Tavaly érdekes epizód játszódott le az egyik amerikai presbiteriánus felekezet általános zsinati tanácskozásán. A The Presbyterian Church (U.S.A.) hagyományosan a legnagyobb amerikai presbiteriánus felekezet, melyből azonban hatalmas csoportok váltak le az elmúlt évtizedekben. A leválást a PCUSA fokozatos liberális irányba sodródása váltotta ki. A tendencia folytatódásaként a 2010-es zsinat egyik témája az a régóta szorgalmazott felvetés volt, hogy a lelkészek felszentelését ne kössék semmilyen szexuális orientációhoz. A zsinat döntésének eredményeképpen idén számos presbitériumban utat nyitottak gyakorló homoszexuális férfiak és nők előtt a lelkészi pálya felé.
A tavalyi zsinat tanácskozásán részt vett ökumenikus küldöttként a Belorusz Ortodox Egyház főpapja, Szergej Hardun. A gyűlés protokolláris részeként megkérték, hogy néhány szóban köszöntse a résztvevőket. (A beszédet itt lehet megnézni.) Amikor a főpap felszólalt, először udvariasan megköszönte vendéglátói kedvességét, majd megdöbbenésének adott hangot a zsinat néhány mozzanatával kapcsolatban. Először azt tette szóvá, hogy a Niceai hitvallás elmondásakor nem a negyedik századi változatot használták, melyet ökumenikus zsinat fogadott el, hanem a későbbi nyugati változatot, melyben a „Filioque” toldalék is szerepel. Ortodox résztvevőként a főpap talán nem is tehette, hogy ezt ne említse meg, a presbiteriánusok pedig akár tréfás piszkálódásnak is tekinthették az utalást. Amit a főpap utána mondott, azt viszont sokan már nem tették zsebre!
Szergej Hardun a keresztény erkölcs kérdésére tért át, mely a zsinat vitáinak alapját jelentette. Szó szerint idézem a főpap szavait: „Megdöbbentett az erkölcsi kérdésekről folytatott vitátok. A keresztény erkölcs ugyanolyan régi, mint maga a kereszténység. Nem kell újra kitalálni. Az új erkölcs kitalálására irányuló törekvések az én szememben olybá tűnnek, mint egy új vallás, valamiféle modern pogányság kitalálása. Amikor némelyek azt mondják, hogy a Szentlélek vezeti őket erre, azon gondolkodom, vajon ugyanaz a Szentlélek-e ez, mint amelyik a Bibliát ihlette; vajon ugyanaz a Szentlélek-e, amelyik az ortodox egyházat arra vezeti, hogy ne változtassa meg a keresztény tanítást és a keresztény erkölcsi követelményeket? Ha mégis ugyanaz a Szentlélek, akkor azon gondolkodom: talán különböző lelkek munkálkodnak különböző felekezetekben, arra indítva őket, hogy különböző irányokba menjenek, különböző teológiákat és különböző erkölcsöket hozzanak létre? Az én vágyam az, hogy minden keresztény buzgón küzdjön a hitért, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott, ahogy erre Szent Júdás hív bennünket. Ökumenikus követként ezt tanácsolom nektek: ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával – igen, Szent Pál szavai ezek.”
Hardun beszédét többször is taps szakította félbe: feltételezem, hogy a felekezeten belül maradt konzervatív kisebbség köszönte meg az ortodox főpap támogatását. Szomorúnak tartom, hogy a reformáció örököseit egy önmeghatározásában is „megreformálatlan” egyház vezetőjének kellett a Bibliához visszairányítania. Felemelő, hogy az ortodox főpapnak volt ehhez bátorsága. Tragikus, hogy a szóban forgó felekezet nem figyelt a prófétai szóra.
Végre Belarusszal kapcsolatban nem csak Aljakszandar Rihoravics Lukasenka elnök juthat eszünkbe,hanem az a bátor,egyenes lelki vezető,Szergei Hardun (Siarhei Hardun) is! Valóban elszomorító,hogy mennyire megtagadja a Biblikus, reformátori gyökereket sok liberális vallás-vezető. Igazi ébresztő beszéd lehetett. Köszönöm!
Ez a cikk igazán stílszerű volt május 17-én, a homofóbia elleni küzdelem világnapján. Jól mutatja, hogy a homofóbia (mint minden bűn) erős, interkonfesszionális kapocs azok számára, akik ebben a bűnben élnek.
Hardun arra hívta fel a figyelmet, hogy ne a világhoz igazodjunk, hanem Isten kijelentett akaratához. Ez az EU deklarációi esetében is igaz.
Azért én is megintem kicsit az amúgy tisztelt ortodoxokat: mi az már, hogy Oroszországban jön valaki, aki előírná a nemzeti öltözködési kódexet: nőknek kendővel fedett fej? A dolog szürrealitását jelzi, hogy ezt az ötletet az ország konzervatív muszlimjai üdvözölték.
igen, abban egyetértünk, hogy a hívő embernek „Isten kijelentett akaratához” kell igazodnia, de ugye egy református nem akarja azt mondani, hogy szerinte hitelesebben képviseli Isten akaratát egy belorusz ortodox pap, mint többezer amerika keresztyén hívő?!
A lényeg nem az ortodox pap (nem is az egyháza), hanem amit mond: a Biblia tanításához való visszatérés.
Biztos vagyok abban, hogy azok az amerikai hívő keresztyének, akik most úgy döntöttek, hogy véleményük szerint Isten mégis csak jónak tartja, ha a gyakorló homoszexuális emberek is vállalhatnak lelkészi szolgálatot, szintén úgy gondolják, hogy ezzel térnek vissza a Biblia tanításaihoz. Mert bár ki lehet ragadni a Bibliából néhány (4-5) olyan igeszakaszt, amellyel évszázadokon keresztül alátámasztották az emberek a homoszexuálisokkal szemben érzett zsigeri ellenérzéseiket, megideológizált gyűlöletüket, utálatukat, azonban ha a Bibliát egységében nézzük – ahogy kell – és feltételezzük, hogy Jézus nem véletlenül „felejtette el” elítélni a homoszexuális viselkedést, hanem nagyon is tudatosan nem szólt semmit arról, hogy ezt helytelennek tartaná, ha figyelembe vesszük, hogy az ószövetségi próféták és az újszövetségi tanítványok (akik közül valóban néhányan elítélték a homoszexuális viselkedést), milyen sokszor (el)tévedtek bizonyos morálteológiai kérdésekben, ahogy ezt éppen a Bibliából láthatjuk, akkor rá kell jönnünk, hogy éppen az emerikai presbiteriánusok azok, akik visszatértek a „lényeg”-hez, a Biblia Isten által kinyilatkoztatni akart tanításaihoz.
Sajnos a PCUSA esetében – egy eljelentéktelenedő kisebbséget leszámítva – olyan presbiteriánusokról van szó, akiknek már rég nem fontos, hogy mit tanít a Biblia.
Ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe ezt a két bejegyzésemet a homoszexualitásról:
https://divinity.szabadosadam.hu/?p=1043
https://divinity.szabadosadam.hu/?p=1955
A másodikhoz hozzá is szóltam, de nem válaszoltál rá…
Nem volt érved, csak elmondtad a véleményedet. Én meg már érveltem a cikkben a sajátom mellett – a kijelentésből, amire utalsz. Nem tudom, honnan veszed, hogy a kijelentés alapján ebben a kérdéskörben a homofóbia lenne a fő probléma.
Nem kritikának szántam, hogy nem reagáltál, csak utalni szerettem volna arra, hogy láttam a korábbi bejegyzésedet hiszen írtam is rá. Talán most nem is az akkori posztról kellene beszélgetni.
Most az egyik előző kommentedben azt írtad, hogy: „Sajnos a PCUSA esetében – egy eljelentéktelenedő kisebbséget leszámítva – olyan presbiteriánusokról van szó, akiknek már rég nem fontos, hogy mit tanít a Biblia.” Ezt mire alapozod?
Rendben. 🙂 A Covenant Seminary-n tanultam, a Presbyterian Church in America (PCA) teológiáján. A PCA annakidején a PCUSA-ből vált ki, mert a PCUSA feladta evangéliumi alapállását, a Westminsteri hitvallás is pusztán fügefalevél lett a számára. Ezt a PCUSA-ben maradt evangéliumi lelkészek is látják, de mivel nem ők változtak meg, hanem a felekezetük, magukat tartják a jogos örökösöknek.
„Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott.” Róma 1:21-25
Legalább volt olyan bátor, hogy elmondta: vissza kell térni Istenhez. Legalább van valaki, akinek nyitva a szeme, és bátor a szíve.
Ez a véleményem az ortodox főpap intéséről.
Akik félremagyarázzák az igét, azokra pedig Péter levele vonatkozik:”És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
16. Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.” 2 Péter 3:15-15
Kedves Ádám! Köszönöm. Amennyire tájékoztatásod alapján utána tudtam nézni a reformatus.net-en a PCA képviselői meglehetősen kritikusan írnak az MRE vezetőiről is. Ez változott? Van olyan irányzat az MRE-n belül, amely számára kölcsönösen elfogadható a PCA?
A reformatus.net egy magyarországi – erősen konzervatív – presbiteriánus egyház honlapja. Nekik tudtommal nincs kapcsolatuk az amerikai PCA egyházzal. Egyébként nem tudom, hogy a PCA mit gondol az MRE vezetőiről, sem azt, hogy az MRE vezetői mit gondolnak a PCA munkájáról. Én magam nem vagyok református (sem presbiteriánus).
Sajnálatos, de az elmúlt évtizedekben levált legalábbis momentán „erősen konzervatívnak” nyilvánított csoportok előre jelezték a PCUSA korszerű szabadosságát, hitehagyását.
Az említett református presbiteriánus egyház gondolom a támogató misszió által ha tart fenn kapcsolatokat a PCA-val, mivel ismereteim szerint a lelkészek még mindig a gyülekezetplántáláson dolgoznak, és külsős kapcsolatépítésekbe nem igen bonyolódnak amíg a gyülekezetek, egyház nem áll a saját lábán.