Az Origo külön cikkben számolt be arról, hogy elindult Budapesten is a Sunday Assembly mozgalom első gyülekezete. Ez egy ateista-humanista kezdeményezés, melyben állítólag a közösségen van a hangsúly. A cikk Szabó Sebestyén „prédikációjából” idéz: „A világnak minden bizonnyal több közösségi életre van szüksége, a Sunday Assembly ezért az életet ünneplő és befogadó szellemiségű közösségeket hoz létre. Itthon is növekszik a társadalmi elszigeteltség és a magány: a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon 30 százalékkal többen élnek egyedül, mint 10 évvel korábban, számuk elérte az 1,3 milliót. A tartós egyedüllét káros hatással van mind az egyénre, mind a társadalomra, egészségügyi következményei pedig hasonlóak lehetnek a dohányzáséhoz: gyengíti az immunrendszert, fokozhatja a gyulladásos tüneteket, és akár komoly betegségekhez is vezethet.” A vallástalanok gyülekezete erre kínál megoldást.
Egészen megható, hogy a mozgalom a közösségteremtésben nem a nyugdíjasklubokat, természetjáró köröket, vagy a… (percek óta gondolkodom további példákon, de nem jut eszembe más) tekinti mintának, hanem éppen a keresztény gyülekezeteket. A vallástalanok gyülekezetében (ők nevezik gyülekezetnek) van pulpitus, éneklés, agapé és adakozás, sőt, diakónia is. A cikk szerint még földön csúszkáló kisgyerek is. A mozgalom szervezői egy pillanatig nem tagadják, hogy a mintát a keresztény egyházaktól veszik. Az egyház „jó eszköz helyi közösségek kialakítására, közös programok szervezésére, egymás megsegítésére anélkül, hogy lenne közös érdeklődési körük az embereknek… ha valaki ilyenekre vágyott, eddig alternatíva híján csatlakozott egy egyházi közösséghez annak ellenére, hogy addig ateista volt. Ennyi áldozatot megér egy jó közösségbe tartozni. Hogy megpróbálja elfogadni azokat a ‘tanításokat’, amiket esetleg évtizedeken át tagadott.”
Hmmm. Vajon ez egy modern formája a „Nézzétek, hogy szeretik egymást a keresztények!” 2. századi szlogennek? Nekünk a koinónia és az agapé valóban része az Istennel való kapcsolatunknak. Egyébként elsősorban ezért is működik. Isten miatt. Mi, emberek könnyen egymás idegeire tudunk menni, ezt majd az ateisták is megtapasztalják. Kell az a plusz, ami összehozza és egyben tartja a közösséget. A közösség viszont tényleg jelentősen javítja a közérzetünket. Nekem személyesen legalább 70%-ban növelte a településem iránti szeretetemet az a tény, hogy ilyen koinóniában élhetek. Veszprém gyönyörű város, de a gyülekezetem miatt sokkal szebbnek látom, mint egyébként látnám, és néha úgy érzem, egy jó gyülekezet miatt szinte akármilyen várost szépnek tudnék látni. A konfliktusok minden közösségben fájdalmasak, nálunk is voltak ilyenek, de az elmúlt tizennyolc évemet összességében az agapé és a koinónia tartós élménye töltötte be. Valóban klassz dolog ez.
Viszont gyanítom, hogy a Sunday Assembly mögött istenigazából nem egy pozitív minta követése áll, inkább a reakció. (Ezért nem is fog működni hosszú távon. Nem véletlenül kivétel közösségteremtésben az egyház, az ok legalább olyan fontos, mint az okozat, és a kettőt nem lehet felcserélni.) Szerintem ez az ateista kezdeményezés elsősorban nem a közösségteremtésről szól, hanem a köztünk zajló metafizikai természetű vitáról. De rendben, szívesen beleélem magam egy kicsit abba, hogy talán valami meglátszott a keresztény koinóniából a kívülállók számára is. Mégiscsak – akár retorika ez, akár több annál – mi, keresztények vagyunk most a minta! És ez klassz. Úgyhogy köszönöm, köszönjük a dicséretet, továbbítjuk az Úrnak!
Ádám,
te a pozitívumot látod meg inkább. Bennem erősebb a kritikus. Az én szövegértelmezésem, kizárólag a tőled származó idézetmorzsák alapján, így hangzik:
„Ezek a keresztények is voltaképpen csak azért gyűlnek össze, hogy jókat énekeljenek, közösen kajálgassanak, együtt kiránduljanak, beszélgessenek kicsit Istentisztelet után, barátokat találhassanak, stb. Ehhez semmi köze Istennek, ezt Isten nélkül is el lehet érni. Végre csinálunk egy olyan gyülekezetet, ahol mindezek a pozitívumok megvannak, de nem kell úgy csinálni hozzá a tagoknak, mintha hinnének Istenben…majd mi megmutatjuk!”
