Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológia ellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban. Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?
Először is bűnbocsánatot. Mivel a bűn fogalma fontos alakváltozáson ment át az elmúlt évtizedekben, sokan nehezen értik ma már, hogy miért van egyáltalán szükségünk bűnbocsánatra. Az emberek mégsem teljesen tudatlanok a bűnnel kapcsolatban. Mindenki tudja a szíve mélyén, hogy még a saját maga által támasztott elvárásoknak sem tudott megfelelni. Mindenki vágyik feloldozásra. Mindenki tisztában van azzal, hogy ha van igazságos Isten, akkor bajban van. Nem véletlenül tartják olyan sokan ellenszenvesnek az igazságos Istenről szóló elképzelést. Az evangélium viszont bűnbocsánat. A bűnbocsánat alapja az, hogy az igazságos Isten Jézus Krisztusban magára vette a vétkeinket és önmagát büntette meg helyettünk. Az evangélium arról szól, hogy aki bizalommal hozzá fordul, az átment az ítéleten és megigazult. A keresztény hit feloldozást ígér azoknak, akik készek Isten előtt megbánni a vétkeiket.
Másodszor, feltámadást. A jövővel kapcsolatban egy dolog tűnik biztosnak: a halál. A kereszténység viszont azt a döbbenetes hírt képviseli, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból és legyőzte a halált. Az evangélium arról szól, hogy ha hiszünk Jézus Krisztusban, mi is legyőzzük a halált és örököljük Isten eljövendő országát. Ez nem a görögök alvilága, amelyben árnyakként léteznek tovább az elhunytak, nem is egy éteri mennyország, ahol lábukat lóbálva hárfáznak a kérubok, hanem egy teljesebb, dicsőségesebb testi létezés, amelynek fő jellegzetessége a romolhatatlanság és Isten közelsége. A keresztény evangélium olyan új világról beszél, amelyben nincs többé halál, fájdalom, szomorúság. Meggyógyulnak a sebek és a halált elnyeli az élet. Ez a hír összehasonlíthatatlanul jobb minden más reménységnél. Ez jobb a nirvánánál, jobb a Brahmanban való feloldódásnál, jobb az elmúlásnál, jobb a reinkarnációnál. Az evangélium örök életet kínál azoknak, akik hisznek.
Harmadszor, Istennel való kapcsolatot. A kereszténység szerint az ember legfőbb problémája az, hogy megszakadt Istennel a kapcsolata. Azért fordulunk a teremtett világ dolgaihoz őrült és egészségtelen vágyakkal, mert hiányzik a szívünk közepéből Isten jelenléte. Istennel való kapcsolatra lettünk teremtve, nélküle hiábavaló sóvárgással éljük az életünket. Az evangélium az Istennel való kapcsolat helyreállítását kínálja az embereknek. Megbékélhetünk vele, és ő kész irgalommal felénk fordulni, sőt, beköltözni a szívünkbe a Szentlélek által. Ha ő ezt megteszi, akkor nem csak nem leszünk soha többé egyedül (még akkor sem, amikor hiányzik az emberek társasága), de olyan Jelenlét vesz bennünket körül, amely a legmélyebb sóvárgásunkat is oltja. A kereszténység ígérete az, hogy a megtéréssel ez a szeretetkapcsolat már most elkezdődik, az eljövendő világban pedig teljessé lesz. Látni fogjuk Istent színről-színre, és nem fog soha, semmi elválasztani többé a szeretetétől.
Negyedszer, közösséghez tartozást. A keresztény hit összekapcsol mindazokkal, akik hozzánk hasonlóan megismerték Istent és várják az ő országa eljövetelét. A kereszténység már a kezdetektől közösségi műfaj. A bűnbocsánat által Isten családjába kerülünk. Ez egy nemzetközi család, nemtől és nemzettől, bőrszíntől és társadalmi rangtól függetlenül mindazok ehhez a családhoz tartoznak, akik Jézus Krisztusba vetik a bizalmukat és általa mennek Istenhez. Az evangélium bekapcsol Isten népébe. Olyanok, akiknek nem volt közösségük, közösségre lelnek. Akik nem tartoztak sehova, egy nagy család tagjai lesznek. Ez megvalósul nagyban is és kicsiben is, világméretekben, történelmi távlatokban is, és helyi szinten, egyszerű hívők gyülekezeteiben is. Egy közösséghez tartozás persze soha nem problémamentes. De ez a közösség az Isten eljövendő országának a népe. Az evangélium azt kínálja, hogy részese lehetünk Isten népének.
