Néhány gondolat következik a népszámlálási statisztikák vallásra vonatkozó adatairól. Először is itt vannak a legfontosabb adatok. Azok közül, akik a vallási hovatartozásukról nyilatkoztak (60%) a legtöbben (2 millió 643 ezer) római katolikusnak vallották magukat, utána következnek a reformátusok (943 ezer), majd az evangélikusok (176 ezer), negyedik helyen a Hit Gyülekezete (22 ezer), azután a baptisták (17 ezer) és a pünkösdiek (8947). Ezek közül csak a Hit Gyülekezetéhez tartozók száma nem csökkent. A magukat római katolikusnak vallók száma 2001-hez képest megfeleződött (!), a reformátusoké több mint hatszázezerrel csökkent. Ugyanakkor a más keresztény felekezetekhez tartozók száma négy és félszeresére nőtt, ma közel 54 ezer, ez a legnagyobb kis ugrás. A nem vallásosok aránya a nyilatkozókon belül csupán 27%. Mit jelentenek ezek a számok?
1) Érdekes kérdés, hogy vajon a megkérdezettek 40%-a miért nem nyilatkozott a vallási hovatartozásáról. Csak találgatni tudunk, de talán nem járunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy az emberek jelentős része kizárólag azokra a kérdésekre válaszolt, amelyekre kötelező volt felelni. Nyilván sokan nem tartják magukat vallásosnak, ezért nem jelöltek be semmit, de a fokozódó adatvédelem korában (az elmúlt tíz évben radikálisan változott a helyzet) az emberek nem szívesen adnak ki magukról adatokat, ha nem muszáj. Igaz, hogy ma Magyarországon nem jelent hátrányt a vallási hovatartozás, de egyrészt élnek még rossz emlékek, másrészt ki tudja, mi lesz három, öt vagy tíz év múlva, amikor ez talán megint számíthat. Természetesen az is lehetséges, hogy tényleg ennyivel csökkent a magukat keresztényeknek gondolók aránya. A nyilatkozók kis száma miatt viszont túlzó az a következtetés, hogy Magyarországon kisebbségbe kerültek az ilyen-olyan keresztények, csak azt mondhatjuk, hogy ötven százaléknál kevesebben nyilatkoztak arról, hogy kereszténynek tartják magukat. Talán más lenne a helyzet, ha a vallási hovatartozásról is kötelező lett volna nyilatkozni.
2) Jogos persze az ellenvetés, hogy csak azt lehet figyelembe venni, aki nyilatkozott. Ez igaz, és ennek alapján az is beszédes, mennyivel kevesebben vállalták fel most, hogy valamely felekezethez tartoznak, mint akár 2011-ben. De ha csak a nyilatkozókból tudunk kiindulni, azt is érdemes megnézni, hogy az arányok ma hogy néznek ki. A nyilatkozók közül csupán 27% mondta, hogy „nem vallásos”, a többi 73% valamilyen keresztény felekezethez sorolta magát. Ez azt jelenti, hogy a nyilatkozóknak kicsit több, mint negyede nem tartozik valamely felekezethez, a többi közel háromnegyed keresztény, elenyésző arányban valamilyen más vallású. Ez annak a fényében talán nem lényegtelen, hogy az ateisták is komoly kampányt folytattak annak érdekében, hogy a nem vallásos emberek vallják meg ezirányú identitásukat. A nyilatkozók mindössze 27%-a tette ezt, a többi majdnem mind keresztény.
3) Amennyiben a 40% nem nyilatkozását mégis a történelmi egyházak létszámának radikális csökkenéseként értelmezzük (ami nem teljesen magától értetődő, de azért lássuk be, rengeteg anekdotális élmény is alátámasztja), akkor kimondhatjuk: a népegyházak rohamosan veszítik el népegyházi jellegüket. Nagy mértékben nőtt azoknak a száma, akik még ha esetleg valamelyik történelmi felekezethez tartozónak gondolják is magukat, nem akarták ezt magukkal kapcsolatban rögzíteni. Egyáltalán nem indokolatlan ebből arra következtetni, hogy az amúgy is laza kötődés számos család vagy egyén esetében végleg elszakadt. Sokan, akiknek az egyetlen kapcsolódás a keresztség, az esküvő és a szeretteik temetése volt, egyszerűen kimondták az igazságot: nem tagjai már az egyháznak. Vagy inkább nem mondták ki, hogy tagjai. A vallásuk vagy felekezetük már nem identifikálja őket. Ez akár egyfajta tisztulási vagy tisztázási folyamat is lehet az egyházak számára. Felértékelheti a hitet, a hitvallást, de akár a személyes megtérést és a tudatos elköteleződést is.