Lehet, én vagyok túl negatív…
A pozitívumot akartam meglátni ebben a nyomasztó hangulatú történetben… és sikerült.:)
Ádám, én nem igazán értem az indoklásodat, hogy miért tartod életképtelennek ezt az Isten nélküli közösséget?
Sok közösség van Isten nélkül és mégis léteznek, régóta. És lehet, hogy reakció, de eléggé terjedő dolog és az embereknek szüksége van közösségre és emiatt nem fog szerintem hamar megszünni.
Lehet, hogy életképes lesz és nem fog megszűnni. Lelkipásztorként tapasztalatból tudom, hogy egy közösséget nehéz egyben tartani, és ha ez még azzal is meg van spékelve, hogy egy csomó ember eleve negatív identitással kapcsolódik hozzá (mert lássuk be: van valami bizarr, egészségtelen ebben a SA kezdeményezésben), akkor duplán is az. Ez az ateista gyülekezet bizonyos típusú embereket fog vonzani, akiket szerintem nem lesz könnyű közösségbe forrasztani. De lehet, hogy tévedek. Isten nélküli közösségek természetesen vannak, és némelyik klasszul is működik. Azoknak általában valami más céljuk is van. És még mielőtt valaki más jegyezné meg: megbetegítő, egészségtelen, rossz keresztény közösségek is sajnos vannak.
Az evolúcióban is van szerepe az egymás segítésének, ahogy egymás kihasználásának, legyőzésének, megölésének stb is. Úgy lenne őszinte és igaz egy ilyen ateista kezdeményezés, ha bevallanák hogy néha nem szeretni meg együttműködni kell hanem egymást kihasználni, másikat legyőzni stb. 🙂
Enélkül ez egy képmutató vallásoskodó dolognak tűnik. 🙂
Tényleg elég nyomasztó…
Menjünk ezen tovább, itt van például a foci. Sajnos embertársaink egy részét nem ragadja magával ez a nagyszerű sport, mások tehetségtelenek hozzá. De hogy ők is át tudják ennek a sportnak a közösségformáló erejét, kitaláltam, hogy nem használunk labdát. Csak úgy összejövünk egy pályán, csapatokat alkotunk, és focizunk egy jót 🙂
De hogy ők is át tudják ÉREZNI ennek a sportnak
Jó hasonlat. Ők is összejönnek, csak kihagyják a labdát, Jézust. Aztán jól el vannak.
Csak nehogy igaz legyen ez a paródia némely keresztény köntösbe öltözött vallásos összejövetelre, ahol a kapunál, vagy a templomtornyon még szerepel a kereszt, de a bent lévők ugyanúgy kint felejtik Jézust…
Ez az aggodalmam sajnos nem teljesen alaptalan. De talán hasznos is lehet ez a paródia az ilyen halott „keresztény” közösségek számára is, mint tükör…
Rákerestem a Sunday Assembly Budapest honlapjára, hogy megnézzem, mi lett a kezdeményezésből. Egy egy évvel ezelőtti bejegyzést találtam ott:
Kedves mindenki!
Szerettünk volna egy olyan radikálisan befogadó, alapvető értékeit tekintve humanista közösséget létrehozni, ahol esetleges felekezeti és világnézeti különbségeinken felülemelkedve együtt dolgozunk azért, hogy jobb, gazdagabb és okosabb életet élhessünk, tele rácsodálkozással és finom sütikkel. Kevesen voltunk hozzá, nem is tudtuk, mekkora fába vágjuk a fejszénket, beletört…
Ha akad köztetek olyan, aki szívesen folytatná, vagy szeretne csatlakozni a Sunday Assembly Budapest további szervezéséhez, az írjon, és önkénteseink boldogan átadják eddig szerzett tudásukat és tapasztalataikat. Még mindig vannak köztünk, akik örömmel segítenek! 🙂
Sziasztok!
Azt hiszem, kevesen lepődtünk meg a kezdeményezés sikertelenségén. 🙂
Paul Johnson szerintem fején találja a szöget : Isten világi alternatívái nem igen tartanak ki pár évtizednél, és ezek még a legszívósabb kezdeményezések voltak.
Ráadásul folyton változnak is.
„Nincs benne igazság, mert nem áll meg az igazságban”…a pár éve elhunyt nagyszerű református teológiai professzor, Bolyki a János evangélium kommentárjában úgy magyarázza, az ördög lényegében képtelen egy helyben maradni, nyughatatlan. …és tényleg.