10%-uk megy igazából csak nyugdíjba
    – 80%-a a lelkészeknek érzi magát elbátortalanítva
    – 94%-a a lelkész családoknak érzi nagyon a szolgálattal járó nyomást
    – 78%-a a lelkészeknek nem rendelkezik közeli barátokkal
    – 90%-a a lelkészeknek heti 55-75 órát dolgozik hetente

    + talán megpróbálom lefordítani az angolul nem beszélőknek John Piper oldalán található gondolatokat a pásztorokkal kapcsolatban.

    https://www.desiringgod.org/articles/ministering-to-your-pastor

    Kezdésnek a Róma 1:8-12-őt hozza. Aztán arról beszél, hogy rá szeretne mutatni a felelősségünkre (gyülekezeti tagoknak), hogy szolgáljunk a lelkészeink felé. (Mind gyerekszolgálatban, mind máshol van arról szó, hogy hordozzuk egymást imában, bátorítsuk egymást a hitben, de úgy véli, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy a lelkészünknek is szüksége van erre, hisz ő is EGY közülünk. Hasonló küzdelmekkel, kísértésekkel, fáradtsággal, gyengeséggel stb., mint talán mi.) Ezen felül az ő elhívásának „kivételes terhe” miatt, igenis megköveteli azt, hogy hűségesek legyünk a felé való szolgálatban. (pl.: adminisztratív terhek, illetve ott van annak a terhe, hogy minden héten újabb és újabb üzenetet fogadjon és adjon át Istentől. Sohase gondoljuk azt, hogy ezen üzenetek könnyen jönnek a lelkészeink számára is. Ha ő következetesen biblikus szeretne lenni, akkor nagyon kemény munka ez a részéről. Egy másik teher számára az, hogy azt szeretni látni, hogy a gyülekezetében az emberek egyre inkább olyanok lesznek/legyenek, mint Jézus és fények legyenek a világban. Galata 4:19. Semmi sem nehezíti meg jobban egy lelkész szívét, mint az, hogy azt látja, hogy a „népe”, gyülekezetébe járó emberek nem növekednek hitben, szeretetben és becsületességben. De a lista még mehetne tovább is.)

    Most viszont nézzük meg, miként tudunk a lelkészeink felé szolgálni:

    – Leginkább azzal, ha Keresztények vagyunk. Filippi 2:2-3. Magyarul: Semmi sem frissíti jobban fel egy lelkész szívét, mint egy alázatos, szerető, Krisztushoz hasonlító gyülekezet. Róma 1:11-12. A mi hitünk egy nagyon nagy bátorítása a lelkészünknek. Szóval legyünk hívő emberek.

    Emellett van 2 speciális javaslatom arra, mit is tehetünk azért, hogy a lelkészeinket felépítsük, valamint, hogy növeljük a szolgálataik gyümölcsét.

    1.) Imádkozz érte minden nap. Írd le, hogy el ne felejtsd. És ne csak azt mond, hogy „Istenem, áldd meg a lelkészt.” Legyél konkrét, specifikus. Imádkozz az egészségért, az üzenetéért, a családjáért, a látogatásaiért, a hibáiért, a gyengeségeiért. Képzeld bele magad az ő helyzetébe és próbálj vele együtt érezni, miközben imádkozol érte.

    2.) Lépj ki és menj oda hozzá, néhány barátságos szóval és bátorítással. Írj neki egy üzenetet egy kis cetlire, küldj neki egy levelet, majd pedig az otthoni címére is. Hívd fel. Találkozz vele néha, egyedül is, nézz a szemébe és mondd: ’Nagyra értékelem a munkádat, pásztorom és minden nap imádkozom érted.” Ne elégedj meg az ajtóban mondott közhelyekkel, miután vége az Istentiszteletnek.

    3.) Harmadszor: figyelmeztesd/intsd őt a megbocsátás lelkületével. Még sohasem beszélgettem senkivel sem az életem során, aki teljes mértékben meg lett volna elégedve a lelkészével. Ennek van egy nagyon egyszerű oka: Minden ember tökéletlen. Néhány ember ezt nem fogja sohasem megtanulni és gyülekezetről gyülekezetre fog menni azért, hogy olyan lelkészt találjon, akinek nincsenek hibái. Ez reménytelen (vállalkozás). Sokkal jobb egy olyan gyülekezetet találni, ahol otthon érzed magad, és úgy tekintesz rá, ahol egy egész életre szóló felelősséget vállalsz azért, hogy segítsd a lelkészedet növekedni. Mindenki szeretne valamit változtatni a lelkészén, de hányan szántuk rá magunkat, tettük magunkat oda arra, hogy ezért a dologért imádkozzunk? És hányan ültünk le vele úgy, hogy alázatosan, megbocsátó lelkülettel megintettük/figyelmeztettük a téren, hogy változnia kell(ene)? Ha szeretjük őt, ezt meg fogjuk tenni… és ő nem annyira félelmetes, hogy ne merjünk erről vele beszélni.