Ötödször, küldetést. Az evangélium értelmet ad az életünknek. Új identitást kínál, amikor kihív a korábbi életünkből, hogy többé ne Isten nélkül éljünk, és új küldetéssel bíz meg bennünket, amely célt ad az életünknek. Jézus követői só és világosság a világban. Van feladatuk. Az a küldetésük, hogy szeressék Istent teljes szívvel, és szeressék felebarátaikat úgy, mint magukat. Feladatuk, hogy úgy éljenek, hogy az emberek rajtuk keresztül megismerhessék Istent és akit elküldött Megváltóul, Jézus Krisztust. Az evangélium nem csak a sikeres embereket állítja pályára, hanem mindenkit. Az evangélium az elrontott, széttört életű embereket is új identitással ajándékozza meg. Nincs az a sors, amit Isten ne tudna új pályára állítani Jézus Krisztusban. A legreménytelenebb ember is célt kap, amikor az evangélium által és a Szentlélek erejével Isten követévé válik. Aki hisz Jézus Krisztusban, az tudja már, hogy mit kezdjen az életével, akármennyire elrontott is az.
A kereszténység ezt kínálja az embereknek. Bűnbocsánatot, feltámadást, Istennel való kapcsolatot, közösséghez tartozást és küldetést. Persze, formálja a kultúrát is, ellenpólust képez a progresszív világképpel szemben, irgalmasságot gyakorol az elesettek felé, megszámlálhatatlan szociális program és kulturális érték kapcsolható hozzá, és ez mind fontos. De az evangélium a kereszténység igazi kincse.
Isten népe számára fontos szerepe van az emlékezésnek, emlékeztetésnek.
Elolvasva a posztot, többek között a 2 Pét. 3:1 igeverse jutott eszembe:
„Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok:
ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat,”
Köszönöm az emlékeztető gondolatokat.
„A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti.” 1 Korinthus 1:18
A magam részéről kiemelném a harmadik és negyedik pontot.
Az első kettőt meg az utolsót lehet értelmezni pusztán absztrakt teológiai fogalom szintjén.
A közösség, az Istennel és a másokkal a személyes kapcsolat az, ami viszont absztrakt fogalmakkal alig-alig írható le, és a lényeges kérdések, hogy kicsoda Isten, kicsoda a másik ember és ki vagyok én magam.
Ez tölti meg igazán tartalommal nem csak a küldetést, de a bűnbocsánatot és a feltámadást is.
A poszt – talán a szerzői szándékkal ellenkezve – jól megfogalmazza, miért van válságban a kereszténység hagyományos/hivatalos változata. Kicsi a kereslet az általa első rétegben kínált előnyökre.
Az ókori ember a világ problémáit látva elmerengett, és egészen más következtetésekre jutott, mint a mai ember.
Bűnbocsánat: kevesen hiszik, hogy a világ azért nem tökéletes, mert az „ősbűn” elvette a tökéletességét. Az ókori judaisták így gondolták, számukra ezért volt fontos a tökéletesség korát bevezető bűnbocsánat. A mai ember meg nem így gondolja: nem hiszi, hogy volt a világnak tökéletes állapota.
Feltámadás: kevesen hiszik egyszerre, hogy van feltámadás, ÉS hogy egyesek a kárhozatra támadnak fel. Ez mai szemmel nagyon szeretetlennek tűnik, ezért nem értenek vele egyet a szeretetet fontosnak tartó emberek. Az ókori értelemben vett feltámadás nem vonzó. A mai ember szerint vagy nincs feltámadás, vagy mindenki egyformán a szerető örömre támad fel.