4) A statisztikákból kirajzolódó tendencia láthatóan követi a tőlünk nyugatra is tapasztalható szekularizáció folyamatát. Úgy tűnik, ez a kulturális trend még mindig erős, és e tekintetben egyelőre nálunk is nyugati szelek fújnak. A nagy átlagot illetően a vallás szerepe tovább gyengül az emberek életében. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ezzel ellentétes trendek (vannak), de ezek – a termékenységi rátához hasonlóan – egyelőre nem képesek megfordítani a fő irányt. Ha azt is feltételeznénk, hogy a negyven százalék nem nyilatkozó közt a nyilatkozókhoz hasonlóan többen vannak a vallásosak, mint a nem vallásosak (ami azért gyanítom, inkább fordítva van), most sokkal kevesebben álltak ki a vallásuk mellett, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. A szekularizáció erodálja a történelmi népegyházakat, és ez különösen igaz a római katolikus felekezetre.
5) Paradox módon ugyanakkor ebből nem lehet arra következtetni, hogy a magyar társadalom elvetné a kereszténység civilizációs szerepét. Az elmúlt években több különböző – civilizációs szempontból fontos – kérdésben volt népszavazás, nemzeti konzultáció vagy társadalomkutatás. Ezek eredménye rendre az volt, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége állt ki a keresztény civilizációs eszmék mellett. A magyarok jelentős többsége szerint az ország a kultúrája és hagyományai alapján keresztény ország. A többség rendre a keresztény értékrend pilléreit akarja megtartani vagy megerősíteni, de legalábbis azt, amire a kereszténységgel kapcsolatban az alternatívák láttán asszociál. Igaz, hogy az emberek egy komoly része a népszavazásoktól is távol maradt, de a résztvevőktől kapott eredmények a jelenleg nyilatkozók kétharmados arányát is messze felülmúlták, gondoljunk csak a muszlim tömegek beengedésével vagy a genderideológia terjeszkedésével kapcsolatos elutasító válaszokra, amelyek a kilencven százalékot is meghaladták. Amikor az emberek nyilatkoznak, elsöprő többségük a keresztény civilizációs értékek mellett foglal állást. Ezt most visszatükrözi a vallásukról nyilatkozók aránya is, hiszen a nyilatkozó hatvan százalék háromnegyede valamely keresztény felekezettel azonosult.
Legyünk tehát óvatosak az eredmények értelmezésével. Van benne rossz hír – elsősorban a történelmi felekezetek számára –, mert jóval kevesebben fejezték ki a lojalitásukat feléjük, és ez valószínűleg azt jelenti, hogy lényegesen kevesebben is vannak. De ez a hit szempontjából nem biztos, hogy olyan rossz hír, mert a folyamat hozzájárulhat a kereszténység belső megtisztulásához, megerősödéséhez. Vajon mit mond a Lélek a gyülekezeteknek? Érdemes odafigyelni rá. A rossz hír viszont nem elég rossz hír azoknak, akik azt szeretnék a statisztikákban látni, hogy a magukat valamely keresztény felekezethez sorolók aránya 50% alá esett, ezért Magyarország többé semmilyen szempontból nem keresztény ország. Ez így ugyanis nem igaz. A trendek össze-vissza hatnak, és ezek közül csak az egyik az, hogy jóval kevesebben vallották meg vallásos hovatartozásukat. Ez fontos visszajelzés az egyházaknak, de nem az egyetlen. Mindenesetre ezt sem szabad szőnyeg alá söpörni.
Szerintem javítsd:
A negyedik helyre a meglepetéscsapat futott be, legalábbis engem nagyon meglepett:
Görögkatolikusok: 165 ezer, ami nincs 10 százalékos csökkenés sem az elmúlt 11 évben, amit lényegében csak a nyugdíjasaikból vesztettek el. Csodálatos eredmény, ki hitte volna?! A következő népszámlására át fogják venni a harmadik helyet az evangélikusoktól.
