Umberto Eco Baudolino című regényében a vallás kérdéseivel foglalkozik, de egészen más szemszögből, mint A rózsa neve vagy A Foucault-inga esetében. Ebben a regényben keveredik a valóság és a babona, a tényleges történelem és a középkori hiedelmek alapján ténylegesen megélt történelem. Eco feleleveníti azt a korabeli vélekedést, hogy létezett keleten egy bizonyos János pap, akinek keresztény országlása új erőt jelenthetett volna a keresztény nyugatot fenyegető veszélyekkel szemben. A könyv főhőse, Baudolino útra kel, hogy megkeresse János pap királyságát. Útitársak is szegődnek mellé, akik különböző indítékokból szintén ezt az országot akarják megtalálni. Vele megy Abdul, akit ismeretlenül is rabul ejtett álmai asszonya, valamint a Poéta, Nikétász, és Salamon, a zsidó rabbi, aki azok után az elveszett törzsek után kutat, amelyek állítólag János pap országában telepedtek le.

A társaság egy nap elérkezik a Szambatüon folyóhoz. Az olvasó megremeg a kőfolyam gyönyörűségétől, melyen túl a zarándokok elérhetik János szerpap országát, a János pap országához vezető út utolsó állomását. A Szambatüon minden szombatnapon megáll, ami akadályozza a zsidókat az átkelésben, hiszen ők azon a napon nem tevékenykedhetnek. Félreérthetetlen Eco szimbolizmusa a vallásos vágyak és a bizonyosság problematikájának bemutatására. János szerpap országa nemcsak a János pap országába vezető út, de zarándokaink keresésének is utolsó állomása. János pap országába ugyanis soha nem jutnak el. Egyetlen egyszer nyílik lehetőségük rá, hogy átmenjenek a két ország határán, de egy válságos pillanatban gyors és végleges döntést kell hozniuk, és az adott helyzetben – végzetes módon – vezetőik éppen azok az eunuchok lennének, akik addigra hitelességüket elveszítve a legkevésbé sem számíthatnak mások bizalmára. Az út bezárul, és Baudolinoék úgy térnek haza, hogy soha nem látták se János papot, se országát. Bizonyítékaik legjobb esetben is csak közvetettek.

Eco a hitetlenség elismerésre méltó pápája. Aki nem akar hinni, minden gyanúját igazolva látja, mikor ennek a remek írónak a könyveit a kezébe veszi. Hiszen tényleg: ki az, aki azt mondhatná magáról, hogy megjárta a túlvilágot? Minden vallásos ismeret közvetett módon hirdeti az Országot, és mindenki csak János szerpap országáig jut. Nem felettébb gyanús ez?

Gyanúsnak gyanús, de nem megdönthetetlen bizonyíték. Sokakban megfogalmazódik ugyanis egy másik gyanú is. Ez pedig azzal a nyugtalansággal van kapcsolatban, ami annyi embert indít zarándoklatra. Mintha nem éreznénk otthon magunkat, folyton az elveszett törzseket, álmaink asszonyát, vagy a tökéletes országot keresnénk, legyen az Éden, Eldorádó, Kommunizmus, vagy a János pap országa. Ha mi találjuk ki ezeket, nem azért tesszük-e, mert hiányosnak érezzük magunkat nélkülük? És ez nem azt jelenti vajon, hogy valamilyen módon mégis létezik János pap országa? Mi lehetne a megdönthetetlen bizonyíték ezzel kapcsolatban? Talán az, ha valaki egyszer nemcsak az eunuchoktól hallana az Országról, hanem valóban eljutna oda, és vissza is jönne onnan.

A dolog ezen a ponton válik hihetetlenül izgalmassá, hiszen másfélmilliárd ember névleges vagy tényleges hite arra a hírre épül, hogy Tibériusz római császár idején Yeshua rabbi megjárta a halált, és visszajött. Nem újraéledt, hanem feltámadt. „Mortuus est et resurrexit.” Elképzelhető, hogy a tényleges történelem és a középkori hiedelmek alapján megélt történelem ezen a ponton találkoznak? Ha igen, az alapjaiban rengeti meg a világot. „Istenkáromlás gondolkodás nélkül tiszteletet érezni olyasvalaki iránt, akit hinnünk kell, vagy megbotránkoznunk benne.” (Kierkegaard)

A bejegyzés az Erosz nyomában c. esszékötetem egyik fejezete. A könyv a Harmat Kiadónál vagy könyvterjesztőknél megvásárolható. Ár: 1200 Ft.