Az angolszász evangéliumi kereszténységen belül évek óta zajlik az a jelenség, amit kálvinista reneszánsznak neveznek. A kálvinizmus teológiai rendszere olyan áttörést ért el az elmúlt évtizedben, hogy kálvinistának lenni ma már szinte trendinek mondható, különösen a fiatalabb teológus-nemzedék körében. Tavaly világi újságírók számára rendeztek konferenciát, hogy segítsenek kívülállóknak is megérteni a kálvinista teológia meglepő előretörését az evangéliumi világban. Úgy néz ki, hogy a mag, melyet az 1950-es években a Banner of Truth Trust és Martyn Lloyd-Jones londoni szolgálata vetett el, R.C. Sproul, John Piper, Al Mohler és más népszerű kálvinista tanítók öntözése által igazi virágzásnak indult.
Ráadásul a korábbi ókonzervatív, szigorú imázzsal ellentétben a mai kálvinistákat fiatalos lelkület jellemzi, élen járnak a gyülekezet-plántálásban, alakítják a közbeszédet, formálják az evangéliumi kultúrát. John Piper és Tim Keller globális hatású szolgálata mellett a kálvinista reneszánsz egyik legdinamikusabb megnyilvánulása a Mark Driscoll, Darrin Patrick és Matt Chandler neve által fémjelzett Acts 29 gyülekezet-plántáló mozgalom, mely a kálvini teológiát a mai kultúrára érzékeny módon képviseli. Erős gyökerei miatt ez a mozgalom jóval életképesebbnek tűnik a posztmodern Emergent Church mindenek felett kulturális relevanciára törekvő, de éppen emiatt gyorsan elöregedő kísérletéhez képest.
Részben a kálvinista reneszánsz hatására folyamatosan növekszik azon evangéliumi keresztények száma is, akik egyszerre vallják magukat kálvinistának és karizmatikusnak. Egyre több az olyan karizmatikus keresztény, aki elfogadja és vallja az üdvösség kálvinista értelmezését, és egyre több az olyan kálvinista, aki hiszi, hogy a nyelvekenszólás, prófétálás és gyógyítás ajándéka ma is működik. A korábban áthatolhatatlannak látszó fal mára országúttá változott, amin sokan közlekednek. Persze régen sem volt teljesen áthatolhatatlan ez a fal. Martyn Lloyd-Jones annakidején ugyanolyan hevesen érvelt a teológiai kálvinizmus, mint a Szentlélek keresztsége és ajándékai mellett, és John Piper sem ma kezdett prédikálni a Szentlélek erejéről és a szenvedély fontosságáról, hanem már a 80-as években. De mára jutott oda a kálvinista és a karizmatikus mozgalom, hogy jelentős méretű közös halmazt alkosson.
Kálvinisták között növekvő számban vannak olyan elismert igehirdetők, akik nyíltan beszélnek karizmatikus tapasztalataikról, kálvinista meggyőződésük miatt mégis egy platformon maradnak nem karizmatikus kálvinistákkal, akik ezt zokszó nélkül elfogadják. John Piper keresztény vezetők ezreit vendégül látó konferenciáin egyszerre szónokolnak régivágású kálvinista „keménymagosok”, mint Joel Beeke, John MacArthur vagy Iain Murray, és karizmatikus kálvinisták, mint Wayne Grudem, Matt Chandler vagy Sam Storms. Az egyik legjelentősebb hitvalló evangéliumi együttműködés, a The Gospel Coalition ugyanúgy helyet biztosít az inkább konzervatív Don Carsonnak és Mark Devernek, mint a szintén kálvinista, de karizmatikus C. J. Mahaney és Joshua Harris számára. Wayne Grudem prófétai ajándékról szóló könyvéhez Vern Poythress – a konzervatív-kálvinista Westminster Seminary professzora – írja az előszót, a karizmatikus Vineyard mozgalom két lelkészének könyvét pedig az ismert kálvinista puritán-szakértő, J. I. Packer ajánlja. A Terry Virgo által alapított Newfrontiers mozgalom, mely Angliából indulva mára a világ hatvan országában több mint hétszáz gyülekezetet plántált, szintén karizmatikus gyakorlattal ötvözi kálvinista teológiáját. A karizmatikus és kálvinista mozgalom közös halmaza évről évre növekszik, egyre kisebbre zsugorítva azok táborát, akik szerint a kegyelem doktrínái és a Szentlélek egyes ajándékai semmiképpen nem házasíthatók.
