Egy éve tört ki az orosz-ukrán háború. Azóta sokan, sokféle szempontból elemezték, hogy milyen okok vezettek a háborúhoz és milyen módon érhet az véget. Vannak globalisták és nacionalisták, cinikusok és moralisták, fukuyamai idealisták és mearsheimeri realisták, apokaliptikusok és triumfalisták, és ezek mindenféle szubjektív és objektív árnyalatai. Én is nagyon sok elemzést meghallgattam, megnéztem, órákig tudnék mesélni arról, ami összeállt a fejemben. De erről inkább a szakértők beszéljenek. Ehelyett azt a nyolc szempontot foglalom most össze, amelyeket a Bibliát olvasva tartok fontosnak a hozzáállásunk kialakításában. Nem szenvtelenül írom ezeket, de nem is az érzéseimre akarok támaszkodni, hanem arra, amit Isten igéje alapján a világról és az emberi szívről megértettem.

1) A háborúk az ember bűne miatt vannak. Következményei annak, hogy Isten ellen fellázadva autonóm „istenekké” váltunk, akik magunk döntünk jóról és rosszról (1Móz 3,22). Teremtőnktől elszakadva önzők, irigyek, viszálykodók lettünk, tele mohó kívánságokkal és rablásvággyal, és mivel másokról is azt feltételezzük, hogy önzők és viszálykodók, nem bízunk egymásban. Mivel nem bízunk egymásban, mi akarunk a legjobb pozícióban lenni, hogy ne mások vegyék el, ami nekünk van, hanem mi vehessük el tőlük, amire szükségünk van. Jakab írja: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg…” (Jak 4,1-2) A népek és birodalmak mohósága is az emberi szív bűnös indulataiból származik.

2) Isten a világ szuverén uraként felemel és letaszít birodalmakat. Ézsaiás próféta írta Asszíriáról, amelyet Isten Izráelre hozott föl ítéletként: „De ha véghezvitte az Úr minden tettét a Sion hegyén és Jeruzsálemen, megbünteti majd az asszír király dölyfös szívének gyümölcsét és nagyralátó szemének dicsekvését. Mert ezt mondta: Kezem erejével vittem véghez ezt, és bölcsességemmel, mert értelmes vagyok: megszüntettem a népek határait, értékeiktől megfosztottam őket, hatalmammal letaszítottam a trónon ülőket. (…) Dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Hát henceghet a fűrész azzal szemben, aki őt húzza? Mintha a bot akarná azt suhogtatni, aki őt fölvette, és a vessző fölvenni az embert! Ezért az Úr, a Seregek URa sorvadást bocsát Asszíria kövérjeire, és dicsősége alatt láng lobban majd fel, tűznek lobogása.” (Ézs 10,12-16)

3) A birodalmak ragadozók, amelyek erőfölényükkel visszaélve fenyegetik a kisebb nemzetek létét. A birodalmak is kis kezdetből nőttek naggyá, és nagyra nőve hegemón szerepüket védik más birodalmaktól, saját hatalmuk biztosítása érdekében pedig az erőtlenebbeket zsarolják, fenyegetik, igázzák le. Amikor Dániel próféta a kor egymást követő birodalmairól kapott látomást, mindegyiket ragadozó állatként látta: az első oroszlán sasszárnyakkal, a második medve három bordával a szájában, a harmadik négyfejű párduc madárszárnyakkal a hátán, a negyedik tízszarvú fenevad vasfogakkal, amely eszik, rág, és a maradékot eltapossa (Dán 7,3-7). Ebben a háborúban is ragadozó birodalmak gigászi küzdelmét látjuk, a vesztesek pedig a kisebb népek, amelyeket a nagyok prédaként kezelnek.

4) A háborút Oroszország robbantotta ki, de a Nyugat (az Egyesült Államok vezetésével) szintén birodalomként viselkedik. Oroszország vétkét jól illusztrálják a donbasszi vérszivattyúk és a rommá lőtt városok. Azonban a világot most sem lehet egyértelműen jókra és gonoszokra osztani. Az ukrán zászlóba öltözött Nyugat erényfitogtatása nem rejti el a tényt, hogy a világ jelentős része a történelem fukuyamai végét a Nyugat birodalmi törekvéseként élte meg, és a legtöbb ország ma sem lát lényegi különbséget Oroszország agressziója és a Nyugat imperializmusa között. Hiába kezeli a Nyugat morális kereszteshadjáratként az Oroszország elleni háborút, a föld nemzeteinek többsége a Nyugatot is agresszornak látja, az ellene folytatott harcot pedig jogos önvédelemnek. A valóság az, hogy a morális üzeneteket megfogalmazó zászlók alatt most is birodalmak birkóznak egymással a hegemón szerepért.

5) „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9). Nem könnyű szerep, és nem is mindig egyértelmű, hogy ki törekszik valóban békére.

6) A szomszédos Ukrajnából menekülőknek való segítségnyújtás erkölcsi kötelességünk akkor is, ha az országuk rosszul bánik a mi népünkkel. „Ne nézd te is kárörömmel baját veszedelme napján!” – mondta Abdiás annak az Edómnak, amely visszaélt Izráel kiszolgáltatottságával és segítségnyújtás helyett erőszakoskodott vele (Abd 13). Ha közönnyel vagy gyűlölettel fordulunk a menekülő ukránok felé, nem vagyunk különbek az agresszoroknál. Jézus szerint a gyilkosság a szív haragjával kezdődik (Mt 5,21-22). Ha Jézus tanítványai vagyunk, egyértelmű a feladatunk: könyörüljünk a szenvedőkön, adjunk egy pohár vizet a szomjazóknak, ruházzuk fel a nincsteleneket, kötözzük be a sebeket, bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, áldjuk azokat is, akik bennünket átkoznak, tegyünk mindenkivel úgy, ahogy szeretnénk, hogy ők tegyenek velünk (Lk 6,27-30).

7) Vegyük észre, hogy a világjárvány évei után Isten ezzel a háborúval is üzeni a világnak: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) „Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld.” A háborúkkal az ÚR rettenti meg a földet, hogy végre figyeljünk. Amikor Isten elveszi a békességet és a biztonságot, alkalmat ad arra, hogy a népek elcsendesedjenek és feltegyék a legfontosabb kérdést: hogy állunk Istennel? Ha a világ legnagyobb baja az istentelenség, és erről egyszer számot kell adnia (Róm 1,18-19), egy háború figyelmeztetése kegyelmet rejt, mert lehetőséget ad a megtérésre. Ennek a fényében kifejezetten szomorú viszont, amit János apostol a csapások kapcsán ír az emberekről: „káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki” (Jel 16,9).

8) Ha Krisztushoz tartozunk, ne féljünk! „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.) Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” (Zsolt 46,2-8) Isten háborúkat szüntet meg, birodalmakat aláz meg, és végül elhozza az Országát, amelyben béke lakik. Isten újjá fogja teremteni a világot, és akik Krisztushoz tartoznak, örökölni fogják azt. A Seregek Ura van velünk, Jákób Istene a mi várunk, az ő folyója örvendezteti az Isten városát akkor is, amikor a földön még csaták dúlnak, és az emberek Istent káromolják a bajokért. Ne féljünk!