A nemválaszolókhoz annyit, hogy 1 millióan arra sem válaszoltak, hogy milyen nemzetiségűnek érzik magukat, 1,3 millióan pedig arra sem válaszoltak, hogy milyen nyelven beszélnek, mert nem volt kötelező. A Hit gyüli és a baptisták több egyszázalékos felajánlást kaptak, mint ahányan annak vallották magukat, tehát bőven vannak rejtőzködők a nem válaszolok között. Nehéz ilyen rossz módszertan mellett valósan értelmezni az eredményeket, de én is nézegetem még, ha lesz rá időm.
Igazad van, az tévesztett meg, hogy egyszer összevonva (katolikus), aztán szétbontva (római és görög) kezeli a táblázat a katolikusokat. Első esetben 4. a HGY, második esetben 5.
@Benchmark szerintem az +1% felajánlás nem túl releváns ebben a kérdésben, mert ebben feltételezhetően jelentős réteg az akik szimpatizálnak, ismerősük ajánlotta stb. Nincs sok választás ugye: egyházak vagy a pár kiemelt közhasznú cél.
Hosszú lesz, ráadásul számolós:
Kedves Péter, a rejtőzködés megítélésében döntő jelentőségű az 1%-os felajánlások és a népszámlálás összevetése, mert ezek objektív adatok, és nagy minták. Jól látható ez egy olyan egyháznál, ahol széles körben nincs szimpátia, nincs ismerősi ajánlás: ez a Jehova tanúi. Az 1%-os felajánlásból kapott 14 ezret (összesen 2 millió adófelajánlásból, és nem hiszem, hogy a törzsgárdán kívül bárki küld nekik pénzt…), a 9,6 millió népszámlált állampolgártól pedig 22 ezer egységet kaptak. Már itt látszik rejtőzködés, hiszen evidencia, hogy hívő körökben több a gyerek, több a kismama és a nyugdíjas (mert tovább élnek), vagyis – szja bevallás híján – az adófelajánlással élni nem tudó inaktív. A népszámlálási és az adófelajánlási adatokból képzett mindössze 1,6-os szorzó (22/14) így is nagyon kevésnek tűnik, de számoljunk ezzel tovább.
Mi van a baptistáknál? 56 ezer adófelajánlás, és csak 18 ezer népszámlálás, arány 0,32 (18/56), tehát lényegesen kevesebb a népszámlálási adat.
Az nyilvánvaló, hogy a baptisták népszerűbbek, mint a Jehovák az 1%-os felajánlók között, de a Jehováknál látott 1,6-os arány alapján azt kellene feltételeznünk, hogy mindössze 12 ezer adófelajánló volt „igazi” baptista, hiszen csak 18 ezer egységet kaptak a népszámlálásnál. A többi 44 ezer adófelajánló „csak” baptista szimpatizáns volt, de semmi a közük a hithez és az egyházhoz. Már bocs, de szerintem ennyire nem szimpatikusak a baptisták, hogy értelmezhető kampány nélkül bevonzanak 44 ezer plusz adófelajánlót. (Az erős ellenzéki kampánnyal támogatott Iványi féle egyház 73 ezer adófelajánlást kapott, a még erősebb marketinget és médiahátteret toló Krishnák 86 ezret.)
Ráadásul az adófelajánlást 4,5 millió szja bevallásból csak 2 millió tett (ebből 250 ezren közcélra, 1,75 millió egyháznak), ami kevesebb, mint a fele az összes bevallásnak. A népszavazási adatokból – a népesség kevesebb, mint fele bevallottan vallásos – arra következtethetnénk, hogy a mintegy 1,75 millió egyházi adófelajánlónak is kb. a fele, közel 900 ezer ember pusztán – ahogy írod – szimpátiából, meg ismerősi ajánlásra adott pénzt egy egyháznak, anélkül, hogy kötődne hozzá. Ez ugye nem tűnik valós adatnak…
De akkor miért rejtőzködnek a vallásos népek Magyarországon?
Ádám jó helyen kapisgált az adatvédelemnél.
Mi is volt a kérdés a népszámláláson 2022-ben?
„Mi a vallása, felekezete?”
És mi volt a kérdés a népszámláláson 2011-ben?
„Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?”