A kálvinista és a karizmatikus mozgalom közötti átjárást tovább könnyíti, hogy mind karizmatikus mind kálvinista részről hajlandóság mutatkozik a tanulásra. Karizmatikusok között egyre több hívő kész elmozdulni a teológiai igényesség irányába, készek tanulni a kálvinizmus teológiai örökségéből, készek meghallani a józanságra intő figyelmeztetéseket, készek a Lélek ajándékainak használatát a Szentírás mérlegére helyezni. Kálvinisták között pedig egyre több teológus és exegéta találja megalapozatlannak a karizmatikus ajándékok megszűnése mellett felhozott hagyományos érveket, egyre többen készek felülvizsgálni az elutasító álláspontot, megteremtve a lehetőséget az ajándékok egészséges használatáról szóló bibliai tanítások komolyabb vizsgálata számára. E két – szerintem üdvözlendő – fejlemény tovább szélesíti azt a teret, ahol kálvinisták és karizmatikusok közös gondolkodása és tapasztalata lehetővé válik.
Van, aki ezt a közös teret még csak a szélről figyeli, óvatosan mérlegelve a lehetséges következményeket. Ma már az angolszász evangéliumi kereszténység nagyobb részére ez az óvatos nyitottság (tehát nem az elzárkózás!) jellemző. A karizmatikus mozgalomban történt ismert visszásságok fényében az óvatosság nem árt. Sokan készek azonban arra is, hogy a megnyílt teret teljesen bejárják, sőt, be is lakják, reménykedve abban, hogy a karizmatikus ajándékokat biblikus keretek között is meg lehet élni. Egyelőre még nem lehet azt állítani, hogy a kálvinizmus és a karizmatikus mozgalom között valamiféle egység jött létre, de azt igen, hogy ma már sok kálvinistával találkozhatunk (köztük elismert teológiai professzorokkal, köztiszteletben álló evangéliumi vezetőkkel), akik magukat karizmatikusnak is vallják, és nem kevés karizmatikus vezetőről tudható (a mozgalomra jelentős befolyással bíró vezetőkről), hogy egyben kálvinisták is.
Természetesen vannak továbbra is olyanok, akik úgy gondolják, hogy a karizmatikus kálvinista fogalma fából vaskarika. A szigorúbbak azt is sajnálják, hogy kálvinisták egyáltalán maguk közé engednek karizmatikusokat. Szerintük ez megengedhetetlen kompromisszumokat eredményez a Szentírás tekintélyével kapcsolatban, és súlyosan veszélyezteti a hit egészséges megélését. A Szentírást szintén legfőbb tekintélynek tekintő karizmatikus kálvinisták szerint viszont éppen a hit egészséges megélése érdekében szükséges, hogy a Biblia tanításának megértésében karizmatikusok és kálvinisták tanuljanak egymástól. A vita valószínűleg sokáig folytatódni fog még, de az már most látható, hogy a korábbi feszült szembenállást, amibe egymás démonizálása is belefért, mára inkább a lassú közeledés váltotta fel. A magam részéről ezt a közeledést örömmel üdvözlöm.
Kíváncsi lennék a magyarországi viszonyokra, érdekes lenne ezt is felkutatni. A munkatársi csapatban nemrég komolyan megnyitottuk a kérdést, hogy vajon a MEKDSZ ebben állást foglalhat-e.
Pro és kontra voltak érvek. Volt aki úgy fogalmazott, hogy elveszítenénk embereket, de lehet, hogy ezt be, a karizmákat pedig fel kellene vállalni. Természetesen egy ilyen döntés még sok morfondírozást kíván, és érthetően nem egyszerű egy felekezetközi szervezetben, de különleges, hogy ez egyáltalán felmerülhetett egy túlnyomó többségben református csapatban, ahol két lelkész is van.
Kérdés: A cikkedben ugyan csak utaltál erre, de a „teológiai igényesség” kálvinizmust jelent, vagy csak annak igazán sajátja? (Ez közkeletű, elfogadott vélemény, vagy a személyes véleményedet fejezi ki?)
A teológiai igényesség általában jellemző a kálvinista hagyományra, ezt szerintem senki nem vitatja. A karizmatikusok közötti elmozdulás a teológiai igényesség felé azért vezet gyakran a kálvinizmushoz, mert az igazán igényes evangéliumi irodalom jelentős része kálvinista szerzőktől származik. És – ez viszont már magánvéleményem – azért is, mert a Biblia komolyabb tanulmányozása szinte elkerülhetetlenné teszi, hogy olyasmi következtetésekre jussunk, amit a kálvinizmus cimkével szoktak jelölni.
