Mások gondolatait olvasva én is változom. Ahogy a szavakat, mondatokat, bekezdéseket ízlelgetem, lecsillapodik, kisimul a lelkem, kontúrossá válik az elmém, és régi érzések bukkannak elő, amelyek a napi taposómalomban elrejtőznek, ha egyfajta lelki sabbatként nem szánok rendszeresen időt elmélyült olvasásra. Szeretek olvasni, szeretek elmélkedni az olvasmányaimon, és szeretek írni arról, ami megragadja a figyelmemet. De nem csak szeretem ezt csinálni, e nélkül mást sem tudok jól csinálni. Az olvasás az egyik legfontosabb alapja szinte minden tevékenységemnek, amit eddig gyümölcsözőnek találtam. Tudatosan szánok rá időt, akkor is, ha nincs. Megint a legjobb olvasmányaimból következik egy év végi válogatás.

Teológia

1. Pergátló kifogás az eretnekek ellen (Tertullianus). Kellemes meglepetés volt Tertullianus egyházatya néhány írása, amelyeken ebben az évben rágtam át magam. Ezek közül kiemelkedik a Pergátló kifogás c. műve, amely a keresztény hit apostoli eredetét igazolja történeti érvekkel, a történeti alapokat nélkülöző eretnekségekkel szemben. A második század végi apologéta kissé merev, jogi észjárású ember hírében áll, ehhez képest kifejezetten élvezetes volt számomra tiszta, követhető érvelése, melynek logikája a 21. századi embereknek is emészthető és szerintem meggyőző.

2. Commonitorium (Lerinumi Szent Vince). Vince könyvét fontosnak tartják katolikus körökben, mert a korai egyházi hagyomány szerepét hangsúlyozza az apostoli iratok (a Szentírás) értelmezésében. Protestánsként is megfontolandónak tartom az ötödik századi egyházatya érveit, de Vincével egyetértésben azt is vallom, hogy az apostoli hagyomány végérvényes, ezért semmilyen új kinyilatkoztatás nem adhat annak az első generációk számára ismeretlen jelentést. Ha a szó igazi értelmében katolikusok akarunk lenni, el kell utasítanunk az új kinyilatkoztatáson alapuló tanfejlődés gondolatát (pl. mariológiai dogmák, pápai tévedhetetlenség), és mindig vissza kell térnünk ahhoz a katolikus hithez, amely kezdettől ismert volt az apostolok követői számára.

3. The Book of Revelation (G. K. Beale). Hosszú ideig tartott, de az utolsó lábjegyzetig végigolvastam Beale ezerkétszáz oldalas Jelenések-kommentárját. A presbiteriánus teológus hangyaszorgalma lenyűgöző. Nem hagy egyetlen szempontot sem figyelmen kívül, legyen szó exegetikai döntésekről, nyelvtani megfontolásokról, történeti és irodalmi kontextuális tényezőkről. Beale a Jelenések könyve értelmezésében ötvözi a preterista, futurista és idealista megközelítéseket, és William Hendricksen More Than Conquerors c. könyvéhez hasonlóan „progresszív paralelizmusként” látja a könyv szerkezeti felépítését. Igehirdetőknek inkább Hendricksent ajánlom, exegétáknak Beale-t.

4. History of New Testament Research I. (William Baird). Baird könyve kiváló áttekintés a felvilágosodás utáni bibliakutatás történetéről, átfogva az 1700-tól 1870-ig terjedő időszakot. Baird kritikai nézőpontjával nem teljesen azonosultam, de a kor teológusainak és teológiai útkereséseinek katalogizálását rendkívül hasznosnak találtam számos ma is élő kérdés filozófiai gyökereinek megértéséhez. (A könyvről a reflexióimat ebben és ebben a cikkben írtam meg.)

5. Apostolic Bedrock: Christology, Identity, and Character Formation According to Peter’s Canonical Testimony (Hans Bayer). Dr. Bayer professzorom volt, elsősorban bibliakritika történetet és hermeneutikát tanultam tőle. Jövőre jelenik meg Péter apostolról szóló monográfiája, melyben az apostoli „Kőszikla” kanonikus bizonyságtételében látható egységet és Péter személyes hitbeli jellemfejlődését elemzi. Kézirat formában olvastam el a kötetet, nagyjából Martin Hengel Simon Peter c. hasonló témájú könyvével egy időben. Bayer jövőre megjelenő tanulmánya alaposságban szerintem felülmúlja Hengelét, és a Péter és Pál közé mély árkot húzó tübingeni előfeltevéssel szemben, mely a Hengel-monográfiát is meghatározza, Bayer az apostolok üzenetének egységét hangsúlyozza. A könyv következtetéseivel egyetértek.