Istenkapcsolat: ez is ókori judaista elképzelés. Miszerint a világ azért nem tökéletes, mert megromlott az ember kapcsolata Istennel. Majd akkor lesz tökéletes, ha helyreáll az eredeti kapcsolat. Ez ma kb. semmit sem jelent. Nem alapértelmezett, hogy kéne legyen istenkapcsolat. A mai ember szerint az istenkapcsolat nem tényező a világ alakításában.
Közösség, küldetés: megosztó előnyök. Van, aki ezekre gerjed, de legalább annyian haragszanak érte, vagy egyszerűen unják, fárasztónak tartják a küldetéses figurákat, meg a közösségi nyüzsgést. Miért nem maradnak nyugton, miért nem hagyják demokratikusan békében az embertársaikat.
Nem kell a fentiekkel egyetérteni, vagy akár szimpatizálni (én sem teszem), de ezek jelentős tényezők a hagyományos kereszténység vonzerejének csökkenésében. Szerencsére ez csak az első réteg, alatta is marad Jézusnak mondanivalója. Pl.: egyenlőség, testvériség, szabadság, egységes mérce, embertársad = önmagad, stb. Ezek nagyon korszerű és aktuális gondolatok.
Kedves László,
Nem, egész máshogy állnak a dolgok. A poszt jól megfogalmazza a kereszténység lényegi üzenetét. A kommented tartalma viszont tökéleteses illusztrálja, hogy nem érted mi a kereszténység, teljesen más logikával, más előfeltevésekkel érvelsz, következésképp a ker. egy kilúgozott, a saját szád íze szerinti válfajával házalsz, ami nem sokakat érdekel, és semmilyen hatással nincs. Ez önmagában nem lenne baj, ha megtartanád önmagadnak… A kereszténység nincs válságban, mégpedig azért, mert azt nem emberek csinálják (elsősorban). Az ember van válságban, aki a kereszténységet is eltorzítja a mocskos kezeivel (igen, az ősbűn miatt). A kereszténység a szuverén Isten cselekedete, s a mai negatív tendenciák is részét képezik az Ő akaratának és tervének. (Lk 21,8-38; Jel 17) Isten nem csúfoltatik meg. (Gal 6,7) A te istened viszont nem más, mint az ember szolgálatában álló tehetetlen absztrakció, ellenben a biblia és a kereszténység Istene a világ szuverén ura. (Ajánlom olvasásra különösen Pál római, efezusi és kolosséi leveleit.)
Te tényleg azt hiszed, hogy Isten a mi teremtményünk és a valóságot mi alakítjuk? Kit érdekel, hogy a mai ember mit gondol, s mit tart elfogadhatónak? Vagy úgy gondolod, hogy a valóság/igazság az emberi gondolkodástól s a kereslet-kínálat kommerciális elveitől függ? A kereszténység nem emberi portéka, amit vonzóvá kell tenni, nehogy rajtunk maradjon, mint a pékre a száradt kenyér. A ker. az ember megmentését és boldogságát egyedül garantáló, nagyszerű és feltartózhatatlan isteni cselekedet. Kívánom, hogy ismerd meg és éld át.
Köszönöm ezt az írást!
Szerintem is fölmerül, mennyi embert vonz ez és mennyit inkább taszít.
Hogy mást ne mondjak : nem vonom kétségbe Ádám, sok ember van akit a bűntudat a megtérés felé hajszol. Azonban szerintem sokkal több az, aki meglehetősen elégedett saját erkölcsi szintjével.
Érdemes megemlíteni : a világ egyetlen többé kevésbé intakt vallási ereje az iszlám, amiben nincs meg a kereszténység állandó egzisztenciális vívódása. Egyszerű minden, ha betartod a menübe mész, ha nem ki fogunk nyírni vagy levágjuk a kezed.
Ez a vallás szilárdan áll, a kereszténység meg egykori törzsterületén nyűszítő kisebbség, egyre szűkülő befolyással és egyre nagyobb nyomás alatt.