Áhh, megint nálad akadtam rá egy olyan témára, amiről máshol, legalábbis magyar keretek között nem hallani. Érdekes, hogy köztünk, teológus „bedolgozók”:) között is ilyen vonalak mentén van rendeződés, de a vitáink ellenére mégis mi alkotunk egy tábort, konzervatív orthodox kálvinisták, és a Piperhez hasonló neokarizmatikus kálvinisták együtt. Nem véletlenül hoztunk létre egy blogot ezzel az alcímmel: http://atriumdisputationium.blogspot.com/
Azt nem tudom egyelőre, hogy az un. karizmatizmusuk mennyiben elvi és mennyiben gyakorlati? Azaz: gyülekezeteikben teológiai álláspontjuk egészen konkrétan milyen formában valósul meg? Gondolom sokkal desztilláltabb formában, mint egy pünkösdi karizmatikus gyülekezetben. Nem tudom, esetleg neked vannak ezzel kapcsolatos elképzeléseid, vagy konkrét tapasztalataid?
Különbség lehet egyes karizmatikus-kálvinista gyülekezetek között is a hangsúlyaiktól függően. Sam Storms például karizmatikusabb, mint John Piper. Az én tapasztalatom alapján olyan dolgokban mutatkozik meg a karizmatikus kálvinisták karizmatikus volta, mint az újszövetségi értelemben vett prófétai megnyilvánulások iránti nyitottság, a testi gyógyulásért való bátrabb imádkozás, a nyelvekenszólás jelenségének elfogadása, a nagyobb spontaneitás, valamint a Lélek kiáradásáért való bátrabb könyörgés. A gyakorlatuk viszont általában inkább hasonlít egy átlagos evangéliumi gyülekezet gyakorlatára, mint egy pünkösdi gyülekezetére. Az is fontos lehet, hogy Grudem és mások szerint más egy istentiszteleti alkalom kerete az ajándékok gyakorlására, amikor sokan vannak jelen és nagyob kontrollra van szükség, mint egy házicsoporté vagy imaközösségé, amikor nagyobb tér van az ajándékok spontán megnyilvánulására.
Talán még több kiderül számodra, ha végighallgatod ezt a DG konferenciát, ahol Grudem beszél a Szentlélek ajándékairól: http://www.desiringgod.org/resource-library/conference-messages/by-conference/1991-pastors-conference .
Ez az életrajzi előadás Martyn Lloyd-Jones-ról ugyanazon a konferencián hangzott el, egyike Piper legkarizmatikusabb előadásainak: http://www.desiringgod.org/resource-library/biographies/a-passion-for-christ-exalting-power .
Angliaban elo magyar vagyok (az igazi nevem nem Johanna). Egy par evig egy new frontiers gyulibe jartam. Hogy igazabol mi nem stimmelt, azt nem tudnam megmondani, igazabol nem lehet ujjal ramutatni. De a hitem nagyon meggyengult az ott toltott evek alatt es en, aki egykor rendkivul aktiv, Istenhez ragaszkodo szemely voltam, ma mar nehezemre esik elmenni barmilyen kereszteny kozossegbe, egyszeruen nem latom az ertelmet. Ugy hiszem kioltottak a hitemet.
Kedves Johanna! Bárhol is tartasz most a lelki vándorlásodban, örülök, hogy idetévedtél. Remélem, Krisztus jelenteni fog még többet a számodra. Nekem egyébként nincs személyes tapasztalatom Newfrontiers gyülekezetekről.
Johanna!
Imádkoztam és imádkozom érted, hogy Isten adjon gyógyulást neked és tudj visszatalálni Hozzá… Már csak amiatt is, amit a Biblia róla mondd:
„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el…” (Ézsaiás 42:3)
Sok-Sok Szeretettel
Koszonom szepen a kedves szavakat es az imakat is. Igen, Isten kepes ujra langra lobbantani a szivemet es meggyozni engem hogy van ertelme kovetni Ot es ragaszkodni Hozza. Ezt tenni akkor is amikor siralmas allapotban van az O Egyhaza es tavol minden tokeletessegtol. Most pillanatnyilag eleg nehezen megy hogy Rajta tartsam a szemeimet es bizzak Benne.