Spiritualitás

1. Istennel mindenen át (Corrie ten Boom). Ezt a rövid történeteket tartalmazó könyvecskét feleségemmel és fiaimmal együtt olvastuk a vasárnapi ebédekkor. Régóta mély tiszteletet érzek a második világháború idején zsidókat bújtató és ezért családjával nagy árat fizető Corrie ten Boom iránt. Sokan ismerik a Menedék c. regényt, melyben a holland asszony megírta családja (tragikus-dicsőséges) történetét, ez a rövid epizódokból álló kis könyvecske viszont kevésbé ismert. Noha nem először olvastam, Corrie ten Boom eleven hite és öniróniával fűszerezett bizonyságtétele újból magával ragadott.

2. A bűnbánat (Thomas Watson). Ezt a könyvet is együtt olvastuk a családommal. A puritán szerző gyönyörű képekkel és bibliai hivatkozásokkal beszél a bűnbánat szükségességéről, nehézségeiről és áldásairól. Újból és újból visszatérek ehhez a remek könyvecskéhez, mert bár sok könyvvel találkoztam a témában, biztosan állíthatom: nem olvastam mélyebb és szebb írást a bűnbánatról. (Vö: A bűnbánat: a menny gyémántjai.)

3. The Pilgrim’s Progress I-II. (John Bunyan). (Magyarul: A zarándok útja.) Minden idők legtöbb kiadást megélt könyve, háromszor annyi nyelvre fordították le, mint a Harry Potter meséket. És ez nem véletlen. Bunyan allegorikus regénye a keresztény lelkiségi irodalom egyik legbölcsebb darabja. Az elmúlt évtizedekben sajnos megcsappant az érdeklődés iránta, de ha rajtam múlna, majdhogynem kötelező olvasmánnyá tenném a gyülekezetekben. A puritán üstfoltozó regénye a hit bölcsességének gazdag tárháza. Jó párszor végigrágtam már magam rajta, és tudom, sokszor vissza fogok még térni hozzá.

Kultúra

1. A rózsa neve (Umberto Eco). Eco halálakor úgy döntöttem, elolvasom újra legismertebb regényét. Már első olvasáskor is megbabonázott a könyv hangulata, noha nem vagyok biztos abban, hogy az ateista olasz író egészen jól értette annak a világnak a belső mozgatórugóit, amelyet bemutat. A posztmodern regény megint megnyitotta előttem a középkor könyv- és füstszagú univerzumát, amely telve van súlyos titkokkal és izgalmas rejtélyekkel.

2. Szent Lajos király hídja (Thornton Wilder). Gyönyörű regény halálról, életről és isteni gondviselésről, amit a Cambridge-i Anchor nevű pubban olvastam, egy korsó sör mellett, szintén másodjára.

3. Flannery O’Connor Minden összefut c. novelláskötete az amerikai Dél és a tönkrement kapcsolatok nyomasztó világába vezetett, ahol a kegyelem utolsó utáni mozzanatként dereng fel, hogy megváltsa és megtisztítsa ezeket a lehangoló és beteg elbeszéléseket. A szereplők saját természetük súlyától süllyednek lefelé, egymást is magukkal vonszolva, mikor epifániaként éri őket a váratlan felismerés, hogy szinte mindent rosszul gondoltak és tettek. O’Connor fullasztó hétköznapi történetekben rajzolja meg az emberi lélek nyomorúságát, majd idegen testként, mégis hajszálpontos illesztéssel szúrja be az isteni meglátogatás katartikus csattanóit.

4. Harry Potter és az elátkozott gyermek (J. K. Rowling, J. Tiffany, T. Thorne). A színdarabként megírt folytatás tökéletesen illeszkedik a hetedik kötettel elvileg lezárt mesesorozathoz, sőt, az apa-fiú motívum körbejárásával új dimenzióba is emeli azt. Ezerféleképpen el lehetett volna rontani ezt a folytatást, de nekem szinte maradéktalanul tetszett.  Sőt, nem csak tetszett, de fiúként is és apaként is átéltem a történetet, részévé váltam.

5. A tudomány területén izgalmas felfedezés volt számomra idén Joachim Bauer Az együttműködő ember c. kötete. A német molekuláris biológus, neurobiológus, belgyógyász és pszichiáter a lélektan és a genetika határán mozogva azt mutatja be – rengeteg tudományos kutatás ismertetésével –, hogy szemben azzal, amit Darwin elmélete mond, az ember nem a túlélésért folytatott versenyre lett „teremtve”, hanem az együttműködésre. Bauer továbbra is naturalista és evolucionista alapon értelmezi az élet rendszereit, de azok közé tartozik, akik vitatják a darwinista magyarázat helyességét, és új utakat keresnek az ember eredetének és működésének tudományos megértésében. Bár a szerző világlátása alapvetően eltér az enyémtől, a könyv közvetve megerősíti azt, amiben keresztényként a Biblia alapján hiszek. Bauer könyvének meglepő üzenetét a magam számára úgy fordítottam le, hogy „kezdetben volt a kapcsolat és a szeretet”. A könyvből éppen csak Isten hiányzik.