A tavalyi kérdés szerintem szűkítő és szigorúbb kérdés volt, amely valamilyen normatív feltételhez kötötte a választ. A válaszadónak nem azon kellett gondolkoznia, hogy ő melyik felekezethez érzi magát tartozónak (nota bene: melyikkel szimpatizál, hiszen az is egy érzés), hanem arra kellett (volna) válaszolnia, hogy van-e vallása vagy felekezete. Vagyis egy normatív feltételen (Minek kereszteltek? Járok-e templomba? Fizetek-e egyházi adót?) kellett gondolkodnia, és nem kizárólag a szubjektív érzésein, ez pedig vélhetően sokakat elmozdított a nem válaszolás irányába.
És akkor a végére az aduász. Mi volt a legnagyobb különbség 2011-hez képest a 2022-es kérdőíven? Kötelező volt ráírni a NEVEMET!!! Vagyis nem volt anonim. Ráadásul voltak nagyon szenzitív kötelező kérdések, pl. melyik városban (!) laktam külföldön. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy az egyházakhoz, valláshoz csak távolabbról kapcsolódók egy jelentős része nem válaszolt erre a kérdésre, és számos más, nem kötelező kérdésre sem.
Az nem gondolom, hogy a fentiek mindent magyaráznak, de a helyzet nem reménytelen, sőt! Én kifejezetten pozitívan ítélem meg, hogy a fentiek alapján és ellenére ennyien deklarálták egy adott egyházhoz tartozásukat. Valóban látható egy éles elmozdulás a missziós egyház irányába, de a szolgáltató egyház irányába is (pl. iskolák, kórházak, szociális intézmények).
A kijött számok az erős elköteleződést jelzik, tehát vannak kevésbé erős kötődések is a nem válaszolók szürke zónájában. Ezért úgy gondolom, hogy számos egyház – pl. a baptisták is – egy 20-30%-ot simán hozzátehetnek az adataikhoz, akik távolról figyelik az egyházat, és egyáltalán nem tekinthetőek egyházellenesnek.
Köszönet Benchmark-nak, az eltérő kérdések és az anonimitás hiánya valóban sokat nyomhat a latba. A KSH módszertani szempontból nemigen javult.
Talán még egy faktor, ami miatt valamit biztos nőtt a „nem válaszolók” száma: a technikai csőd. A hét fős családunkból csak 2 főnek sikerült az online felületet végigcsinálni, állandóan elakadtunk félúton, aztán feladtuk. Személyes adatfelvétel persze nem volt. Másoktól is hallottam ezt.
Talán érdemes ismét feltenni a (számomra költői) kérdést, hogy egy ál-keresztény kormányzat valóban jobb-e a nyíltan keresztény-ellenesnél, a kultúrharcos térnyerési ambíciók vajon hitelesítik-e a missziót, és hogy a sok keresztény iskola valóban termel-e hívő fiatalokat?
András, hadd ajánljam a figyelmedbe ezt a beszélgetésünket Bolyki Lacival, részben érinti a kérdéseidet: Kereszténység: vallás vagy civilizáció?
Kedves Benchmark,
A helyzet bonyolultabb, adófelajánlással nyilván csak az él, akinek az adott évre van felajánlható adója: A népszámlálás meg a teljes népességről szól, a kisgyerekektől a főiskolásokon/egyetemistákon át a nyugdíjasokig, ezekben a rétegekben sokaknak nincs adóköteles jövedelme.
Valószínűleg ez az utolsó ilyen adat. Az EU adminisztratív népszámlálást akár, ahogy pl. Szlovéniában már az volt a legutóbbi is. Kérdeztem az egyik illetékest egy konferencián, hogy honnan lesznek akkor nemzetiségi, vallási adataik. Az volt a válasz, hogy ezeket el kell engedni.
Sokszor dolgozom közösségekkel, akik valamilyen eszközt (pl. kérdőívet) használnak arra, hogy kicsit objektivizálva felmérjék a saját működésüket és ne csak a megérzéseikre hagyatkozzanak. Ilyenkor törvényszerű, hogy mindig megjelennek pozitív és negatív eredmények. A felszínre emelkedő negatívumokkal és gyengeségekkel szemben pedig mindig megjelenik az ellenállás, aminek lényegéről a lélektan azt mondja, hogy ezek „énvédő mechanizmusok”. Ezek közül 2: a tagadás és a racinonalizálás a népszámlálás adatira reflektáló felekezeti vagy kultúrharcos reakciókat olvasva szintén láthatóak (kivételt képez talán az evangélikusok reflexiója). Ezzel csak egy baj van: hogy fejlődni, változni akkor lehet, ha elfogadjuk, hogy szükségünk van rá.