Johanna,
Saját tapasztalatból tudom, milyen az, amikor „feladod” a hitet, illetve „nem tudsz hinni”. (1-2 éve én is így voltam, s nem hittem, hogy valaha ez helyreállhat. De vannak völgyek és vannak száraz időszakok, amikor „talán” nem nekünk kell hordozni Istent, hanem hagyni, hogy Ő hordozzon… akármit is jelentsen ez. Még akkor is, ha nem érezzük. Ő munkálkodik, hordoz, szeret és vezet. Addig is maradnak az imák, tőlünk, másoktól, s talán olykor-olykor még tőled is… akár 1-2 szavasak is, de tudom, hogy lesznek tőled is. Én folytatom az imát érted, mert tudom, milyen rossz az ilyen állapot.)
Sok Szeretettel!
Koszi szepen a batoritast, Kefas. Szavaid meg konnyeket is csalt a szemeimbe. Igen, neha vannak 1-2 szavas oszinte imak amikor kiontom a szivemet az Urnak. Es talan remenyseg is hogy egy nap Isten valami jot hoz ki ebbol a sotet, erthetetlen allapotbol, bar nem tudom hogyan.
Nem tudom, nem ideírni neked Johanna:
Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
” Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben? ”
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
” Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! „
S még egy gondolat… ige, hogy miért is „tudlak” bátorítani ezekre a dolgokra:
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és MINDEN vigasztalás Istene, aki MEGVIGASZTAL MINKET minden nyomorúságunkban, hogy MI IS MEGVIGASZTALHASSUNK MÁSOKAT minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (II. Korinthus 1:3-4)
Nem tudnám ezt tenni, ezeket neked írni, ha valóban engem sem vigasztalt volna meg Isten azok után, hogy átmentem azon az időszakon, amely (talán részben) hasonlít a te helyzetedre, lelki állapotodra. Korábban mások hordoztak engem imában, míg „kijutottam” ebből az állapotból. Most itt az idő, hogy én tegyem ezt azokkal, akiknek erre szüksége van… így veled is… szóval én mindenképpen imádkozom érted, s nem adom fel, mert tudom, hogy meg lesz a „jutalma”!
Sok-Sok Szeretettel és Imával!
Koszi. 🙂
Kedves Johanna!
Ilyenkor minden szó nehéz. Ha gondolod, beleolvashatsz a blogomba, sokszor vagyok én is úgy, mint te most. De az Úrnak semmi sem lehetetlen.
Koszi szepen, Kati. Kedves vagy. A nap folyaman meg fogom nezni.
Jókor találtam meg Dávid kommentjét…
Dávid, ha még mindig érdekel: 1992-ben született egy állásfoglalás a MEKDSz vezetőségében. Kicsit hosszú, de nem vészesen, úgyhogy bemásolom a szövegét a kommentbe:
Mit jelent a MEKDSZ evangéliumi keresztyén jellege?
A MEKDSZ speciális küldetése, hogy az evangéliumot a diákokhoz elvigye, és a hívő diákok lelki növekedését elősegítse és bátorítsa őket Isten világméretű missziójában való részvételre. Emiatt a MEKDSZ egyik keresztyén felekezethez, vagy gyülekezethez sem kötelezheti el magát kizárólagosan. Már megalakulásunkkor nagy gondot jelentett, hogy milyen nevet válasszunk magunknak. Akik erre még emlékeznek (1989 június), tudják, hogy Isten hogyan munkálta ki, hogy végül is a MEKDSZ mellett döntöttünk. Ezután már „csak” az volt a feladat, hogy meghatározzuk, mit is jelent a nevünkben szereplő „evangéliumi keresztyén” elnevezés, és hogy kik tartoznak ide, ill. kikkel tudunk majd együtt dolgozni. Ezért volt olyan fontos, hogy már az alapokmányban rögzítsük a hitvallásunkat. Ma úgy tűnik, hogy bizonyos kérdésekben részletesen kell véleményt alkotnunk, és gyakorlati útmutatást adnunk. A karizmatikus kérdés is ilyen. A karizmatikussággal kapcsolatban sok mindent el lehetne mondani, jelen írásunkat azonban azzal a kifejezett szándékkal írtuk meg (sok-sok megbeszélést követően), hogy a Szentírás alapján meghúzzuk világosan azokat a tanításbeli ill. gyakorlatbeli határvonalakat, amelyeken belül levőkkel tudunk, és amelyeken kívül levőkkel nem akarunk együtt dolgozni.