Jellemző, hogy az iszlám legnagyobb kihívása ugyanúgy a nyugati típusú szekuláris modernizáció, és nem a kereszténység, ami legfeljebb akkora kihívás, mint a katolikus egyháznak a Jehova tanúi.
Ráadásul nem mellesleg az iszlám a gátlástalan nyugati hódítás és kizsákmányolás ellensége, így felszabadító erő is eggy kapzsi és züllött birodalom, a Nyugat ellen. Az iszlám nagyon sok híve szemében egyszerre hagyomány, erkölcs, forradalom amivel szemben a progresszív és erkölcsi gátjait vesztett Nyugat áll, a mérhetetlen mohóság, bujaság és kegyetlenség summája, a kereszténység meg egy nagy semmi .
Érdemes végiggondolni, a „Jedi dzsihád ” című szatirikus politikai mű szerzője a Csillagok Háborúja lázadói, és a mai dzsihadista mozgalom között vont párhuzamot.
Azonban ez nem csak szatíra : nem kétséges, hogy százmilliós tömegek pont így gondolkodnak, Amerika a gonosz birodalma, aki öl és rabol, amúgy pedig teljesen dekadens. Velük szemben az igaz vallás harcosai, a mai dzsedi lovagok, a dzsihádi harcosok állnak…. egy bölcs és jámbor molla, aki felkészíti az igaz hit katonáit a gonoszok ( nyugatiak és formálisan muszlim szövetségeseik) elleni harcra ( pl öngyilkos merénylet formájában) kb Obi Van Kenobi, a magát felrobbantó pedig hős.
Persze ez nem ilyen egyszerű, mert az iszlám világ is egyre reped, belső problémák és pont a szekularizáció hullámai miatt, de hogy van ilyen olvasat, az nem kétséges.
De a nyugati progresszív ember szemében sem alternatíva a kereszténység. Egy ateista világosan elmondta nekem, ha tegyük fel lenne is Isten, semmi joga beleszólni az ő életébe, mert ő ugyanúgy szuverén, mint Isten.
„Te tényleg azt hiszed, hogy Isten a mi teremtményünk és a valóságot mi alakítjuk? Kit érdekel, hogy a mai ember mit gondol, s mit tart elfogadhatónak?”
– Nem, én nem hiszem ezt. Azt gondolom, hogy a valóság számunkra adott, Isten pedig az attribútumaiból következően felettünk áll (tehát Ő irányít, és nem mi).
A befogadói piacára viszont mindenki figyel, Isten is, ezért adta az Ószövetséget abban a formában, amiben be tudták fogadni, az Újszövetséget pedig abban a későbbi formában, amiben a Jézus korabeliek be tudták fogadni. Mi is keressük azt a formát, amiben a mai ember be tudja fogadni. A tartalmat nem alakíthatjuk át, de a formát nagyon is, az egyház is ezt tette, minden keresztény egyház, minden korban, mindenhol.
Jézus tanításának éppúgy része a feltámadás, a bűnök következménye és a kegyelem, mint az embertársad = önmagad. Az exponálás szögét viszont megválaszthatjuk, az nem hamisítás, feltéve, hogy az összkép nem módosul.
Kedves Vértes László,
„Közösség, küldetés: megosztó előnyök. Van, aki ezekre gerjed, de legalább annyian haragszanak érte, vagy egyszerűen unják, fárasztónak tartják a küldetéses figurákat, meg a közösségi nyüzsgést. Miért nem maradnak nyugton, miért nem hagyják demokratikusan békében az embertársaikat.”
Esetleg kimaradt egy szó? Ha arra gondolsz az 1950-1990-es évekre utalva, hogy miért nem maradnak otthon, és miért nem hagyják _népi_ demoikratikusan békén az embertársaikat, akkor értem a nyilvánvaló iróniát.
Egyébként szerintem nagyon el vagy tévedve a demokráciát illetően. A véleménynyilvánítás szabadsága nélkül nincs demokrácia.
„…………………………………………………………………..Ráadásul nem mellesleg az iszlám a gátlástalan nyugati hódítás és kizsákmányolás
ellensége, így felszabadító erő is egy kapzsi és züllött birodalom, a Nyugat ellen.
