Ha tanítványok vagyunk, akkor a teljes Krisztust kell követnünk és a teljes Krisztust kell hirdetnünk. Azt, aki az Isten országa elközelítését jelentette be, és azt, aki megtérésre hívott és benne való hitre. Azt, aki meggyógyította a betegeket, és azt, aki megbocsátotta a bűnöket. Azt, aki kiűzte a démonokat, és azt, aki figyelmeztetett azok visszatérésére. Azt, aki előtt János összeesett, mint egy holt, és azt, aki a kezét rátéve azt mondta neki: Ne félj! Azt a Krisztust kell hirdetnünk, aki szerint a paráznák megelőzik a farizeusokat az Isten országában, és azt, aki szerint a megtéretlen paráznák az örök sötétségre vettetnek. Azt, akinek szeme tűz lángja, és azt, akinek tekintete Pétert vétkei mélységével szembesítette. Azt, aki háromszor is megkérdezte Simontól, hogy szereti-e, és azt, aki nem ment a gazdag ifjú után, noha megkedvelte őt. Azt, aki megdicséri az efezusi hívőket igazságszeretetükért, és azt, aki kimozdítja gyertyatartójukat, ha nem térnek meg szeretetlenségükből. Azt, aki körüludvarolja menyasszonyát, az egyházat, és az életét adja érte, és azt, aki tapossa a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját és akinek haragjától a hegyekhez menekülnek az utolsó napokban. A Jó Pásztort, aki megkeresi az elveszettet, és a fehér lovon visszatérő Hőst, akinek kard jön ki a szájából és vasvesszővel legelteti a népeket. Azt a Krisztust kell követnünk, aki Bárány, és azt, aki Oroszlán. Azt, akinek egyik példázatában Isten apaként tékozló fia elé szalad, a másikban viszont királyként elpusztítja a gyilkosokat és felégeti városaikat. Azt a Krisztust kell hirdetnünk, aki szenvedő Szolgaként hordozza a bűneinket, és azt, aki királyok Királyaként és urak Uraként fog ítélni. A teljes Krisztust, nem csak azt, ami nekünk tetszik belőle.