Az alábbiakban tehát olyan határterületeket vizsgálunk meg, amelyek segítenek a konkrét esetekben eldönteni az előbbiekben vázolt „kikkel és kikkel nem” kérdést.
A Szentlélek Isten
Az Atya és a Fiú mellett Isten harmadik személye. Jézus Krisztus ígérte meg, hogy elküldi a Szentlelket az Atyától (János 14,16-18; 16,13-14), és ezt Pünkösdkor be is teljesítette (Csel 2,33). Hisszük, hogy Pünkösd egyszeri és megismételhetetlen üdvtörténeti esemény volt, éppúgy, mint Jézus kereszthalála és feltámadása.
Amikor az ember befogadja életébe Jézus Krisztust, mint Megváltóját, akkor Ő lelke által vesz lakozást benne (Csel 2,38; 1Kor 3,16).
Elhatároljuk magunkat attól a nézettől, miszerint a Szentlélek munkája a hívő emberben egy-, két-, vagy háromlépcsős élmény kaptafájára húzható (Ef 3,16-19), valamint attól is, miszerint a Lélekben valami még csodálatosabbat kapnánk, mint Megváltónkban (Kol 1,18-22), valamint attól, miszerint a Szentlélek valamiféle személytelen erő lenne (1Kor 12,6).
Meggyőződésünk, hogy nem mi birtokoljuk a Szentlelket, hanem Isten birtokol minket (1Kor 6,19-20).
Imádság és megtapasztalás
Hitünk megélésében fontosnak tartjuk, hogy minden helyzetben bízzuk rá magunkat Istenre, és hittel imádkozzunk azért, hogy Isten akarata megvalósuljon életünkben. Elhatároljuk magunkat attól a gyakorlattól, hogy „hittel való imádsággal” akarják Istent kényszeríteni valamely dolog megadására, és ezáltal Istent csak eszköznek tekintik (Mt 26,39; 1Ján 5,14).
Isten imádásában egész személyiségünknek részt kell vennie. Az értelem, az érzelem és az akarat szerepének egyensúlyban kell lennie (Luk 10,27). Nem tartjuk helyesnek sem az értelem felmagasztalását (1Kor 8,1), sem az érzelmek túlfűtött lelkiállapotában való élést (1Pét 1,13) – ez utóbbi a realitásoktól való elszakadáshoz vezethet, melyben a lelki élmények és ezek keresése válnak elsőrendűvé, melynek alapján az illető azt gondolhatja magáról, hogy mentes a bűntől és annak következményeitől, szenvedés nem érheti, mintha már itt a földön elérhető lenne a megváltásnak az a teljessége, ami csak a mennyben vár ránk (Jel 21,4). Ezektől a szélsőségektől elhatárolódunk.
A kegyelmi ajándékok
Hisszük, hogy a kegyelmi ajándékok ma is léteznek, és Isten minden hívőnek úgy adja, amint akarja a gyülekezet épülésére (1Kor 12,4. 11-13; Róma 12,5-8). A kegyelmi ajándékok tehát nem tesznek magasabbrendű kereszténnyé, azaz elhatároljuk magunkat azoktól, akik ezt gondolják. A kegyelmi ajándéknak az ajándékozót kell dicsőíteni, sohasem az ajándék használóját. Elhatároljuk magunkat azoktól, akik kérkednek ajándékaikkal, illetve akik gondolkodásában az ajándékoknak központi helye van, s ezáltal az Ajándékozó háttérbe szorul (1Pét 4,10-11).
Néhány „problémás” karizmáról részletesen
Apostolság
A kijelentést illetően az apostoloknak és szentíróknak nincsenek mai utódaik. Ma ilyen tekintélye csak a Szentírásnak van (2Tim 3,16-17). Elhatároljuk magunkat azoktól, akik ezt kétségbe vonják.
Prófétaság
Minden prófécia örök mércéje a Szentírás. A prófécia nem fogadható el, ha az a Szentírás Isten üdvtervéről és a Krisztusról szóló kijelentéseihez hozzátesz, vagy abból elvesz (Jel 22,18-19).