…………………………………………………………………..”
Bár hiányos rálátásom van világunk jelen eseményeire, számomra a Jób könyvének
24. része a válságos időszakok legjellemzőbb eseményeit írja le. Isten akarata,
hogy népe felismerje az ítéletre megérett korszakokban, elérkezett az ítélet ideje.
Az ige szerint akkor saját népe nem látta ezt. És napjainkban ……………?
Régebben egy másik poszt alatt már idéztem a könyv ezen részéből, most ismét
idemásolok néhányat:
„Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is
nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?!
A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
……………………………………………………………………A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
A hegyi zápor csurog le róluk, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
……………………………………………………………………
Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe
vivő útra.
……………………………………………………………………
De megtámogatja erejével a hatalmasokat; ……………………………….
Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?”
László,
A kommentedből mégsem az jön le, hogy Isten a valóság alapvető és végső meghatározója. Kicsi a kereslet az evangélium nem evilágra korlátozódó értékeire – mondod -, az emberek zömének ez nem kell, mert az nem jól van tálalva, nem elég vonzó, stb. Tehát Isten vagy nem tudja mi lenne jó az embernek, vagy nem tudja azt megfelelően csomagolni; nem érti jól saját befogadói piacát, segítenünk kell neki. Ami azt illeti, tényleg nem túl hatékony marketinget választott a projekthez, hiszen „üzletkötőit” folyamatosan megvetették, üldözték, majd egyszülött Fiát, aki az üzenet esszenciáját testesítette meg, elárulták és meggyilkolták (Lk 20,9-18). S bizony, maroknyi, reszkető követőit is eltaposták volna hamar, ha nem Ő tartott volna kezében minden szálat. A kereszténység üzenetét nem lehet befogadható formára hozni s eladni az embereknek. Eredeti formájában kell hirdetni, mert ezt a parancsot kaptuk (Lk 24,47), s Isten elvégzi az Ő munkáját. Ez az üzenet mindig gyűlöletes lesz az emberek többsége előtt, mert Istent is legfeljebb a saját akaratának puszta függelékeként képes elviselni, Úrként semmiképpen sem.
A torzítatlan evangéliumi üzenetet nem tudja elfogadni egyetlen ember sem önmagától, mert gyűlöli; s ha mégis elfogadja, ez nem akkor történik meg, ha a megfelelő formába van felkínálva neki, hanem akkor, ha Isten Szentlelke újjászüli a szellemi halálból, mert csak akkor fogja meglátni az igazságát annak, ami azelőtt érdektelen bolondság volt a számára (1Kor 2,14; Jn 3,3). Persze a legtöbb ember előtt ez a gondolat sem elfogadható, mert ellentmond az emberi szabad akarat eszméjének. Pedig nem csak az Írás, de a tapasztalat is igazolja ezt. Magam sem egy előny-hátrány érdekkalkuláció alapján fogadtam el, hogy bűnös vagyok, s egyetlen reményem Isten Krisztusban elvégzett váltsága, amely a számomra is reálisan megragadható (annak minden következményével együtt: bűnbocsánat, istenkapcsolat, feltámadás, közösség, küldetés), hanem az ige szelíd, mégis kényszerítő erejének hatására – úgy csupaszon, formátlanul, ahogyan az evangéliumokból szól hozzánk. A bibliai etika (s amit ez eredményezne, a jólét) nem az evilági előnyök értelmi belátásán keresztül válik a sajátunkká (mert az értelmünk is megromlott a bűn miatt), hanem Isten újjáteremtő munkája révén. A megújított értelmemmel felfogom mit tett értem Isten Krisztusban, elfogadom, s ez az új élet kezd élni és hatni bennem (1Kor 1,21; Kol 1,5-6). A keresztény étosz az új élet következménye, Isten ajándékára adott hálaválasz. Aki nem fogadja el az ajándékot, az egy olyan világnézet és praxis fogja marad, amelynek centrumában az ÉN van, így az a bibliai etika par excellence tagadása.