A nem válaszolók magas aránya szerintem 4 okra vezethető vissza:
1. Technikai problémák (Sokat írt róla anno a sajtó, hogy nem normálisan működtek a felületek. Nekünk is nehéz volt végig csinálni, a családban legalább ketten küzdöttek vele, de az ismerősi körömben is panaszkodtak erre.)
2. Az anonimitás hiánya (a. Ahogy erre Szabados Ádám helyesen utal. Viszont azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy az a tény, hogy vannak akik féltik az identitásuknak ezt az elemét felvállalni ma, vajon mit mond el MO társadalmi, közéleti állapotairól. b. Mivel ez a tábor az előző 2 népszámlálás adatait figyelembe véve folyamatosan nő (ráadásul „nem kicsit, hanem…”), elegendő-e, ha ezt a kérdést ennyivel elintézzük?)
3. A kérdésfeltevés módszertanilag eltér az előzőtől (Ahogy erre Benchmark rámutat, vagyis az előző népszámlálás erre vonatkozó kérdése arra irányult, hogy te melyik felekezetet érzed közel magadhoz. Kvázi szimpátia volt a kérdés lényege. Most konkrét volt, „Mi a vallása, felekezete?”. Ez ugye hasonló 2 kérdés, de mégis nagyon más.)
4. Szekunder szégyenérzet (Valószínű vannak többen olyanok is, akik valamilyen felekezethez tartoznak, vagy közel állnak hozzá, de az egyházuk/egyházak a számukra a közéleti szerepvállalásuk és szerep nem vállalásuk fényében vállalhatatlan(ok). Mindez 2 szempontból is kijózanító: a. Nagy forrásokat toltak (főleg a nagy egyházak) a népszámlálás előtt kampányokba, mondván, hogy „valld meg a hitedet Krisztus mellett”. Ami egy nagyon problémás csúsztatás szerintem. b. Hihetetlen nagy forrás és hatalom átcsoportosítás zajlott az utolsó évtizedben a magát kereszténynek valló kormánykoalíció jóvoltából. Tehát adva volt a pénzügyi, politikai, jogi, kommunikációs és intézményes bázis arra, hogy az egyházak a nyilvánosság elé lépjenek. Ki is léptek, de a társadalom most visszajelezte, hogy mire jutott ezzel kapcsolatban. Valami olyasmit mondott: „Nem tudom, hogy akarom-e, hogy közöm legyen ehhez.”
Szóval Szalai András kérdései fontosak… amiket az idézett podkaszt beszélgetés sem válaszol meg.
heizy,
most csak a 2. pontodra: az, hogy vannak akik féltik az identitásuknak ezt az elemét felvállalni ma, nem a magyarországi közállapotokra utal, hanem a Big Data korára, a nyugati eltörléskultúra közösségi médiában nálunk is jól észlelhető jelenségére, valamint arra a növekvő félelemre, hogy a mesterséges intelligencia korában hová kerülnek az adataink és mikor lesz ebből bajunk. Magyarország a nyugati világban éppen egy olyan hely, ahol könnyebb felvállalni a vallási hovatartozást. Viszont vannak a szocializmusból megmaradt rossz emlékek nálunk is, amelyek a Big Data árnyékában sokakban újraélednek.
Szerintem aki egy olyan pimf ügyben mint egy népszámlálás (csókolom, ez nem a Közel-Kelet, Afrika, sőt nem is a Nyugat, hogy bármitől rettegni kelljen) nem vallja meg a hitét, az a keresztény egyházak szempontjából elengedhető, mint hívő, egyben kijelölhető mint missziós terület.
Ott nem kell magyarázatot keresni semmire, aki ennyit nem vállal fel, abból semennyit sem kell az egyházakhoz tartozónak tekinteni.
Teljesen függetlenül a politikai relevanciáktól.
Azon érdemes elgondolkozni, amire Ádám is utalt, miért népszerű és megvallható a kultúrális kereszténység, és miért nem az intézményesített egyházak.