Csodák
Isten ma is tesz csodákat, hogy ezekkel istenfélelmet és Isten iránti hódolatot ébresszen az emberekben. Azonban nem minden csoda isteni eredetű (Mt 24,24). A csodákkal való túlzott foglalkozás annyira elvakíthat, hogy nem vesszük észre Isten mindennapi cselekedeteit. A legnagyobb csoda az újjászületés, a megigazulás, a megszentelődés folyamata. A csodákat sohasem követelhetjük, mert Isten szuverén joga, hogy mikor és hogyan cselekszik.
Gyógyítás
Isten általában olyan folyamatokon keresztül gyógyít, amelyeket Ő maga épített bele az emberi testbe és lélekbe, de csodát felhasználva közvetlenül is beavatkozhat. Istennek ma is van hatalma ilyen csodálatos gyógyításokhoz. Elhatároljuk viszont magunkat attól a felfogástól, miszerint a keresztyén embernek egészségesnek kell lennie, és hogy a betegség feltétlenül valamilyen bűn vagy „átok” következménye (Ján 9,1-3).
Nyelvekenszólás
Vannak olyan hívő emberek, akik a nyelvekenszólás ajándékát magukénak vallják. Megoszlanak a vélemények azonban abban, hogy a mai nyelvekenszólás milyen kapcsolatban áll az USZ-ben leírt jelenséggel. Elhatároljuk magunkat azoktól, akik számára a nyelvekenszólás megléte a hívőség kritériuma; és azoktól is, akik szerint, ha valaki nyelveken szól, nem lehet hívő ember. A bibliai nyelvekenszólást tanulni nem lehet. Magyarázása is csak a magyarázás külön kegyelmi ajándékával lehetséges (1Kor 12,10).
Néhány gyakorlati következtetés
A fentiekben kísérletet tettünk az evangéliumi keresztyénség néhány határvonalának meghúzására. Az USZ-ből úgy látjuk, hogy ezeken a vonalakon belül van helye a különbözőségnek, főleg az olyan keresztyén szolgálatokban, amelyek nem egy felekezethez kötöttek – mint amilyen a MEKDSZ is. Ezek a különbözőségek azonban nem érinthetik a hitvallásunkban összefoglalt hitelveinket, amelyek az evangéliumi keresztyénség alapvető igazságaival azonosak, és amelyekben egyek vagyunk. Előfordulhat, hogy egy ezekhez képest másodlagos kérdés valaki számára elsőrendűvé válik. Ennek jól észrevehető jele, hogy az ilyen ember lenézi azokat a testvéreit, akik az adott kérdésben másként látnak, és/vagy megpróbál másokat is – nyíltan vagy titokban – meggyőzni saját igazságáról, és/vagy megpróbálja őket áttéríteni saját nézetére/felekezetébe/gyülekezetébe. Az ilyen magatartásnak nincs helye a MEKDSZ-ben.
Az eddigiekből az is következik, hogy másodlagos dolgok terén meglevő különbségek (pl. 4. pont) gyakorlása a MEKDSZ-, és a helyi diákköri alkalmakon kerülendő, mivel többek között megoszláshoz, befelé forduláshoz vezethet, gyengítve a MEKDSZ, ill. a helyi csoport erejét fő céljainak elérésében.
Végezetül újból elkötelezzük magunkat arra, hogy a Szentírást tartjuk mindenek felett való tekintélynek, és ragaszkodunk a keresztyénség alapvető igazságaihoz, ahogy azt a hitvallásunkban találjuk. Elismerjük, hogy a fent taglalt kérdések terén sok szomorúságot okoztunk Urunknak és egymásnak. Hisszük azonban, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Ján 1,9). Ezért hálából újra megerősítjük önmagunk neki való odaszánását, és ha bármi vagy bárki ebben akadályozna, azt megtagadjuk.
„Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre…” (2Kor 10,5)
Budapest, 1992. május 9.
* * * *
A fenti dokumentumot a MEKDSZ vezetősége alakította ki az elmúlt 8 hónap vezetőségi megbeszélésein. A leírtakkal a vezetőség minden tagja egyetért, és azzal azonosul, s ezt – az eredeti példányon – aláírásával is igazolta. Név szerint: Bernhardt Dóra, dr. Bukovszky Ákos, dr. Herjeczki Kornél, Kiss Tímea, Kovács Endre, Lente István, dr. Magai István, Pálúr Mária, Simon Sándor, Sipos Péter, Szabó Kornél.
A dokumentum fontosságára való tekintettel ezt minden helyi diákkör és valamennyi MEKDSZ-tag megkapja.