Nem az a kérdés valójában, hogy hányan hisznek a bűnbocsánat, feltámadás, istenkapcsolat, és a közösség fontosságában, hanem az, hogy ezeket Isten fontosnak tartja-e, s ezért teremtettségünknél fogva a valóságunk megkerülhetetlen és alapvető részét alkotják-e minden ember számára. S a legalapvetőbb kérdéshez ez: kinek az értelme a végső, valóságalkotó erő? Istené, vagy az emberé?
Josephus gondolatai úgy hatnak rám mint a forrásvíz. Tiszta és üdítő.
Az evangélium, a Szentlélek és Isten valósága ragyog keresztül rajtuk.
Soli Deo gloria.
Nem az evangéliumon kell változtatni, hiszen az ember sem változott, mióta világ a világ.
Szerintem éppen az a probléma, ha egy butított evangéliumot, vagy butított kereszténységet hirdetünk, ami már csak nyomokban tartalmazza az eredetit, ami megmenti az embert.
Mintha a gyógyszerből kivonnánk a hatóanyagot, amitől egyébként keserű volt, és csak cukorszirupot adnánk a betegnek. Szívesebben venné be, de meghalna.
Mondok egy példát: amikor a gyülekezetünkbe jött egy fiatal pár, első alkalommal, csak ültek, sírtak. Azt érezték, erre van szükségük, óriási hatással volt rájuk a prédikáció és az alkalom.
Később szerettek volna csatlakozni a gyülekezethez. Mondtuk nekik, hogy mivel nem házasodtak még össze (már erre készültek egyébként), szeretnénk ezzel várni addig, míg megházasodnak.
Ők maguktól úgy döntöttek, hogy inkább szétköltöznek addig, hogy bemerítsük őket és csatlakozzanak a gyülekezethez, és kb. 1 hónapra rá megvolt az esküvő is.
Többször hallottam erről beszélni őket, mai napig könnyes szemmel. Ma már saját otthonában házicsoportot vezető, 3 gyerekes család.
Másik példa: egy vallásos srác eljött az egyik táborunkba. Két nap beszélgettünk vele, azt mondta, ő jól érzi magát, de ő végül is hívő.
Harmadik este a prédikáció után úgy jött ki, hogy nem tudtam, mi baja. Sírt. Mondtam neki, hogy imádkozzunk.
Ő életében először imádkozott szabadon. Kb. így: Istenem, sajnálom, hogy eddig én irányítottam az életemet, nem engedtem, hogy te legyél az Úr. Szeretném, ha mostantól kezdve ez nem így volna. Bocsánat, hogy… (felsorolta, amit bűnnek érzett)… Köszönöm, hogy te vagy a mennyei atyám. Ámen.
Találkoztam vele később. Elmesélte, hogy a kollégiumi felvételin megkérdezték tőle, mi volt a nyáron. Elmondta, hogy mi történt. Nem is vették fel…
Elmondta, hogy egy zenekarban dobolt, de aztán kilépett, mert már nem érdekelte. Üresnek találta. Senki nem beszélt vele semmi érdekesről, és valahogy már nem vonzza ez az egész. stb.stb.
Anélkül, hogy bármilyen istentiszteleten részt vett volna közben.
Isten elkezdett dolgozni az életükben az evangélium által és megváltoztatta az egész életüket.
A bukott ember ma is bukott ember. Az evangélium meg ma is az egyetlen hatalom, ami képes megmenteni a bukott embert.
Régen foglalkoztat ez a cikk és a beszélgetés. Végre írtam is róla egy reflexiót: https://nagyvarsanyibaptista.hu/felkeszulni-az-oromhirre/
Josephus hozzászólása —– eloszlatta a kétségeimet és a bizonytalanságomat,—–tökéletesen megerősitette az értelmezésemet,—- nagyon hiányzott a lelki békémhez és a megnyugvásomhoz.— nem volt véletlen— köszönöm.
„Hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között…”
(Lukács ev. 24:47)
.
„Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.”
(Luther Márton – részlet a 95 tételből)
.
„Ha korszerűek akarunk maradni, valami örökkévalót kell mondanunk.”
(Simone Weil)