Ádám,
igen, egyetértek veled, hogy a Big Data és valós idejű adatfeldolgozás sokakban félelmet kelt. Azt tenném hozzá, hogy ez főleg azokban a társadalmakban okoz (nem alaptalanul) szorongást, ahol az állam nem szolgálja az állampolgárok közösségét, hanem uralja és „felhasználja” a saját céljaira. A népszámlálás adatait is az állam kezeli. Igen, valóban félelem keltő rendszer volt a szocializmus, de a mostani válaszadók között már nagyon sokan vannak, akik nem az „átkosban” éltek, azt hiszem, hogy sokak félelmei már nem ezekből az időszakokból táplálkoznak, inkább a Pegazus botrányokból, az ideológiai alapú kiszorítósdiból.
A korábbi adatokhoz képesti elmozdulás részben egyszerűen kihalás. A szocializmus évtizedeiben én azt láttam, hogy az egyházak a kommunizmus előtt felnőtt generációk rezervátumai…elbeszélgettem 1980 körül egy kamasz sráccal, kérdeztem a viszonyáról a valláshoz (ő katolikus volt…). Azt mondta, az anyja elviszi a templomba néha, dehát, ott, azokban az emberekben ő semmi érdekeset, vagy csodálatosat nem lát, egyszerűen „mind idősek”. A második világháború előtt felnőtt generációk mostanra lényegében kihaltak.
Szerintem, hogyha lett volna olyan lehetőség, hogy valaki egyszerűen „kereszténynek” vallja magát, akkor sokkal jobb lenne a statisztika. A történeti egyházakhoz rossz érzések tapadnak az emberekben, hogy ugye azok a „papok”, azok hataloméhesek,pénzéhesek, képmutatóak…és elavultak, egy régebbi kor maradványai. Viszont a nem történeti kisegyházakhoz meg más rossz érzések tapadnak,hogy azok a „szekták”. Az Orbán-rezsim „hivatalos”, államilag támogatott kereszténysége nem „tört át”, nem tudta kereszténnyé tenni az országot, sőt, inkább visszatetszést szül. A vallásos (katolikus) párom például „csak azért is” ateistának vallotta magát a népszámláláson.
Ez is egy érdekes elemzés:
https://www.evangelikalcsoport.hu/2023/09/30/nepszamlalas-2022-vagyvezerelt-magyarazatok/
katolikusként őszinte coming out:
Szerintem semmi sem változott, 25 éve is 10-12 % járt bármilyen keresztény közösségbe, és ma is. Ebben minden keresztény felekezet benne van.
1996- 2023 viszonylatban bátran állíthatom, az általam látogatott vidéki és fővárosi katolikus templomok vasárnapi látogatottsága szinte pontosan ugyanolyan.
Más: ha 10-12 % vallaná magát kereszténynek, akkor sem nagyon lenne semmi. – legfeljebb kevesebb ember nyilatkozna a Nagyi vallása alapján.
A 10% körüli elkötelezett bázis csökkenése tényleges gond lenne.
De a papír – reformátusok és papír – katolikusok csökkenése miatt nem szakad meg a szívem.
Ha valami miatt megszakadt , kb negyed százada volt olyan felmérés az akkori ” 60%-ban keresztény” országban, hogy 85% válaszoló szerint az abortusz nem erkölcsi probléma.
Ehhez képest az abortusz támogatottsága jelentősen hanyatlott, nem menő dolog .
Most akkor ateistább vagy nem az ország?
Szerintem nem volt keresztény sem akkor, sem ma, van amiben normálisabb lett valamivel, van amiben pont az ellenkezője.
Én a szabad evangéliumi világban azt tapasztaltam, hogy tíz év alatt a gyülekezetünk legalább a duplájára nőtt. A városban a miénktől független és eltérő karakterű, dinamikusan növekvő új evangéliumi gyülekezet is alakult. Országos viszonylatban a felekezetünkön belül más városokban is új gyülekezetek alakultak, némelyik nulláról indulva pár év alatt száz-kétszáz fősre nőtt, alapvető gond, hogy nagyobb helyet kell találni az összegyülekezésre. Ezek talán meg sem jelennek a statisztikákban.
Ádám, régóta azt vártam, hogy a ” kisegyházi” „tábor” előbb utóbb mérhető módon is a protestáns ” nagyegyházak ” méretét éri el.