    Ez csupán pár azon módok közül, amiképp szolgálni tudunk a lelkészünk felé.

    A végső kérdés, ami bennem felmerült az az, hogy: mit is remélhetünk az ilyen jellegű szolgálatunk eredményeként? Röviden: Reménykedhetünk egy felfrissült, reményteljes, felpezsdített, felerősített lelkészben. Ily módon a felé mutatott, tett szolgálatunk vissza fog térni hozzánk, mint a bumeráng, és minket is fel fog frissíteni, reményt fog adni és mi is felpezsdített, megerősített emberek leszünk. És ezek után a világ tudni fogja, hogy Krisztus igazi és igenis munkálkodik közöttünk.

    A második cikkben is hasonló jókat írt Piper (5 út, miként lehet a lelkészünket bátorítani):
    https://www.desiringgod.org/articles/five-ways-to-encourage-your-pastor-without-exalting-him

    1.) Bátorítsuk őt úgy, hogy konkrétan elmondjuk, miként hatott ránk az üzenete az Istentiszteleten. (Ne azt mondjuk, hogy: „Nagyszerű ember vagy pásztor!”, hanem részletezve írjuk le neki miben és hogyan szólt hozzánk Isten egy-egy igehirdetése által. És tegyük ezt minden más olyan tanítóval is – más vezetőinkkel, vendégtanítókkal -, akik szintén szolgálnak felénk az Igével.)

    2.) Bátorítsuk őt abban, (a)hogy a családját vezeti. Ennek egyik legjobb módja, ha segítünk a gyerekeinek, vigyázunk rájuk. Lelkész gyereknek lenni nagyon nehéz. A legtöbb lelkész aggódik gyerekeiért… Íme pár ötlet, hogyan tudunk ebben segíteni: ne legyenek más standard-jaink, elvárásaink a lelkész gyerekei felé. a) Ne várjuk el tőlük, hogy „sokkal lelkibb és bölcsebbek” legyenek mint más gyerekek. Ez még inkább ahhoz vezethet, hogy fellázadnak a gyülekezet ellen. b) Tiszteljük a privát szférájukat: Nagyon sok lelkész gyerek szinte „látható, feltűnő” a gyülekezeten belül, és ha ők félénk típusúak ez nehéz lehet nekik. Mutass érdeklődést, de ne kíváncsiskodjunk és ne helyezzünk nyomást rájuk a gyülekezeten keresztül. c) Imádkozz értük: Az egyik legnagyszerűbb kérdés, amit a lelkészedtől kérdezhetsz az az, hogy „Miként imádkozhatok érted és a családodért?” Nagyon is értékelni fogja az „érted és a családodért” részét a kérdésnek.

    3.) Add meg neki az érzelmi és anyagi engedélyt arra, hogy elmehessen konferenciákra és rendszeres nyaralásokra. Van valami egészséges abban, hogy ha elhagyjuk a várost. De sok lelkész úgy érzi, le van lakatolva oda, ahol él, és hogy egyetlen vasárnapot sem hiányozhat. Ha engedélyt adunk a lelkészünknek nyaralásokra, akkor közelebb kerülhet a családjához, és ha engedjük, hogy konferenciákra is elmenjen, akkor felfrissülhet, és tovább képezheti magát, tanulhat és ápolhatja a kapcsolatait. Túl ezen ez egészséges úgy a lelkésznek, mint a gyülekezetnek a téren, hogy láthatják: „a show a lelkész nélkül is megy”. Csak egy valaki elengedhetetlen a gyülekezetben: ’Mindig veletek vagyok’ (Máté 28:20)

    Bátorítsd a lelkészed arra, hogy pihenjen, menjen el egyet valahova, hogy időről időre merüljön el valami másba, ami nem a szolgálat(a), és ehhez adjátok meg az időt és az anyagiakat is. Ily módon – nagy valószínűséggel – segítve lesz, hogy a Zsidók 3-at és a Zsidók 13-at együtt meg tudja tenni.