A katolikusok mért száma pedig egyre közelebb esik majd a ténylegeshez.
Szerintem nem nagy bátorság azt gondolni, 2032 – Ben még kevesebb lesz a nagyegyházak iránt elkötelezett emberek száma a népszámlálás szerint, akár ” drámai csökkenés” is lehet, mondjuk 20%.
Persze jórészt papíron.
a ” kisegyházi szektor” összevethető lesz akár a reformátusokkal,
Eközben a tényleges elkötelezett hívők száma akár nőhet is.
Ádám, azt is érdemes megnézni, mennyi ebből a növekedésből az átvándorlás akár a Hit Gyülekezetét elhagyók, akár más kisegyházakból átmozgók, akár a történelmiből érkezők között. Szerintem viszonylag magas.
Ez is igaz, bár sok a szekuláris háttérből megtérő is.
Sőt, van számos további szempont is, ami miatt óvatosan szabad csak kezelni a népszámlálás adatait. Például az is egy szempont lehet, hogy sok szabad evangéliumi vagy karizmatikus gyülekezetbe járó egyszerűen nem jelölt be semmit. Vagy nem talált magának megfelelő rublikát (sokan így emlékeznek), vagy nem is akart bejelölni semmit. A vallás szó rengeteg hívő keresztény számára a hit ellentéte, nem fogja magát semmilyen valláshoz besorolni. Az elbaltázott egyháztörvény is számos evangéliumi keresztényt egyfajta kívülállóvá tett, aki nem feltétlenül akarta magát valamelyik bejegyzett felekezethez besorolni, talán mert a magáét nem is találta a felsorolásban. Ezen kívül egyértelmű tendencia, hogy a vallást (a nemzetiséggel együtt) szenzitív adatnak gondolják, ha nem kell, nem nyilatkoznak róla. Sokan a gyermeküket nem sorolták valamelyik felekezethez, mert ő majd maga fog erről dönteni. Ez is okozhatott lemorzsolódást az adatokban. Ami számomra egyértelmű: egyszerűen nem lehet levonni azt a következtetést, hogy ma Magyarországon 50% alá esett a magukat kereszténynek tartók aránya. Engem ez sem zavarna különösebben, mert a kereszténységről mindenekelőtt úgy gondolkodom, mint Jézus-követésről, és nagyon régóta túl sokan vannak azok, akik azzal azonosulnak, amik valójában nem. Csak azt mondom, hogy más indikátorok alapján (ide tartozik az 1% felajánlása is) a társadalom meghatározó része (valószínűleg többsége) továbbra is rokonszenvezik a kereszténység valamilyen formájával, ha nem is jutott el oda, hogy legalább egy népszámláláson nyíltan megvallja ezt a szimpátiáját.
A KSH adatbázisában járás, település – Budapesten kerület – szintig meg lehet nézni az adatokat.
Túlzottan sok időm nincs, csak néhány – elnagyolt, „hobbistatisztikus” – összefoglaló adat, következtetés járás és budapesti kerület (együtt a továbbiakban: körzet) szintjéről, és a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkező változásokról. Összesen 197 körzetet vetettem össze (174 járás és 23 budapesti kerület). A két nagy protestáns egyház (református és evangélikus), illetve a más keresztény felekezet adatait néztem át körzetenként, tehát van 197 ref., 197 ev., és 197 egyéb keresztény körzetünk. (Más keresztény felekezet alatt a KSH minden keresztényt egybegyúr, ami nem katolikus vagy ortodox: Hitgyül., baptista, jehova, független keresztény stb.)
Ne felejtsük el, hogy 38,5% nem válaszolt (2011-ben ez csak 27 % volt), továbbá a teljes népesség is csökken kb. 4%-kal. (A népesség változása is komoly szórást mutat az egyes körzetek között.) Azt se felejtsük el, hogy az evangélikusoknak sok körzetben nincs számottevő híve. Az adatokat még össze kellene vetni a demográfiai és társadalmi változásokkal, de erre nincs időm.
Gyarapodó, legalább 1 fővel növekvő körzetek:
Református: 22
Evangélikus: 28
Más keresztény: 132
Stagnáló körzetek (0 és 10 százalékos csökkenés között, sok helyen a népesség csökkenéséhez képest relatív növekedés is van!)
Református: 25
Evangélikus: 29
Más keresztény: 24
Kis mértékű csökkenés (10 százaléknál több, de max. 20 százalékos csökkenés)
Református: 59
Evangélikus: 60
Más keresztény: 23
Nagy mértékű (több, mint 20 %-os csökkenés)
Református: 91
Evangélikus: 80
Más keresztény: 18
Néhány következtetés:
Nincs olyan, hogy „magyarországi kereszténység”, olyan nagyok a demográfiai és gazdasági különbségek, tendenciák az egyes körzetek között. A körzetek több, mint felében azonban így sem következett be jelentős csökkenés!
A hagyományos felekezetnél is vannak növekvő körzetek, pl. agglomerációban, nagyobb városokban! A gazdasági erővel együtt nem csökken, hanem sok körzetben inkább nő a keresztények száma az adott körzetben! A budapesti agglomeráció elképesztő! Ennek a hátterét és a lehetőségeit nagyon komolyan kell elemeznie az egyházaknak!
A tíz legnagyobb nominális növekedés az egyes körzetekben:
Református:
Győri járás
Soproni járás
Szigetszentmiklósi járás
Gárdonyi járás
Mosonmagyaróvári járás
Dunakeszi járás
Gödöllői járás
Sárvári járás
Érdi járás
Csornai járás
Evangélikus:
Budakeszi járás
Szentendrei járás
Érdi járás
Gárdonyi járás
Bátonyterenyei járás
Pilisvörösvári járás
Szigetszentmiklósi járás
Budapest 22. ker.
Budapest 23. ker.
Tolnai járás
Egyéb protestáns:
Gödöllői járás
Győri járás
Szombathelyi járás
Zalaegerszegi járás
Kecskeméti járás
Mosonmagyaróvári járás
Egri járás
Nagykanizsai járás
Keszthelyi járás
Veszprémi járás
Nagy mértékű csökkenés a demográfiailag és vagy gazdaságilag is negatívan (elhalás, elvándorlás) érintett, korábban tradicionális körzetekben van a reformátusok és az evangélikusok között.
A tíz legnagyobb nominális csökkenés az egyes körzetekben:
Református:
Miskolci járás
Debreceni járás
Mátészalkai járás
Derecskei járás
Püspökladányi járás
Berettyóújfalui járás
Kisvárdai járás
Kazincbarcikai járás
Fehérgyarmati járás
Békési járás
Evangélikus:
Békéscsabai járás
Nyíregyházi járás
Orosházi járás
Szarvasi járás
Kiskőrösi járás
Pápai járás
Celldömölki járás
Monori járás
Ceglédi járás
Győri járás
Egyéb protestáns:
Hajdúhadházi járás
Ózdi járás
Vásárosnaményi járás
Miskolci járás
Gyulai járás
Kisvárdai járás
Kazincbarcikai járás
Sarkadi járás
Hajdúböszörményi járás
Békéscsabai járás
Természetesen ezekbe a körzetekben sem esett szét a protestáns közösség, csak innen nagyobb volt az elvándorlás, illetve az elhalálozás. Ha valóban igaz lesz az a hipotézis, hogy a gazdasági erővel a nő a kereszténység Magyarországon (!!!), akkor a hajdúsági reformátusoknál vagy a nyugat-magyarországi evangélikusoknál is van növekedési potenciál.
Budapest:
Népesség
2011:
1,729 millió
2022:
1,685 millió
Csökkenés: 2,5 %
Protestánsok (ref, ev., egyéb nem katolikus, nem ortodox):
2011:
204 ezer
2022:
181 ezer
Csökkenés: 11,3 %
Ez sem drámai, nagyjából az elhalás, elvándorlás egyenlege, és Budapest soha nem volt protestáns fellegvár.
„… Tudom, azt mondják, nem túl sikeres az Egyház. Csökken a létszám. Más vallások, vagy éppen az ateizmus felé fordulnak az emberek. Sorolhatjuk itt a negatív tényezőket, jelzőket. A lelkészeket nem tartják semmibe. A közösségi életet, egyéb vezetőket sem.
Az, hogy egy társadalom istentelenné válik, az nem Istent minősíti, hanem a társadalomban élő embereket…
Szeressétek Istent, az Egyházát! Ez a mi dolgunk. Hogy részesei lehetünk, az pedig kegyelem.”
Soós Szilárd (internetről – megvanirva hu)