    4.) Ne legyél passzív a farkasokkal és komolyabb bűnökkel kapcsolatban, melyek a gyülekezetben vannak. Az egyik leglelohasztóbb és legmagányosabb dolgok egyike egy pásztor számára az, ha valami nehéz ügy miatt kell kiállnia (mondjuk: gyülekezeti fegyelmezés egy régóta fennálló dologgal szemben) és minden barátja eláll tőle. Ha ez megtörténik, a lelkész megsebezve és elárulva érzi magát általában, és nagy valószínűséggel azt fogja eredményezni, hogy vissza fog húzódni úgy elszámoltathatóságban, mint sebezhetőségben. Ha a lelkészed kiáll egy igaz ügyért, ne hagyd, hogy azon agyaljon/gondolkodjon, hogy vajon te melyik „oldalon” állsz. Segíts neki abban, hogy enyhülhessen a nyomás rajta. Védd meg őt szóban, ha esetleg pletykát hallasz, és gyülekezeti alkalmakon, vagy nyilvánosan is, ha esetleg erre szükség lenne. A Zsidók 13 egy nagyon magányos hely lehet, és ha neki egyedül kell ott állnia, talán sohasem jön vissza a Zsidók 3 „földjére”.

    5.) Jobban erősítsd őt a szentségében, mint a tehetségében. A celeb kultúra csak növekszik akkor, ha mi összezavarjuk a lelkészünk szolgálati jártasságát az ő megszentelődésével, vagy ha mi többre értékeljük a lenyűgöző adottságokat/ajándékokat az isteni karakternél. Minél nagyobb egy lelkész ajándéka vagy hatalma/tekintélye, annál nagyobb lesz a kísértés arra, hogy el merjük őket számoltatni vagy meg merjük őket inteni. Ezzel egyidőben: minél nagyobb az ajándékuk, annál fontosabbá válik az elszámoltathatóság, mert a tétek annál nagyobbak. Sokkal jobb kiállni egy erős vezetőért és aztán menesztve lenni, vagy akár rágalmazva lenni, mint bűnrészesnek lenni egy kultúrában, amely elválasztja a Zsidók 13-at a Zsidók 3-tól, és ily módon megkárosítani a gyülekezetet. Nekünk, lelkészeknek azért kell küzdenünk, iparkodnunk, hogy a személyes szentséget egy nagyobb megmászandó hegynek lássuk, mint a szolgálati lenyűgözést. És hogy a személyes szentséget sokkal értékesebbnek tartsuk, mint a legmélyebb ambícióinkat. A gyülekezetben segíthetjük a lelkészeinket ezzel oly módon, hogy megerősítjük az ő szentségüket, sokkal inkább, mint a befolyásukat/hatásukat. Ne azért értékeld a lelkészedet, amit a szociális médiában láttál róla, vele kapcsolatban és a képességeivel kapcsolatban, oly módon, hogy miként tudja a hallgatóságot lenyűgözni, de sokkal inkább az imádságos életét éli és ahogy szereti a családját.

    A celeb kultúra ki fog fogyni „ellátmányból/készletből”, amint nem lesznek követelések. Tegyük hát Krisztust egyedül a megtámadhatatlan tekintély helyére, valamint a szívünk és ragaszkodásunk központjába. A mi vezetői kultúránk hamarosan követni fog.

  • laikus says:

    “Mivel nagy hiány van az ilyen vezetőkből, egyszer-egyszer meghívják máshová is, hogy prédikáljon. Aztán egyre több meghívást kap, mert tényleg jól prédikál és tényleg közvetlen az emberekkel.”

    ezért kell presbiteriánus vezetés, ahol a pásztor számára van presbiteri kontroll és visszajelzés.
    Ahol ez nincs, ott a pásztor egyeduralkodó lesz, vagy nem tudja, hogy jól csinálja-e vagy nem és persze, hogy máshol jobban fogja magát érezni.

    a jövő nem a celebprédikátor minta, hanem az Apcselben található minta.

  • Miklós says:

    Kár, hogy ilyen kevés megjegyzés van itt, pedig ez talán a legfontosabb, amit tudnunk kell az életről, sőt talán az egyetlen. Minden pozitív visszacsatolású rendszer összeomlik, csak idő kérdése, és valóban, ebben felelős annak haszonélvezője és felelősek azok is, akik működtetik. Jézus azt mondta, hogy nem azért jött, hogy a maga akaratát cselekedje. Ő nem azért jött, hogy a saját karrierjét munkálja, hanem azért, hogy tanítványokat neveljen. A tehetségét mások felemelésére használta úgy, hogy közben nem hagyta, hogy maga kiszakadjon a közösségből, hogy a többiek maguk fölé emeljék, mert azzal pont az veszett volna el, amiért jött.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum